Rengeteg rossz tulajdonságom mellett szeretem a sci-fit. Így persze mindenféléket összeolvasok....

Rengeteg rossz tulajdonságom mellett szeretem a sci-fit. Így persze mindenféléket összeolvasok, és vélhetően ezért is élek még itt, Mordorföldön, meg foglalkozom valamelyest a politikával is.

Na, nem azért mert ez olyan fantasztikus világ, hanem mert sokszor hihetetlen az, ami itt és velünk történik.
Mindennek persze ellentmond, hogy a horrort viszont kifejezetten utálom, és ez a dágvány, amit a Kedves Vezető teremtett nekünk, e Kárpátok ölelte, valaha egész normális kis országban, az maga Freddy Krueger, meg a Nyolcadik utas a halál horrorfilmek remake-je. Talán annyi különbséggel, hogy itt főszereplő, minden igyekezete ellenére is inkább szánalmas, mint félelmetes.

Közbevetőleg, egy, csak egy kicsit is normális, szakmájához értő rendező úgy rúgta volna ki, már rég a filmjéből főszereplőnket, hogy azóta legfeljebb, ha hot-dogot árulhatna a körúton, már, ha azt is el nem lopta volna, nem pedig a Várban hizlalná a nemzeti (új kormányzati besorolása: hetero keresztény, hogy a pofám szakad le!) gáz- és mangalicaszerelőnél ideiglenesen állomásozó bankszámláját.

Na, mindegy. Úgy tűnik a mi, magyarok inkább nézhetetlen horrorra gerjedünk, mint a romantikus hepiendes sztorikra. A fene a gusztusunkat. Annyi jó film van, nekünk miért ez kell?

Mindezt csupán azért írom, mert ami a napokban megesett, és mindenki mérget vehet rá, hogy ez még a kezdet, egy új fejezet a hányinger közös filmünkben, aminek a főszereplője 10 – valójában 30 – éve ugyanaz a ripacs, szóval ami most történt, az legalább annyira tűnik valami pokoli posztapokaliptikus Mad Max víziónak, mint röhejes horrornak.

Mikor Arthur J. Finkelnstein meghalt – meggyőződésem, hogy valami extranagy üstben főzik a pokolbéli tesók azóta is. Meg is érdemli. – pokolra szállt vele az állampárt agya is. Akinek nem ugrana be, ő volt az a csóka, akit szemérmesen „csak” a gyűlölet mágusának neveztek világszerte, akinek a Fidesz is köszönheti hatalmát, míg a világ – többek között – a barom, gyűlöletkeltő kampányokat, például a Soros-kampányt is.

A láthatóan agy nélkül maradt – ezt hogy mondják különben? Elagyatlanodott? – állampárt, ötlet híján kezdi elővenni a régi, ócska halálkarcos lemezeit. Mert Habony, bármennyire is tehetséges vitrinőr, tőle ennyi telik. Így most ismét forog az Őszöd2, hátha néhányan még jegyet vesznek, az eredetileg is gány mozira.
Gondolom sűrűfésűvel vizsgálja a közszereplők nyilatkozatait riadt, agyonhajszolt kormányzati szolgák hada, hátha kijönne belőle legalább két olyan szó, amivel lángba lehetne borítani megint az országot.
A csodafegyvert, a kisöbű Bayert újra betöltik a csőbe, kereszteket ácsolnak, nyugdíjas hívőket uszítanak, majd nekiengedik őket a nagymagyar éjszakának. Menjetek isten hírével!

Szegények meg mennek. Pff. A gyűlölet ellen.
Miközben a jobb napokat is látott, 5. számú párttagkönyv tokja, a színpadon reménytelenül saját mondandójába, méginkább egójába tekeredik, mint macska a házicérnába, a derék állampárt-hívők kereszteket lóbálnak, meg agyba-főbe verik a szerintük nem hívőket, addig elhangzik a mondat, a Zsé-kategóriás Őszöd-2 mozi valódi crédója, a rendszer, a Kedves Vezető szánalmas önleleplezése:

„Mi heterók vagyunk, ti meg buzik”

Mit lehet erre mondani? EZ FANTASZTIKUS!

VARGA ZOLTÁN:

83522295_2682662195350981_6058765568234749952_n.jpg
 
Nézd milyen hosszú ez a topik de te mindig visszatérsz erre a pontra és egyetlen egy szót nem pazaroltál a témára.
Miért?

Már elnézést de én linkeltem be a videót az inkriminált DK -s polgármesterrel, hogy tudjuk elemezni a kijelentését. Azt próbáljátok elmagyrázni, hogy rosszul értettem a mondandóját és velem együtt még sokan, egyházak, politikusok, polgárok ...
Tessék, még egy kis adalék, hogy folytatódjon a párbeszéd a tüntetésről (a felvételt az ellenzékiek csinálták, tehát a Niedermüller Pétert védők)

Szerinted ha ennyien mennek el tüntetni egy DK -s politikus ellen és követelik a lemondását, az sok vagy kevés?
 
Tegyük fel, hogy a polgármester valakit megsértett volna az ominózus mondatával, mert a Fideszes lélek érzékeny.
-
Akkor is hol van az arány az egy mondat és a demonstrációt szervező Bayer műsoraiban hemzsegő embert gyűlölő, rasszista, fasiszta, antiszemita, hazug, félrevezető, diszkrimináló, lejáratni próbáló, személyi jogokat sértő... mondatainak tömegével szemben.
-
Tudom, hogy most nagy szemeket fogsz csinálni és megpróbálod letagadni a napot az égről.
És látod ez a nyílt hazugság, amivel te itt minden nap próbálkozol jellemez téged.

Nem akarlak most karakterizálni de a tagadásoddal csak tetőzöd az orcátlanságot.
 
Tegyük fel, hogy a polgármester valakit megsértett volna az ominózus mondatával, mert a Fideszes lélek érzékeny.

valamit félreértettél, szó sincs a FIDESZ -ről, minden jóakaratú ember azon az állásponton van, hogy senkit nem lehet bőrszíne, felekezeti meggyőződése vagy szexuális orientációja miatt megbélyegezni. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke durván megbélyegezte a fehér, keresztény, heteroszexuális emberek százmilliós, milliárdos közösségéhez tartozókat

Akkor is hol van az arány ....

azt nem értem hogyan hasonlítsz össze egy újságírót egy polgármesterrel, akitől gyakorlatilag az emberek sorsa függ. Egy úságíró csak elmondhatja a véleményét nem dönt emberek sorsáról... de melyik fehér, keresztény családapa mer ezentúl a bemenni a polgármesteri hivatalba egy ilyen polgármesterhez.
 
És ezek szerinted most szidhatom a kurva édesanyádat?
Esküszöm nem akarlak megbántani de gondolj bele milyen hülyeséget mondasz.
Talán ez a provokáció felébreszt egy picit.
a mondataid téged minősítenek, én csak egy print screent csinálok a hozzászólásodról
 
valamit félreértettél, szó sincs a FIDESZ -ről, minden jóakaratú ember azon az állásponton van, hogy senkit nem lehet bőrszíne, felekezeti meggyőződése vagy szexuális orientációja miatt megbélyegezni. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke durván megbélyegezte a fehér, keresztény, heteroszexuális emberek százmilliós, milliárdos közösségéhez tartozókat
-
Na a sajtóklubban és az utcán nem úgy nézet ki, mintha a Fideszes-szereplők tartanák magukat az általad leirt etikához.
-
Magyarország jogállam (?) Bayert már számtalanszor, Orbánt alig két hónapja ítélték el hírrontásért, rágalmazásért,
ezért nem értem miért az utcán, fenyegetéssel próbálja a felajzott nyugdíjas tömeg a sebeit orvosolni?
-
Azért mert a világ egyetlen bírósága előtt sem tudnák igazolni, hogy a polgármester embereket sértegetett volna.
-
A per elvesztése egy nyilvános szégyen lenne a Fidesz Polgári Körére nézve, söt az sincs kizárva,
hogy a felperest ítélné el a bíróság, mert annyi embert félrevezetett Bayer, és az utcára vezényelt.
-
Nem tudom, hogy állsz anyagilag, miért nem jelented fel Niedermüller-t? Kapnál egy csomó fájdalomdíjat vagy nem.
-
azt nem értem hogyan hasonlítsz össze egy újságírót egy polgármesterrel, akitől gyakorlatilag az emberek sorsa függ. Egy úságíró csak elmondhatja a véleményét nem dönt emberek sorsáról... de melyik fehér, keresztény családapa mer ezentúl a bemenni a polgármesteri hivatalba egy ilyen polgármesterhez.
-
Akárki nevezheti magát újságírónak, az nem védett foglalkozás.
A rágalmazás, gyűlöletszítás, rasszizmus, felbujtás... az büntetendő cselekmény, nem esik a szabad véleménynyilvánítás alá.
-'
Nagyon nehéz veled beszélgetni és nem tudom mi ennek az oka.
-
A válaszaidban csökönyösen megtagadod a kognitiv gondolkodás ismert jeleit.
Lehet, hogy egy még nem teljesen kiforrott AI-robotérrel állunk szembe?
-
unbenann6t-jpg.634675

Ezt most halálosan komolyan mondom.
Ha én lennék az adminisztrátor hát csak ilyen Roboter-teszttel engedném be a tagokat.

Ami sok az sok. :rohog:
 
valamit félreértettél, szó sincs a FIDESZ -ről, minden jóakaratú ember azon az állásponton van, hogy senkit nem lehet bőrszíne, felekezeti meggyőződése vagy szexuális orientációja miatt megbélyegezni. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke durván megbélyegezte a fehér, keresztény, heteroszexuális emberek százmilliós, milliárdos közösségéhez tartozókat
Azt mondta a politikus hogy nem emberekről hanem ideológiáról beszélt.
Ami tökéletesen látszik már az oktatás átalakításán.
 
Egy informatikus ismerősömmel beszélgettem és ö megerősítette a gyanút,
nincs kizárva, hogy a számozott nick-név mögött egy roboter áll.

Társalgó robotok már régóta léteznek, mindenki ismer ilyet a telefonok váró-listájáról, nagyon idegrablóak,
ök sem értik sokszor ha valamit mond nekik az ember, vagy vegyük csak a szövegvezérlést, "cortanát" a Windows számítógépén.
-
A szociális média szerinte már most tele-van véleményterjesztő társalgó robotokkal,
Hát jól felültünk ennek a szélsőjobboldali algoritmussal beprogramozott influencer-nek.
-
 
Azt mondta a politikus hogy nem emberekről hanem ideológiáról beszélt.
Ami tökéletesen látszik már az oktatás átalakításán.
az oktatással meg mi a baj, hogy Magyarországon, magyaroknak készítenek nemzeti tantervet ... valóban sokan szeretnék, ha nem is létezne ilyesmi.
 
az oktatással meg mi a baj, hogy Magyarországon, magyaroknak készítenek nemzeti tantervet ... valóban sokan szeretnék, ha nem is létezne ilyesmi.
Eddig nem volt oktatás? Vagy nem a magyaroknak készült?
Szerintem volt és a magyar állampolgároknak készült.
Az hogy most már un. kettős állampolgárok is képbe kerültek az már más dolog.
Ha azzal jössz hogy máshol is van ilyen kettős hazafiság nos lehet de, máskor meg épp az a bajod hogy azokban az országokban nincs példamutató demokrácia...most akkor csak azt veszed példamutatónak ahol a TE ízlésed szerint működik a politikai rendszer.
 
Eddig nem volt oktatás? Vagy nem a magyaroknak készült?
Szerintem volt és a magyar állampolgároknak készült.
Az hogy most már un. kettős állampolgárok is képbe kerültek az már más dolog.

kettős, hármas, négyes államplgársággal is rendelkezhet ... a lényeg, hogy magyar állampolgár. Miért lenne baj, ha nem titkolják, hogy rengeteg magyar került akaratán kívül az aktuális országhatárokon kívül, nagyon hatásosak példul az erdélyi tanulmányi kirándulások, ahol meglátogathatják a nagy magyarok emlékhelyeit és találkozhatnak a valósággal.
Ha azzal jössz hogy máshol is van ilyen kettős hazafiság nos lehet de, máskor meg épp az a bajod hogy azokban az országokban nincs példamutató demokrácia...most akkor csak azt veszed példamutatónak ahol a TE ízlésed szerint működik a politikai rendszer.
ezt nem értem ... az állampolgárság és a nemzeti tudat, hazafiasság az szerintem nem ugyanaz. Kettős hazafiasságról még nem hallottam. ... például vegyük a trianoni diktátum miatt, román uralom alatt élő magyarokat ... szó sincs róla hogy nagy román hazafinak tartanák magukat. Vagy a Németországban élő törökök, szerinted hű alattvalói Merkelnek, vagy Erdogan szavára hallgatnak?
 
