Rio 2016 A magyarok nem aranyert mennek az Olimpiara.........

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Benedek Tibor kimondta: nem aranyért megyünk Rióba

BA20160725_3458.jpg

Benedek Tibor szövetségi kapitány a hétfői edzésen
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
Szerbia más dimenzióban vízilabdázik, mint a többi csapat, az éremért viszont óriási csatára készül a válogatott az olimpián. A férfiak szövetségi kapitánya az MNO-nak elmondta, mire számít; sokaknak szimpatikus lesz, hogy a kábítás már a múlté, az egyenes beszédé és a tetteké a főszerep – a pólócsapat esetében is.
Négy esztendeje, amikor útjára eresztettük legjobb vízilabdázóinkat az olimpiára, ugyanolyan idő volt a Margitszigeten, mint most hétfő délután. Borongós, párás, lógott az eső lába. Akkor Kemény Dénes vezérletével zsinórban negyedik olimpiai bajnoki címe megszerzéséért indult csatába a válogatott, aztán az ebben a sportágban a kezdetek óta kudarcnak számító 5. hellyel tért haza Londonból. Kemény Dénes távozott – egy sor háromszoros aranyérmessel együtt –, Benedek Tibor pedig – Kemény addigi másodedzője – eggyel előrébb lépett, és az ötkarikás játékokkal fejezi be első teljes olimpiai ciklusát kapitányként, amelyet egy barcelonai vb-arany (2013), egy budapesti Eb-ezüst (2014) és egy belgrádi Eb-bronz fémjelez – a tavalyi kazanyi világbajnokságon 6. helyen végzett a Benedek-csapat.

A világ vízilabdamezőnye horrorisztikusan besűrűsödött, ezért már nincs értelme semmilyen ígéretet tenni, Benedek Tibor pedig ellen is áll a kísértésnek, hogy bemondja az aranyat: „csak” éremért utazik a magyar válogatott Rio de Janeiróba – semmi ámítás, semmi kamu.

Képgalériánk 10
BA20160725_3476.jpg

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
Még akkor sem, ha könnyen előfordulhat, a csoportbéli nyitányon Szerbia nem veszi majd komolyan az olimpiát, ez pedig esélyt kínál nekünk arra, hogy jó helyzetből várjuk a folytatást Ausztrália, Görögország, Japán és a hazai közönség által biztosan agyontámogatott Brazília ellen. Az MNO-nak nyilatkozó Benedek Tibor tisztában is van a nyitómeccs fontosságával.


Külön rákérdeztünk, hogy az éremelvárást magának támasztotta vagy a szövetség tűzte ki célul, de magára vállalta, hogy nem ígérte be az aranyérmet.

– Azt mondom, amit gondolok, aztán a szövetség szól, ha nem jó neki – szögezi le határozottan Benedek Tibor.


A Benedek szerint 80 százalékos erőállapotú csapatban mindenki egészséges, a gyógyulófélben lévő egy-egy kézsérülés pedig már nem akadály a startig.

A magyar férficsapat a házigazda brazilok mellett a világ- és Európa-bajnok szerbekkel, a görögökkel, a japánokkal és az ausztrálokkal játszik majd a csoportban.

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Decker Attila (RacioNet-Honvéd), Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép)
Mezőnyjátékosok: Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert (ZF-Eger), Kis Gábor, Varga Dénes, Vámos Márton (Szolnoki Dózsa-Közgép), Manhercz Krisztián (ContiTech-Szeged-Diapolo), Szivós Márton (RacioNet-Honvéd), Varga Dániel (Ferencváros), Zalánki Gergő (A-Híd-OSC-Újbuda)


Bucsy Levente,
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem egy buzdito bizakodo lelkesito ha csak resztvenni akarnak es nem gyozni.
Sem kis ,sem nagy versenyzonek legyen akarmekkora a tet , a cel a nyeres ez az alap.

Igaz vannak furcsa dolgok ami szamomra nem ertheto, hogy hamar vezeto valaki akkor, hogy mondhat ilyent de azt se ertem hogy mindenki majd kiugrik a borebol oromebe es buszkesegebe tapsolva eljenez Hosszu Katinka aranyanak
Gyarfas ur mint aki karot nyelt egy mosoly egy tapsot nem tud megengedni a nyert versenyzojenek hisz magyar szinekbe indult KAtinka.

1022313_gyarfas-nem-orul.jpg
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kizártak két magyar úszóváltót az olimpiáról

De már mindegy, mert egyik sem jutott a döntőbe. Ellenünk alkalmazta először a FINA egy új szabályát.

A FINA egy új szabályra hivatkozva utólag kizárta a már kiesett férfi 4x100-as, illetve 4x200-as gyorsváltóinkat. A szabály szerint az olimpiára kizárólag váltóban kijutott úszóknak kötelező leúszniuk azt a versenyszámot, amellyel kijutottak, különben az egész váltót kizárják – írja a Swimswam.

A 4x200-as gyorsváltóra a Grátz Benjámin, Holló Balázs, Szabó Norbert, Márton Richárd kvartettet neveztük, de végül csak Grátz indult közülük a számban, Kis Gergővel, Kozma Dominikkel és Bernek Péterrel kiegészülve. 4x100-on pedig csak Holoda Péter úszott a nevezettek közül, a Pulai Vince, Gyárfás Bence, Reményi Ármin trió helyett Bohus Richárd, Takács Krisztián és Kozma Dominik versenyzett.

Ez egyébként már nem sokat számít, ugyanis a 4x100-as váltó – bár országos csúccsal, de – a 12. helyen zárt, és nem jutott a döntőbe, míg a 4x200-as csapat a leggyengébb idővel, a 16. helyen esett ki.

A döntés egyébként szerda délelőtti, ennek ellenére itthon sokáig nem lehetett hallani a hírét, azóta viszont a Magyar Úszószövetség közölte, hogy fellebezést nyújtott be a döntés ellen.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nyílt levél Verrasztó Dávidnak


Ha normálisan akarnám kezdeni ezt a levelet, úgy kezdődne,hogy Kedves Dávid. de mivel dühös vagyok, nem igen akarom szalonképesen kezdeni, ezért így kezdem, hé, te elkényeztetett, magatartásproblémás, beképzelt kis önjelölt sztárocska, vagy mi....(bár szerintem már ez a három sor is meghaladja a szellemi képességeidet)

14710276971771227_original.jpg




Azért írom ezt a levelet, mert értesültem róla,hogy neked nem jött be Rió, rohadt kicsi volt a szállodai szoba, ráadásul szobatársat is kaptál, biztos az is jó köcsög volt, nem volt lazac a menzán, és sok volt a nemzetközi bunkó is, akik nem engedték,hogy megnyerd a 400 méteres vegyesúszást, csak 12. lettél, ezért gondoltál egyet, és felültél a repülőre,hogy idő előtt hazagyere, holott elvileg még indultál volna egy másik számban is. Ezt azzal indokoltad,hogy most is tanácstalan vagy és szomcsi, és ha az a szám se sikerülne, még sokkal szomcsibb is lehetnél, azt pedig nem akarod bevállalni. mikor ezt olvastam, kicsit morci lettem. el is mondom,hogy miért. mi, akik nem vagyunk tehetségesek, így nem készülünk az olimpiára, dolgozni járunk. sokan minden nap a legjobb tudásuk szerint elvégezzük a munkánkat, mégsem jutunk egyről a kettőre, és nap mint nap kudarcok érhetnek minket, ami igazságtalan, de ez van. viszont nem tehetjük meg,hogy ha egyik nap szomorúak lettünk, mert megtettünk ugyan mindent, mégsem sikerült valami, következő nap nem megyünk el dolgozni, nehogy még szomorúbbak legyünk. tudod miért nem? mert másnap már nem lenne munkahelyünk. olvasom sokszor,hogy itt Magyarországon méltatlan körülmények között készülnek az élsportolók. láttam Szilágyi Áron öltözőjét is, kb., akkora mint a 9 hónapos kisfiam szobája, viszont ők kb. négyen használják, mégsem azt olvasom az újságban,hogy Áron habzó szájjal jól bevert egyet valakinek,hogy nagyobb öltözőt szeretne, pedig neki még valamennyire joga is lenne ehhez, mert most már kétszeres olimpiai bajnok, hanem rólad szólnak a hírek, aki hozzá képest mondhatjuk,hogy sehol sem vagy. Tudom,hogy a zsenik furcsák is lehetnek. csak az a baj,hogy te a szó tiszta értelmében nem vagy zseni. voltak eredményeid, általában olyan versenyeken, ahol a fél mezőny nem jelent meg, kiemelkedő időt sosem úsztál, kiemelkedő versenyzőt sosem tudtál megverni. Darnyi Tamás, na, ő zseni volt, mégsem verte meg egyetlen csapattársát sem, be sem mutatott senkinek, mert nem volt ideje erre, ugyanis azzal kellett foglalkoznia, ami a dolga, vagyis úszott, néha világcsúcsot, néha mást, bár ezt te nem tudhatod, mert sosem volt még részed hasonlóban. ő ezt kicsit eredményesebben adta elő, mint te. azzal sem szórakozott, amikor megkérdezték egy verseny után, hogy mit gondol a versenyről, hogy próbált értelmetlen, befejezetlen mondatokat alkotni, amik véletlenül sem voltak válaszok a feltett kérdésre, mert ő nem ezekkel a dolgokkal akarta felhívni magára a figyelmet.de hogy ne menjek ennyire messze, mert vagy te akkora király,hogy ne ismerd Darnyi Tamást, kérdezd csak meg édesapádat,hogy neki milyen balhéi voltak úszókarrierje során. nem fogja sokáig sorolni.



Sportoltam régen , közel sem olyan szinten, mint te, de annyit azért tudok,hogy mennyi munka van egy olimpiai indulás mögött,nyilván te is rengeteget edzettél,hogy oda kerülj, és nyilván ennél jobb szereplést vártál magadtól. ugyanakkor neked meglett volna a lehetőséged, hogy javíts, amivel nem éltél. azok a cselgáncsosok, akik 17 mp alatt kapnak egy ippont, ezzel elveszik négy év munkájuk, ölni tudnának egy javítási lehetőségért, ami két nap múlva és nem négy év múlva van, de te verrasztóhisztisdávidka vagy, megteheted,hogy ne élj vele. a sportolók nem verhetetlenek, pályafutásuk alatt hullámhegyek és hullámvölgyek is akadnak, attól sportolók,hogy a kudarcok után is fel tudnak újra állni. a nálad sokkal esélyesebb Gyurta Dani a fő számában a 16 közé sem jutott, de kint maradt, szurkol a többieknek, és próbál javítani a váltóban, mert ő egy sportember. te meg egy kis szerencsétlen hülyegyerek vagy. ennyi a különbség.

ettől függetlenül az olimpiai küldöttség, és az úszódelegáció vezetőit sem értem, akik ezt lehetővé tették számodra. abban biztos lehetsz,hogy ha én vagyok ott döntési pozícióban (szerencséd van, sosem leszek), akkor a felvetésre, hogy hazamennél, a következő választ kaptad volna:

-Dávidka, tudok neked azonnal egy szuper járatot Budapestre, 72 óra menetidővel, nyolc átszállással, aminek a költségeit nyilván te állod

-ha hazaértél, szedd össze gondosan a Rióra kapott egyenruhát, táskákat, kiegészítőket, és mindent, amit az olimpia miatt kaptál, és add le a MOB irodában, de büdös gyorsan, majd odaadjuk valakinek, akinek jelent valamit a piros, fehér, zöld szín...

-ja, ne igen nyafizzál a jövőben,hogy mennyi állami támogatást szeretnél, meg milyen versenyen indulnál, ami költséges, mert ezekre majd küldünk innentől olyan tehetséges fiatalt, aki mindent megtesz azért,hogy méltón képviselje az országot

-a jövőben ha indulnál valamelyik világversenyen, neked az adott szám aktuális világcsúcsa lesz a szintidő, amit nem egy, hanem két hivatalos versenyen kell megúsznod, mert ezzel ki tudjuk kerülni,hogy szomcsi legyél a verseny után, hiszen ha itthon szórod a világcsúcsokat, kint sem érhet nagyobb trauma

-ha a jövő évi budapesti vb-ben gondolkodsz, tudunk neked ajánlani egy remek önkéntesi állást, melynek díjazása a két hétre két emblémás póló, majd ne felejtsd el naponta kimosni, különben elég hamar roppant büdi leszel, ami hülyén venné ki magát, mert igen sok lesz a külföldi vendég.



Sajnos, nem én döntöttem, úgyhogy simán hazajöhettél, tudtál adni a Ferihegyen egy újabb összefüggéstelen nyilatkozatot, nem tudom,hogy volt-e az országban valaki, aki utána komolyan aggódott volna egy kicsit is amiatt,hogy jaj, vajon Dávidka folytatja-e az úszást, mert ha nem folytatod, az annyira komoly veszteség lesz a népnek, mint nekünk, táplániaknak, amikor a coop boltban marika néni szabadságon van, és őt egy hétig a majdnem ugyanolyan szőrös pirike néni helyettesíti, fáj, fáj, ,de fe tudjuk dolgozni nagynehezen valahogy. szóval kedves Dávid, maradjunk ennél a megszólításnál,hogy te is értsd, szerintem egy beszari kis gyökér vagy. ha netán a visszavonulás mellett döntenél, hidd el, maximálisan támogatlak ebben, tedd meg, hátha találnak helyetted egy olyan úszót, aki megtanul ennyire úszni, viszont viselkedni is tud. civil életedhez sok sikert kívánok, bár ha ennyire nagyszerűen viseled a kudarcot, nem tudom,hogy milyen területen kellene elhelyezkedned, majd te kitalálod, aztán ha nem jön be, ne felejts el majd ott is hisztizni.

szevasz:)

buti.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Hazaküldték a kézfogást megtagadó egyiptomi dzsúdóst

Hazaküldték a riói olimpiáról Iszlam el-Sehabi egyiptomi cselgáncsozót, aki nem volt hajlandó kezet fogni izraeli ellenfelével.

Az afrikai dzsúdós a +100 kilogrammos kategória első fordulójában ipponnal kikapott pénteken az izraeli Or Sassontól, majd nem fogadta el legyőzője kézfogását, hanem fejét rázva elfordult tőle. A 2-es Karióka Aréna közönsége füttykoncerttel fejezte ki nemtetszését az esetet követően.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hétfőn döntött úgy, hogy el-Sehabi nem maradhat a faluban.

A 32 éves egyiptomi később úgy nyilatkozott, hogy csak a meghajlás kötelező a mérkőzések után, a kézfogás nem.

"Ez barátok között fordul elő, de ő nem a barátom" - tette hozzá.

0.jpg
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Nyílt levél Verrasztó Dávidnak


Ha normálisan akarnám kezdeni ezt a levelet, úgy kezdődne,hogy Kedves Dávid. de mivel dühös vagyok, nem igen akarom szalonképesen kezdeni, ezért így kezdem, hé, te elkényeztetett, magatartásproblémás, beképzelt kis önjelölt sztárocska, vagy mi....(bár szerintem már ez a három sor is meghaladja a szellemi képességeidet)

14710276971771227_original.jpg




Azért írom ezt a levelet, mert értesültem róla,hogy neked nem jött be Rió, rohadt kicsi volt a szállodai szoba, ráadásul szobatársat is kaptál, biztos az is jó köcsög volt, nem volt lazac a menzán, és sok volt a nemzetközi bunkó is, akik nem engedték,hogy megnyerd a 400 méteres vegyesúszást, csak 12. lettél, ezért gondoltál egyet, és felültél a repülőre,hogy idő előtt hazagyere, holott elvileg még indultál volna egy másik számban is. Ezt azzal indokoltad,hogy most is tanácstalan vagy és szomcsi, és ha az a szám se sikerülne, még sokkal szomcsibb is lehetnél, azt pedig nem akarod bevállalni. mikor ezt olvastam, kicsit morci lettem. el is mondom,hogy miért. mi, akik nem vagyunk tehetségesek, így nem készülünk az olimpiára, dolgozni járunk. sokan minden nap a legjobb tudásuk szerint elvégezzük a munkánkat, mégsem jutunk egyről a kettőre, és nap mint nap kudarcok érhetnek minket, ami igazságtalan, de ez van. viszont nem tehetjük meg,hogy ha egyik nap szomorúak lettünk, mert megtettünk ugyan mindent, mégsem sikerült valami, következő nap nem megyünk el dolgozni, nehogy még szomorúbbak legyünk. tudod miért nem? mert másnap már nem lenne munkahelyünk. olvasom sokszor,hogy itt Magyarországon méltatlan körülmények között készülnek az élsportolók. láttam Szilágyi Áron öltözőjét is, kb., akkora mint a 9 hónapos kisfiam szobája, viszont ők kb. négyen használják, mégsem azt olvasom az újságban,hogy Áron habzó szájjal jól bevert egyet valakinek,hogy nagyobb öltözőt szeretne, pedig neki még valamennyire joga is lenne ehhez, mert most már kétszeres olimpiai bajnok, hanem rólad szólnak a hírek, aki hozzá képest mondhatjuk,hogy sehol sem vagy. Tudom,hogy a zsenik furcsák is lehetnek. csak az a baj,hogy te a szó tiszta értelmében nem vagy zseni. voltak eredményeid, általában olyan versenyeken, ahol a fél mezőny nem jelent meg, kiemelkedő időt sosem úsztál, kiemelkedő versenyzőt sosem tudtál megverni. Darnyi Tamás, na, ő zseni volt, mégsem verte meg egyetlen csapattársát sem, be sem mutatott senkinek, mert nem volt ideje erre, ugyanis azzal kellett foglalkoznia, ami a dolga, vagyis úszott, néha világcsúcsot, néha mást, bár ezt te nem tudhatod, mert sosem volt még részed hasonlóban. ő ezt kicsit eredményesebben adta elő, mint te. azzal sem szórakozott, amikor megkérdezték egy verseny után, hogy mit gondol a versenyről, hogy próbált értelmetlen, befejezetlen mondatokat alkotni, amik véletlenül sem voltak válaszok a feltett kérdésre, mert ő nem ezekkel a dolgokkal akarta felhívni magára a figyelmet.de hogy ne menjek ennyire messze, mert vagy te akkora király,hogy ne ismerd Darnyi Tamást, kérdezd csak meg édesapádat,hogy neki milyen balhéi voltak úszókarrierje során. nem fogja sokáig sorolni.



Sportoltam régen , közel sem olyan szinten, mint te, de annyit azért tudok,hogy mennyi munka van egy olimpiai indulás mögött,nyilván te is rengeteget edzettél,hogy oda kerülj, és nyilván ennél jobb szereplést vártál magadtól. ugyanakkor neked meglett volna a lehetőséged, hogy javíts, amivel nem éltél. azok a cselgáncsosok, akik 17 mp alatt kapnak egy ippont, ezzel elveszik négy év munkájuk, ölni tudnának egy javítási lehetőségért, ami két nap múlva és nem négy év múlva van, de te verrasztóhisztisdávidka vagy, megteheted,hogy ne élj vele. a sportolók nem verhetetlenek, pályafutásuk alatt hullámhegyek és hullámvölgyek is akadnak, attól sportolók,hogy a kudarcok után is fel tudnak újra állni. a nálad sokkal esélyesebb Gyurta Dani a fő számában a 16 közé sem jutott, de kint maradt, szurkol a többieknek, és próbál javítani a váltóban, mert ő egy sportember. te meg egy kis szerencsétlen hülyegyerek vagy. ennyi a különbség.

ettől függetlenül az olimpiai küldöttség, és az úszódelegáció vezetőit sem értem, akik ezt lehetővé tették számodra. abban biztos lehetsz,hogy ha én vagyok ott döntési pozícióban (szerencséd van, sosem leszek), akkor a felvetésre, hogy hazamennél, a következő választ kaptad volna:

-Dávidka, tudok neked azonnal egy szuper járatot Budapestre, 72 óra menetidővel, nyolc átszállással, aminek a költségeit nyilván te állod

-ha hazaértél, szedd össze gondosan a Rióra kapott egyenruhát, táskákat, kiegészítőket, és mindent, amit az olimpia miatt kaptál, és add le a MOB irodában, de büdös gyorsan, majd odaadjuk valakinek, akinek jelent valamit a piros, fehér, zöld szín...

-ja, ne igen nyafizzál a jövőben,hogy mennyi állami támogatást szeretnél, meg milyen versenyen indulnál, ami költséges, mert ezekre majd küldünk innentől olyan tehetséges fiatalt, aki mindent megtesz azért,hogy méltón képviselje az országot

-a jövőben ha indulnál valamelyik világversenyen, neked az adott szám aktuális világcsúcsa lesz a szintidő, amit nem egy, hanem két hivatalos versenyen kell megúsznod, mert ezzel ki tudjuk kerülni,hogy szomcsi legyél a verseny után, hiszen ha itthon szórod a világcsúcsokat, kint sem érhet nagyobb trauma

-ha a jövő évi budapesti vb-ben gondolkodsz, tudunk neked ajánlani egy remek önkéntesi állást, melynek díjazása a két hétre két emblémás póló, majd ne felejtsd el naponta kimosni, különben elég hamar roppant büdi leszel, ami hülyén venné ki magát, mert igen sok lesz a külföldi vendég.



Sajnos, nem én döntöttem, úgyhogy simán hazajöhettél, tudtál adni a Ferihegyen egy újabb összefüggéstelen nyilatkozatot, nem tudom,hogy volt-e az országban valaki, aki utána komolyan aggódott volna egy kicsit is amiatt,hogy jaj, vajon Dávidka folytatja-e az úszást, mert ha nem folytatod, az annyira komoly veszteség lesz a népnek, mint nekünk, táplániaknak, amikor a coop boltban marika néni szabadságon van, és őt egy hétig a majdnem ugyanolyan szőrös pirike néni helyettesíti, fáj, fáj, ,de fe tudjuk dolgozni nagynehezen valahogy. szóval kedves Dávid, maradjunk ennél a megszólításnál,hogy te is értsd, szerintem egy beszari kis gyökér vagy. ha netán a visszavonulás mellett döntenél, hidd el, maximálisan támogatlak ebben, tedd meg, hátha találnak helyetted egy olyan úszót, aki megtanul ennyire úszni, viszont viselkedni is tud. civil életedhez sok sikert kívánok, bár ha ennyire nagyszerűen viseled a kudarcot, nem tudom,hogy milyen területen kellene elhelyezkedned, majd te kitalálod, aztán ha nem jön be, ne felejts el majd ott is hisztizni.

szevasz:)

buti.
*
Ezt a levelet nagyon is kiérdemelte az aki sportolónak "hitte" magát, Dávidka. Hangsúlyozom, hitte magát, de mégsem volt az... Egy sportolónak egy számít, győzni, győzni, mindenképpen és minden áron.
G.B.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Reménnyel indultunk – vereséggel jövünk haza…
Benedek Tibor szövetségi kapitány előbbi nyilatkozatai szerint, a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert is bekerült a Riói Olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott bő, 19 fős keretébe. „…Egy jó hathetes felkészülés után az esélyesek között fogunk kiutazni a riói olimpiára” – nyilatkozta a szövetségi kapitány, akinek 13 fősre kell majd szűkítenie a keretét. A csapat július 30-án utazik Rióba”.
*
Kiutaztak és :dr_4: nem nyertek.
*
Ötméteresekkel kapott ki a negyeddöntőben a férfi vízilabda-válogatott.
Férfi vízilabdatorna, negyeddöntő:

Montenegró-Magyarország 13-11 (2-1 3-2, 3-3, 1-3, 4-2) – ötméteresekkel
Olimpiai Uszoda, 1500 néző, v.: Koganov (azeri), Peila (amerikai)
gólszerzők: Ivovic 3, Dr. Brguljan 2, Radovic, Janovic, Paskovic, Klikovac 1-1, illetve Erdélyi, Vámos 3-3, Varga Dé. 2, Manhercz
emberelőny/gól: 7/1, illetve 9/2
*
629polo.jpg

750polo.jpg


Vigaszképpen mit is írhatnánk? Biztosan sok munkájuk, lemondásuk volt a felkészülés minden pillanatában. No majd legközelebb, legyen meg bennük az a bizonyos „tűz”, amit semmilyen víz sem tud majd kioltani! Hajrá! – G.B.
 
Oldal tetejére