Rengeteg adatot vesztett el a kanadai posta

A Canada Post hivatalosan is megerősítette, hogy jelentős adatszivárgási esemény történt az egyik partnerének hálózatán keresztül.


A Canada Post a legnagyobb kanadai postai szolgáltató, amely 16,5 millió üzleti és lakossági címre szállít ki küldeményeket. Ilyen módon az általa vagy a beszállítói által kezelt információk rengeteg személyt érintenek. Sajnos egy zsarolóvírus miatt nem is sikerült maradéktalanul megvédeni az adatokat. Kiderült ugyanis, hogy a vállalat egyik partnerénél még tavaly bekövetkezett biztonsági incidens miatt sok ezer személy adata került illetéktelen kezekbe.

A partnercég nem más, mint a Commport Communications, amelynek tavaly a Lorenz zsarolóvírussal gyűlt meg a baja. Ez a károkozó nem kizárólag fájlok titkosítására volt alkalmas, hanem állományok kompromittálása előtt adatokat is szivárogtatott. 2020 decemberében a kártevő mögött meghúzódó csoport elkezdte publikálni az ilyen módon megszerzett adatokat összesen 33,5 GB mennyiségben. Ezek között - mint kiderült - voltak Canada Post ügyféladatok is.

Az eddigi vizsgálatok szerint körülbelül 950 ezer postai ügyfél lehet érintett az incidens által. Az ő esetükben leginkább nevek, címek szivárogtak ki, de egy kisebb részüknek az e-mail címe és a telefonszáma is az elkövetőkhöz került. A forensic vizsgálatok mindezidáig nem találtak arra utaló jelet, hogy pénzügyi adatokat is sikerült volna megkaparintaniuk a támadóknak.

A Canada Post és a Commport Communications biztonsági incidensének vizsgálata jelenleg is folyamatban van hatóságok és külsős szakértők bevonásával.

canada post.jpg
 
Egyre több lesz a hasonló hisz lassan már minden elektronikusan történik
Az hogy pl: én próbálom elkerülni az elektronikus kapcsolatokat az csepp a tengerben.
Ráadásul itt a CH-n is elektronikusan vagyok.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,668
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére