Reuters: 1,975 billió forint landolt Orbán haverjainál és családjánál

Nemzetközi lapszemlénket olvashatják.

U.S. News and World Report / Reuters

Orbán Viktor 2010-ben történt hatalomra kerülése óta barátai és családtagjai egyre sikeresebbek a közbeszerzések elnyerésében – állapította meg a Reuters magyarországi közbeszerzésekről készült elemzése.

Összesen 10 (tíz) üzletember – köztük Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc, valamint veje. Tiborcz István kezében lévő cégek 2010 óta összesen 7,85 milliárd dollárnak megfelelő 1,975 billió forint értékben nyertek meg tendereket. Ez az adott időszakban kiadott közbeszerzési megrendelések több mint 10 százalékát teszi ki. Ebben közvetlenül, vagy konzorciumok útján, valamint konkrét, illetve keret-megállapodásokban elnyert szerződések egyaránt szerepelnek.

A tíz üzletember részesedése jelentősen megemelkedett tavaly, amikor Magyarországon a közbeszerzések rekordot értek el 3,63 billió forinttal: a tulajdonukban álló cégek ebből az összegből 28 százalékot nyertek el, szemben az Orbán hatalomra jutása előtti 1-2 százalékkal. A jelentés Tóth Jánost, az MTA egyik közgazdászát, a Budapesti Korrupció-kutató Központ igazgatóját idézte, aki azt mondta: a Reuters elemzése új, kemény adatokat tárt fel, és valós összefoglalót adott, amely releváns módon hozzájárul a témához. Az elemzéssel kapcsolatban feltett kérdésekre sem a kormány, sem Orbán Viktor nem válaszolt.

Ó, a Balaton…

A Reuters akkor bukkant a tíz üzletemberre, amikor egy a Balatonról, Európa egyik jelentős idegenforgalmi célpontjáról készített elő egy jelentést. Azt követően, hogy Orbán 2014-ben bejelentette, hogy nagy állami támogatásokat kap a térség idegenforgalma, ez a tíz ember keszthelyi ingatlanokat vásárolt. Tiborcz István, Orbán veje volt közülük az első: jelenleg a legnagyobb szálloda társtulajdonosa, és cégét a bevétel 45 százaléka illeti meg. Tiborcz sem válaszolt a kérdésekre.

Mivel a balatoni befektetések uniós pénzeket is magukban foglalnak, a hírügynökség feltette kérdéseit az EU Bizottságának is, ahol egy szóvivő azt válaszolta: „Az EU zéró toleranciát tanúsít az uniós pénzekkel való csalásokkal szemben, és ezért ragaszkodik ahhoz, hogy minden tagállam kötelezettséget vállaljon a csalások megelőzésére”, de a jelentésben szereplő állításokra közvetlenül nem válaszolt. Végül a jelentés megemlítette, hogy az OLAF 2016-os jelentésében azt javasolta, hogy Brüsszel kérje vissza Magyarországtól az EU által 2012-2015 között adott pénz több mint 4 százalékát, azaz messze a legtöbbet az összes uniós tagállam közül. Az OLAF nem kívánt kitérni egyes projektekre, de honalapján leszögezi, hogy ilyen javaslatot abban az esetben tesz, amikor fennáll a gyanú, hogy elcsalták, vagy szabálytalanul használták fel az unió pénzeket, például túlárazás, vagy a pályázók összejátszása révén.

Die Presse

„Orbán Viktor, a Puszta-Napkirály, az állam Magyarországon” ezzel a címmel közölte Ccekő Balázs Bécsben élő magyar újságíró cikkét a konzervatív bécsi lap.

A szerző szerint Orbánnak jó esély van arra, hogy további négy évre hatalmon marad. Felidézte Orbán 2002-es jelszavát – „A haza nem lehet ellenzékben” -, és megállapította: hasonlóan kirekesztő a mostani központi szlogen is: „Arról szavazunk, hogy Magyarország magyar ország maradjon!”. Ezzel ugyan a migránsokra utal, de mögötte megbújik a magyar „Napkirály” önazonosítása is: Orbán a nemzettel és az állammal. A Fidesz eddigi választási harcát nacionalista szennykampánynak lehet nevezni, és nem változott a Fidesz számára katasztrofális hódmezővásárhelyi vereség után sem: rövid ideig a pozitívumokat hangsúlyozták, de aztán újra Donald Trump (America First) és a Délkelet-Európában oly jellemző Soros-fóbia következett – írta a szerző.

Orbán világképébe nem illenek bele a baloldaliak, a liberálisok és a mérsékelt konzervatívok. „Nem csoda tehát, hogy a kampányban nem is szóltak róluk, hanem némi szalon-antiszemitizmussal Soros György érdekképviselőiként intézték el őket. A nacionalizmussal, idegengyűlölettel és rasszizmussal Magyarországon könnyen meg lehet szólítani kétmillió embert, és ennyi elég ahhoz, hogy a Fidesz biztosítsa magának a hatalmat a következő periódusra is”. Az egységes ellenzéktől elszenvedett váratlan vereség persze fáj, de nehéz ebből következtetéseket levonni a parlamenti választásokra. Megismételhető-e egyáltalán országos szinten a sikeres recept, az ellenzék koalíciója az Orbán-rezsim ellen a szocialistáktól egészen a Jobbikig?

Az eufória nagy volt, de azóta semmi nem változott. Az ellenzéki pártok megosztottak, viszálykodnak, és ezzel rossz jelzést küldenek a szavazóknak. Fennáll a veszély, hogy a széthúzó és megosztott ellenzék lerombolja a magyar többség kormányváltásra irányuló óhaját. Szerepe lehet a kormány messzire elérő kezének is. Orbán arra készül, hogy a választókörzetekben egy ellenzéki jelölttel találja szemben magát, de azoknak igen csekély esélye van. „Az illetékesek nem fognak kihagyni egyetlen lehetőséget sem arra, hogy minimalizálják az ellenzéki jelöltek esélyeit, és minden lehetséges legális és illegális eszközzel biztosítsák a saját hatalmukat. Ebben fontos szerep juthat Orbán ellenzéki pártokban lévő segítőinek” – írta Csekő.

Végül megállapította: XIV. Lajos, a Napkirály soha nem mondta ki valójában, hogy „Az állam én vagyok”, de ennek megfelelően cselekedett. Orbán többször is utalt hasonlókra, ha szó szerint ilyet soha nem is mondott, de nincs is szüksége erre. Mint egyszer mondta: „ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek”.

Die Welt

Orbán Viktor nacionalista hangokkal öv az ellenzék győzelmétől. A felmérések szerint a legjobb úton halad harmadik periódusa felé, de az ellenfelei erősödőben vannak – írta a jobboldali konzervatív német lapban Boris Kálnoky tudósító.

Úgy látja a nemzeti ünnepen a magyar pártok összemérték erejüket. Orbán miniszterelnök százezreket vitt az utcára, az ellenzék csupán ezreket, a kormány mégis aggódik. Néhány héttel a választások előtt a magyarországi kampány egészen moziszerűvé vált: a kormánymédia úgy ábrázolja a magyar –zsidó származású Soros Györgyöt, mint magát Darth Vader filmbeli főgonoszt, közben pedig a kormánnyal szemben kritikus orgánumok egy miniszterelnök-helyettes helikopterről folytatott vadászatét leplezik le. Aztán ott van az öreg hölgy, aki a jelek szerint átvert egy minisztert azzal, hogy van pár felesleges euró-milliárdja, és ez annyira lázba hozta a minisztert, hogy közjegyzői hitelesítéssel vállalta a pénz kezelését. Az illető neve Kósa Lajos, városfejlesztési miniszter, és korábban a Fidesz frakcióvezetője volt. Az ilyen hírek persze nem túl hasznosak a kampányban.

Ehhez járul, hogy a Fidesz nemrég meglepő módon toronymagasan vesztett egy polgármester-választáson az ellenzék támogatta jelölttel szemben. Nem meglepő tehát, hogy a kormánypárt köreiben egyre inkább idegeskednek. A válasz: a párt több éve először újra „Békemenetet” szervezett a nemzeti ünnepre. A Fidesz híveit az egész országból buszokon szállították Pestre, több ezer szimpatizáns érkezett Lengyelországból. Ők magukban alighanem nagyobb csoportot alkottak, mint a különböző ellenzéki pártok hívei a nagygyűléseken. A parlamenthez özönlő tömeg azonban hatalmas volt, százezer, vagy tán 300 ezer is – erőfitogtatás – és politikai siker – írta Kálnoky. Idézett egy Mórról érkezett tüntetőt, aki elmondta: aggódnak, mert sok barátjuk és ismerősük elfordult Orbántól, pedig veszélyben az ország és csakis Orbán mentheti meg. Hasonlóan szólt Orbán is, aki szerint veszélyben a haza, „meg kell védenünk Magyarországot”, és „A gyávának nincs hazája”. Kálnoky rámutatott: a felmérések szerint a Fidesz egyértelműen vezet.

Legutóbb a Fidesz tíz kivételével az összes választókörzetben nyerni tudott, de csak azért, mert az ellenzék megosztott volt. Ha most meg tudna egyezni egy közös stratégiában, le lehetne győzni a Fideszt, legalábbis elméletileg. De a korábban szélsőjobboldali, ma mérsékeltebb képet mutató Jobbik nem akar kompromisszumot kötni. Vona azzal érvel, hogy szavazói jobboldaliak, és nem szavaznának baloldali jelöltre, akkor már inkább a Fideszre. Az LMP eddig elzárkózott, de nemrég jelezte, hogy hajlandó tárgyalni, ha a Jobbik is részt vesz. Kálnoky szerint nem úgy néz ki, mintha ez összejönne. A baloldali ellenzéknél mégis reményteli hangulat uralkodik. Mindez eddig nem mutatkozott meg a felmérésekben. A baloldali tüntetések résztvevői kérdésre hosszú listát sorolnak, hogy mi nem jó Orbán politikájában, köztük az oktatási és az egészségügyi rendszert, a korrupció és a kormány törekvését, hogy aláássa a demokratikus intézményeket. A migránsoktól, akiktől Orbán meg akarja védeni az országot, nem félnek. Hogy van-e az ellenzéknek esélye a győzelemre? Az ellenzéki pártok összefogása nélkül nincs, de talán legalább a kétharmados többséget sikerül megakadályozni – mondta a szerzőnek egy 26 éves fiatalember.

Bloomberg

A magyarok hozzászoktak, hogy a választásaik eredménye előre megjósolható. Orbán Viktor, Európa populista főkolomposa, aki nagyobb hatalomra tett szert, mint a kommunizmus bukása óta bárki elődei közül évek óta felmosta az ellenzékkel a padlót.

A kényelmes vezetés ellenére azonban az április 8-i választás eredménye Orbán számára nem adott: korripciós vádak és egy feltámadó ellenzék nehezíti a harmadik periódusához vezető utat. Orbán a parlamenti többségét 2010 óta arra használta, hogy egy orosz mintájú „illiberális államá” alakítsa Magyarországot. Az intézményeket saját szövetségeseivel töltötte fel, miközben a korményhoz kapcsolatokkal rendelkező oligarchák tartják a kezükben a gazdaságot. Orbán a bevándorló-ellenes európai fordulat élharcosa. Egy újabb kétharmados mandátum módot adna arra, hogy növelje az oligarchák hatalmát és tovább korlátozza az intézményeket, köztük az igazságszolgáltatást. Veresége egy új vezető számára lehetővé tenné, hogy visszabontsa Orbán illiberális intézkedéseit. Egyben gyengítené pozícióját, amelyet a más országokon is átsöprő populista hullám ideológiai bástyájaként tölt be.

A mostani választást az különbözteti meg az előzőtől, hogy az ellenzéki pártok azon dolgoznak, hogy ne ismételjék meg az akkori hibájukat, ugyanis akkor külön-külön jelöltekkel indultak a körzetekben, most pedig igyekeznek a lehető legtöbb helyen egyetlen jelöltet állítani. Orbán zárt vezet a felmérésekben, mert sok lojális híve van. Noha a kampány alatt vesztett népszerűségéből, még mindig nagyobb a támogatottsága, mint a négy legnagyobb ellenzéki erőnek. Ez azt jelenti, hogy meg fogja szerezni a listás mandátumok legnagyobb részét, és hacsak nem következik be az Orbán-ellenes szavazatok váratlan megsokasodása, az egyéni mandátumok jelentős részét is megnyeri. Az ellenzéki pártokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy tegyék túl magukat a viszályaikon., és koordinálják a stratégiájukat, különösen azt követően, hogy Hódmezővásárhelyen kicsavarták a polgármesteri tisztséget a Fidesz kezéből.

A választás ugyanis megmutatta, hogy hiába a Fidesz a legerősebb, még a saját fellegvárásban is sebezhető, ha az ellenzéki szavazóknak egyetlen jelöltet állítanak.
A korrupciós botrányokról szinte naponta megjelenő hírek szintén árthatnak Orbánnak. Az ellenzéki egyeztetések megkezdődtek, olyanok is beléptek, akik et korábban mereven elutasították. Ám hogy sikerül-e a koordináció, és ha igen, hány körzetben, az alighanem csak az utolsó pillanatban derül ki. Külön figyelmet érdemel, hogy az MSZP és a Jobbik visszavon-e majd jelölteket, hogy ne egymást szorítsák ki. A jelenlegi ellenzék győzelme zűrös lenne: legalább három teljesen eltérő párt lenne kénytelen koalícióra lépni, és a politika alakítását akadályoznák az Orbán híveivel megtöltött intézmények. Az ellenzéki politikusok sokat ígérnek, és esetleg kockára teszik Orbán fiskális fegyelmét. Megfigyelők szerint az ellenzéki koalíció olyan törékeny lenne, hogy csak nagyon nehezen bírna ki egy négyéves periódust.

Szerző: hj

upload_2019-8-1_7-33-32.jpeg
 
Csatolás megtekintése 1680348
*
Iszonyatos. Mindenki tudja, kül- és belhonban, hogy egy nárcisztikus, még több és még több hatalomra vágyó, ráadásul beteg ember kezében van az ország. Megírják, tudomásul veszik és semmi, de semmi nem történik. o.v. pedig vidoran a szemünk közé vágja, sőt mondja, hogy +15 évig ő lesz a ott, ahol már régen nem kellene lennie. Ne az országot büntessék, hanem a személyes vagyonukat zárolják, őket számoltassák el, de keményen. Nem is értem, miérteket, miszerint miért nem vonják felelősségre. Ráadásul még mindig fáj nekem és többeknek, hogy az ukránok a mi nyugdíjunkból élnek. Nekünk pedig nem adnak emelést, sőt 13. havi nyugdíjat sem, sőt semmit. Önmaguknak, barátaiknak, főnyaloncaiknak viszont ömlik a pénz minden csövön. Arcátlanul ki mer állni és osztani az észt. Sőt arról is van tudomásunk, hogy március 15-én is Lengyelországból jöttek tapsolni, hurrázni. Állítólag a "barátaink". Igaz, megfizették őket, hol maradt itt a becsület, az együttérzés? Hogy másról ne is énekeljek.
No az erdélyiekről meg, jobb ha nem írok ide, mert füstölög az ujjam, mind a tíz, mert olyan dühös vagyok...
Nem ok és nem indok nélkül. Az is dühít, hogy o.v. és holdudvara oda megy Romániába, a fiatalok közé és osztja az észt, politikai cirkuszt csinál még ott is, sőt hergeli az ott élőket az anyaország ellen. Mert azt teszi, minél jobban talicskázza kifelé a pénzünket, itthon, az anyaországban annál nagyobb a füstölgés, sőt a dac és a düh - igen, igen, az erdélyi magyarok ellen... Nem ok és nem indok nélkül.
 
Nemzetközi lapszemlénket olvashatják.

U.S. News and World Report / Reuters

Orbán Viktor 2010-ben történt hatalomra kerülése óta barátai és családtagjai egyre sikeresebbek a közbeszerzések elnyerésében – állapította meg a Reuters magyarországi közbeszerzésekről készült elemzése.

Összesen 10 (tíz) üzletember – köztük Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc, valamint veje. Tiborcz István kezében lévő cégek 2010 óta összesen 7,85 milliárd dollárnak megfelelő 1,975 billió forint értékben nyertek meg tendereket. Ez az adott időszakban kiadott közbeszerzési megrendelések több mint 10 százalékát teszi ki. Ebben közvetlenül, vagy konzorciumok útján, valamint konkrét, illetve keret-megállapodásokban elnyert szerződések egyaránt szerepelnek.

A tíz üzletember részesedése jelentősen megemelkedett tavaly, amikor Magyarországon a közbeszerzések rekordot értek el 3,63 billió forinttal: a tulajdonukban álló cégek ebből az összegből 28 százalékot nyertek el, szemben az Orbán hatalomra jutása előtti 1-2 százalékkal. A jelentés Tóth Jánost, az MTA egyik közgazdászát, a Budapesti Korrupció-kutató Központ igazgatóját idézte, aki azt mondta: a Reuters elemzése új, kemény adatokat tárt fel, és valós összefoglalót adott, amely releváns módon hozzájárul a témához. Az elemzéssel kapcsolatban feltett kérdésekre sem a kormány, sem Orbán Viktor nem válaszolt.

Ó, a Balaton…

A Reuters akkor bukkant a tíz üzletemberre, amikor egy a Balatonról, Európa egyik jelentős idegenforgalmi célpontjáról készített elő egy jelentést. Azt követően, hogy Orbán 2014-ben bejelentette, hogy nagy állami támogatásokat kap a térség idegenforgalma, ez a tíz ember keszthelyi ingatlanokat vásárolt. Tiborcz István, Orbán veje volt közülük az első: jelenleg a legnagyobb szálloda társtulajdonosa, és cégét a bevétel 45 százaléka illeti meg. Tiborcz sem válaszolt a kérdésekre.

Mivel a balatoni befektetések uniós pénzeket is magukban foglalnak, a hírügynökség feltette kérdéseit az EU Bizottságának is, ahol egy szóvivő azt válaszolta: „Az EU zéró toleranciát tanúsít az uniós pénzekkel való csalásokkal szemben, és ezért ragaszkodik ahhoz, hogy minden tagállam kötelezettséget vállaljon a csalások megelőzésére”, de a jelentésben szereplő állításokra közvetlenül nem válaszolt. Végül a jelentés megemlítette, hogy az OLAF 2016-os jelentésében azt javasolta, hogy Brüsszel kérje vissza Magyarországtól az EU által 2012-2015 között adott pénz több mint 4 százalékát, azaz messze a legtöbbet az összes uniós tagállam közül. Az OLAF nem kívánt kitérni egyes projektekre, de honalapján leszögezi, hogy ilyen javaslatot abban az esetben tesz, amikor fennáll a gyanú, hogy elcsalták, vagy szabálytalanul használták fel az unió pénzeket, például túlárazás, vagy a pályázók összejátszása révén.

Die Presse

„Orbán Viktor, a Puszta-Napkirály, az állam Magyarországon” ezzel a címmel közölte Ccekő Balázs Bécsben élő magyar újságíró cikkét a konzervatív bécsi lap.

A szerző szerint Orbánnak jó esély van arra, hogy további négy évre hatalmon marad. Felidézte Orbán 2002-es jelszavát – „A haza nem lehet ellenzékben” -, és megállapította: hasonlóan kirekesztő a mostani központi szlogen is: „Arról szavazunk, hogy Magyarország magyar ország maradjon!”. Ezzel ugyan a migránsokra utal, de mögötte megbújik a magyar „Napkirály” önazonosítása is: Orbán a nemzettel és az állammal. A Fidesz eddigi választási harcát nacionalista szennykampánynak lehet nevezni, és nem változott a Fidesz számára katasztrofális hódmezővásárhelyi vereség után sem: rövid ideig a pozitívumokat hangsúlyozták, de aztán újra Donald Trump (America First) és a Délkelet-Európában oly jellemző Soros-fóbia következett – írta a szerző.

Orbán világképébe nem illenek bele a baloldaliak, a liberálisok és a mérsékelt konzervatívok. „Nem csoda tehát, hogy a kampányban nem is szóltak róluk, hanem némi szalon-antiszemitizmussal Soros György érdekképviselőiként intézték el őket. A nacionalizmussal, idegengyűlölettel és rasszizmussal Magyarországon könnyen meg lehet szólítani kétmillió embert, és ennyi elég ahhoz, hogy a Fidesz biztosítsa magának a hatalmat a következő periódusra is”. Az egységes ellenzéktől elszenvedett váratlan vereség persze fáj, de nehéz ebből következtetéseket levonni a parlamenti választásokra. Megismételhető-e egyáltalán országos szinten a sikeres recept, az ellenzék koalíciója az Orbán-rezsim ellen a szocialistáktól egészen a Jobbikig?

Az eufória nagy volt, de azóta semmi nem változott. Az ellenzéki pártok megosztottak, viszálykodnak, és ezzel rossz jelzést küldenek a szavazóknak. Fennáll a veszély, hogy a széthúzó és megosztott ellenzék lerombolja a magyar többség kormányváltásra irányuló óhaját. Szerepe lehet a kormány messzire elérő kezének is. Orbán arra készül, hogy a választókörzetekben egy ellenzéki jelölttel találja szemben magát, de azoknak igen csekély esélye van. „Az illetékesek nem fognak kihagyni egyetlen lehetőséget sem arra, hogy minimalizálják az ellenzéki jelöltek esélyeit, és minden lehetséges legális és illegális eszközzel biztosítsák a saját hatalmukat. Ebben fontos szerep juthat Orbán ellenzéki pártokban lévő segítőinek” – írta Csekő.

Végül megállapította: XIV. Lajos, a Napkirály soha nem mondta ki valójában, hogy „Az állam én vagyok”, de ennek megfelelően cselekedett. Orbán többször is utalt hasonlókra, ha szó szerint ilyet soha nem is mondott, de nincs is szüksége erre. Mint egyszer mondta: „ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek”.

Die Welt

Orbán Viktor nacionalista hangokkal öv az ellenzék győzelmétől. A felmérések szerint a legjobb úton halad harmadik periódusa felé, de az ellenfelei erősödőben vannak – írta a jobboldali konzervatív német lapban Boris Kálnoky tudósító.

Úgy látja a nemzeti ünnepen a magyar pártok összemérték erejüket. Orbán miniszterelnök százezreket vitt az utcára, az ellenzék csupán ezreket, a kormány mégis aggódik. Néhány héttel a választások előtt a magyarországi kampány egészen moziszerűvé vált: a kormánymédia úgy ábrázolja a magyar –zsidó származású Soros Györgyöt, mint magát Darth Vader filmbeli főgonoszt, közben pedig a kormánnyal szemben kritikus orgánumok egy miniszterelnök-helyettes helikopterről folytatott vadászatét leplezik le. Aztán ott van az öreg hölgy, aki a jelek szerint átvert egy minisztert azzal, hogy van pár felesleges euró-milliárdja, és ez annyira lázba hozta a minisztert, hogy közjegyzői hitelesítéssel vállalta a pénz kezelését. Az illető neve Kósa Lajos, városfejlesztési miniszter, és korábban a Fidesz frakcióvezetője volt. Az ilyen hírek persze nem túl hasznosak a kampányban.

Ehhez járul, hogy a Fidesz nemrég meglepő módon toronymagasan vesztett egy polgármester-választáson az ellenzék támogatta jelölttel szemben. Nem meglepő tehát, hogy a kormánypárt köreiben egyre inkább idegeskednek. A válasz: a párt több éve először újra „Békemenetet” szervezett a nemzeti ünnepre. A Fidesz híveit az egész országból buszokon szállították Pestre, több ezer szimpatizáns érkezett Lengyelországból. Ők magukban alighanem nagyobb csoportot alkottak, mint a különböző ellenzéki pártok hívei a nagygyűléseken. A parlamenthez özönlő tömeg azonban hatalmas volt, százezer, vagy tán 300 ezer is – erőfitogtatás – és politikai siker – írta Kálnoky. Idézett egy Mórról érkezett tüntetőt, aki elmondta: aggódnak, mert sok barátjuk és ismerősük elfordult Orbántól, pedig veszélyben az ország és csakis Orbán mentheti meg. Hasonlóan szólt Orbán is, aki szerint veszélyben a haza, „meg kell védenünk Magyarországot”, és „A gyávának nincs hazája”. Kálnoky rámutatott: a felmérések szerint a Fidesz egyértelműen vezet.

Legutóbb a Fidesz tíz kivételével az összes választókörzetben nyerni tudott, de csak azért, mert az ellenzék megosztott volt. Ha most meg tudna egyezni egy közös stratégiában, le lehetne győzni a Fideszt, legalábbis elméletileg. De a korábban szélsőjobboldali, ma mérsékeltebb képet mutató Jobbik nem akar kompromisszumot kötni. Vona azzal érvel, hogy szavazói jobboldaliak, és nem szavaznának baloldali jelöltre, akkor már inkább a Fideszre. Az LMP eddig elzárkózott, de nemrég jelezte, hogy hajlandó tárgyalni, ha a Jobbik is részt vesz. Kálnoky szerint nem úgy néz ki, mintha ez összejönne. A baloldali ellenzéknél mégis reményteli hangulat uralkodik. Mindez eddig nem mutatkozott meg a felmérésekben. A baloldali tüntetések résztvevői kérdésre hosszú listát sorolnak, hogy mi nem jó Orbán politikájában, köztük az oktatási és az egészségügyi rendszert, a korrupció és a kormány törekvését, hogy aláássa a demokratikus intézményeket. A migránsoktól, akiktől Orbán meg akarja védeni az országot, nem félnek. Hogy van-e az ellenzéknek esélye a győzelemre? Az ellenzéki pártok összefogása nélkül nincs, de talán legalább a kétharmados többséget sikerül megakadályozni – mondta a szerzőnek egy 26 éves fiatalember.

Bloomberg

A magyarok hozzászoktak, hogy a választásaik eredménye előre megjósolható. Orbán Viktor, Európa populista főkolomposa, aki nagyobb hatalomra tett szert, mint a kommunizmus bukása óta bárki elődei közül évek óta felmosta az ellenzékkel a padlót.

A kényelmes vezetés ellenére azonban az április 8-i választás eredménye Orbán számára nem adott: korripciós vádak és egy feltámadó ellenzék nehezíti a harmadik periódusához vezető utat. Orbán a parlamenti többségét 2010 óta arra használta, hogy egy orosz mintájú „illiberális államá” alakítsa Magyarországot. Az intézményeket saját szövetségeseivel töltötte fel, miközben a korményhoz kapcsolatokkal rendelkező oligarchák tartják a kezükben a gazdaságot. Orbán a bevándorló-ellenes európai fordulat élharcosa. Egy újabb kétharmados mandátum módot adna arra, hogy növelje az oligarchák hatalmát és tovább korlátozza az intézményeket, köztük az igazságszolgáltatást. Veresége egy új vezető számára lehetővé tenné, hogy visszabontsa Orbán illiberális intézkedéseit. Egyben gyengítené pozícióját, amelyet a más országokon is átsöprő populista hullám ideológiai bástyájaként tölt be.

A mostani választást az különbözteti meg az előzőtől, hogy az ellenzéki pártok azon dolgoznak, hogy ne ismételjék meg az akkori hibájukat, ugyanis akkor külön-külön jelöltekkel indultak a körzetekben, most pedig igyekeznek a lehető legtöbb helyen egyetlen jelöltet állítani. Orbán zárt vezet a felmérésekben, mert sok lojális híve van. Noha a kampány alatt vesztett népszerűségéből, még mindig nagyobb a támogatottsága, mint a négy legnagyobb ellenzéki erőnek. Ez azt jelenti, hogy meg fogja szerezni a listás mandátumok legnagyobb részét, és hacsak nem következik be az Orbán-ellenes szavazatok váratlan megsokasodása, az egyéni mandátumok jelentős részét is megnyeri. Az ellenzéki pártokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy tegyék túl magukat a viszályaikon., és koordinálják a stratégiájukat, különösen azt követően, hogy Hódmezővásárhelyen kicsavarták a polgármesteri tisztséget a Fidesz kezéből.

A választás ugyanis megmutatta, hogy hiába a Fidesz a legerősebb, még a saját fellegvárásban is sebezhető, ha az ellenzéki szavazóknak egyetlen jelöltet állítanak.
A korrupciós botrányokról szinte naponta megjelenő hírek szintén árthatnak Orbánnak. Az ellenzéki egyeztetések megkezdődtek, olyanok is beléptek, akik et korábban mereven elutasították. Ám hogy sikerül-e a koordináció, és ha igen, hány körzetben, az alighanem csak az utolsó pillanatban derül ki. Külön figyelmet érdemel, hogy az MSZP és a Jobbik visszavon-e majd jelölteket, hogy ne egymást szorítsák ki. A jelenlegi ellenzék győzelme zűrös lenne: legalább három teljesen eltérő párt lenne kénytelen koalícióra lépni, és a politika alakítását akadályoznák az Orbán híveivel megtöltött intézmények. Az ellenzéki politikusok sokat ígérnek, és esetleg kockára teszik Orbán fiskális fegyelmét. Megfigyelők szerint az ellenzéki koalíció olyan törékeny lenne, hogy csak nagyon nehezen bírna ki egy négyéves periódust.

Szerző: hj

Csatolás megtekintése 1680348

Biztos, hogy csak 1,975 billió ?....nem számoltak rosszul ? ...kimaradhatott egy pár tétel, nem beszélve az az itthon és külföldön elpocsékolt, indokolatlanul elköltött trilliárdokról...
 
-
Botrányok feltárásával csak jogállamban lehet egy államfőtől megszabadulni.

-
Orbánt "az Isten küldte" ahogy tájékoztatott bennünket. Isten adta, Isten fogja elvenni tőlünk. :)
-
 
Na már megint vagy még ez mindig ugyan az a hír?
Hát mégis csak érdemes lesz nekem haverkodni ezzel a fickóval talán még jut valami nekem is a bőségszarujából.
Br amilyen szerencsétlen vagyok hogy még a lottón sem bírok eltalálni 2 számot nem hogy 5 öt lehet ez a haverkodás is csak vesztességes lenne nekem.
 
Nehezen tudom elképzelni, hogy egy felesége ilyen "Banausin" lenne, aki nem tudja értékelni a szépet és elegánsat.
Az én feleségemnek legalább háromszor akkora ruhásszekrénye van, a cipők és táskák viszonyáról nem is beszélve.
-
Nincs kizárva, hogy az egész PR, hiszen évekig az lehetett olvasni a médiákban,
hogy Orbán jövedelme havonta 1.200 Euro és az autója egy "Untere Mittelklasse", amit rengeteg ember el is hitte.
-
Ha nem igy van akkor sajnálom mert a női elnyomás nagyon erös lehet.
Olvasom, Szaúdi Arabien-ben már saját útlevelük is lehet a nöknek és a férj engedélye nélkül is mehetnek külföldre. :)
 
Iszonyatos. Mindenki tudja, kül- és belhonban, hogy egy nárcisztikus, még több és még több hatalomra vágyó, ráadásul beteg ember kezében van az ország. Megírják, tudomásul veszik és semmi, de semmi nem történik. o.v. pedig vidoran a szemünk közé vágja, sőt mondja, hogy +15 évig ő lesz a ott, ahol már régen nem kellene lennie.
Maximálison túl is igaz
És a mondat első szava:Iszonyatos
Éppen csak számonkérni a hallgatást a Fideszre szavazóktól lehet és kell.
Ők hozták az ország nyakára.
Nincs belföldön jogorvoslat sem segítség.Az európai ügyészséget se tudjuk meghívni.
Egyedül a DK-az aki következetes politikát visz.
Nála az ország reménye.
 
Ha mellette a first man áll, akkor össze is passzolnak, igénytelen mind a kettő.
*
o.v. legalább cipőt, azt húzott. Igaz, nyakkendőt nem kötött, pedig - ezen a képen nem látni! - de az eredetin igen, hogy nyalka huszárok, teljes pompában öltözve köszöntötték országunk első házaspárját. (Ők legalábbis azt hiszik magukról, hogy ők az elsők, pedig az utolsóbbnál is utolsóbbak... No ez meg a nép nagy részének a véleménye)
 
Szerintem is segít az azonosulásban.
olyan mint a barátnőm...a szomszédom...stb.
Na azért azok nem ilyen igénytelenek.Mint ez a NŐ
A fotó körülményei is érdekesek:
Csakhogy sokan picit félreértésbe vannak: a kép kivételesen nem a várbeli otthonukhoz érkezés pillanatát örökíti meg – bár ott is cirkálnak már valóban a díszruhások –, hanem azt, ahogy Tusványoson, államalapítónak (ki)járó tiszteletadás mellett fogadták őket!
upload_2019-8-7_15-50-20.png

A keleti környékén a borozókban láthattunk ilyet esetleg
enpty-n%C5%91-fiatal-palack-bor-stock-fot%C3%B3_csp3391744.jpg

10 évre rá pedig ilyen:
74345.jpg
 
Utoljára módosítva:
Na azért azok nem ilyen igénytelenek.Mint ez a NŐ
A fotó körülményei is érdekesek:
Csakhogy sokan picit félreértésbe vannak: a kép kivételesen nem a várbeli otthonukhoz érkezés pillanatát örökíti meg – bár ott is cirkálnak már valóban a díszruhások –, hanem azt, ahogy Tusványoson, államalapítónak (ki)járó tiszteletadás mellett fogadták őket!
Csatolás megtekintése 1681637
A keleti környékén a borozókban láthattunk ilyet esetleg
enpty-n%C5%91-fiatal-palack-bor-stock-fot%C3%B3_csp3391744.jpg

10 évre rá pedig ilyen:
74345.jpg
*
A tusványosi videón CSODÁT láttam! Nem elég, hogy o.v. nyakkendő nélkül, a felesége strand papucsban, kócosan, kinyúlt holmikban pózolt - a max. tiszteletet megadó huszároknak, a fogadó bizottságnak. Még meg is "fejelte" egy mozdulattal, mégpedig azzal, hogy o.v. - nagybecsű orrát túrkálta a videó -0:14-nél- no nem sokáig, csak pillanat töredékéig, mielőtt a pálesz pohárkát magához emelte volna. No igen, így állunk, mi, kérem szépen miniszterelnök ügyileg. Ezt az orr turkálást azért nem engedte meg, még ez előtti min.elnökeink egyike sem. A videónak a linkje: https://www.teol.hu/orszag-vilag/ig...a-miniszterelnokot-tusvanyoson-video-1782393/
:rohog::o
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,777
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére