Rossz vége lett az első egyiptomi melegesküvőnek

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Az összes résztvevőre vadásznak a rendőrök, nyolc embert már el is ítéltek.

A közerkölcs megsértésére hivatkozva hároméves börtönbüntetésre ítéltek szombaton Egyiptomban nyolc férfit, akik állítólag részt vettek az ország első meleg-házasságkötésén.

Az elítélteket még szeptemberben vették őrizetbe, miután szerepeltek egy az interneten terjedő videofelvételen, amely megörökíti két férfi egybekelését. A YouTube-on közzétett képsorokon az látható, ahogy több mint egy tucatnyian egy homoszexuális pár házasságát ünneplik egy hajón a Níluson. Az ügyben eljáró kairói bíróság szerint a ceremónia résztvevői az "erkölcstelenségre való felbujtás" és a köztisztesség megsértése miatt bűnösök.



A videón megörökített összejövetel még áprilisban történt, a felvétel azonban augusztusban terjedt el az internetes közösségi oldalakon. A rendőrség erre reagálva tizenhat résztvevőt azonosított, közülük nyolcat elfogott. A rendőrség arra hivatkozva tartóztatta le az illetőket, hogy a felvételek.

"megalázóak, sajnálatosak, és felbőszítenék Istent".

A vádlottakat az ügyészség utasítására egy orvosszakértő is megvizsgálta.
Habár Egyiptomban nincsenek kifejezetten a homoszexualitást tiltó törvények, általános a melegekkel szembeni negatív megkülönböztetés.

Időről időre előfordul, hogy a hatóságok meleg férfiakat vesznek őrizetbe, és erkölcstelenséggel vagy istenkáromlással vádolják őket. 2013-ban az amerikai Pew Kutatóközpont egy felméréséből kiderült, hogy az egyiptomiak csupán három százaléka tartja úgy, hogy a társadalomnak el kell fogadnia a melegeket.
Vs.

eskuvo.jpg
 
Utoljára módosítva:

analema

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy Hofit idézzem, nehogy kötelező legyen. Sajnálatos, hogy magukat kereszténynek valló országokban lassan olyan állapotok alakulnak ki, mint ami Szodoma és Gomora idejében volt, ahol is az önként felkínált nők helyett továbbra is a férfiakat követelték a férfiak.
Férfiként csodálattal hódolok a női test iránt, én kérek elnézést.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ugyan miert zavar benneteket ha ket azonos par osszehaszasodik? Joguk van nekik is az elethez a boldogsagoz ,ha ok igy boldogok...... Empatia nagyon fontos,mindenkivel.
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugyan miert zavar benneteket ha ket azonos par osszehaszasodik? Joguk van nekik is az elethez a boldogsagoz ,ha ok igy boldogok...... Empatia nagyon fontos,mindenkivel.
Engem nem zavar, ha együtt élnek. Nem érdekel, hogy zárt ajtó mögött mit csinálnak kettesben. Elfogadom, hogy bárhol párként megjelennek és úgy viselkednek.
Elfogadom, hogy ha együtt élnek, vannak közös dolgaik, amiktől az egyik halála esetén a másikat nem szabad megfosztani. Ha a kapcsolat tönkremegy és szétköltöznek, a közösen szerzett dolgokat valahogyan el kell osztani egymásközt. Kössenek szerződést, amiben előre szabályozzák az anyagi javaik sorsát. Legyen ez a szerződés elfogadott. Csak ne nevezzék házasságnak! Számomra a házasság szó egy férfi és egy ő kapcsolatát jelenti.
És ha lehet, ne a rendes házasság rítusa szerint köttessék meg két meleg együttélési szerződése.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ami a hazassag elonye, es maradandosaga jogai stb miatt akarnak ok is egyenlo jogokat. A hetero paroknal sem kerkedik az ember o bizony papiron hazassagba el, es nem elettarsi kapcsolatban.
MA mar a hazassagi intezmeny elavulofelben van, ha csak a gyerekeket nezuk tobb mint a fele nem hazassagban szuletnek hanem elettarsi kapcsolatbol.
Az egyenlojogon van a hangsuly, hogy el tudjuk fogadni mas beallitottsagu ember tarsainkat.
 

KatherineYork

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugyan miert zavar benneteket ha ket azonos par osszehaszasodik? Joguk van nekik is az elethez a boldogsagoz ,ha ok igy boldogok...... Empatia nagyon fontos,mindenkivel.

Idézet a Wikipédia empátiáról szóló meghatározásából:

"az adott helyzetet elképzelve saját élményként éli meg"

Részemről Isten őrizzen meg tőle!
Hogy más hogy van vele, az az ő dolga.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem kotelezo semmi, azert a tobbseg akik idejarnak elfogadjak az embereket ugy ahogy vannak, nincsenek fentartasaik.
 

trefa

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugyan miert zavar benneteket ha ket azonos par osszehaszasodik? Joguk van nekik is az elethez a boldogsagoz ,ha ok igy boldogok...... Empatia nagyon fontos,mindenkivel.

Természetesen joguk van hozzá, hiszen nem tíltja a törvény sem. Viszont el kell fogadni a más gondolkodásúak véleményét is, hiszen úgy vélem a cikk pont ezért került ide, hogy kinyílvánítsuk a saját véleményünket róla. :) Ha mindenkinek ugyan az lenne a véleménye egy adott cikkről, vagy gondolatról, nem lenne értelme megosztani.
Az hogy zavar e valakit, avagy szipatizál egy adott témával, nem hiszem hogy okot kellene adni a megkérdőjelezésére. Megtették hogy véleményezték a cikket. :)

Nem kotelezo semmi, azert a tobbseg akik idejarnak elfogadjak az embereket ugy ahogy vannak, nincsenek fentartasaik.


Nem az elfogadásról van szó, hiszen nem ócsárólta senki a történtekben szereplőket.
A szó nem a legszorosabb értelmében vett exhibicionistákról van igazán kifogásolni valójuk az ellenvéleményezőknek. Korunk nagy betegsége lett a videómegosztók, és közösségi oldalakon történő magánszféra kiteregetése. Ha már nyilvánosan megosztanak valamit, és közkincsé teszik életük e fontos pillanatát, viseljék már el hogy nem mindenki rokonszenvezik e döntésükkel. Amennyiben, (és ez itt a lényeg,) nem szeretnék az ellenvéleményezők megjegyzéseit olvasgatni, ne tegyék közkincsé. Van a videómegosztón is egy kis kapcsoló. Tegye zárt csoportba a megosztását, így csak a velük szipatizálók véleményét, reakcióját láthatják. Lám nem is történt volna nagyobb baj belőle...
Én igazából azt nem értem, hogy miért is kell megkérdőjelezni ha valakinek más véleménye van akár errő az esetről is.
Persze hogy nem kötelező semmi, drága Melitta. :) Mégis milyen fogadtatást szeretnél várni ettől a cikktől? Mindenki hevesen bólogasson, vagy meg se mukkanjanak akik esetleg másként értékelik ezeket az eseteket? ÓÓÓÓ... ne már.... :)
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mindenki maskeppen latja , van aki a meleg eskuvovel nem ert egyet, vagy annak nyilvanosag megosztasaval. Mellesleg ,hogy levadaszak a rendorok a resztvevoket ugy nez ki csak engem zavar.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Ugyan miert zavar benneteket ha ket azonos par osszehaszasodik? Joguk van nekik is az elethez a boldogsagoz ,ha ok igy boldogok...... Empatia nagyon fontos,mindenkivel.

