Rengeteg pénzt kapott Sorostól a Fidesz és személyesen Orbán

Többször írtunk már mi is arról, hogy a nagyobbik kormánypárt prominensei vagy a Fideszhez közel állónak mondható emberek közül hányan és kik profitáltak Soros György és alapítványa ténykedéséből. Közéjük sorolható Orbán Viktor, Lázár János, de például Schmidt Mária vagy Habony Árpád is.

A Magyar Narancs most viszont azt is összeszedte, hogy pontosan mennyit köszönhet a párt a milliárdos befektető filantróp tevékenységének.

  • A Rajk- és a Bibó-szakkollégium, melyekből a Fidesz is kinőtt, összesen 11,8 millió forintot kapott a 80-as évek végén, ami mai értéken számolva nagyjából 231 millió lenne.
  • A Fidesz maga (még nem pártként) közel 4 millióhoz jutott a Soros Alapítványtól, ami mai értéken majdnem 125 millió. Ebből jutott az országos hálózat kiépítésére is, irodákra, irodaszerekre, berendezésre.
  • Orbán Viktor 88 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, ’89 augusztusában azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy 10 ezer forintos ösztöndíjat kap havonta közvetlenül az alapítványtól és még 5-10 ezret a szintén Soros-pénzből alapított Századvég című folyóirat szerkesztéséért. Ha összesen 20 ezerrel számolunk, az ma 310 ezer forint lenne.
  • 1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ben kutatási témája „a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában” volt.
  • Deutsch Tamás szintén Sorosnak köszönhetően járt egy Magyarországon és Angliában működő menedzseriskolába, valamint a University of Tennessee-n.
  • Kövér László is az alapítvány támogatásával kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat.
  • Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult.
  • Schmidt Mária két társával együtt összesen 1,35 milliót, mai értéken több mint 30 millió forintot kapott egy kutatásra. Egy jeruzsálemi konferenciaútját is az alapítvány fizette, majd az Indiana Universityn is tanulhatott.
  • A ma szintén tele szájjal sorosozó Kósa Lajos 250 dollárért vehetett részt ’88-ban a dubrovniki nyári egyetemen, ezekből a kurzusokból nőtt ki később a CEU maga.
  • Fellegi Tamás mai értéken számítva 2,5 milliót kapott arra, hogy a Connecticuti Egyetemen PhD-zzen.
  • Bába Iván, a második Orbán-kormány külügyi államtitkára mai értéken 3 millióból kutatott, majd ő lett a Kelet-Európa Kutatócsoport vezetője.
  • Hörcsik Richárd, a Fidesz korábbi frakcióvezető-helyettese ’87 és ’89 között havi 5 ezer forintos (ma nagyjából 105 ezer lenne) ösztöndíjban részesült.
  • Cséfalvay Zoltán harmadmagával végzett palóckutatást, és portugál konferenciára is utazott, összesen – mai értéken – 4 millióból.
  • Soros-ösztöndíjas volt a lex CEU-t a minap államfőként szignózó Áder János is, de a támogatás mértéke nem ismert.
  • Habony Árpád a Soros Alapítvány által hétmillióval megtámogatott könyv- és papírrestaurátor-képzésre járt.
  • Nem apanázst kapott, hanem közvetlenül a szervezetnek dolgozott Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza, Chikán Attila.
  • A CEU-n tanított Illés Géza, és oda járt Kovács Zoltán kormányszóvivő és Kumin Ferenc New York-i főkonzul. Berzétei Ákos külügyi helyettes államtitkár jelenleg is ott tanul
– emlékeztet a Magyar Narancs.

penz2.jpg
 
Miert is kevered ide a francia dolgokat? Kulfondinek annyi koze ehhez hogy fizettek ezeknek az okoskaknak a tandijat.
 
szerintem nem lehet párhuzamot vonni a két esemény közt ...esetleg ha a magyar menekültek nem az első ország menekülttáborában várták volna a segítséget, hanem már átvándoroltak volna 5-6 országon és mondjuk Svédországban kérték volna a menekültstátuszt.
De térjünk vissza "a valóságtól távol levő elképzeléshez" ...a tiltott határátlépést nem is büntetik, szépen visszakísérik a htársértőket és azok pedig nevetgélve mondják, hogy holnap megint próbálkoznak. Ahogy írtam a problémásabb a következő fázis mikor kezdenek követelőzni, biztosan láttál videókat Calais közelében hogyan támadnak a migránsok vagy éppen ma zavargások törtek ki Leszboszon.

Az Osztrákok nagyon örültek neki, hogy a 180.000 Magyar nem maradt nálluk és sokan továbbmentek a világ minden irányába. Annak volt a legkönyebb továbbmenni akinek a célországban rokonai voltak, ezek a rokonok vagy kezeskén, vagy referenciaként szerepeltek. A nyugati országok már a háboru kezdetén befogadtak legalis uton egy csomo menekültet, tehát sokan tudták hovan.
-
A másik nagy különbbség, hogy 2015-ben nagyságrendekkel több menekült volt kénytelen elhagyni a hazáját mind annak idelyén Magyarországot. Ügyelj a számokra. Látod, hogy egyedül Törökországban három millio érkezet, a pici Libanonban 900.000....
-
A Törökországi nagy menekültlager ha jol tudom csak 2016-ra lett kész, a nemzetközi szervezetek segitsége nem Volt kielégitö ezért indultak meg az emberek.
-
Es egyet mondhatok neked, a tulélésért mindent megtesznek az emberek, akár a füvet is letapossák Magyarországon, nem fognak ök várni vizumra. Es ez nem egy "muszlem" gonosz tulajdonság ezt megtennék a magyarok is minden ember a világon, ezt nem lehet moralizálni.
-

Jobblenne ha levonnank a tanulságot a megtörténtböl és arra törekednénk, hogy ne kerüljön ujra sor ilyesmire.
Biztosithatlak, egy keritéssel nincs megoldva a probléma, az csak kiélezi a problemát.
-
Gyerekes idiota felfogás, hogy Orban állitotta meg a meneküteket, hogy nézne ki a világ ha nyugat nem vette volna át az embereket Magyarországrol, ha ott campingezne a millio a Szerb határon?
-
Randalirozás nemcsak szorult helyzetben levö menekültek között van, menj csak el egy Magyar focimecsre vagy tekints Hamburg felé ahol a világ 20 leggazdagabb országának képviselöi találkoztak.
-
Nekem az az érzésem, hogy te rasszista vagy, embergyülölö. Probáld meg magadat a menekültek helyzetébe képzelni?
 
Az Osztrákok nagyon örültek neki, hogy a 180.000 Magyar nem maradt nálluk és sokan továbbmentek a világ minden irányába. Annak volt a legkönyebb továbbmenni akinek a célországban rokonai voltak, ezek a rokonok vagy kezeskén, vagy referenciaként szerepeltek. A nyugati országok már a háboru kezdetén befogadtak legalis uton egy csomo menekültet, tehát sokan tudták hovan.

tehát azt állítod, hogy a magyar menekültek pont úgy viselkedtek mint az aktuális illegális migránsok, pont úgy támadták a vonatokat mint most Calais-ben a támadják a kamionokat, vagy pont úgy gyújtogatták az ausztriai menekülttáborokat mint most a görögöknél.

Es egyet mondhatok neked, a tulélésért mindent megtesznek az emberek, akár a füvet is letapossák Magyarországon, nem fognak ök várni vizumra. Es ez nem egy "muszlem" gonosz tulajdonság ezt megtennék a magyarok is minden ember a világon, ezt nem lehet moralizálni.

téves a felfogásod, miféle veszélyben vannak a görögöknél, vagy a szerbeknél, meséld már milyen túlélésért kell küzdeniük...valóban a munka elöl menekülni kell, nem jó kevés pénzért dolgozni és menekült státuszt kérni mondjuk szerbiában, vagy görögországban, hogy bulgáriát vagy romániát ne is említsem.


Nekem az az érzésem, hogy te rasszista vagy, embergyülölö. Probáld meg magadat a menekültek helyzetébe képzelni?

a véleményeddel tisztában vagyok, neveztél már szociáldarwinistának, rosszarcúnak sőt magyar csürhének is.
 
tehát azt állítod, hogy a magyar menekültek pont úgy viselkedtek mint az aktuális illegális migránsok, pont úgy támadták a vonatokat mint most Calais-ben a támadják a kamionokat, vagy pont úgy gyújtogatták az ausztriai 0menekülttáborokat mint most a görögöknél.

Nem mert 180.000 kevesebb mint par millio.

Koncentralj inkabb arra hogy azok az orszagok amelyek magyarokat felvettek azok ma is befogadnak menekülteket mig a magyarok tovabbra is csak emitalnak migransokat legyen az benszülött vagy eltevedt emigrans.

téves a felfogásod, miféle veszélyben vannak a görögöknél, vagy a szerbeknél, meséld már milyen túlélésért kell küzdeniük...valóban a munka elöl menekülni kell, nem jó kevés pénzért dolgozni és menekült státuszt kérni mondjuk szerbiában, vagy görögországban, hogy bulgáriát vagy romániát ne is említsem.

Több mind felmillio magyar dolgozik külföldön mert a hatalmas orszag nem tud nekik munkat adni. Miböl gondolod hogy az a pici sziget kepes lenne milliokat eltartani?

Ne haragudj de te nem lehetsz nagyon bölcs ha azt kepzeled odateszek egy halom embert valahova es ott viragozni fog az elet.

Mit gondolsz miert halnak ki a magyar falvak? Ha rajöttel gyere vissza.
 
Mit gondolsz miert halnak ki a magyar falvak? Ha rajöttel gyere vissza.

Sajnos ezxos -t kizárták mert belinkelt egy videót kedves, hőnszeretett Heller prof. asszonnyal kapcsolatban ... de válaszolok helyette. A létszám csökkenés egy abszolút normális folyamat és az egész Európára jellemző de mindenki másképp próbálja megállítani sőt megfordítani. Például Mo a családpolitikával, No pedig migráns betelepítéssel ... szóval a német kormány szerint nem baj, hogy a németek rohamosan fogynak, azzal nem kell foglalkozni hoznak helyettük migránsokat.

De tuljdonképpen hány millió migránst kell befogadjon az EU, mikor lehet kitenni a "MEGTELT" táblát?
 
ROSSZ A KERDES !! ------ MENEKULTET es ujbol hogy jobban erccccseddd MENEKULT nem migrancsss MENEKULT

nem, nem .... ILLEGÁLIS migráns. Talán azon kéne filózni, hogyan lehet legális keretek közzé terelni őket.
Menekült volt esetleg mikor Törökországba került, aki már Görögországból jön az már migráns.
 
a menekult miota ILLEGALIS ??? amiota egy rasszista-fasiszta azt allitja ??

ha figyelmesen olvastad volna ILLEGÁLIS migránst írtam. hogy az milyen .. .az amelyik kizárólag a zöldhatáron közlekedik, fél Európát bejárja és Németországban jut eszébe, hogy menekült státuszt kérjen (de ha lehet a németeknél 5-6 helyen regisztráljon ;)).
 
azert tartja a vilag a m.-kormanyt rasszista -fasiszta kormanynak

hát ezt kitől hallottad? ...úgy tűnik nem vagy tisztában a fogalmakkal.
De amint láthatod mindenki egyetért a magyar migránspolitikával, mindenki építi a kis saját kerítését és toloncolja kifelé a migránsokat...már a vizitaxi sem a régi.
 
Utoljára módosítva:
Koszonom a valaszokat Dragak :) nagyon orultem, hogy ennyien valaszoltatok :) mindenkit - remlem senkit nem hagytam ki a lajkolassal - nagyon erdekes volt olvasni, hogy latjatok, minden velemeny ertekes, szoval THX! :) :)
 
az IRA nacionalista szervezet koze sincs a vallashoz
ez itt fontebb ez a nagyeszu allitja hogy vallasfuggok a terrorszervezetek
meg veletlenul sem
no de mi varhato ha valaki szajkozza a migranst es kozben menekulttel van dolgunk
Fönix , ammig az elnyomó angol , tudomásom szerint általában az anglikán egyház tagja volt addig az elnyomott Ir és most értem egyrészét az IRA-nak peddiglen katolikus vallású személyek voltak illetve még ma is azzok . De ne mennjünk bele nagyon a történelembe mert nem ez a lényeg .
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére