Roma vagyok, megcsináltam!

Vörös Viktor húsz éve hagyta el az országot, 13 évesen. A család Kanadába ment, ahogy akkoriban sok más roma család is, évekkel később Angliában telepedett le. Közben egy kis időt itthon töltött, de úgy találta, nem látják szívesen. Londonban segédmunkásként kezdte, ma saját klubja és edzőterme van.

„Úristen, beleremeg a szívem már abba is, hogy itt lehetek. Tudod, itt nőttem fel, ez a város volt a mindenem. Látod, George, ez a Duna. Sehol se olyan szép, mint itt. A srácot egyébként azért hoztam, hogy ő is lássa, milyen is ez az ország, és hogy van itt egy nap, ami a romáké. Amúgy ő is roma gyerek, Constantából való. Tizenhét éves, hat éve él kint. Először focizott, aztán amikor abbahagyta, rossz társaságba keveredett. Akkor találkoztunk. Nyüzüge gyerek volt, mondjuk, most se egy Erdei Zsolt, de azért már van rajta izom. Azóta rendesen tanul is, nem dohányzik, a pénzéből bokszcipőt vesz és segít a teremben a kicsikkel. Do you remember, George, the Gipsy Festival in Nottingham? Jaj, bocsánat, csak azt akarom, hogy ő is értse. Tavaly meghívtak minket a nottin ghami roma fesztiválra. A teremből négyen mentünk: Rakhim, aki munkaügyes egy cégnél, de ma már bajnok az amatőrök között, egy Gabriel nevű srác, George és én. Mondtam is viccesen, hogy lám, itt van George, aki romániai roma, Gabriel, aki lengyelországi roma, én, a magyar roma és az indiai Rakhim, aki abból az országból jött, ahonnan ezer éve mi is, és most munkaügyi előadó itt Angliában” - írja a Vasárnapi Hírek.
El kell innen menni
„1998-ban mentünk ki Kanadába. Ahogy mondani szokták, a jobb élet reményében. Aztán anyámék elváltak, apám hazajött és rákos lett. Azt mondta, egyszer még látni akar minket, mielőtt elmegy. Na, erre hazajöttünk. Pedig azt mondták a kinti edzőim, hogy ha maradok, még olimpiai bajnok is lehet belőlem. Hogy mióta bokszolok? Ez jó sztori: anyámék nem is tudták, hogy bokszolok. Azt hitték, focizni járok a KSI-be. Ha megtudják, biztos nem engednek. Pedig mindent azoknak az embereknek köszönhetek, akik ott foglalkoztak velem. Orbán Sanyi bácsinak, isten nyugosztalja, Svasznek Jenőnek és Szakos Józsi bácsinak. Akkor tanultam meg, hogy nekünk tízszer annyit kell dolgoznunk, mint egy másik gyereknek, hogy elismerjenek. Akkor ezt nagyon utáltam, de Angliában ebből sokat profitáltam.

A család akkor tudta meg, hogy mit csinálok, amikor megnyertem a serdülő országos bajnokságot és második lettem a diákolimpián. Amikor hazajöttünk, úgy éreztem, mintha pofon vágtak volna. Szemeztem a villamoson egy velem egykorú lánnyal, erre ő magához szorította a táskáját. Akkor éreztem először, hogy én más vagyok, mint a többi. Volt, hogy haverokkal be akartunk menni egy klubba bulizni, de nem engedtek be, azt mondták, bocs, srácok, ez zártkörű rendezvény. Jelentkeztem egy munkára. Mondták, tök jó, ha ideérsz, csöngess föl. Ott álltam a kapuban, beengedtek, rám néztek: bocs, haver, már betöltöttük az állást. De hát most beszéltünk telefonon! Sajnáljuk, ez van. Óriási törés volt, hogy nem is szeretnek itt annyira engem. Amikor Kanadában voltam, nekem végig nagyon hiányzott az ország, a barátaim. De ez megütött. Szeretem, imádom, ez a hazám, de mégis mondtam magamnak, akkor el kell menni innen valahova, ahol beszélnek angolul. Megértettem, hogy ha itt élnék, nem jutnék sokra.”
Az egyetlen fehér
„Londonban éreztem először, hogy itthon vagyok. Talán azért, mert nem mondták, hogy különbözök a többiektől. Gyári munkával kezdtem, azután autómosóban dolgoztam. A szabadnapjaimon is melóztam, mikor hol. A fontos az volt, hogy legyek bejelentve. Hogy hivatalos legyek. Aztán leraktam a biztonsági őri vizsgát, a bokszedzői vizsgát, elkezdtem éjszakai bárokban dolgozni. Az első helyen én voltam a legkisebb és az egyedüli fehér. Képzelheted. A többiek azt hitték, azért vett föl a tulaj, hogy az utcáról én hívjam be a lányokat. Merthogy ez egy fekete klub volt, a kidobók ilyen kétajtós szekrények. Ha valahol balhé volt, én a lábak között hamarabb odaértem. Mire ezek átcammogtak a tömegen, én már rendet csináltam. Akkor kezdtek komolyan venni. Hat éve átköltöztem Nottinghambe és letettem az üzleti vizsgát, hogy megnyithassam a Victory Boxingot. Hogy minden szabályszerű legyen. Ma már ezt csinálom. Van a városban egy profi bokszakadémia, a DCT (Dreams Come True – Az álmok valósággá válnak), ők felkértek partnernek. Megtiszteltetés volt. Mert van ott két olyan srác, akiket a Frank Warren promotál, tudod, ő az egyik legnagyobb ász Angliában, és én edzhetem ezeket a gyerekeket. A Victory Boxingban mindenkinek tartunk edzéseket, időseknek, fiataloknak. Olyanoknak, akik bokszolni akarnak, és olyanoknak is, akik csak fittek szeretnének lenni. Fiatalok, idősek, csajok, mindenki.”
Felemelt fejjel
„Hogy most miért vagyok itt? Hiszed vagy sem, nekem fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen, hogy Roma Büszkeség Napja. Aztán Setét Jenő kérdezte, nem akarok-e hazajönni és részt venni rajta? Egyből igent mondtam. És tudod, miért? Nemcsak azért, mert értek mindenféle atrocitások, mielőtt elmentem. Hanem hogy elmondjam, milyen életet is élhetnénk, ha akarnánk. Mert lássuk be, néha igazuk van a magyaroknak: köztünk is vannak rossz emberek. De hát a többiek között is van. Kanadában vagy Nagy-Britanniában millió nemzetiség él, de nem mondják, hogy ez egy indiai bűnöző vagy egy kínai bűnöző vagy egy fekete bűnöző. Ha csinált valamit, akkor rossz ember. Kész. Éspedig ha valamit nagyon akarsz, akkor meg is tudod csinálni. Mindegy, milyen színű vagy: képes vagy rá? Akkor bravó. Nem? Akkor majd legközelebb. Én például nem vagyok sztáredző, de elismerik a munkámat, és az nekem teljesen elég. Van három lányom, mindegyik tanul, a középső szépen zongorázik. A két kicsi még nem is járt Magyarországon, nem tudom, mikor lesz az, hogy nyugodtan hazahozom őket, hogy megmutassam, mit is imádtam ebben az országban.

Azért jöttem, és azért veszek részt a meneten, mert nem tudok egyenként a szemükbe nézni azoknak, akik annak idején elhajtottak, és nem adtak lehetőséget. De így felemelt fejjel mindenki szemébe nézek, és azt mondom: ide nézzetek, én is ember vagyok és jó ember! Hogy roma vagyok és igenis megcsináltam! Ha itthon nem megy, semmi gond, én kergetem az álmomat, és megyek oda, ahol el tudom érni. Tudod, a családunkban mindenki zenélt, csak én vagyok ilyen elfajzott. Az egyik nagyapám prímás volt, a másik brácsás, édesapám pedig az Állami Népi Együttes egyik vezetője. Szóval azt hiszem, nem hoztunk szégyent az országra. Ezért is van, hogy ha valahol kérdezik, where are you from?, honnan jöttem, én büszkén mondom, hogy I’m hungarian. Magyar vagyok. De az igazság az, hogy ez itt nem nagyon érdekel senkit.”

1208821.jpg
 
Már elnézést kérek , egy "bajnoknak" mindig is joval többet kellett "dolgoznia" mint egy normális sportolonak !
Lásd Gedo-Badari-Botos volt ökölvivoinkat , de lehetne öket tovább sorolni !;)
 
Vörös Viktor húsz éve hagyta el az országot, 13 évesen. A család Kanadába ment, ahogy akkoriban sok más roma család is, évekkel később Angliában telepedett le. Közben egy kis időt itthon töltött, de úgy találta, nem látják szívesen. Londonban segédmunkásként kezdte, ma saját klubja és edzőterme van.

„Úristen, beleremeg a szívem már abba is, hogy itt lehetek. Tudod, itt nőttem fel, ez a város volt a mindenem. Látod, George, ez a Duna. Sehol se olyan szép, mint itt. A srácot egyébként azért hoztam, hogy ő is lássa, milyen is ez az ország, és hogy van itt egy nap, ami a romáké. Amúgy ő is roma gyerek, Constantából való. Tizenhét éves, hat éve él kint. Először focizott, aztán amikor abbahagyta, rossz társaságba keveredett. Akkor találkoztunk. Nyüzüge gyerek volt, mondjuk, most se egy Erdei Zsolt, de azért már van rajta izom. Azóta rendesen tanul is, nem dohányzik, a pénzéből bokszcipőt vesz és segít a teremben a kicsikkel. Do you remember, George, the Gipsy Festival in Nottingham? Jaj, bocsánat, csak azt akarom, hogy ő is értse. Tavaly meghívtak minket a nottin ghami roma fesztiválra. A teremből négyen mentünk: Rakhim, aki munkaügyes egy cégnél, de ma már bajnok az amatőrök között, egy Gabriel nevű srác, George és én. Mondtam is viccesen, hogy lám, itt van George, aki romániai roma, Gabriel, aki lengyelországi roma, én, a magyar roma és az indiai Rakhim, aki abból az országból jött, ahonnan ezer éve mi is, és most munkaügyi előadó itt Angliában” - írja a Vasárnapi Hírek.
El kell innen menni
„1998-ban mentünk ki Kanadába. Ahogy mondani szokták, a jobb élet reményében. Aztán anyámék elváltak, apám hazajött és rákos lett. Azt mondta, egyszer még látni akar minket, mielőtt elmegy. Na, erre hazajöttünk. Pedig azt mondták a kinti edzőim, hogy ha maradok, még olimpiai bajnok is lehet belőlem. Hogy mióta bokszolok? Ez jó sztori: anyámék nem is tudták, hogy bokszolok. Azt hitték, focizni járok a KSI-be. Ha megtudják, biztos nem engednek. Pedig mindent azoknak az embereknek köszönhetek, akik ott foglalkoztak velem. Orbán Sanyi bácsinak, isten nyugosztalja, Svasznek Jenőnek és Szakos Józsi bácsinak. Akkor tanultam meg, hogy nekünk tízszer annyit kell dolgoznunk, mint egy másik gyereknek, hogy elismerjenek. Akkor ezt nagyon utáltam, de Angliában ebből sokat profitáltam.

A család akkor tudta meg, hogy mit csinálok, amikor megnyertem a serdülő országos bajnokságot és második lettem a diákolimpián. Amikor hazajöttünk, úgy éreztem, mintha pofon vágtak volna. Szemeztem a villamoson egy velem egykorú lánnyal, erre ő magához szorította a táskáját. Akkor éreztem először, hogy én más vagyok, mint a többi. Volt, hogy haverokkal be akartunk menni egy klubba bulizni, de nem engedtek be, azt mondták, bocs, srácok, ez zártkörű rendezvény. Jelentkeztem egy munkára. Mondták, tök jó, ha ideérsz, csöngess föl. Ott álltam a kapuban, beengedtek, rám néztek: bocs, haver, már betöltöttük az állást. De hát most beszéltünk telefonon! Sajnáljuk, ez van. Óriási törés volt, hogy nem is szeretnek itt annyira engem. Amikor Kanadában voltam, nekem végig nagyon hiányzott az ország, a barátaim. De ez megütött. Szeretem, imádom, ez a hazám, de mégis mondtam magamnak, akkor el kell menni innen valahova, ahol beszélnek angolul. Megértettem, hogy ha itt élnék, nem jutnék sokra.”
Az egyetlen fehér
„Londonban éreztem először, hogy itthon vagyok. Talán azért, mert nem mondták, hogy különbözök a többiektől. Gyári munkával kezdtem, azután autómosóban dolgoztam. A szabadnapjaimon is melóztam, mikor hol. A fontos az volt, hogy legyek bejelentve. Hogy hivatalos legyek. Aztán leraktam a biztonsági őri vizsgát, a bokszedzői vizsgát, elkezdtem éjszakai bárokban dolgozni. Az első helyen én voltam a legkisebb és az egyedüli fehér. Képzelheted. A többiek azt hitték, azért vett föl a tulaj, hogy az utcáról én hívjam be a lányokat. Merthogy ez egy fekete klub volt, a kidobók ilyen kétajtós szekrények. Ha valahol balhé volt, én a lábak között hamarabb odaértem. Mire ezek átcammogtak a tömegen, én már rendet csináltam. Akkor kezdtek komolyan venni. Hat éve átköltöztem Nottinghambe és letettem az üzleti vizsgát, hogy megnyithassam a Victory Boxingot. Hogy minden szabályszerű legyen. Ma már ezt csinálom. Van a városban egy profi bokszakadémia, a DCT (Dreams Come True – Az álmok valósággá válnak), ők felkértek partnernek. Megtiszteltetés volt. Mert van ott két olyan srác, akiket a Frank Warren promotál, tudod, ő az egyik legnagyobb ász Angliában, és én edzhetem ezeket a gyerekeket. A Victory Boxingban mindenkinek tartunk edzéseket, időseknek, fiataloknak. Olyanoknak, akik bokszolni akarnak, és olyanoknak is, akik csak fittek szeretnének lenni. Fiatalok, idősek, csajok, mindenki.”
Felemelt fejjel
„Hogy most miért vagyok itt? Hiszed vagy sem, nekem fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen, hogy Roma Büszkeség Napja. Aztán Setét Jenő kérdezte, nem akarok-e hazajönni és részt venni rajta? Egyből igent mondtam. És tudod, miért? Nemcsak azért, mert értek mindenféle atrocitások, mielőtt elmentem. Hanem hogy elmondjam, milyen életet is élhetnénk, ha akarnánk. Mert lássuk be, néha igazuk van a magyaroknak: köztünk is vannak rossz emberek. De hát a többiek között is van. Kanadában vagy Nagy-Britanniában millió nemzetiség él, de nem mondják, hogy ez egy indiai bűnöző vagy egy kínai bűnöző vagy egy fekete bűnöző. Ha csinált valamit, akkor rossz ember. Kész. Éspedig ha valamit nagyon akarsz, akkor meg is tudod csinálni. Mindegy, milyen színű vagy: képes vagy rá? Akkor bravó. Nem? Akkor majd legközelebb. Én például nem vagyok sztáredző, de elismerik a munkámat, és az nekem teljesen elég. Van három lányom, mindegyik tanul, a középső szépen zongorázik. A két kicsi még nem is járt Magyarországon, nem tudom, mikor lesz az, hogy nyugodtan hazahozom őket, hogy megmutassam, mit is imádtam ebben az országban.

Azért jöttem, és azért veszek részt a meneten, mert nem tudok egyenként a szemükbe nézni azoknak, akik annak idején elhajtottak, és nem adtak lehetőséget. De így felemelt fejjel mindenki szemébe nézek, és azt mondom: ide nézzetek, én is ember vagyok és jó ember! Hogy roma vagyok és igenis megcsináltam! Ha itthon nem megy, semmi gond, én kergetem az álmomat, és megyek oda, ahol el tudom érni. Tudod, a családunkban mindenki zenélt, csak én vagyok ilyen elfajzott. Az egyik nagyapám prímás volt, a másik brácsás, édesapám pedig az Állami Népi Együttes egyik vezetője. Szóval azt hiszem, nem hoztunk szégyent az országra. Ezért is van, hogy ha valahol kérdezik, where are you from?, honnan jöttem, én büszkén mondom, hogy I’m hungarian. Magyar vagyok. De az igazság az, hogy ez itt nem nagyon érdekel senkit.”

1208821.jpg
*
Igazi élet példa! Ehhez csak gratulálni lehet. Legyen egészsége, boldogsága, öröme és sikere, de mindenben.
 
Vörös Viktor húsz éve hagyta el az országot, 13 évesen. A család Kanadába ment, ahogy akkoriban sok más roma család is, évekkel később Angliában telepedett le. Közben egy kis időt itthon töltött, de úgy találta, nem látják szívesen. Londonban segédmunkásként kezdte, ma saját klubja és edzőterme van.

„Úristen, beleremeg a szívem már abba is, hogy itt lehetek. Tudod, itt nőttem fel, ez a város volt a mindenem. Látod, George, ez a Duna. Sehol se olyan szép, mint itt. A srácot egyébként azért hoztam, hogy ő is lássa, milyen is ez az ország, és hogy van itt egy nap, ami a romáké. Amúgy ő is roma gyerek, Constantából való. Tizenhét éves, hat éve él kint. Először focizott, aztán amikor abbahagyta, rossz társaságba keveredett. Akkor találkoztunk. Nyüzüge gyerek volt, mondjuk, most se egy Erdei Zsolt, de azért már van rajta izom. Azóta rendesen tanul is, nem dohányzik, a pénzéből bokszcipőt vesz és segít a teremben a kicsikkel. Do you remember, George, the Gipsy Festival in Nottingham? Jaj, bocsánat, csak azt akarom, hogy ő is értse. Tavaly meghívtak minket a nottin ghami roma fesztiválra. A teremből négyen mentünk: Rakhim, aki munkaügyes egy cégnél, de ma már bajnok az amatőrök között, egy Gabriel nevű srác, George és én. Mondtam is viccesen, hogy lám, itt van George, aki romániai roma, Gabriel, aki lengyelországi roma, én, a magyar roma és az indiai Rakhim, aki abból az országból jött, ahonnan ezer éve mi is, és most munkaügyi előadó itt Angliában” - írja a Vasárnapi Hírek.
El kell innen menni
„1998-ban mentünk ki Kanadába. Ahogy mondani szokták, a jobb élet reményében. Aztán anyámék elváltak, apám hazajött és rákos lett. Azt mondta, egyszer még látni akar minket, mielőtt elmegy. Na, erre hazajöttünk. Pedig azt mondták a kinti edzőim, hogy ha maradok, még olimpiai bajnok is lehet belőlem. Hogy mióta bokszolok? Ez jó sztori: anyámék nem is tudták, hogy bokszolok. Azt hitték, focizni járok a KSI-be. Ha megtudják, biztos nem engednek. Pedig mindent azoknak az embereknek köszönhetek, akik ott foglalkoztak velem. Orbán Sanyi bácsinak, isten nyugosztalja, Svasznek Jenőnek és Szakos Józsi bácsinak. Akkor tanultam meg, hogy nekünk tízszer annyit kell dolgoznunk, mint egy másik gyereknek, hogy elismerjenek. Akkor ezt nagyon utáltam, de Angliában ebből sokat profitáltam.

A család akkor tudta meg, hogy mit csinálok, amikor megnyertem a serdülő országos bajnokságot és második lettem a diákolimpián. Amikor hazajöttünk, úgy éreztem, mintha pofon vágtak volna. Szemeztem a villamoson egy velem egykorú lánnyal, erre ő magához szorította a táskáját. Akkor éreztem először, hogy én más vagyok, mint a többi. Volt, hogy haverokkal be akartunk menni egy klubba bulizni, de nem engedtek be, azt mondták, bocs, srácok, ez zártkörű rendezvény. Jelentkeztem egy munkára. Mondták, tök jó, ha ideérsz, csöngess föl. Ott álltam a kapuban, beengedtek, rám néztek: bocs, haver, már betöltöttük az állást. De hát most beszéltünk telefonon! Sajnáljuk, ez van. Óriási törés volt, hogy nem is szeretnek itt annyira engem. Amikor Kanadában voltam, nekem végig nagyon hiányzott az ország, a barátaim. De ez megütött. Szeretem, imádom, ez a hazám, de mégis mondtam magamnak, akkor el kell menni innen valahova, ahol beszélnek angolul. Megértettem, hogy ha itt élnék, nem jutnék sokra.”
Az egyetlen fehér
„Londonban éreztem először, hogy itthon vagyok. Talán azért, mert nem mondták, hogy különbözök a többiektől. Gyári munkával kezdtem, azután autómosóban dolgoztam. A szabadnapjaimon is melóztam, mikor hol. A fontos az volt, hogy legyek bejelentve. Hogy hivatalos legyek. Aztán leraktam a biztonsági őri vizsgát, a bokszedzői vizsgát, elkezdtem éjszakai bárokban dolgozni. Az első helyen én voltam a legkisebb és az egyedüli fehér. Képzelheted. A többiek azt hitték, azért vett föl a tulaj, hogy az utcáról én hívjam be a lányokat. Merthogy ez egy fekete klub volt, a kidobók ilyen kétajtós szekrények. Ha valahol balhé volt, én a lábak között hamarabb odaértem. Mire ezek átcammogtak a tömegen, én már rendet csináltam. Akkor kezdtek komolyan venni. Hat éve átköltöztem Nottinghambe és letettem az üzleti vizsgát, hogy megnyithassam a Victory Boxingot. Hogy minden szabályszerű legyen. Ma már ezt csinálom. Van a városban egy profi bokszakadémia, a DCT (Dreams Come True – Az álmok valósággá válnak), ők felkértek partnernek. Megtiszteltetés volt. Mert van ott két olyan srác, akiket a Frank Warren promotál, tudod, ő az egyik legnagyobb ász Angliában, és én edzhetem ezeket a gyerekeket. A Victory Boxingban mindenkinek tartunk edzéseket, időseknek, fiataloknak. Olyanoknak, akik bokszolni akarnak, és olyanoknak is, akik csak fittek szeretnének lenni. Fiatalok, idősek, csajok, mindenki.”
Felemelt fejjel
„Hogy most miért vagyok itt? Hiszed vagy sem, nekem fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen, hogy Roma Büszkeség Napja. Aztán Setét Jenő kérdezte, nem akarok-e hazajönni és részt venni rajta? Egyből igent mondtam. És tudod, miért? Nemcsak azért, mert értek mindenféle atrocitások, mielőtt elmentem. Hanem hogy elmondjam, milyen életet is élhetnénk, ha akarnánk. Mert lássuk be, néha igazuk van a magyaroknak: köztünk is vannak rossz emberek. De hát a többiek között is van. Kanadában vagy Nagy-Britanniában millió nemzetiség él, de nem mondják, hogy ez egy indiai bűnöző vagy egy kínai bűnöző vagy egy fekete bűnöző. Ha csinált valamit, akkor rossz ember. Kész. Éspedig ha valamit nagyon akarsz, akkor meg is tudod csinálni. Mindegy, milyen színű vagy: képes vagy rá? Akkor bravó. Nem? Akkor majd legközelebb. Én például nem vagyok sztáredző, de elismerik a munkámat, és az nekem teljesen elég. Van három lányom, mindegyik tanul, a középső szépen zongorázik. A két kicsi még nem is járt Magyarországon, nem tudom, mikor lesz az, hogy nyugodtan hazahozom őket, hogy megmutassam, mit is imádtam ebben az országban.

Azért jöttem, és azért veszek részt a meneten, mert nem tudok egyenként a szemükbe nézni azoknak, akik annak idején elhajtottak, és nem adtak lehetőséget. De így felemelt fejjel mindenki szemébe nézek, és azt mondom: ide nézzetek, én is ember vagyok és jó ember! Hogy roma vagyok és igenis megcsináltam! Ha itthon nem megy, semmi gond, én kergetem az álmomat, és megyek oda, ahol el tudom érni. Tudod, a családunkban mindenki zenélt, csak én vagyok ilyen elfajzott. Az egyik nagyapám prímás volt, a másik brácsás, édesapám pedig az Állami Népi Együttes egyik vezetője. Szóval azt hiszem, nem hoztunk szégyent az országra. Ezért is van, hogy ha valahol kérdezik, where are you from?, honnan jöttem, én büszkén mondom, hogy I’m hungarian. Magyar vagyok. De az igazság az, hogy ez itt nem nagyon érdekel senkit.”

1208821.jpg
 
Nem Magyarországon utálják őket Európa szerte, lassan világ szerte. Kanadában is megcsinálták a maguk kis műsorát jól leégetve Magyarországot egymást becsapva, segélyt elszedték a gyengébbtől, prostitúcióra kényszerítés, ti nem emlékeztek rá pár éve teli volt vele a sajtó arról volt szó, hogy a vízum kötelezettséget is visszaállítják miattuk. Azt mondta egy cigány barátom az a legcsúnyább dolog a világon amikor egy cigány lop meg cigányt.
 
Mi alapján kellene ha találkozol vele?
A legtöbb ember számára az hogy valaki c..ny az nem bőrszín kérdése hanem egy életforma amit a többségi társadalom elitél és lenéz.

Igen és ez a szomorú: a többségi társadalom számára aki cigány/roma az nem lehet más, csak bűnöző, csaló, hazug, koszos, szutykos és még sorolhatnám.
Egy pillanat alatt elítél, ahogy rá néz. Esélyt sem ad rá, hogy bizonyítson: ő nem olyan.
Pedig egy beszélgetésből le lehet szűrni, hogy milyen ember a másik (és ez nem csak a romákra vonatkozik, hanem mindenkire). Csak ehhez szóba kell állni egymással.
Ezért mondta Vörös Viktor, hogy: "nekünk tízszer annyit kell dolgoznunk, mint egy másik gyereknek, hogy elismerjenek". És itt szerintem nem a sportról beszélt.
 
Még a neve is hazugság a cigányokat felénk Kanalas, Kolompár, Raffael, Orsós, Lakatos így hívják ha valaki olyan büszke arra, hogy cigány miért nem tartja meg az eredeti nevét. Néhányan nem jól bírják a magyar nyelvet, összekeverik a tapasztalat és az előítélet szó jelentését. Az előítélet az az ha látom Kovács Jóskát tántorogni 1x akkor azt mondom, hogy a kovács jóskák részeges, tántorgósak. De ha valamit sok évtizede, sőt sok évszázada látnak valamilyennek azt úgy hívják tapasztalat.
 
Néhányan nem jól bírják a magyar nyelvet, összekeverik a tapasztalat és az előítélet szó jelentését. Az előítélet az az ha látom Kovács Jóskát tántorogni 1x akkor azt mondom, hogy a kovács jóskák részeges, tántorgósak. De ha valamit sok évtizede, sőt sok évszázada látnak valamilyennek azt úgy hívják tapasztalat.
Látom definíciód rossz.
Nem névhez kell leírnod esetleg szakmához
Írd át egy bányászra
amit írtál:
Az előítélet az az ha látom Kovács Jóskát tántorogni 1x akkor azt mondom, hogy a kovács jóskák részeges, tántorgósak. De ha valamit sok évtizede, sőt sok évszázada látnak valamilyennek azt úgy hívják tapasztalat.
Vagy írd át festőre, szakmunkásra értelmiségiekre orvosra például
Belátod hiába tapasztalod hogy sok orvos drogozik vagy iszik
Mégis előítélet marad.
Azt se mondhatod,hogy szobafestők részegesek hogy igaz mert megtapasztaltál 100-t
Mindenképp előítélet: ha megelőlegezed állításodat egy ismeretlen emberre azon az alapon ahhoz a csoporthoz tartozik,mer másik 100 olyan volt.
 
Utoljára módosítva:
Sajnalom ha nem erted meg hogy a Canadahun rasszista mentes. Mivel nincs nyilvantartas legalis az etnikai hovatartozasrol igy vadaskodas bizonyitatlanul. HA igaz is lenne allitasaid ez a cikk nem errol szol.
 
Gratulálok, valóban van oka a büszkeségre! :)
Csak az a baj, hogy neki is el kellett menni innen, hogy elérjen valamit az életben.

az a baj, hogy egyre több embernek el kell mennie, hogy elérjen valamit az életben...ő a származása miatt, másik ember a neme miatt, harmadik a kora miatt...

és igen, legyen büszke arra, amit meg tudott csinálni és ne akarjon itt a szemébe nézni senkinek, mert a hozzáállás nem változott 20 év óta sem és attól tartok, nem fog további többször 20 év múlva sem
 
az a baj, hogy egyre több embernek el kell mennie, hogy elérjen valamit az életben...ő a származása miatt, másik ember a neme miatt, harmadik a kora miatt...

és igen, legyen büszke arra, amit meg tudott csinálni és ne akarjon itt a szemébe nézni senkinek, mert a hozzáállás nem változott 20 év óta sem és attól tartok, nem fog további többször 20 év múlva sem

ezt ki mondta hogy a származása miatt ment ki külföldre? ő személyesen? mert bármilyen országban is élünk azért hogy valaki cigány azért nem üldöznek senkir sem (lásd az ország elnökét).

de az tény (sajnos) hogy naponta több tíz ember hagyja el az országot és nem csak a jobb anyagi lehetőségek miatt, hanem azért mert az ország
nem élhető. többen hagyták el az országot -mióta ez a fickó a minelnök- mint 56-ban, ez nem semmi.
 
ezt ki mondta hogy a származása miatt ment ki külföldre? ő személyesen? mert bármilyen országban is élünk azért hogy valaki cigány azért nem üldöznek senkir sem (lásd az ország elnökét).

de az tény (sajnos) hogy naponta több tíz ember hagyja el az országot és nem csak a jobb anyagi lehetőségek miatt, hanem azért mert az ország
nem élhető. többen hagyták el az országot -mióta ez a fickó a minelnök- mint 56-ban, ez nem semmi.

persze hogy nem üldözik...csak éppen ezredannyi lehetőséget sem kap, mint más (ld. a cikkben írtat: "Jelentkeztem egy munkára. Mondták, tök jó, ha ideérsz, csöngess föl. Ott álltam a kapuban, beengedtek, rám néztek: bocs, haver, már betöltöttük az állást. De hát most beszéltünk telefonon! Sajnáljuk, ez van." - tudsz a sorok között olvasni ugye? )
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Valakinek van 7.-es Kémia témazárója?
poptya wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta:)
Most találtam egy cikket, talán érdemesnek találod, hogy kikerüljön a Hírek közé:)
További szép napot és jó egészséget:)
horzsa wrote on Syncmaster's profile.
Kedves Syncmaster,
a hozzszólásokban találtam, hogy korábban felrakta '70-es évek legendás autó kvartett paklijait. '73 kiadást és a '75-t 'és a '77-t
Sajnos a datás linkek már nem működnek, fel tudná tenni esetleg valahova újra?
üdv:
Éva
Keresem Daniella steel fordulópont című könyvet. Kérem akinek meg van ossza meg velem. Köszönöm.
oxenden oxenden wrote on Jekatyerina68's profile.
Keresem a következő könyvet letölthető formában, vagy megvételre . Tudna valki segíteni? Köszönöm.
Címe:
Sírjak vagy nevessek ? Az emberi agy boldogságra hangolható.

Statisztikák

Témák
36,895
Üzenet
4,493,890
Tagok
596,207
Legújabb tagunk
Oliver11
Oldal tetejére