Románia csaknem annyi külföldit fogad be, mint az Egyesült Államok

A román kormány augusztus 11-én a duplájára emelte az éves bevándorlási kvótát, így már 50 ezer embert is befogadhat a Magyarországgal szomszédos ország, ahol így próbálják megoldani a jelentős munkaerőhiányt.

A romániai magyar portál beszámol róla, hogy az ország hoteltulajok szövetségének elnöke, Calin Ile vasárnaparról beszélt egy új bukaresti szálloda megnyitóján, hogy a külföldi munkaerő nélkül gyakorlatilag nem tudna működni a szegmens,

ezért a jókora munkaerőhiányt kénytelenek az Európai Unión kívüli országokból érkező vendégmunkásokkal megoldani. A vállalati elnök szerint az ágazatban a lehetőségeikhez képest igyekeznek egyre nagyobb fizetésekkel csábítani a dolgozókat, de ők inkább Spanyolországba és Olaszországba mennek, sokkal több fizetésért, ezért Romániában elsősorban Bangladesből, Srí Lankáról és Vietnamból érkező munkavállalókat alkalmaznak.

Calin Ile arról is beszélt, hogy támogatják a hazai vendéglátással kapcsolatos képzéseket, és

igyekeznek legalizálni a borravalót, hogy ezzel is versenyképesebb jövedelmet tudjanak felajánlani,

ezzel megpróbálva visszacsábítani a külföldön dolgozókat, ám amíg ez megtörténik a bevándorlási hivatalnál kénytelenek házalni, hogy az akut munkaerőhiány csökkentésére tovább emeljék az évente befogadott külföldiek számát, illetve leegyszerűsítsék a bevándorlási folyamatot.


Érdekes adat, hogy leköszönt amerikai elnök, Donald Trump mindössze 15 ezer külföldit fogadott be évente az Egyesült Államokba, és ezt a számot utódja, Joe Biden is 62 500 főre növelte, míg Romániában ez a szám már 50 000 augusztus 11. óta.

romania.jpg
 
1630210098872.png


Fodor Sándor — elmélkedő kedvében van, itt: Berlin.
augusztus 19., 15:14 ·

☝️
1f914.png
1f1e9_1f1ea.png
"A németek őt választották, hogy vezesse őket, és 16 éven át 83 millió németet vezetett ügyességgel, elhivatottsággal és őszinteséggel. Nem beszélt hülyeségeket.A világ Úrnőjének nevezték el, amelyet hatmillió férfi egyenértékűeként írtak le.
Abban a tizenhat évben a hatalomban nem rögzítettek bűncselekményeket kormányával kapcsolatban, országában. Egyik rokonát sem nevezte ki állami posztra. Nem állította, hogy dicsőségcsináló. Nem kapott milliós fizetést, senki sem örült a teljesítményének, papírt és ígéreteket nem kapott, nem küzdött meg előtte azokkal.
Merkel elhagyja a párt vezetői pozíciót és továbbítja örököseinek, Németország és a német nép a legjobb körülmények között van. Példátlan volt a németek reakciója az ország történetében. A teljes lakosság kijött az erkélyekre és otthonaikból, és 6 egymást követő percig spontán tapsolt. Viharos álló ováció az egész ország területén.
Németország elbúcsúzott vezetőjétől, fizikusától, kvantum vegyésztől, akit nem csábított el a divat vagy a fények, és nem vett ingatlant, autókat, jachtokat és magánrepülőket, tudván, hogy Ő kelet-németországi származású. Elhagyja a posztját, miután Németországot a csúcson hagyta. Elhagyja, és a szerettei nem igényelnek juttatást.
Tizenhat éve nem cserélte le állandóan a ruhatárát. Egy sajtótájékoztatón egy újságíró megkérdezte Merkeltől: ' Azt vesszük észre, hogy ugyanazt az öltönyt viseled, nincs másik? ′′ Azt válaszolta, hogy ′′ köztisztviselő vagyok, nem modell Egy másik sajtótájékoztatón megkérdezték tőle: ′′ Van házvezetőnője, aki takarítja a házát, ételt készít, stb. ′′ ′′ A válasza így szólt: ′′ Nem, szolgáim nincsenek, és nem is kellenek. A férjemmel ezt a munkát végezzük otthon minden nap Aztán egy másik újságíró megkérdezte: ' Ki mos, te vagy a férjed? ′′ A válasza az volt, hogy: ' ' Megjavítom a ruhákat, és a férjem szerelii a mosógépet. Általában éjszaka. A legfontosabb dolog, hogy számolj el minden kellemetlenséggel a szomszédaid számára. Szerencse, hogy vastag a fal, amely elválasztja a lakásunkat a szomszédoktól... Azt vártam, hogy a kormányzati munkánk sikereiről és kudarcairól kérdeztek...
Mrs. Merkel normális lakásban él, mint bármely más állampolgár. Ebben a lakásban élt, mielőtt megválasztották Németország kancellárjának. Nem hagyta el őt, és nincs egyetlen villája, háza, medencéje, kertje. Merkel, most Európa legnagyobb gazdaságának egykori német kancellárja... ′′
Ehhez a szöveghez csak Merkel honfitársának - Georg Friedrich Hegel / 1770-1831 gondolatát írhatjuk /: 'Minden nemzet megéri az uralkodókat."

Fodor Sándor​

— elmélkedő kedvében van, itt: Berlin.
 
Utoljára módosítva:
Egy alföldi város egyik blogjában találtam ez az írást részlet ami bemutatja a magyar gondolkodást és véleményt is.:
nekünk itt Európában, a fent vázolt helyzettel kapcsolatban miféle felelősségünk és kötelességünk van, azzal az Afganisztánnal és a benne élő mintegy 40 millió emberrel szemben, akiknek az amerikaiak hátra hagytak egy kiképzett és felszerelt "demokratikus hadsereget", mely gyakorlatilag szétszaladt és egyetlen lövés nélkül két hét leforgása alatt átadta az országot pár tízezer papucsos fickónak? Ha az afgánok zömét ez nem aggasztotta annyira, hogy küzdjenek a dolog ellen, akkor mi itt a világ túlfelén miért kellene, hogy problémát csináljunk ebből magunknak? És miért is kellene, hogy tárt karokkal fogadjunk adott esetben több millió olyan jobb élet reményében érkező embert, akiknek adott volt a lehetőség, hogy otthon, a saját hazájukban megalapozzák ezt? És következik ebből az újabb kérdés, hogy minket ki fog megmenteni az alól a nyomás alól, amit ez az újabb "exodus" jelent majd?
(underhangszentes)
 
Vajon hány ország vezetője gondolta ugyanezt amikor a magyarok özönvízszerűen árasztották el a fél világot 56-ban?

Miért nem harcolt az egész ország, miért futamodnak meg néhány tank elől, miért a mi problémánk, hogy helyet adjunk nekik, segélyt, egészségügyi ellátást, lakhatást, munkát?

Érdekes, hogy ha rólunk van szó akkor mindenki köteles segíteni, ha másról van szó akkor villámgyorsan hátat fordítunk, és különböző okok miatt elhatárolódunk a segítségnyújtás elől!
 
Vajon hány ország vezetője gondolta ugyanezt amikor a magyarok özönvízszerűen árasztották el a fél világot 56-ban?

Miért nem harcolt az egész ország, miért futamodnak meg néhány tank elől, miért a mi problémánk, hogy helyet adjunk nekik, segélyt, egészségügyi ellátást, lakhatást, munkát?

Érdekes, hogy ha rólunk van szó akkor mindenki köteles segíteni, ha másról van szó akkor villámgyorsan hátat fordítunk, és különböző okok miatt elhatárolódunk a segítségnyújtás elől!
Ez természetes hisz rajtunk mindig fognak segíteni.
Ezt komolyan írom.
Mert teszünk azért hogy legyünk valakik. Nem megfutamodás volt néhány tank elöl hisz a reguláris katonaság inaktív volt . Nem szabad összehasonítani egy felfegyverzett országot velünk akiknek nem volt fegyvere. Így is a forradalom után azok is listára kerültek akik a tüntetéseken vettek részt.
Nézd meg most az országot nem lepusztult vallási erők nem robbantgatnak.
Béke van mert olyan kormányok jöttek sorban akik próbálták az országot jobbá tenni.
 
Csak óvatosan az önhittséggel, előfordulhat, hogy bezárják az ajtót előttünk, és ahhoz küldenek akikhez dörgölőzünk!
 
Csak óvatosan az önhittséggel, előfordulhat, hogy bezárják az ajtót előttünk, és ahhoz küldenek akikhez dörgölőzünk!
A kormánynak az a feladata hogy vezesse az országot. Ha per pillanat úgy látja hogy onnan nagyobb haszon jön akkor tegye. Az embereknek meg az hogy ha elegük van belőlük akkor leváltsák.
 
Ezek a migránsok...
Karl Nehammer osztrák belügyminiszter a magyar határvédőket hibáztatta, szerinte nagyon sok a menekült az utakon, akikről senki sem tudja, hogy kicsodák.

„Ezt nem lenne szabad Magyarországnak megengednie, tartania kellene magát az uniós joghoz, és hatékonyabban kellene védenie külső határait” – mondta a tárcavezető.
Nna most meg az a baj hogy nem védik a magyar határt..
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,538
Tagok
615,613
Legújabb tagunk
mmara4
Oldal tetejére