Utoljára módosítva:

Így van vannak kétszínűek és vannak egyenes gerincűek.
Lehet magyarázni .
Sosem bíznák meg olyan emberben akinek az számít honnan kap több juttatást.
kettős, hármas, négyes államplgársággal is rendelkezhet ... a lényeg, hogy magyar állampolgár. Miért lenne baj, ha nem titkolják, hogy rengeteg magyar került akaratán kívül az aktuális országhatárokon kívül, nagyon hatásosak példul az erdélyi tanulmányi kirándulások, ahol meglátogathatják a nagy magyarok emlékhelyeit és találkozhatnak a valósággal.
Akaratán kívül???
Ki kényszerítette ki őket az országból??
Nos azok akiket most emelnek piedesztálra!!
Most meg ők lelkesítik őket hogy visszatérhetnek.
Gondolom sejted kikre gondolok ..igen a vezetői rétegre.
Mert nem az egyszerű dolgozó réteg okozta a világ égést és mégis ő rájuk hivatkoznak...
 
Így van vannak kétszínűek és vannak egyenes gerincűek.
Lehet magyarázni .
Sosem bíznák meg olyan emberben akinek az számít honnan kap több juttatást.
nem értem miféle juttatásokról beszélsz? Az ingyenélő rétegről, amelyik szociális segélyből, vagy a gyerekpénzből él?
Akaratán kívül???
Ki kényszerítette ki őket az országból??
a trianoni diktátum
Nos azok akiket most emelnek piedesztálra!!

valóban méltó helyére kerül aki "olyan árt indított a nemzet lelkében, amit meggátolni nem, csak késleltetni lehet."
 
Utoljára módosítva:
nem értem miféle juttatásokról beszélsz? Az ingyenélő rétegről, amelyik szociális segélyből, vagy a gyerekpénzből él?
Azok olyan rétegek amelyekről nem itt van szó. Amiről én írtam azok a mostani politika haszonélvezői akik úgy jutnak anyagi előnyhöz hogy abból az anyaország semmit nem lát csak az uralkodó osztály szavazatok formájában. (pl. csíki sör)
a trianoni diktátum
Nos ezt maguknak köszönhetik és most én törjem magam értük???
Eddig is magyar voltam vagyok és leszek még akkor is amikor már többen eldugják a kétszínű papírjaikat....
valóban méltó helyére kerül aki "olyan árt indított a nemzet lelkében, amit meggátolni nem, csak késleltetni lehet.
Nyugodj meg már elég sokan méltó helyre kerültek....voltak páran akik politikusnak tartották magukat és mégsem tudták helyesen felmérni az erőviszonyokat akiket kigúnyoltak azok meg visszakapták azokat a területeket amiket a bécsi döntések szerint már egyszer visszaadtak ....van egy MAGYAR mondás aki a kicsit nem becsüli az a nagyot nem érdemli. Eljátszották a tehetségüket:))
 
A háborúvesztés még egyáltalán nem jelent szégyent és gyalázatot. Az csak azt jelenti, hogy az ellenfél erősebb volt.
Nem véletlenül emelnek szobrokat az íróknak, politikusoknak az utódok.
 
A háborúvesztés még egyáltalán nem jelent szégyent és gyalázatot. Az csak azt jelenti, hogy az ellenfél erősebb volt.
Nem véletlenül emelnek szobrokat az íróknak, politikusoknak az utódok.
A szobrokat pár évente lecserélik......
Pedig a háború vesztés az szégyent és gyalázatot jelent. Láthattad mi lett a vége az I.vh után láthattad mi lett a vége a II. vh után. Évtizedekig nem lehetett róla beszélni!!
 
Pedig a háború vesztés az szégyent és gyalázatot jelent.
"A szégyen és a gyalázat ott kezdődik, amikor a földön maradok és nem akarok saját erőmből két lábra állni ...."
De térjünk már vissza erre a Gyurcsány-párti politikusra. Niedermüller azzal próbálja védeni magát, hogy ő egy ideológiával vitatkozik. Minenesetre én még nem hallottam fehér, heteroszexuális, keresztény ideológiáról. Teszerinted létezik ilyen ideológia?
 
Nos igen létezik olyan ideológia.
Pl: a nemzetiszocializmus....
 
Nos igen létezik olyan ideológia.
Pl: a nemzetiszocializmus....
na láttod annak az ideologiának van becsületes neve, de a DK -s alkirály nem is említette..elvégre nem ideológia eszmefuttatás volt a társalgás témája, nézd meg a videót.
Niedermüller már régebben is, például az összes katolikus iskolát vádolta pedofíliával, amikor egy olyan útjelző táblát posztolt, amelyen kisgyermekek menekülnek egy pap elől és azt írta a képhez hozzászólásként: „Vigyázat! Katolikus iskola”
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére