A turizmusellenes aktivisták nem nyugszanak, sokkal határozottabb kormányzati fellépést követelnek a tömegturizmus elleni küzdelemben. A tiltakozás mára odáig a fajult, hogy komoly fenyegetést jelentő feliratok jelentek meg a házak falán
Kill a tourist! - azaz Ölj meg egy turistát! - fújták fel az épületek homlokzataira
– elég egyértelmű üzenetként.
A fenyegető üzenetekről a brit LBC számolt be a napokban, azóta az is kiderült, hogy a készítők egyáltalán nem ismeretlenek: a graffitikét az Islas de Resistencia (Az ellenállás szigetei) csoport a felelős, amely igencsak hangosan és agresszíven ellenzi a tömegturizmust, mi több, feltett szándékuk, hogy lehetőség szerint elriasszanak mindenkit, aki épp otthon tervezgeti a télből a tavaszba utazását.
Már a helyiek is azt mondják, hogy a helyzet napról napra ijesztőbb.
Az elmúlt években Tenerife, az egyik legnépszerűbb spanyol sziget a tömegturizmus elleni küzdelem kétes szimbólumává vált. A Kanári-szigetek legnagyobb tagja évente több millió turistát vonz, csodálatos strandokkal, menő szállásokkal, számtalan látnivalóval. Az odaözönlő – főként nyugat-európai turistáknak sokáig , hogy
a paradicsomi állapotok díszletei mögött mögött, hogyan bugyog a mélyből az elkeseredett társadalmi feszültség.
Az egyik lakos azt mondta, hogy bár támogatja a tiltakozást, úgy véli, hogy a szigeten túlságosan feszült a hangulat, és tart attól, hogy ez fokozódhat.
– mondta a másikuk.
A szigetlakók fenyegetőzése a briteket háborította fel legjobban, a reakcióikra nem is kellett sokat várni: a beszámolók szerint tömegesen mondják le tenerifei utazásaikat. Mindezt a biztonsági aggodalmaikkal és az ott lakók agresszív támadásaival indokolják.
Az egzotikus spanyol szigeten már régóta tartanak a tüntetések. Az egyik legkomolyabb incidens októberben történt, amikor tiltakozók százai rohamozták meg a híres Troya strandokat, és transzparensekkel hergelték a nyaraló turistákat.
Azt skandálták, hogy
Külső szemlélőként furcsa lehet, hogy vajon miért üldözik a turistákat, amikor az egész régió belőlük él, ám aktivisták épp őket teszik felelőssé a magas lakbérekért és a megfizethető lakhatás hiányáért, ami szerintük a lakosságot végül szegénysorba taszítja.
Tavaly az aktivisták már éhségsztrájkot is folytattak az észak-tenerifei La Laguna városában, azonnali intézkedésre szólították fel a kormányt.
– Ha a kormány befogja a fülét, tragédia történhet, és valaki meghalhat – szólt az üzenet. Az éhségsztrájk résztvevői azt követelték a hatóságoktól, hogy állítsanak le két turisztikai projektet, köztük egy ötcsillagos szálloda építését.
Kill a tourist! - azaz Ölj meg egy turistát! - fújták fel az épületek homlokzataira
– elég egyértelmű üzenetként.
A fenyegető üzenetekről a brit LBC számolt be a napokban, azóta az is kiderült, hogy a készítők egyáltalán nem ismeretlenek: a graffitikét az Islas de Resistencia (Az ellenállás szigetei) csoport a felelős, amely igencsak hangosan és agresszíven ellenzi a tömegturizmust, mi több, feltett szándékuk, hogy lehetőség szerint elriasszanak mindenkit, aki épp otthon tervezgeti a télből a tavaszba utazását.
Már a helyiek is azt mondják, hogy a helyzet napról napra ijesztőbb.
Az elmúlt években Tenerife, az egyik legnépszerűbb spanyol sziget a tömegturizmus elleni küzdelem kétes szimbólumává vált. A Kanári-szigetek legnagyobb tagja évente több millió turistát vonz, csodálatos strandokkal, menő szállásokkal, számtalan látnivalóval. Az odaözönlő – főként nyugat-európai turistáknak sokáig , hogy
a paradicsomi állapotok díszletei mögött mögött, hogyan bugyog a mélyből az elkeseredett társadalmi feszültség.
Az egyik lakos azt mondta, hogy bár támogatja a tiltakozást, úgy véli, hogy a szigeten túlságosan feszült a hangulat, és tart attól, hogy ez fokozódhat.
Az emberek kétségbeesetten vágynak valami a változásra, ám ez nem indokolja ezeket a fellépéseket. Ez félelmetes!
– mondta a másikuk.
A szigetlakók fenyegetőzése a briteket háborította fel legjobban, a reakcióikra nem is kellett sokat várni: a beszámolók szerint tömegesen mondják le tenerifei utazásaikat. Mindezt a biztonsági aggodalmaikkal és az ott lakók agresszív támadásaival indokolják.
Az egzotikus spanyol szigeten már régóta tartanak a tüntetések. Az egyik legkomolyabb incidens októberben történt, amikor tiltakozók százai rohamozták meg a híres Troya strandokat, és transzparensekkel hergelték a nyaraló turistákat.
Azt skandálták, hogy
több turista, több nyomor, a Kanári-szigetek nem eladó
Külső szemlélőként furcsa lehet, hogy vajon miért üldözik a turistákat, amikor az egész régió belőlük él, ám aktivisták épp őket teszik felelőssé a magas lakbérekért és a megfizethető lakhatás hiányáért, ami szerintük a lakosságot végül szegénysorba taszítja.
Túlturizmus: miért pont mára vált elviselhetetlenné?
Santorini, Barcelona, Brugge – hogy mi a közös ezekben a helyekben azon túl, hogy rengetegen álmodoznak arról, hogy egyszer eljussanak oda? A helyi ellenállás. >>>Tavaly az aktivisták már éhségsztrájkot is folytattak az észak-tenerifei La Laguna városában, azonnali intézkedésre szólították fel a kormányt.