Melitta! Szerintem nem jó a feltett kérdésed. Itt a cikk, elolvastuk és ez az őszinte véleményünk. Én egyáltalán nem bánom, hogy másoknak másvalami, vagy másvalaki okoz nemi izgalmat. Olyannyira nem zavar, hogy egy cseppet sem érdekel. Eszembe sem jutna érdeklődést mutatni a te nemiéleted irányában és senki máséban. Ezért aztán csak azt mondhatom, - hacsak nem akarnék itt hazudozni és a mellkasomat döngetni, hogy mennyire modern és liberális vagyok - hogy amikor arra gondolok, hogy két nő, vagy két férfi szexel, akkor valami összeszorul a torkomban és hányingerem lesz. Miért? Nem tudom, talán azért, mert így és ilyennek lettem teremtve.

Éppen ezért undorodom, amikor azt olvasom, hogy nagy csinnadrattával hirdeti valaki, hogy az azonos neműekkel folytat viszonyt - amihez közöm nincs, de ahhoz már van, hogy tudom: ez nekünk szól, akik vagyunk annyira elmaradott barmok, hogy nő létünkre férfiakat szeretnénk társnak az ágyban és még olyan maradi férfi is van hála az égnek, aki a női idomokat szereti simogatni és nem egy másik férfi f...rkát.
csodalk.gif


Na, ha már ők megtehetik azt, amit csak simán "polgárpukkasztásnak" hívnak, akkor én is megtehetem, hogy eláruljam mi a véleményem róluk.
 
Utoljára módosítva:

cortes

Állandó Tag
Állandó Tag
Én úgy látom, mindenki kínosan kerüli a cikk igazi felvetését. Több éves börtön (és egyáltalán börtön) jár- e egy zárt körű meleg esküvő résztvevőinek. Egyiptomról lévén szó, biztos vagyok abban, hogy a videó nem a résztvevők beleegyezésével került nyilvánosságra.


"Miért? Nem tudom, talán azért, mert így és ilyennek lettem teremtve." haha... Dehogy!
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindenki maskeppen latja , van aki a meleg eskuvovel nem ert egyet, vagy annak nyilvanosag megosztasaval. Mellesleg ,hogy levadaszak a rendorok a resztvevoket ugy nez ki csak engem zavar.
Igazad van! Szörnyű belegondolni, hogy olyan dolgokért, amikkel a közösségnek nem okoznak kárt, ma embereket lehet üldözni, letartóztatni és börtönbe zárni. Mert végülis a törvények a közösség védelmét kell(ene), hogy szolgálják. Ha az ember privát szférájába könyökölnek bele, az elborzasztja az embert, különösen a világnak ezen a felén.
Sajnos, az ember sokszor úgy van vele, hogy a polgárpukkasztó megnyilvánulások elfedik ezeket az elborzasztó tényeket. (Persze a polgárpukkasztásnak mélyen fekvő okai vannak, ami talán nem ennek a cikknek a kapcsán vitatandó meg. :) )
 

trefa

Állandó Tag
Állandó Tag
Természetesen mindenki aki az emberi jogokat tiszteli, elítéli a következményeket. Ám míg lesznek olyan országok ahol a vallásuk (nem a jogaik) tíltja a női arc fedetlenségét, "istenkálomlásnak" nevezi a homoszexualitás minden formáját, a házasságon kívüli nemi életet, addíg hiába is morgolódik a velük szimpatizáló. Felesleges is. Náluk a vallás, a törvényük részét képezi, így nincs min csodálkozni. Mivel ez volt az első ilyen eset, még csírájában elfojtják, hogy okuljon a társadalmuk az esetből.
Mindazonáltal nem csodálkozom heteroszexuális embertársaim ilyetén módon való megynílvánulásaira.

Másrészről meg ha egy társadalom 97 százaléka elítéli akkor mit is gondolt az a 3%....? Majd ők megmutatják, hogy de igenis?
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Vannak még olyan helyek a világon, ahol helyes az erkölcsi felfogás. Igaz, egyre kevesebb a számuk.
Vannak még olyan helyek a világon, ahol helyes az erkölcsi felfogás. Igaz, egyre kevesebb a számuk.
-
Kedves KatherinaYork
-
A szexualitás csak az emberiségünk egy része, teljes mértékben megfelel azzal, hogy valaki a töltött káposztát szereti a másik pedig a sült csirkét.
-
Miféle erkölcs az amelyik emiatt kiközösiti, diszkriminálja, börtönbe veti a másikat? Miféle ember az aki ezt jonak tartja?
-
Idézet a Wikipédia empátiáról szóló meghatározásából:
"az adott helyzetet elképzelve saját élményként éli meg"
Részemről Isten őrizzen meg tőle! Hogy más hogy van vele, az az ő dolga.
-
Ezek szerint egy pap soha nem érezhet empátiát egy házas emberrel szemben mert ezeknek van egy "titkuk" egymás között amit a pap (hivatalosan) nem élhetett át?
-
Az irásában Istenre hivatkozik, hát bizony a vallás az oka annak, hogy sokan beleesnek abba a tévedésbe, hogy az élölények kétnemüek mind Adam és Eva. Az ilyen embereknek nem volt még aquariumuk, nem jártak esö után mezön, nem szagoltak bele egy virágba....
-
Asszonyom, nem akarom minden alkalommal felsorolni, hogy a tojás a tyukok menstuácioja, a gomba valojában a földben nö, amit ön megeszik a földböl kibuvo rész az a gomba nemiszerve, a méz amit maga megeszik vagy magára ken, a parfüm amivel illatositja magát a növények állatok nemi csalogatoszere. Semmi undorito nincs abba ha két felnött megcsokolja egymást.
-
En nem tudom melyik istenre gondol ön, de van olyan vallás amelyik azt állitja, hogy képes egy halott vándorprédikátor testét néhány varázsszoval manifesztálni és ezt az emberhust dugja a hivei szájába (ki tudja melyik testrészt kapjuk) mégsem undorodunk.
-
Szerintem egy tulzás amibe ön esett. Miért ne élhetne együtt az az alig 10% homoszexuális aki létezik? Éz az egész társadalom számára csak egy elöny lenne. Kevesebb magányos ember lenne, kevesebb háztartás, kevesebb környezetszenyezés de mindenekelött több boldogabb ember.
-
Hangsulyozom, a szexualitás teljes mértékben analog az étkezési szokásokkal, nem feltétele a nemzésnek, a szaporodásnak. Ha megértené a biologiát biztos nem lenne intoleráns. Ideje lenne ha az emberek kerülnének az érdeklödésünk középpontjába nem pedig képzeletbeli lények, istenek.
-
A cikk szerint a homoszexuális házassággal "felbőszítenék Istent". Hát nagyon szeretném tudni, hogy kivel közölte ezt az intergalaktikus lény? :)
-
homo-ehe_1754045.jpg

-
- Na, szeretne engem elvenni feleségül Kruse ur?
- De én homoszexuális vagyok Schmotzner asszony!
- Az manapság egyáltalán nem probléma!
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Igazából engem a szándék háborít fel, ahogy a háttérből valakik mindent elkövetnek, hogy ez a viselkedés elfogadott legyen. Én nem költözöm Egyiptomba, nem megyek férjhez szaudi milliárdoshoz és indiai fakírhoz sem. Azért mert nem akarom elviselni azt az életmódot, amelyet ők rákényszerítenek a nőkre. Ugyanakkor elvárnám azt, hogyha ők be akarnak költözni London, vagy Párizs közepébe, akkor tanulják meg azt a viselkedési módot, ami az európai emberek közt elvárható.

Ezért aztán felőlem az egyiptomiak azt tehetnek, amit előír az ottani szokásjog és törvény. Legfeljebb, ha leszbikus vagyok, akkor nem ott fogok mulatságot rendezni homokosok részére, de ha mégis, akkor nem csodálkozom azon, ami utána vár rám.

Engem csak az zavar, hogy úgy látom lassan megszokják az emberek ezt a devienciát, mert azon vannak betojva, hogy mit szól a nyugati típusú társadalom, ha megtudja, hogy ő nem elég modern e tekintetben.

Olyannyira megszokják, hogy nagy lelkesedéssel terjesztik azt a meséskönyvet, amelyet TERMÉSZETESEN (!) egy amerikai mesekönyvből fordítottak magyar nyelve 10 ÉVES GYEREKEKNEK!
Arról szól, hogy a királyfi megmenti a királykisasszonyt valami veszedelemből, de rájön, hogy nem is a királykisasszonyba szerelmes, hanem a másik ország királyába. Eközben a királylány is ráébred a saját leszbikus hajlamaira és egybekelnek a szomszéd király lányával... :rohog:

Hát aki akarja, az csak adjon ilyen meséket a gyerekei, unokái kezébe. Én nem fogok, az egyszer biztos!
 

trefa

Állandó Tag
Állandó Tag
Olyannyira megszokják, hogy nagy lelkesedéssel terjesztik azt a meséskönyvet, amelyet TERMÉSZETESEN (!) egy amerikai mesekönyvből fordítottak magyar nyelve 10 ÉVES GYEREKEKNEK!
Arról szól, hogy a királyfi megmenti a királykisasszonyt valami veszedelemből, de rájön, hogy nem is a királykisasszonyba szerelmes, hanem a másik ország királyába. Eközben a királylány is ráébred a saját leszbikus hajlamaira és egybekelnek a szomszéd király lányával...


UHHHH.....:eek: Ez most valami morbid humor akar lenni, vagy tényleg van ilyen köny? Ez már túl megy minden határon. Az üveghegyen is túl, s még Ernoe Homoszexuális delfinjein is túl... :rohog:
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Igen, van ilyen könyv, nem vicc, sajnos. Bemutatták az egyik magyar tévében. Nem én láttam a műsort, de akik nekem beszámoltak róla, azokért tűzbe teszem a kezemet.

Ez egy következő lépcsőfok. A művészek és médiában dolgozók közt elég elterjedt ez az új módi, így nekik egyáltalán nem olyan döbbenetes egy ilyen mesekönyv, mint neked.

Innen már csak egy ugrás, hogy dicsőséges dolog lesz a homoszex, azt pedig követi majd, hogy betiltják a különböző neműek házasságát. Képzeld el, milyen jó lenne az elitnek, már nem kellene többé aggódniuk azon, hogy nem lesz elég ívóvíz, termőföld és olaj. Az emberek csak pusztulnának és nem születnének....

Ha valahol születne egy baba, azonnal lecsapnának rá a kommandósok.:hurra::rohog:

Közben találtam róla cikket...

http://www.hir24.hu/kultura/2014/09...k-egy-mar-magyarul-is-kaphato-gyerekkonyvben/

61Jl5E%2BBvjL._AA278_PIkin4,BottomRight,-31,22_AA300_SH20_OU01_.jpg


7 dollárért már megveheted a neten.

Természetesen a "bigott keresztények" a szemetek, amiért ezen felháborodnak...

Egyet nem értek! Az arabok (iszlám) felháborodik, a keresztények (bigott !) felháborodik....akkor ki az aki nem háborodik...:o:o:o
 
Utoljára módosítva:
M

magdusis

Vendég
UHHHH.....:eek: Ez most valami morbid humor akar lenni, vagy tényleg van ilyen köny? Ez már túl megy minden határon. Az üveghegyen is túl, s még Ernoe Homoszexuális delfinjein is túl... :rohog:

Van ilyen könyv;és ahogy olvastam,iskolákban mintegy kötelező olvasmányként kezelik.Mint azokat a könyveket,hogy ''nekem két anyukám van'' stb.

A probléma csak az,hogy ezt úgy nézik,hogy ez egy ''amerikai dolog''. A fészkes fenét! Az emberek tiltakoznak ellene , egyházi vagy privát iskolákba viszik a gyerekeiket, van aki csak hallgat,de nem tetszik neki.

Az amerikai ember sem más,mint máshol;hiába lenne kényelmes azt gondolni,de nem úgy van.
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, van ilyen könyv, nem vicc, sajnos. Bemutatták az egyik magyar tévében. Nem én láttam a műsort, de akik nekem beszámoltak róla, azokért tűzbe teszem a kezemet.

Ez egy következő lépcsőfok. A művészek és médiában dolgozók közt elég elterjedt ez az új módi, így nekik egyáltalán nem olyan döbbenetes egy ilyen mesekönyv, mint neked.

Innen már csak egy ugrás, hogy dicsőséges dolog lesz a homoszex, azt pedig követi majd, hogy betiltják a különböző neműek házasságát. Képzeld el, milyen jó lenne az elitnek, már nem kellene többé aggódniuk azon, hogy nem lesz elég ívóvíz, termőföld és olaj. Az emberek csak pusztulnának és nem születnének....

Ha valahol születne egy baba, azonnal lecsapnának rá a kommandósok.:hurra::rohog:

Közben találtam róla cikket...

http://www.hir24.hu/kultura/2014/09...k-egy-mar-magyarul-is-kaphato-gyerekkonyvben/

61Jl5E%2BBvjL._AA278_PIkin4,BottomRight,-31,22_AA300_SH20_OU01_.jpg


7 dollárért már megveheted a neten.

Természetesen a "bigott keresztények" a szemetek, amiért ezen felháborodnak...

Egyet nem értek! Az arabok (iszlám) felháborodik, a keresztények (bigott !) felháborodik....akkor ki az aki nem háborodik...:o:o:o
Azekőtt én is kiakadtam volna az ilyen könyvön. Ma azt mondom, hogy akinek szüksége van rá, adja a gyerek kezébe. Akinek nincs szüksége rá, az ne adja.
A két vélemény között az történt velem, hogy megismerkedtem egy házaspárral, amelyiknek a férfi tagja cigány. Egyetemet végzett, hochintelligens, nagy tudásanyaggal rendelkezik, mindenképpen tiszteletre méltó ember. A cigány származása viszont üvölt róla. Ha belép valahová, az első gondolatod róla, hogy cigány. Ha frakkba van öltözve, ha pólóba, az első benyomás ez. Természetesen az első megszólalás helyére teszi az embert, de ahol nem szólal meg, ott folyamatos atrocitásoknak van kitéve. A bevásárlóközpontban pl. a belépéstől kezdve szorosan követi egy nála több klasszissal lejjebb álló őr, az, akivel nem őrzött tehenet egyből letegezi, és hasonlók.
Ennek a házaspárnak született egy gyönyörű kislánya, aki az apukájára hasonlít. A gyereket, szinte születésétől kezdve arra készítik fel, hogy azok az atrocitások, amik a cigány külleme miatt érhetik, ne nagyon viseljék meg a lelkét. Arra tanítják, hogy az emberek különböznek és ez nem bűn. Meg kell mondanom, hogy az én lelkemet az viselte meg, hogy a szerencsétlen gyereket ilyen dolgokra kell felkészíteni.
Az a könyv, amiről te beszélsz, talán egy homoszexuális pár nevelt gyerekének lehet alkalmas felkészítés az őt érő kegyetlen megjegyzések ellen. A gyerek környezetében előfordulhat olyan homoszexuális ember, aki szereti őt, és ő is szereti. A könyv segítség lehet az ellenséges irányból érkező, a gyerek számára érthetetlen ingerek feldolgozásához.

Akinek nincs szüksége rá, az nem adja a gyerek kezébe.
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére