Roma vagyok, megcsináltam!

Vörös Viktor húsz éve hagyta el az országot, 13 évesen. A család Kanadába ment, ahogy akkoriban sok más roma család is, évekkel később Angliában telepedett le. Közben egy kis időt itthon töltött, de úgy találta, nem látják szívesen. Londonban segédmunkásként kezdte, ma saját klubja és edzőterme van.

„Úristen, beleremeg a szívem már abba is, hogy itt lehetek. Tudod, itt nőttem fel, ez a város volt a mindenem. Látod, George, ez a Duna. Sehol se olyan szép, mint itt. A srácot egyébként azért hoztam, hogy ő is lássa, milyen is ez az ország, és hogy van itt egy nap, ami a romáké. Amúgy ő is roma gyerek, Constantából való. Tizenhét éves, hat éve él kint. Először focizott, aztán amikor abbahagyta, rossz társaságba keveredett. Akkor találkoztunk. Nyüzüge gyerek volt, mondjuk, most se egy Erdei Zsolt, de azért már van rajta izom. Azóta rendesen tanul is, nem dohányzik, a pénzéből bokszcipőt vesz és segít a teremben a kicsikkel. Do you remember, George, the Gipsy Festival in Nottingham? Jaj, bocsánat, csak azt akarom, hogy ő is értse. Tavaly meghívtak minket a nottin ghami roma fesztiválra. A teremből négyen mentünk: Rakhim, aki munkaügyes egy cégnél, de ma már bajnok az amatőrök között, egy Gabriel nevű srác, George és én. Mondtam is viccesen, hogy lám, itt van George, aki romániai roma, Gabriel, aki lengyelországi roma, én, a magyar roma és az indiai Rakhim, aki abból az országból jött, ahonnan ezer éve mi is, és most munkaügyi előadó itt Angliában” - írja a Vasárnapi Hírek.
El kell innen menni
„1998-ban mentünk ki Kanadába. Ahogy mondani szokták, a jobb élet reményében. Aztán anyámék elváltak, apám hazajött és rákos lett. Azt mondta, egyszer még látni akar minket, mielőtt elmegy. Na, erre hazajöttünk. Pedig azt mondták a kinti edzőim, hogy ha maradok, még olimpiai bajnok is lehet belőlem. Hogy mióta bokszolok? Ez jó sztori: anyámék nem is tudták, hogy bokszolok. Azt hitték, focizni járok a KSI-be. Ha megtudják, biztos nem engednek. Pedig mindent azoknak az embereknek köszönhetek, akik ott foglalkoztak velem. Orbán Sanyi bácsinak, isten nyugosztalja, Svasznek Jenőnek és Szakos Józsi bácsinak. Akkor tanultam meg, hogy nekünk tízszer annyit kell dolgoznunk, mint egy másik gyereknek, hogy elismerjenek. Akkor ezt nagyon utáltam, de Angliában ebből sokat profitáltam.

A család akkor tudta meg, hogy mit csinálok, amikor megnyertem a serdülő országos bajnokságot és második lettem a diákolimpián. Amikor hazajöttünk, úgy éreztem, mintha pofon vágtak volna. Szemeztem a villamoson egy velem egykorú lánnyal, erre ő magához szorította a táskáját. Akkor éreztem először, hogy én más vagyok, mint a többi. Volt, hogy haverokkal be akartunk menni egy klubba bulizni, de nem engedtek be, azt mondták, bocs, srácok, ez zártkörű rendezvény. Jelentkeztem egy munkára. Mondták, tök jó, ha ideérsz, csöngess föl. Ott álltam a kapuban, beengedtek, rám néztek: bocs, haver, már betöltöttük az állást. De hát most beszéltünk telefonon! Sajnáljuk, ez van. Óriási törés volt, hogy nem is szeretnek itt annyira engem. Amikor Kanadában voltam, nekem végig nagyon hiányzott az ország, a barátaim. De ez megütött. Szeretem, imádom, ez a hazám, de mégis mondtam magamnak, akkor el kell menni innen valahova, ahol beszélnek angolul. Megértettem, hogy ha itt élnék, nem jutnék sokra.”
Az egyetlen fehér
„Londonban éreztem először, hogy itthon vagyok. Talán azért, mert nem mondták, hogy különbözök a többiektől. Gyári munkával kezdtem, azután autómosóban dolgoztam. A szabadnapjaimon is melóztam, mikor hol. A fontos az volt, hogy legyek bejelentve. Hogy hivatalos legyek. Aztán leraktam a biztonsági őri vizsgát, a bokszedzői vizsgát, elkezdtem éjszakai bárokban dolgozni. Az első helyen én voltam a legkisebb és az egyedüli fehér. Képzelheted. A többiek azt hitték, azért vett föl a tulaj, hogy az utcáról én hívjam be a lányokat. Merthogy ez egy fekete klub volt, a kidobók ilyen kétajtós szekrények. Ha valahol balhé volt, én a lábak között hamarabb odaértem. Mire ezek átcammogtak a tömegen, én már rendet csináltam. Akkor kezdtek komolyan venni. Hat éve átköltöztem Nottinghambe és letettem az üzleti vizsgát, hogy megnyithassam a Victory Boxingot. Hogy minden szabályszerű legyen. Ma már ezt csinálom. Van a városban egy profi bokszakadémia, a DCT (Dreams Come True – Az álmok valósággá válnak), ők felkértek partnernek. Megtiszteltetés volt. Mert van ott két olyan srác, akiket a Frank Warren promotál, tudod, ő az egyik legnagyobb ász Angliában, és én edzhetem ezeket a gyerekeket. A Victory Boxingban mindenkinek tartunk edzéseket, időseknek, fiataloknak. Olyanoknak, akik bokszolni akarnak, és olyanoknak is, akik csak fittek szeretnének lenni. Fiatalok, idősek, csajok, mindenki.”
Felemelt fejjel
„Hogy most miért vagyok itt? Hiszed vagy sem, nekem fogalmam sem volt róla, hogy van ilyen, hogy Roma Büszkeség Napja. Aztán Setét Jenő kérdezte, nem akarok-e hazajönni és részt venni rajta? Egyből igent mondtam. És tudod, miért? Nemcsak azért, mert értek mindenféle atrocitások, mielőtt elmentem. Hanem hogy elmondjam, milyen életet is élhetnénk, ha akarnánk. Mert lássuk be, néha igazuk van a magyaroknak: köztünk is vannak rossz emberek. De hát a többiek között is van. Kanadában vagy Nagy-Britanniában millió nemzetiség él, de nem mondják, hogy ez egy indiai bűnöző vagy egy kínai bűnöző vagy egy fekete bűnöző. Ha csinált valamit, akkor rossz ember. Kész. Éspedig ha valamit nagyon akarsz, akkor meg is tudod csinálni. Mindegy, milyen színű vagy: képes vagy rá? Akkor bravó. Nem? Akkor majd legközelebb. Én például nem vagyok sztáredző, de elismerik a munkámat, és az nekem teljesen elég. Van három lányom, mindegyik tanul, a középső szépen zongorázik. A két kicsi még nem is járt Magyarországon, nem tudom, mikor lesz az, hogy nyugodtan hazahozom őket, hogy megmutassam, mit is imádtam ebben az országban.

Azért jöttem, és azért veszek részt a meneten, mert nem tudok egyenként a szemükbe nézni azoknak, akik annak idején elhajtottak, és nem adtak lehetőséget. De így felemelt fejjel mindenki szemébe nézek, és azt mondom: ide nézzetek, én is ember vagyok és jó ember! Hogy roma vagyok és igenis megcsináltam! Ha itthon nem megy, semmi gond, én kergetem az álmomat, és megyek oda, ahol el tudom érni. Tudod, a családunkban mindenki zenélt, csak én vagyok ilyen elfajzott. Az egyik nagyapám prímás volt, a másik brácsás, édesapám pedig az Állami Népi Együttes egyik vezetője. Szóval azt hiszem, nem hoztunk szégyent az országra. Ezért is van, hogy ha valahol kérdezik, where are you from?, honnan jöttem, én büszkén mondom, hogy I’m hungarian. Magyar vagyok. De az igazság az, hogy ez itt nem nagyon érdekel senkit.”

1208821.jpg
 
ezt kösz
persze hogy nem üldözik...csak éppen ezredannyi lehetőséget sem kap, mint más (ld. a cikkben írtat: "Jelentkeztem egy munkára. Mondták, tök jó, ha ideérsz, csöngess föl. Ott álltam a kapuban, beengedtek, rám néztek: bocs, haver, már betöltöttük az állást. De hát most beszéltünk telefonon! Sajnáljuk, ez van." - tudsz a sorok között olvasni ugye? )
ezt köszönd az elődeidnek akik miatt itt tartasz. ő miattuk van előítélete a cigányokkal szemben az embereknek, mert inkább nem kell az ember csak ne történjen semmi rossz dolog velem. mi a biztosíték hogy te normális ember vagy? semmi, így hát nem kockáztatnak a munkavállalók. bocs de ez a tény.
 
ezt kösz

ezt köszönd az elődeidnek akik miatt itt tartasz. ő miattuk van előítélete a cigányokkal szemben az embereknek, mert inkább nem kell az ember csak ne történjen semmi rossz dolog velem. mi a biztosíték hogy te normális ember vagy? semmi, így hát nem kockáztatnak a munkavállalók. bocs de ez a tény.

lehet velem van a baj, de nagyon nem értem, miért rám vonatkoztatod ("akik miatt itt tartasz.") ??
nem igazán tartom magam előítéletesnek - igen, ezt csak én tudhatom száz százalékig, ettől még igaz :)

egyébként nagyon támadó vagy...rossz tapasztalataid vannak vagy csak frontátvonulás van az időjárásban? :D
 
lehet velem van a baj, de nagyon nem értem, miért rám vonatkoztatod ("akik miatt itt tartasz.") ??
nem igazán tartom magam előítéletesnek - igen, ezt csak én tudhatom száz százalékig, ettől még igaz :)

egyébként nagyon támadó vagy...rossz tapasztalataid vannak vagy csak frontátvonulás van az időjárásban? :D
nem vagyok agresszív én csak a tényeket írtam le. arról nem tehetek hogy ezek a valós dolgok bocs:D
 
segítsetek nekem: kerestem vörös viktort és az ő edzőtermét de nem találok olyat ahol ő lenne a tulajdonos mint ahogy a cikkben van.
 
ezt kösz

ezt köszönd az elődeidnek akik miatt itt tartasz. ő miattuk van előítélete a cigányokkal szemben az embereknek, mert inkább nem kell az ember csak ne történjen semmi rossz dolog velem. mi a biztosíték hogy te normális ember vagy? semmi, így hát nem kockáztatnak a munkavállalók. bocs de ez a tény.
A vilagert se vagy rasszista, mit szolnal ha igy itelkezne valaki hogy mindenki naci vagy fasiszta mert akadt jo par a magyarok kozott? Akkor a leszarmazok is ilyenek lenenek a te logikad szerint?
Jo lenne ha befejezned minden nemu rasszista velemenyedet vagy faradjal at az erre letrehozott specialis weboldalra.
A cikk pont cafolja allitasaid hogy igen is ertekes minden ember szulesen barmelyik etnikumba.
Aki nem respektalja a masik embert nem varhat respektet. Nem vagy te sem a nepek folotti aki iteletet mondhat barkirol.
 
nem érted amit mondok
A vilagert se vagy rasszista, mit szolnal ha igy itelkezne valaki hogy mindenki naci vagy fasiszta mert akadt jo par a magyarok kozott? Akkor a leszarmazok is ilyenek lenenek a te logikad szerint?
Jo lenne ha befejezned minden nemu rasszista velemenyedet vagy faradjal at az erre letrehozott specialis weboldalra.
A cikk pont cafolja allitasaid hogy igen is ertekes minden ember szulesen barmelyik etnikumba.
Aki nem respektalja a masik embert nem varhat respektet. Nem vagy te sem a nepek folotti aki iteletet mondhat barkirol.
nem érted amit mondok. mindenkiben van egy fenntartás a cigányok iránt, ez tény. ne legyünk álságosak. kimondom azt amit mások nem. és ezért a fenntartásért az ősök a felelsősek akik nagyon sok bűnt elkövettek. és azt a mai generáció megsínyli. semmi rasszizmus nincs a mondanivalómban én csak azt mondom ami tény.

de, segíts nekem: kerestem vörös viktort és az ő edzőtermét de nem találok olyat ahol ő lenne a tulajdonos mint ahogy a cikkben van.
 
Nagyon is ertem , a fentartasaid a romakkal a negativ megkulonboztetest mondod. De miert nem tudsz pozitiv peldakat? mert vannak boven, es azt se felejtsed el sokat tettek a magyar kulturahoz itthon is es kulfoldon. Te mit tettel a magyar kulturaert?
HA hianyosak az ismereteid potolhatod mert mi probaljuk a roma kulturat is bemutatni.

https://canadahun.com/forums/Élni-és-élni-hagyni-zsidók-cigányok-melegek.161/
nem érted. amit mondok azt nem bántó vagy sértő módon teszem, hanem mint tényt.
de mutasd meg kérek azt a termet mert nem találom.
 
nem érted amit mondok

nem érted amit mondok. mindenkiben van egy fenntartás a cigányok iránt, ez tény. ne legyünk álságosak. kimondom azt amit mások nem. és ezért a fenntartásért az ősök a felelsősek akik nagyon sok bűnt elkövettek. és azt a mai generáció megsínyli. semmi rasszizmus nincs a mondanivalómban én csak azt mondom ami tény.

de, segíts nekem: kerestem vörös viktort és az ő edzőtermét de nem találok olyat ahol ő lenne a tulajdonos mint ahogy a cikkben van.
Ki a felelős ezért hogy az ember rögtön egy népcsoportra gondol?
Én?
Te?
Vagy azok akik SEMMIT sem tesznek azért hogy beilleszkedjenek közénk?
https://444.hu/2018/10/10/megollek-...y-apja-mielott-osszeverte-az-autot-vezeto-not
 
Ki a felelős ezért hogy az ember rögtön egy népcsoportra gondol?
Én?
Te?
Te
Valamint esetleg a környezeted zsigeri hozzáálása
Ez nevelhető befolyásolható, tompítható erősíthető idomulsz árveszed környezeted nézetét
Te vagy felelős az egyén.
Én nem gondolok népcsoportra keresem az esetleges más verziót.
És meg is találtam általánosabban mint amit sugallsz
Egy ilyen módon szocializálódott ember aki a fogat fogért magam teszek igazságban jobban hisz.
Mint a törvénygépezetében
Ez a viselkedés a világ sok táján fellelhető volt még nem is olyan rég.
Európában is tengerentúlon is.
Magad teszel és indulatból igazságot
És ez nempusztán népcsoport függő.
De nem huszadik század utáni és nem rendezett jogállami viselkedés
Indulati és ösztönös És általában van köze az iskolázatlansághoz
amit egy szóval szocializáltságnak neveztem.
 
Még is volt már a torkomnál kés...
Ez egy szélsőséges eset.Téged ez tett előítéletessé?
Az olaszliszkai tanár esetét pedig pont leírtam:
Minden olyan csoportra jellemző akit ott leírtam.
Olvasd újra
Mert van más verzió épp azt írtam le
Nem egy népcsoportra kell gondolni hanem egy jellemű emberekre bárhonnan

Az késhistória 40 éve Oroszlányban a Lujzában mindennapos volt.
Nem volt nap hogy ne lett volna késelés
Az nem cigány sajátosság
Hanem népszokás
szocializáltság
Nem nemzetiségfüggő volt hidd el nekem.

Szocializáltsági viselkedés
 
Utoljára módosítva:
Még is volt már a torkomnál kés...
Hogy eláruljak valamit bizonyos alulképzett rétegnél.
Heti rendszerességgel baltával kergette a családot valaki.
Az én nyakamat fojtásra pedig a saját féltestvérem kapta el.
A szocializáltsága pont olyan volt mint amit leírtam
Ez nem fajfüggő hanem hajlam és népszokás, tanult viselkedés.
 
Ezt mondom én is.
Én azért picit mást mondok.
Nem szabad egy sor kiragadni
Ez nem fajfüggő hanem hajlam és népszokás, tanult viselkedés
Ez túlzott leegyszerűsítés
Jobban kifejezi a szocializáltság
És igen te vagy a felelős ha népcsoportra gondolsz
Ki a felelős ezért hogy az ember rögtön egy népcsoportra gondol?
Én?
Te?
Ha ezt elfogadod beszélhetnénk arról mely iskolázottságú és szocializáltságú embercsoportoknál fordul elő több.
De ha megállapítjuk akkor még mindég előítélet marad
Minden csoport vegyes
 
Utoljára módosítva:
Igen.
De miért nem szocializálódnak egyesek?
Kínában egyszerúen megoldják hiszen egy tíz millios népcsoport 10%-a már átnevelő táborokban van.
Tiltakozik valaki?
Nem nagyon.
A végén kezdem Kína nem példa se Korea földön kívüli rendszerek.
Marad a kérdés:
miért nem szocializálódnak?
Előbb arról beszélnek miként kell szocializálni?
És kell-e?
Millió pedagógus műsort megnéztem
Első kérdés a miként
A szegregált iskola legyen vagy a vegyes?
Érvek mindkettő mellett vannak.
Én ma már hajlok a szegregáltra mint a Pécsi Gandhi Gimnázium
De nem úgy kell hogy csak gimi
Ezt bölcsődében óvodában általánosban kell kezdeni.
Sokat beszélnek a szocializáltság okán a kultúra sérüléséről.
Ez is eldöntendő kérdés
És én hajlamos vagyok érintetlenül hagyni kultúrájukat.
Mert értékes különleges
De nem a zuhanyzóba szarás viselkedés kultúráról beszélek.
Mert az szoktatás szocializálódási kérdés nem kultúra.
És nem igaz hogy nem szocializálódnak
Ha van jó módszer teszik
 
Te most mit csinálsz ?
Margit-Noormáliis?
Miféle linkeket terjesztesz .Nélküled azt képzeled nincs elég
És azt hiszed mindezeknek nem vagyok tudatában amikor szocializáltságról beszélek
És ráadásul pofátlanul beidéztél engem erre:
És nem igaz hogy nem szocializálódnak
A linked nem válasz arra!!
A borzalmakat csak hadd terjessze a TV2
Aki azt nézi azt képzeli olyan a világ.
Pedig a világ vegyes.
Van ilyen is és van olyan is
Különben is saját mondataiddal írd le mit akarsz
Mielőtt nagyon csúnyát mondok rád, meg hogy hová menj a hülyeségeddel.
Vagy folytatsz normális üzenetváltást vagy francba veled.
Legalábbis okosabb párbeszédet folytass linkek nélkül.
A link legalább illeszkedjen ahhoz amit beidézel

És igaz hogy szocializálódnak
Lehet nem az a család
Mert rossz példa mindég van
Mi vagy te Tv2 közlekedési baleset szerkesztő?
Mindég a rossz dolgokat hozod?
Reggeltől estig folyik a vér
A világnak az csak kis része
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére