Ezt az egy tulajdonságomat szerencsésen(?) megőriztem a mai napig. A beszéd a fő erényem és bűnöm. Remélem, ha eddig megúsztam a máglyahalált, most már nem kell félnem tőle.
Rinka sajátos humora
- Téma inditó Rinka
- Kezdés dátuma
Ezt az egy tulajdonságomat szerencsésen(?) megőriztem a mai napig. A beszéd a fő erényem és bűnöm. Remélem, ha eddig megúsztam a máglyahalált, most már nem kell félnem tőle.
Én is köszönöm, Margit.Kedves Rinka,
irásaidat olvasva a napom jól kezdödik...Köszönöm
Morzsi.
Kicsi koromtól fogva nagyon szerettem az állatokat. Gyerekkoromban mindig volt kutyám, macskám. Később, már felnőtt fejjel kaptam egy 6 hetes tacskót a férjemtől.
Morzsi, mivel a nagyon kicsi volt még, a lakásban kezdte meg életét nálunk Első két éjszakáját egy dobozban töltötte az ágyam mellett, a kezem lelógott az ágyról, ha sírt, megsimogattam. Így nem igazán tudott aludni a párom sem, ezért a következő éjszakára kiköltöztettem az új kosarával a fürdőszobába. Másnapra elrágta a mosógép vízkivezető műanyagcsövét. Most az előszobába költözött, ahol a vadonatúj szandálom talpbélését találta rágásra érdemesnek. Beláttam, őt nem lehet bezárni, had aludjon, ahol szeretne. Szerte is hagyta nyomait, amerre csak járt. Mert persze, mindenfelé járhatott, hamar kiismerte természetemet, ami nem parancsolásra teremtődött. A kérést viszont ő nem ismerte, így átvette az uralmat a házban. Hát még, amikor felügyelet nélkül maradt! Annyi fél pár zoknit, cipőt az óta sem láttam. Egy este rohanunk haza (látogatóban voltunk, ahova nem vihettük magunkkal), gyors simogatás, aztán rohanok a szobába, bekapcsolni a TV-t, mert a kedvenc filmem már el is kezdődött. A TV előtt, a szőnyegen valami puhát tapint mezítelen lábam, sőt az ujjaim között is feltüremkedik valami képlékeny massza. Csodálkozva lepillantok, majd kérdőn a férjemre nézek. - Engem ne bámulj, nézz inkább a kutyádra - így a férjem. Mintha valaki is őt gyanúsította volna, inkább megerősítést vártam, hogy az a barnás izé, amibe léptem, az, aminek gondolom...
Ebből azután rendszer lett, mindig így büntetett, ha nem vittem magammal. Nekem pedig, mintha csak beláttam volna a büntetés jogosságát, mindig sikerült beletapicskolnom.
Bár nagyon kevés hely volt, ahová nem vihettem el. Apu szerette, ha elviszem hozzá, neki is volt kutyája, a két jószág kedvelte egymást. Egy alkalommal Apunál, Morzsi beszabadult az éléskamrába, ahol talált egy zsák krumplit, rögtön rá is tette a névjegyét. Apu akkor kitessékelte az udvarra. Morzsi rögtön átásta magát a szomszédba, ahol razziát tartott az udvaron kapirgáló tyúkok között. A magukat megadó tyúkokat sorba fektette az ajtó előtt, le voltak tartóztatva. A szomszédot csak a pénztárcám teljes tartalma mentette meg az agyvérzéstől, de ki ment meg engem otthon? El is indultunk mindjárt hazafelé, pedig igencsak esőre állt az idő. Már félúton voltunk, amikor hatalmas égdörgés, villámlás kezdődött. Morzsi mindjárt el is foglalta helyét egy bokor alatt, innen semmi könyörgésre nem volt hajlandó előbújni. Eltettem hát az esernyőmet a táskámba, benégykézlábaztam a bokor alá, a sáros-vizes kutyát az ölembe vettem, így indultunk haza. Soha életemben nem áztam még el ennyire, a ruhám aljából is ömlött a víz. Mire véget ért a felhőszakadás; sárosan, vizesen hazaértünk. A férjem, meglátva a helyzetet, egyetlen mondatban foglalta össze a véleményét rólam, de azt most talán nem írom ide. Ennek szövegét csak a „18 éven felülieknek” című topikban lehetne kiírni, de ott is pironkodnám miatta. Némi utalás volt benne az észbeli képességemre is, valamint felszólítás egy nemi aktusra, ami már az animal-pornográfia műfajába tartozik.
Morzsi a szarkákat megszégyenítő képességgel lopott. Egy alkalommal éppen a bevásárolt élelmet akartam a hűtőbe pakolni, amikor a postás ajánlott levelet hozott. Pár percig nem figyeltem a kutyára, majd folytattam a rakodást. A kutya beült a kosarába, de szeme fehérje gyanúsan villogott. - Mit csináltál már megint?- morfondíroztam magamban. Addig derüljön ki, amíg kettesben vagyunk, mert a gazdi már éppen elég pipa az eddigiekért is. Este a családfő kereste kedvenc kenőmájasát, amiből aznap egy egész szálat vásároltunk aznap. – Megettem - mondtam neki hirtelen ötlettel, mert már világossá vált az eltűnés oka. A párom először rám nézett, azután a kutyát keresték szemei, de nem találták. Morzsi el volt foglalva holmi bélhurut okán, amit az ellopott fél kilónyi kenőmájas okozott.
Az állatorvos gyakori vendég volt nálunk, mert Morzsi mindent megevett, amit emészthetőnek gondolt, és a mennyiség soha nem volt elég számára.
A legnagyobb cirkusz az oltásokkal volt. Először elvittem az oltásokra, ahol is azonnal megszökött tőlem, amint ő került volna sorra. Ha sikerült elcsípnem, három markos, kesztyűs legény fogta le, így is nehezen bírtak vele. Amilyen kicsi volt, olyan öntudatos.
Tavasszal, mikor jött a szerelem időszaka, egy skót juhászt választott magának, a gazdája legnagyobb elképedésére. Csak gyors közbelépése mentette meg a kutyáját a megkezdett akciótól, Morzsi minden áron be akarta fejezni az elkezdett munkát.
Ha nyaralni mentünk, nem vihettük magunkkal, ilyenkor egy általa kedvelt emberre volt bízva az élelmezése, és a lakásban maradt. Unalmában mindent szétrágott. Legutoljára a fotelek szövetét. Akkor a férjem megígérte, ha nem nevelem meg a kutyámat, ő elköltözik. Bíztam benne, hogy talán sikerül valamelyik a kettő közül, de nem jártam szerencsével. Maradt Morzsi is, a férjem is.
Egyszer elvittük magunkkal nyaralni, egy ismerős adta kölcsön a nyaralóját. Vigyáztam nagyon, ne történjen semmi baleset a lakásban. Amikor hazafelé készültünk, a kutya nem volt hajlandó beszállni az autóba. Próbáltam megfogni, de amikor kicsit a közelébe értem, azonnal tovább futott. Pár kilométer hajszolás után a férjem úgy döntött, akkor jár a legjobban, ha mindkettőnket otthagy. Morzsi, mintha csak ezt várta volna, egyből odajött hozzám. Lehet, hogy el akarta üldözni mellőlem a páromat? Amikor a férjem, lehiggadva visszajött értünk, ott talált bennünket a nyaraló előtt az árokparton békésen birkózva. A guta akkor csak azért nem ütötte meg, mert mindig alacsony volt a vérnyomása.
Morzsi 11 évet élt és uralkodott nálunk, több embert is megharapva, a kerítést szétszaggatva, néhány hatósági büntetést begyűjtve. Végül már meg kellett kötnöm az udvaron, ha felügyelet nélkül engedtem ki, mert kiásta magát a kerítés alatt. Mindenkinek szót fogadott, de nekem soha.
Amikor anyósom a combnyak-törése után nálunk lábadozott, Morzsi komoly veszélynek tette ki azzal, hogy folyton a járókeret lábai körül ugrált, bármit mondtam neki, nem volt hajlandó kicsit sem visszavonulni. Nem fogadott el "főnöknek". Be kellett látnom, amíg anyósom nálunk van, Morzsinak az udvaron a helye, még éjszakára is. Szokatlan helyzet volt Morzsi számára, hogy csak elé teszem az ételt, aztán már futok is az egyéb dolgaim után. Sétálni is s férjem vitte.
Egy vasárnap, munkából hazatérve a férjem azzal fogadott, Morzsi nem ette meg a reggelijét, csak fekszik a házikójában. Amikor megnéztem, már nem élt.
Azóta nem volt másik kutyám, nem is vágyom rá egyelőre. Ha én nem is tanítottam meg sok mindenre, ő két dolgot megtanított nekem:
Az állattal törődni kell, foglalkozni vele, ha már a miénk. Ostoba szeretet az, ahol a nevelés elmarad. Nevelni szép szóval is lehet, nem csak paranccsal.
Kicsi koromtól fogva nagyon szerettem az állatokat. Gyerekkoromban mindig volt kutyám, macskám. Később, már felnőtt fejjel kaptam egy 6 hetes tacskót a férjemtől.
Morzsi, mivel a nagyon kicsi volt még, a lakásban kezdte meg életét nálunk Első két éjszakáját egy dobozban töltötte az ágyam mellett, a kezem lelógott az ágyról, ha sírt, megsimogattam. Így nem igazán tudott aludni a párom sem, ezért a következő éjszakára kiköltöztettem az új kosarával a fürdőszobába. Másnapra elrágta a mosógép vízkivezető műanyagcsövét. Most az előszobába költözött, ahol a vadonatúj szandálom talpbélését találta rágásra érdemesnek. Beláttam, őt nem lehet bezárni, had aludjon, ahol szeretne. Szerte is hagyta nyomait, amerre csak járt. Mert persze, mindenfelé járhatott, hamar kiismerte természetemet, ami nem parancsolásra teremtődött. A kérést viszont ő nem ismerte, így átvette az uralmat a házban. Hát még, amikor felügyelet nélkül maradt! Annyi fél pár zoknit, cipőt az óta sem láttam. Egy este rohanunk haza (látogatóban voltunk, ahova nem vihettük magunkkal), gyors simogatás, aztán rohanok a szobába, bekapcsolni a TV-t, mert a kedvenc filmem már el is kezdődött. A TV előtt, a szőnyegen valami puhát tapint mezítelen lábam, sőt az ujjaim között is feltüremkedik valami képlékeny massza. Csodálkozva lepillantok, majd kérdőn a férjemre nézek. - Engem ne bámulj, nézz inkább a kutyádra - így a férjem. Mintha valaki is őt gyanúsította volna, inkább megerősítést vártam, hogy az a barnás izé, amibe léptem, az, aminek gondolom...
Ebből azután rendszer lett, mindig így büntetett, ha nem vittem magammal. Nekem pedig, mintha csak beláttam volna a büntetés jogosságát, mindig sikerült beletapicskolnom.
Bár nagyon kevés hely volt, ahová nem vihettem el. Apu szerette, ha elviszem hozzá, neki is volt kutyája, a két jószág kedvelte egymást. Egy alkalommal Apunál, Morzsi beszabadult az éléskamrába, ahol talált egy zsák krumplit, rögtön rá is tette a névjegyét. Apu akkor kitessékelte az udvarra. Morzsi rögtön átásta magát a szomszédba, ahol razziát tartott az udvaron kapirgáló tyúkok között. A magukat megadó tyúkokat sorba fektette az ajtó előtt, le voltak tartóztatva. A szomszédot csak a pénztárcám teljes tartalma mentette meg az agyvérzéstől, de ki ment meg engem otthon? El is indultunk mindjárt hazafelé, pedig igencsak esőre állt az idő. Már félúton voltunk, amikor hatalmas égdörgés, villámlás kezdődött. Morzsi mindjárt el is foglalta helyét egy bokor alatt, innen semmi könyörgésre nem volt hajlandó előbújni. Eltettem hát az esernyőmet a táskámba, benégykézlábaztam a bokor alá, a sáros-vizes kutyát az ölembe vettem, így indultunk haza. Soha életemben nem áztam még el ennyire, a ruhám aljából is ömlött a víz. Mire véget ért a felhőszakadás; sárosan, vizesen hazaértünk. A férjem, meglátva a helyzetet, egyetlen mondatban foglalta össze a véleményét rólam, de azt most talán nem írom ide. Ennek szövegét csak a „18 éven felülieknek” című topikban lehetne kiírni, de ott is pironkodnám miatta. Némi utalás volt benne az észbeli képességemre is, valamint felszólítás egy nemi aktusra, ami már az animal-pornográfia műfajába tartozik.
Morzsi a szarkákat megszégyenítő képességgel lopott. Egy alkalommal éppen a bevásárolt élelmet akartam a hűtőbe pakolni, amikor a postás ajánlott levelet hozott. Pár percig nem figyeltem a kutyára, majd folytattam a rakodást. A kutya beült a kosarába, de szeme fehérje gyanúsan villogott. - Mit csináltál már megint?- morfondíroztam magamban. Addig derüljön ki, amíg kettesben vagyunk, mert a gazdi már éppen elég pipa az eddigiekért is. Este a családfő kereste kedvenc kenőmájasát, amiből aznap egy egész szálat vásároltunk aznap. – Megettem - mondtam neki hirtelen ötlettel, mert már világossá vált az eltűnés oka. A párom először rám nézett, azután a kutyát keresték szemei, de nem találták. Morzsi el volt foglalva holmi bélhurut okán, amit az ellopott fél kilónyi kenőmájas okozott.
Az állatorvos gyakori vendég volt nálunk, mert Morzsi mindent megevett, amit emészthetőnek gondolt, és a mennyiség soha nem volt elég számára.
A legnagyobb cirkusz az oltásokkal volt. Először elvittem az oltásokra, ahol is azonnal megszökött tőlem, amint ő került volna sorra. Ha sikerült elcsípnem, három markos, kesztyűs legény fogta le, így is nehezen bírtak vele. Amilyen kicsi volt, olyan öntudatos.
Tavasszal, mikor jött a szerelem időszaka, egy skót juhászt választott magának, a gazdája legnagyobb elképedésére. Csak gyors közbelépése mentette meg a kutyáját a megkezdett akciótól, Morzsi minden áron be akarta fejezni az elkezdett munkát.
Ha nyaralni mentünk, nem vihettük magunkkal, ilyenkor egy általa kedvelt emberre volt bízva az élelmezése, és a lakásban maradt. Unalmában mindent szétrágott. Legutoljára a fotelek szövetét. Akkor a férjem megígérte, ha nem nevelem meg a kutyámat, ő elköltözik. Bíztam benne, hogy talán sikerül valamelyik a kettő közül, de nem jártam szerencsével. Maradt Morzsi is, a férjem is.
Egyszer elvittük magunkkal nyaralni, egy ismerős adta kölcsön a nyaralóját. Vigyáztam nagyon, ne történjen semmi baleset a lakásban. Amikor hazafelé készültünk, a kutya nem volt hajlandó beszállni az autóba. Próbáltam megfogni, de amikor kicsit a közelébe értem, azonnal tovább futott. Pár kilométer hajszolás után a férjem úgy döntött, akkor jár a legjobban, ha mindkettőnket otthagy. Morzsi, mintha csak ezt várta volna, egyből odajött hozzám. Lehet, hogy el akarta üldözni mellőlem a páromat? Amikor a férjem, lehiggadva visszajött értünk, ott talált bennünket a nyaraló előtt az árokparton békésen birkózva. A guta akkor csak azért nem ütötte meg, mert mindig alacsony volt a vérnyomása.
Morzsi 11 évet élt és uralkodott nálunk, több embert is megharapva, a kerítést szétszaggatva, néhány hatósági büntetést begyűjtve. Végül már meg kellett kötnöm az udvaron, ha felügyelet nélkül engedtem ki, mert kiásta magát a kerítés alatt. Mindenkinek szót fogadott, de nekem soha.
Amikor anyósom a combnyak-törése után nálunk lábadozott, Morzsi komoly veszélynek tette ki azzal, hogy folyton a járókeret lábai körül ugrált, bármit mondtam neki, nem volt hajlandó kicsit sem visszavonulni. Nem fogadott el "főnöknek". Be kellett látnom, amíg anyósom nálunk van, Morzsinak az udvaron a helye, még éjszakára is. Szokatlan helyzet volt Morzsi számára, hogy csak elé teszem az ételt, aztán már futok is az egyéb dolgaim után. Sétálni is s férjem vitte.
Egy vasárnap, munkából hazatérve a férjem azzal fogadott, Morzsi nem ette meg a reggelijét, csak fekszik a házikójában. Amikor megnéztem, már nem élt.
Azóta nem volt másik kutyám, nem is vágyom rá egyelőre. Ha én nem is tanítottam meg sok mindenre, ő két dolgot megtanított nekem:
Az állattal törődni kell, foglalkozni vele, ha már a miénk. Ostoba szeretet az, ahol a nevelés elmarad. Nevelni szép szóval is lehet, nem csak paranccsal.
Rinka
Ez nagyon szép
Látod ki van a kezemben? Nah, önfejűségben mintha csak Morzsi másolata lenne
És épp most 11 éves De megbeszéltem vele, hogy még legalább 10-et lehúzunk együtt
Sajnálom Morzsit, helyes kis jószág lehetett! Tudom, milyen elveszíteni egy ilyen kis tüneményt.
Ez nagyon szép
Látod ki van a kezemben?
Nah, önfejűségben mintha csak Morzsi másolata lenneÉs épp most 11 éves
De megbeszéltem vele, hogy még legalább 10-et lehúzunk együttSajnálom Morzsit, helyes kis jószág lehetett! Tudom, milyen elveszíteni egy ilyen kis tüneményt.
Rinka
Ez nagyon szép
Látod ki van a kezemben?
És épp most 11 éves
Sajnálom Morzsit, helyes kis jószág lehetett! Tudom, milyen elveszíteni egy ilyen kis tüneményt.
Gyönyörű a kiskutyád. Vigyázz is rá, mert sok minden múlik a gazdin. Ha én tudtam volna nevelni a kényeztetés helyett, talán még élhetett volna. Valószínűleg nem tudta elviselni, hogy ki kellett zárnom a lakásból.
Spike is halálra van sértődve, ha mondjuk nem alhat az ágyamban...tacsi.
De az a lényeg Rinka, hogy amég élt, mindent megkapott és szeretted
De az a lényeg Rinka, hogy amég élt, mindent megkapott és szeretted
Igen, ez igaz. Tényleg nagy becsben volt tartva.Spike is halálra van sértődve, ha mondjuk nem alhat az ágyamban...tacsi.
De az a lényeg Rinka, hogy amég élt, mindent megkapott és szeretted
Rinka! Nagyon szép élete volt a "kis" Morzsinak, melletted! Talán nem szenvedett sokat, csak elaludt...! A történet is nagyon kedves!
Köszönöm, Kinszi, kedves vagy.
Nem szenvedett, mert én mérgeztem meg poloniummal. Gyorsan hat...hét gramm elég. Nem tűrhettem, hogy Rinkának kutyája legyen, amikor neki cica való, dorombolós és cirmos.Rinka! Nagyon szép élete volt a "kis" Morzsinak, melletted! Talán nem szenvedett sokat, csak elaludt...! A történet is nagyon kedves!
Most van két cicám, akik dorombolnak, és egyebek.
De már kezdek aggódni : eszedbe fog jutni, hogy nekem krokodil való és.......Előbb a cicáknak annyi, majd nekem annyi...
Ezt nem "gondoltad" komolyan, ugye, Efi? Vigyázz mert az Állatbarátok beperelnek, "súlyos testi bántalmazásért"!!!!
T
Táltos
Vendég
Kedves Rinka!
A nagyon szép történet Morzsidról eszembe juttatta az enyémet - köszönöm Neked.
Nekem is volt kutyusom lánykoromban. Imádtam és neveltem is - de kellett, mert farkas volt. Amikor elköltöztünk a kertes házból, szüleim kérésére el kellett ajándékozni, sajna nem vihettem magammal.
Napokig sírtam, de bele kellett törődnöm a megváltoztathatatlanba.
Azóta nincs kutyám - de ha meglátok egy olyan színű, formájú ezüstszürke szőrű farkaskutyát - órákig tudnám nézni, mert mindig eszembe jut az enyém és arra gondolok, hogy azért ilyen szép, mert az én kutyusom leszármazottja.
Van egy érdekes történetem is vele, illetve az emlékével kapcsolatban:
Jó pár évvel ezelőtt az egyik agykontroll tanfolyamon az egyik gyakorlatnál a volt kutyusomat választottam és vele folytattam le a gyakorlatot .
Aki végzett tanfolyamot, tudja miről van szó.
A tanfolyam után hazafelé menet egy teljesen azonos, formában, színben megegyező kutyával találkoztam - mintha ugyanaz lett volna, mint amilyen az enyém volt.
A kutyust pórázon vezették, de nem volt rajta szájkosár. Már messziről észrevettük egymást. Amikor mellém ért átharapta a szatyromat, a télikabátomat, és csak azért nem harapta át a combomat, mert azt a szatyor, a télikabát és a nadrág megakadályozta - napokig látszott a bőrömön a foga bemélyedése.
A gazdája nagyon szabadkozott, és elnézést kért, mivel a kutyája ilyen dolgot soha sem tett senkivel - sőt bizonygatta, hogy igen barátságos.
Egymásra néztünk a kutyával és abban a pillanatban megéreztem és tudtam, kettőnk között minden elrendeződött.
Ekkor jöttem rá, hogy ez a kutyus, az én kutyám reinkarnációja volt.
A harapásával akart azért a fájdalomért megbüntetni, hogy elszakítottam magamtól annakidején.
Másnap erről még nagyobb bizonyosságot szereztem, mert újból találkoztunk - megvallom őszintén, át akartam menni a túloldalra amikor észrevettem, de jó, hogy nem tettem. Egy kis félsz volt bennem a találkozás előtt, de nem történt semmi azonkívül, hogy én adtam neki egy mosolyt, és erre válaszul kaptam egy kedves vakkantást - majd büszkén, emelt fővel tovasétált a gazdájával.
Hát ezért nincs nekem azóta kutyusom.
A nagyon szép történet Morzsidról eszembe juttatta az enyémet - köszönöm Neked.
Nekem is volt kutyusom lánykoromban. Imádtam és neveltem is - de kellett, mert farkas volt. Amikor elköltöztünk a kertes házból, szüleim kérésére el kellett ajándékozni, sajna nem vihettem magammal.
Napokig sírtam, de bele kellett törődnöm a megváltoztathatatlanba.
Azóta nincs kutyám - de ha meglátok egy olyan színű, formájú ezüstszürke szőrű farkaskutyát - órákig tudnám nézni, mert mindig eszembe jut az enyém és arra gondolok, hogy azért ilyen szép, mert az én kutyusom leszármazottja.
Van egy érdekes történetem is vele, illetve az emlékével kapcsolatban:
Jó pár évvel ezelőtt az egyik agykontroll tanfolyamon az egyik gyakorlatnál a volt kutyusomat választottam és vele folytattam le a gyakorlatot .
Aki végzett tanfolyamot, tudja miről van szó.
A tanfolyam után hazafelé menet egy teljesen azonos, formában, színben megegyező kutyával találkoztam - mintha ugyanaz lett volna, mint amilyen az enyém volt.
A kutyust pórázon vezették, de nem volt rajta szájkosár. Már messziről észrevettük egymást. Amikor mellém ért átharapta a szatyromat, a télikabátomat, és csak azért nem harapta át a combomat, mert azt a szatyor, a télikabát és a nadrág megakadályozta - napokig látszott a bőrömön a foga bemélyedése.
A gazdája nagyon szabadkozott, és elnézést kért, mivel a kutyája ilyen dolgot soha sem tett senkivel - sőt bizonygatta, hogy igen barátságos.
Egymásra néztünk a kutyával és abban a pillanatban megéreztem és tudtam, kettőnk között minden elrendeződött.
Ekkor jöttem rá, hogy ez a kutyus, az én kutyám reinkarnációja volt.
A harapásával akart azért a fájdalomért megbüntetni, hogy elszakítottam magamtól annakidején.
Másnap erről még nagyobb bizonyosságot szereztem, mert újból találkoztunk - megvallom őszintén, át akartam menni a túloldalra amikor észrevettem, de jó, hogy nem tettem. Egy kis félsz volt bennem a találkozás előtt, de nem történt semmi azonkívül, hogy én adtam neki egy mosolyt, és erre válaszul kaptam egy kedves vakkantást - majd büszkén, emelt fővel tovasétált a gazdájával.
Hát ezért nincs nekem azóta kutyusom.
Kedves Rinka!
A nagyon szép történet Morzsidról eszembe juttatta az enyémet - köszönöm Neked.
Nekem is volt kutyusom lánykoromban. Imádtam és neveltem is - de kellett, mert farkas volt. Amikor elköltöztünk a kertes házból, szüleim kérésére el kellett ajándékozni, sajna nem vihettem magammal.
Napokig sírtam, de bele kellett törődnöm a megváltoztathatatlanba.
Azóta nincs kutyám - de ha meglátok egy olyan színű, formájú ezüstszürke szőrű farkaskutyát - órákig tudnám nézni, mert mindig eszembe jut az enyém és arra gondolok, hogy azért ilyen szép, mert az én kutyusom leszármazottja.
Van egy érdekes történetem is vele, illetve az emlékével kapcsolatban:
Jó pár évvel ezelőtt az egyik agykontroll tanfolyamon az egyik gyakorlatnál a volt kutyusomat választottam és vele folytattam le a gyakorlatot .
Aki végzett tanfolyamot, tudja miről van szó.
A tanfolyam után hazafelé menet egy teljesen azonos, formában, színben megegyező kutyával találkoztam - mintha ugyanaz lett volna, mint amilyen az enyém volt.
A kutyust pórázon vezették, de nem volt rajta szájkosár. Már messziről észrevettük egymást. Amikor mellém ért átharapta a szatyromat, a télikabátomat, és csak azért nem harapta át a combomat, mert azt a szatyor, a télikabát és a nadrág megakadályozta - napokig látszott a bőrömön a foga bemélyedése.
A gazdája nagyon szabadkozott, és elnézést kért, mivel a kutyája ilyen dolgot soha sem tett senkivel - sőt bizonygatta, hogy igen barátságos.
Egymásra néztünk a kutyával és abban a pillanatban megéreztem és tudtam, kettőnk között minden elrendeződött.
Ekkor jöttem rá, hogy ez a kutyus, az én kutyám reinkarnációja volt.
A harapásával akart azért a fájdalomért megbüntetni, hogy elszakítottam magamtól annakidején.
Másnap erről még nagyobb bizonyosságot szereztem, mert újból találkoztunk - megvallom őszintén, át akartam menni a túloldalra amikor észrevettem, de jó, hogy nem tettem. Egy kis félsz volt bennem a találkozás előtt, de nem történt semmi azonkívül, hogy én adtam neki egy mosolyt, és erre válaszul kaptam egy kedves vakkantást - majd büszkén, emelt fővel tovasétált a gazdájával.
Hát ezért nincs nekem azóta kutyusom.
Azt hiszem, értelek. Tetszett a történet.
Kedves Rinka . Köszönöm az élményt amit nyújtottál.:656:
Most már hiszek a jó boszikban is, még akkor is, ha a seprőjük nem a parkírozúban áll .
Ez nagyon kedves volt. köszönöm.
Kirándulunk.
Gyerekkoromban rengeteget kirándultunk. Apám sofőr volt, hét végén vitte a kirándulókat, én pedig állandó útitársa voltam. Nyárom a Balaton volt a kirándulások fő célpontja.
Már csak emlékfoszlány az első fürdés. Hideg volt a víz, apám a karján cipelt befelé, én pedig nagyokat sikongattam. - Mi a baj? - kérdezte Apám. –Döcög a Balaton- válaszoltam nemes egyszerűséggel.
Már nagyobb voltam, amikor Apám kitalálta, Balatonakarattyáról átevezünk Kenesére, kicsit körülnézni. Azt tudnotok kell, Apám félt a víztől, mert nem tudott úszni, de ettől függetlenül számára teljesen természetes volt ez a mondat. Először én másztam be a csónakba, majd ő következett. A csónak azonban megbillent, és rengeteg víz került a belsejébe. Sikongatva akartam menekülni, de Apám azt mondta, csak maradjak nyugodtan, bemegy ugyan a víz, de majd a csónak fenekén ki is folyik. Ültünk hát a lassan elmerülő csónakban. Csak amikor már úszott a vízen a két evező, a pénztárcája, a cigarettája, akkor látta be, hogy ebből a csónakból csak akkor folyik ki a víz, ha felfordítják. Végül kikecmeregtünk belőle. Álltunk a jármű mellett, míg lassan elnyelte a víz. A szemlélődők közös erővel végül megmentették legalább a csónakot, én Apám holmijait. Az öngyújtójával azóta a halak világítanak maguknak.
Kamasz koromban még léteztek a KISZ-es kirándulások, ahol a fiatalok kevés pénzért olcsó szálláshelyeken aludva, de bejárhatták az országot. Apám vitte a busszal őket öt-hat napos kirándulásra, én pedig örömmel mentem velük. Egy alkalommal az Északi-középhegység volt az úti cél. Út közben megnéztük a Vértes egyik nevezetességét, a gesztesi várromokat. Első éjjel Várgesztesen aludtunk a turistaszállóban. A program csúszott, késő este értünk Várgesztes közelébe. Apám a sötétben, ismeretlen úton, táblák nélkül nem találta a hegy tetején trónoló Gesztesi-várhoz vezető utat. A fiatalok úgy döntöttek, maradjon a busz a hegy lábánál, mi pedig felmászunk a hegyoldalon a szállásunkig.
Bőrönd, szatyor, táska, szóval ezer mindenféle cipelni való, nekünk volt egy nyolc kilós dinnyénk is egy hálóban. A meredek út igazi turistacsemege, teljes sötét, itt-ott kiálló fagyökerek. Számomra még négykézláb is komoly gondot jelentett volna, de így megpakolva maga volt a rettenet. Apám először csak a sok cucc miatt morgolódott, de később lett egyéb mérgelődni valója is. Egy szerencsétlen lépésnél kiléptem az egyik szandálomból. A nem hegymászásra készült magas sarkú alkalmatosság lassan szánkázott visszafelé a meredek úton. Apám igyekezetében, hogy utolérje, egy fához csapta a dinnyét, ami kettérepedt. Apám utána akarta hajítani őt is a szandálomnak első mérgében, de sikerült meggyőznöm, úgysem fog megállni a lábbeli, ha agyondobja. Végül a hegy lábánál elkaptuk az elbitangolt jószágot, lehetett elölről kezdeni a mászást. Végül felértünk. Én mezítláb, kezemben a cipőim, másik kezemben a kettérepedt dinnye, leve szépen csordogál a lábamra. - De jól esne most egy fürdés- sóhajtottam. Azt lehet, de meleg víz nincs. Rossz a gázbojler, de ha valaki lemegy a hegyről a szerelőért a faluba....Nem igen akadt vállalkozó. A kellemesen frissítő fürdő után vacsorázni szerettünk volna. A szálloda vezetője sóhajtott: enni éppen lehet, de csak hideget. Későn jöttünk, de a szakács lent lakik a faluban, ha valaki érte megy.... Apám már csak aludni szeretett volna. A turista szálló sodronyos ágya abban a pillanatban leszakadt, amint rávetette magát. Másik ágy nincs, de van szerelő a faluban. Ha valaki lemegy érte....Végül Apám lement, és az éjszakát a buszban töltötte, mert arra nem vállalkozott, hogy éjszaka lakatost keressen egy idegen faluban. Másnap már a Börzsöny (vagy talán inkább a Cserhát) lábánál jártunk, a horpácsi Mikszáth- kúriát akartuk megnézni. A kicsi, poros faluban sehol egy tájékoztató tábla. Végül valaki eligazított bennünket. Kicsit meglepő volt, mert egy földúton haladtunk. Bár a poros faluhoz illett is ez az út. Mentünk, mentünk, tán még ma is mennénk, ha nem találkozunk a jó tündérrel, aki egy mezőgazdasági vontató kormánya mögött ült, szakállal álcázva magát. Közben hatalmas méretű felhőszakadás lett, jégesővel koronázva. A földút úgy csúszott, hogy néha keresztben haladtunk. Apám, aki az előző éjszakát a busz hátsó ülésén töltötte, kellőképpen virágos kedvében volt, csak úgy repkedtek a szóvirágok a szájából, szitokkal vegyesen. Végül azután egy Balaton méretű pocsolyában elakadtunk. Szerencsére jött a jó tündér vezette mezőgazdasági vontató, aki azután közölte, most éppen a helyi TSZ földjein tartunk terepszemlét, ha még a kukoricát is meg akarjuk nézni a búzatarló után, erre csak menjünk tovább. Ha mégsem, akkor talán fordulnánk meg az ellenkező irányba. Itt most nem részletezendő szóvirágok következtek. Végül némi segítséggel kilábaltunk a pocsolyából, a tarlóra vontattak bennünket, ahol sikerült megfordulni. Miután apám a frissen keletkezett defektet is sikeresen ellátta, már csak egy gumist kellett szerezni, aki a pótkereket megjavítja. Ezek után – ki tudja miért – apám nem mutatott nagy érdeklődést Mikszáth ágya után, miután megtudta, hogy nem lehet belefeküdni, csak meg lehet nézni.
Aznapi program volt még Drégelypalánk, a valaha Csák Máté birtokában is lévő Drégely várának megtekintése. Apám felnézett a mindössze 444 méter magas hegycsúcson álló vár maradványaira, majd közölte: neki jó a szeme, innen is nagyon jól látja a romokat, és egyébként is, aki neki még valami mászni valót mer ajánlani a mai nap folyamán, hát megnézheti magát.
Aznap éjjel Balassagyarmaton volt a szállásunk, külön női és férfi lakosztályok; mindenki egy szobában, hogy reggel ne kelljen keresgélni egymást. Leginkább a turistaszálló illemhelye tetszett: nem vízöblítős, hanem az úgynevezett udvari árnyékszék- megoldás. Ez még elviselhető volt abban az időben, és abban a korban. De amit sehogy sem tudtam hova tenni: két árnyékszék egymással szemben, egy fülkében. Reggel minden fülkéből két szólamban jöttek a nyögések. Akárki találta ki, de nagyszerű ötlet a reggeli elfoglaltságot megosztani valakivel, aki veled szemben ül, közben értelmezheted az arcán átvonuló arckifejezéseket. Olyan, mint ha saját tükörképedet látnád. Bevallom, én még soha nem láttam saját arckifejezésemet reggeli munkám közben. Ez a téma megérdemelne egy külön fejezetet is, de ezt nálam jobban megírta Efike a „Piroska és a farkas” című meséjében.
Gyerekkoromban rengeteget kirándultunk. Apám sofőr volt, hét végén vitte a kirándulókat, én pedig állandó útitársa voltam. Nyárom a Balaton volt a kirándulások fő célpontja.
Már csak emlékfoszlány az első fürdés. Hideg volt a víz, apám a karján cipelt befelé, én pedig nagyokat sikongattam. - Mi a baj? - kérdezte Apám. –Döcög a Balaton- válaszoltam nemes egyszerűséggel.
Már nagyobb voltam, amikor Apám kitalálta, Balatonakarattyáról átevezünk Kenesére, kicsit körülnézni. Azt tudnotok kell, Apám félt a víztől, mert nem tudott úszni, de ettől függetlenül számára teljesen természetes volt ez a mondat. Először én másztam be a csónakba, majd ő következett. A csónak azonban megbillent, és rengeteg víz került a belsejébe. Sikongatva akartam menekülni, de Apám azt mondta, csak maradjak nyugodtan, bemegy ugyan a víz, de majd a csónak fenekén ki is folyik. Ültünk hát a lassan elmerülő csónakban. Csak amikor már úszott a vízen a két evező, a pénztárcája, a cigarettája, akkor látta be, hogy ebből a csónakból csak akkor folyik ki a víz, ha felfordítják. Végül kikecmeregtünk belőle. Álltunk a jármű mellett, míg lassan elnyelte a víz. A szemlélődők közös erővel végül megmentették legalább a csónakot, én Apám holmijait. Az öngyújtójával azóta a halak világítanak maguknak.
Kamasz koromban még léteztek a KISZ-es kirándulások, ahol a fiatalok kevés pénzért olcsó szálláshelyeken aludva, de bejárhatták az országot. Apám vitte a busszal őket öt-hat napos kirándulásra, én pedig örömmel mentem velük. Egy alkalommal az Északi-középhegység volt az úti cél. Út közben megnéztük a Vértes egyik nevezetességét, a gesztesi várromokat. Első éjjel Várgesztesen aludtunk a turistaszállóban. A program csúszott, késő este értünk Várgesztes közelébe. Apám a sötétben, ismeretlen úton, táblák nélkül nem találta a hegy tetején trónoló Gesztesi-várhoz vezető utat. A fiatalok úgy döntöttek, maradjon a busz a hegy lábánál, mi pedig felmászunk a hegyoldalon a szállásunkig.
Bőrönd, szatyor, táska, szóval ezer mindenféle cipelni való, nekünk volt egy nyolc kilós dinnyénk is egy hálóban. A meredek út igazi turistacsemege, teljes sötét, itt-ott kiálló fagyökerek. Számomra még négykézláb is komoly gondot jelentett volna, de így megpakolva maga volt a rettenet. Apám először csak a sok cucc miatt morgolódott, de később lett egyéb mérgelődni valója is. Egy szerencsétlen lépésnél kiléptem az egyik szandálomból. A nem hegymászásra készült magas sarkú alkalmatosság lassan szánkázott visszafelé a meredek úton. Apám igyekezetében, hogy utolérje, egy fához csapta a dinnyét, ami kettérepedt. Apám utána akarta hajítani őt is a szandálomnak első mérgében, de sikerült meggyőznöm, úgysem fog megállni a lábbeli, ha agyondobja. Végül a hegy lábánál elkaptuk az elbitangolt jószágot, lehetett elölről kezdeni a mászást. Végül felértünk. Én mezítláb, kezemben a cipőim, másik kezemben a kettérepedt dinnye, leve szépen csordogál a lábamra. - De jól esne most egy fürdés- sóhajtottam. Azt lehet, de meleg víz nincs. Rossz a gázbojler, de ha valaki lemegy a hegyről a szerelőért a faluba....Nem igen akadt vállalkozó. A kellemesen frissítő fürdő után vacsorázni szerettünk volna. A szálloda vezetője sóhajtott: enni éppen lehet, de csak hideget. Későn jöttünk, de a szakács lent lakik a faluban, ha valaki érte megy.... Apám már csak aludni szeretett volna. A turista szálló sodronyos ágya abban a pillanatban leszakadt, amint rávetette magát. Másik ágy nincs, de van szerelő a faluban. Ha valaki lemegy érte....Végül Apám lement, és az éjszakát a buszban töltötte, mert arra nem vállalkozott, hogy éjszaka lakatost keressen egy idegen faluban. Másnap már a Börzsöny (vagy talán inkább a Cserhát) lábánál jártunk, a horpácsi Mikszáth- kúriát akartuk megnézni. A kicsi, poros faluban sehol egy tájékoztató tábla. Végül valaki eligazított bennünket. Kicsit meglepő volt, mert egy földúton haladtunk. Bár a poros faluhoz illett is ez az út. Mentünk, mentünk, tán még ma is mennénk, ha nem találkozunk a jó tündérrel, aki egy mezőgazdasági vontató kormánya mögött ült, szakállal álcázva magát. Közben hatalmas méretű felhőszakadás lett, jégesővel koronázva. A földút úgy csúszott, hogy néha keresztben haladtunk. Apám, aki az előző éjszakát a busz hátsó ülésén töltötte, kellőképpen virágos kedvében volt, csak úgy repkedtek a szóvirágok a szájából, szitokkal vegyesen. Végül azután egy Balaton méretű pocsolyában elakadtunk. Szerencsére jött a jó tündér vezette mezőgazdasági vontató, aki azután közölte, most éppen a helyi TSZ földjein tartunk terepszemlét, ha még a kukoricát is meg akarjuk nézni a búzatarló után, erre csak menjünk tovább. Ha mégsem, akkor talán fordulnánk meg az ellenkező irányba. Itt most nem részletezendő szóvirágok következtek. Végül némi segítséggel kilábaltunk a pocsolyából, a tarlóra vontattak bennünket, ahol sikerült megfordulni. Miután apám a frissen keletkezett defektet is sikeresen ellátta, már csak egy gumist kellett szerezni, aki a pótkereket megjavítja. Ezek után – ki tudja miért – apám nem mutatott nagy érdeklődést Mikszáth ágya után, miután megtudta, hogy nem lehet belefeküdni, csak meg lehet nézni.
Aznapi program volt még Drégelypalánk, a valaha Csák Máté birtokában is lévő Drégely várának megtekintése. Apám felnézett a mindössze 444 méter magas hegycsúcson álló vár maradványaira, majd közölte: neki jó a szeme, innen is nagyon jól látja a romokat, és egyébként is, aki neki még valami mászni valót mer ajánlani a mai nap folyamán, hát megnézheti magát.
Aznap éjjel Balassagyarmaton volt a szállásunk, külön női és férfi lakosztályok; mindenki egy szobában, hogy reggel ne kelljen keresgélni egymást. Leginkább a turistaszálló illemhelye tetszett: nem vízöblítős, hanem az úgynevezett udvari árnyékszék- megoldás. Ez még elviselhető volt abban az időben, és abban a korban. De amit sehogy sem tudtam hova tenni: két árnyékszék egymással szemben, egy fülkében. Reggel minden fülkéből két szólamban jöttek a nyögések. Akárki találta ki, de nagyszerű ötlet a reggeli elfoglaltságot megosztani valakivel, aki veled szemben ül, közben értelmezheted az arcán átvonuló arckifejezéseket. Olyan, mint ha saját tükörképedet látnád. Bevallom, én még soha nem láttam saját arckifejezésemet reggeli munkám közben. Ez a téma megérdemelne egy külön fejezetet is, de ezt nálam jobban megírta Efike a „Piroska és a farkas” című meséjében.
Rinka, most olvastam fel a műveid a barátomnak
Még mindig röhög
Még mindig röhög
Hasonló témák
