Ez volt az első könyv, amit Rejtőtől olvastam.
Piszkos Fred, a kapitány
/1. fejezet-részlet/
ELSŐ FEJEZET
1
- Uram! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Milyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, k i s s é hajlott. Nem látta?
- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
- Kagyló.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.
- Köszönöm...
- Kérem... A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.
- Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem...
- Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem.
- De én sietek, kérem! És mit tudja az ember, hogy mikor jön az orvos? Kés nélkül mégsem mehetek éjjel haza.
- Az orvos itt lakik a közelben, és a kocsmáros triciklin ment érte. Ha szurkált uram, hát viselje a következményeket.
- Hohó! Azért, mert magába szúrnak egy kést, még nincs joga hozzá, hogy megtartsa. Ez önbíráskodás! Hála Istennek, van még jog a világon.
- Nem is jogra hivatkoztam, hanem orvostudományra. A kocsmáros szerint az a recept, hogy bent maradjon a kés. Orvosi rendelet!
- Az orvos rendelkezzék a saját holmijával, a kés az én műszerem!
- Hm... nehéz ügy...
- Tudja mit? Nekem is van szívem, segítek a bajon. Kiveszem magából a késemet, és beteszek helyette egy másikat. Az is megteszi, amíg a mentő jön.
- Jól van. Csak ne legyen kisebb a kés, hogy jól elzárja a sebet, mert az egészség mindennél fontosabb, és recept az recept, hiába...
- Nyugodt lehet. Egy nagy konyhakést nyomok be helyette.
- Akkor rendben van.
- Forduljon... meg... hopp!... Így...
- Most nyomja bele a másikat!... Gyorsan!
- Ez itt a polcon épp jó lesz, habár csak fanyelű.
- Benne van?
- Fenét!... Hiszen alig vérzik a sebe. Itt, a csont mellett állt meg a penge, a porcok között... A mindenségit, kicsorbult a hegye!
- Nyomta volna a húsba, maga kezdő!
- Várjon! Ráteszek egy vizes kendőt... A szvetter egész jól leszorítja...
- Higgye el végre, hogy kés kell bele! A vendéglős tudja. Itt naponta ölnek. Tegye be a kést. Mi az magának?
- Nem értek hozzá. Bicskázásért vállalom a felelősséget, de műtétért nem! Kérje meg erre a szívességre valamelyik matrózt. Majd csak magukhoz térnek.
- Jó, hogy említi! Uram! Maga leütötte tizenkét hajósomat.
- Az egyikre ráesett a likőrösállvány, arról nem tehetek.
- Az volt az első fűtő!
- Mit tudja ezt egy likőrösállvány?
- És ott fekszik a hajópincér. Hol lehet most pincért találni? A Honolulu-Star reggel indul, és se fűtő, se pincér, mert maga leütötte őket!
- Abban igazam volt. Hozzám vágtak egy korsót, és az ilyen magatartás sért.
- Egyik sem vágta magához a korsót. Ezek ártatlanok.
- Hát ki tette?
- Én.
- Szerencséje, hogy haláltusáját vívja, különben most fejbe ütném... Jó napot.
- Várjon!
- Nincs időm. Sietek!
- Nézze meg, hogy nem kell-e kés a sebbe. Az ilyen szúrást nem szabad elhanyagolni. Lehet, hogy befelé vérzik.
- Onnan nem szúrhatták meg. Csak várjon az orvosra, az majd segít magán, ha lehet. Ha nem, akkor nyugodjék békével.
- Ajánlom magamat...
- Sajnálom, hogy ilyen gyenge legénységet toborzott...
- Halló! Fiatalember! Elkísérem. Volna egy ötletem, amivel pénzt kereshet.
- Rendben van.
- Várjon! Hej, csapos! Ha jön a kocsmáros, mondd, hogy elmentem járni egyet ide a közelbe. Ne féljen semmit, ha baj van, kést teszek a sebbe! Vigyázok... No, jöjjön!
2
- Sebesülésem miatt óvatosnak kell lennem. Merre akar menni?
- Nem tudom. Se pénzem, se dolgom.
- Maradjunk a közelben, az orvos miatt. Ejnye, nem kérdeztem a vendéglőst, hogy pipázhatok-e ilyen súlyos állapotban. Megkockáztassam?
- Nyugodtan. Mi lehet belőle?
- Semmi?
- A világon semmi. Legfeljebb meghal. Az meg úgyis előfordulhat.
- Teljesen igaz. Hát ide hallgasson. Én vagyok a Honolulu-Star szállásmestere. Hogy hívják magát?
- Fülig Jimmy...
- Miért van ilyen hülye neve?
- Mert szeretek nevetni, és valaki rám fogta, hogy olyankor fülig húzom a számat.
- Csakugyan tejfölösképű alak. Jókora, csontos emberben ritkaság. Hány éves?
- Huszonnégy...
- Vakarcs.
- A családja.
- Ért a hajóhoz?
- Hülyéket kérdez... Byrd kapitánnyal kétszer voltam expedíción, suhanc koromban.
- Milyen írása van?!
- Folyó. Csak a nagybetűt nem mindet ismerem. Egy szállásmestertől tanultam írni!
- Hülye!
- Az igaz! De a szállásmesterben ritka az okos.
- Miféle okmányai vannak?!
- Ezt kikérem magamnak!
- Szóval semmilyen írása sincs?
- Rendőrségtől van!
- Az jó!
- Nahát akkor nincs semmi baj! Valparaisóban kaptam egy írást a kapitánytól, hogy mindennap jelentkezni kell a felügyelő úrnál, és két óra után nem mehetek az utcára.
- Az nem jó!
- Nekem mondja? Azért jöttem el Valparaisóból.
- Benne van a hajóskönyvben?
- Ezt visszautasítom.
- Törölték?
- És ha igen! Mi közöm hozzájuk?
- Ismer engem könyv nélkül minden hajósa a világnak!
- Én is attól félek. Akar dolgozni?
- Nem.
- Miért?
- Elvesztettem a meggyőződésemet.
- És ez mitől jön?
- Tavaly Nápolyban loptam egy kockás felöltőt, és azóta úgy érzem, hogy úrnak születtem. Elhatároztam, hogy többé nem dolgozom.
- Azelőtt dolgozott?
- Nem. De hiányzott az elhatározás.
- Nézze... nekem hajópincér és fűtő kell, különben kirúgnak, és nincs munkám.
- Nem baj. Azt együtt csinálhatjuk! Én értek hozzá.
- Fogja be a száját... Itt Port Szuezben sem fűtőt, sem pincért nem találok hajnalig. Akkor indul a Honolulu-Star tovább. Az idényben vagyunk. Hát ide hallgasson: itt van nálam a fűtő és a pincér papírja. Álljon be helyettük. Maga ellátná kettőnek a munkáját. Ritkán láttam ilyen erős bivalyt.
- Hízelgéssel nem megy semmire!
- De talán mással. Két ember fizetése innen Tahitiig valóságos kis vagyon. Maga megkeresheti az egészet egyedül... Fél napot fűtene, felet kiszolgálna. Senki sem tudná, hogy a fűtő és a pincér egy személy.
- És mikor aludnék?
- Hát, amikor megérkeztünk Tahitibe. Ha sokat mondok, öt hét az egész. Odáig két ember fizetését kapná. Na jön?... Nézze, már készülődnek.
- Rendben van! Elfogadom!
- Éjjel Wilson Hutchins amerikai fűtő, nappal José Pombio spanyol pincér! Ezt jegyezze meg! Tud spanyolul?
- Néhány előétel nevét, de azzal úgy-ahogy megértetem magamat.
- Hol tanult meg előételnyelven beszélni?
- Barcelonában működtem egy étterem kirakatában mint transzparens, hosszú ideig.
- Az micsoda?
- A kirakatban ültem, hurkák és lepények között, időnként bólogattam, a hasamra mutattam, és végül következett egy vigyor, amitől kigyulladt néhány villanykörte a gyomromon.
- Jó állás.
- Csak ész kell hozzá, és úri megjelenés. Mosolyogni meg remekül tudok! Attól van a nevem: Fülig Jimmy!
- Tehát?
- Beállunk mind a hárman. José Pombio, Wilson Hutchins és Fülig Jimmy!
És máris követte a társát, aki egy haldoklótól igazán meglepő fürgeséggel sietett a dokkok felé.