Hírek Rossz címre ment ki akciózni a TEK, de szerintük nem történt tévedés

A telekszomszédra törtek rá először a TEK-esek, amikor egy törökbálinti férfit megpróbáltak elvinni. Az ártatlan családot, köztük egy hároméves gyereket öt órán át tartották kint az udvarukon, de a TEK állítása szerint nem tévedtek.

„Tájékoztatjuk, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) egysége 2025. április 17-én, Törökbálinton, a meghatározott helyszínen hajtotta végre a műveletet, az intézkedés során nem tévesztették el a címet, nem történt tévedés.” Ezt válaszolta a TEK a Blikknek, miután a lap arról írt, hogy rossz címre mentek ki, úgyhogy egy ártatlan családra törték rá az ajtót hajnalban.

A család elmondása szerint hajnal négykor TEK-esek lepték el az udvarukat, leverték a kamerát és levágták a kerítést, majd miután fegyverrel kiterelték őket az udvarukra, öt órán keresztül tartották őket ott. Miután kiderült – amely a TEK magyarázata szerint nem is tévedés volt –, átmentek a valódi címre, a szomszéd telekre. Az ott tartózkodó férfi nem adta meg magát, a helyiek beszámolója szerint lövöldözés hallatszott, majd életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A család, akikre először rátört a TEK, panaszt tett az intézkedéssel szemben, kártérítést kérnek. A helyzetet súlyosbítja, hogy egy hároméves gyerek, és egy idős, Alzheimer-kórban szenvedő nő is ott volt a házban, amikor a terrorelhárítók kizavarták őket az udvarra.

1745186160276.jpeg
 
A szakértelem csak egy ócska bolsevista trükk. De hogy már a max 2 szavas utcanevek és a max 2-3 jegyű házszámok olvasása is beletartozzon ... S minden területen egyre több az este őrmesterként lefekvő, reggel tábornokként ébredő géniusz. De semmi gond, a törvényeket is tudják ilyen gyorsan változtatni. Csak IQ-t nem tudnak se lopni, se venni.
 
... leverték a kamerát és levágták a kerítést ...

Falusi urizálás: kamerára, kerítésre futja, de egy nyomorult kiskapura nem?? Merthogy azon felénk a 10 év fölötti fiúk könnyedén átugranak, ha már nyitni nem tudják.
 
Dehogy! Azt hitték, hogy át kell alakítani szabadtéri moziva a helyét..
Amúgy komolyra fordítva, ma már egy wifis szabadtéri kamera is csupán pár ezer Forint. Egy átlag dolgozó is megengedheti magának és távolról is rllenőrizheti az udvaron törtenteket.
Felteszem a TEK azért verte le, hogy ha van is riasztó funkciója (a legtöbbnek van), ne indulhasson be.
 
Ez úgy megy egyébként, hogy kapnak egy címet és rátörik az ajtót az illetőkre anélkül, hogy előbb meggyőződnének róla, hogy megfelelő-e a cím? Ezt csak azért tehetik meg, mert nincs következménye. Kultúrországban ezért már a sz.rt is kiperelték volna a TEK-ből és ha párszor előfordulna, akkor a több 10 milliós kártérítés majd észhez térítene pár embert, a vezetőt meg már ki kellett volna rúgni a francba, mert ez nem először fordul elő.
 
A szakértelem csak egy ócska bolsevista trükk. De hogy már a max 2 szavas utcanevek és a max 2-3 jegyű házszámok olvasása is beletartozzon ... S minden területen egyre több az este őrmesterként lefekvő, reggel tábornokként ébredő géniusz. De semmi gond, a törvényeket is tudják ilyen gyorsan változtatni. Csak IQ-t nem tudnak se lopni, se venni.
Gyakran látni olyat, olyan helyeken ahol sűrűn előfordulnak akiket régen Budapestről kitiltottak. A többszörösen büntetett előéletű családtagot nem jelentik ki az ingatlanukból, így segítve a bujkálását. Amikor elindul az akció akkor derül ki 5 óra után, hogy a családtag a szomszéd ingatlanban bujkál azt feltörve. Budapest környéki járási székhelyeken ez gyakran előfordul. Ilyenkor rettegésben tartják a környéken élőket. Mindig akad egy sz@rházi szervezet vagy ügyvéd aki az ilyenek segítségére siet. Természetesen lopják az áramot és illegálisan vannak a közművekre rácsatlakozva, legtöbbjük soha egyetlen percet nem dolgozott és soha egy fillért nem fizetett a közösbe. Az ilyen családokban nagyobb a börtönben eltöltött idő nagysága, mint a munkaviszonyuk. Szép estét.
 
A rendőrség most nyilatkozott, amiben megmagyarázták, mi történt. Úgy fogalmaztak, ezek a „tények”: A 65 éves T. Sándor ellen volt elfogatóparancsuk kábítószer-kereskedelem miatt, és miután „azonosították törökbálinti tartózkodási helyét”, „felmerült, hogy a férfinak fegyvere lehet”, ezért kérték a TEK segítségét.

És hogy miért a szomszédokhoz ment a TEK? A rendőrség magyarázata szerint „a lakosság biztonságának érdekében”, ugyanis a TEK „a két, szomszédos ingatlanban tartózkodó személyeket felszólították az épületek elhagyására, majd őket egy távolabbi, biztonságos helyre kísérték”.
Összefoglalva: komoly erő bevetésével, a lakosság jelentős zavarása mellett sikertelen elfogást hoztak össze.
Az égiek óvjanak minket attól, hogy egyszer valóban szükség legyen TEK-re.
Tehát a lakosság biztonságának érdekében betörhetnek az ingatlanodba, tönkretehetik azt, feldúlhatják a családod életét, veszélyeztethetik a gyermekeidet, fenyegethetnek, megalázhatnak. Persze mindezt csak a te érdekedben. Ezt ők úgy fogalmazták meg, hogy a két, szomszédos ingatlanban tartózkodó személyeket felszólították az épületek elhagyására, majd őket egy távolabbi, biztonságos helyre kísérték. Itt valaki nagyon hazudik!
 
...

Vajon ki?
A cikkben is elhangzott, hogy kiterelték óket az udvarra és ott álltak órakon keresztül.
 
Friss profil üzenetek

EWGENIA wrote on szjucus2's profile.
Good afternoon!
1. You need to register on the pigDIY.com website.
2. Upon registration, the site awards you a certain number of gold coins.
3. By leaving a simple comment (even just "Thank you"), you will receive 10 gold coins in your account.
4. Leave comments to accumulate the number of coins needed to download a file.
5. Carefully review the site's rules—you might find other useful information there as well.
WilLotti wrote on Világítótor's profile.
Hi! :)
Árnyékjáró wrote on Tomizsu's profile.
Nem sűrűn jársz ide.

Statisztikák

Témák
39,256
Üzenet
5,067,721
Tagok
632,235
Legújabb tagunk
Balogh Mitra
Oldal tetejére