Megvan, köszi.irtam privit
Megvan, köszi.irtam privit
Őszintén? Nem tudom. Elvileg 11-en. Ha szerdáig Csilla nem jelentkezik be, hogy indulásra kész, akkor 10-en.Hányan vagyunk most perpillanat?, mert én már egy mintát hímeztem a terítőmre
Ez elég bonyolult.Gondoltam ma már este hímezni fogok.Nem így akarta a sors.
Az anyag amire azt hittem,hogy bőven elég a kicsike üvegekhez ,tévedtem! Addig addig is elmentem, hogy a dugókat kisebbre veszem, de nem nyertem sok helyet. Tehát ezt el kellett vetnem. Végül szűkítettem a sor távolságot. Így el tudom úgy helyezni a mintát, hogy a 5 cm a széleken nem lesz. Be fogom szegni, mert majdnem a széléig kell hímezni. Majd ha keretezni viszem akkor varrok hozzá még anyagot, hogy rámára tudják feszíteni. A 12 minta is megváltozott. Jó hogy még nem tettem fel. Amikre gondoltam volna azokhoz túl sok fonalat kellene küldeni. Most úgy válogattam össze a mintákat, hogy ne legyen túl sok szín. Azért ezt 12 mintánál nehéz elérni. Azért fokozatosan fogom a fonalakat küldeni a megfelelő hímzőtárshoz. Ez nekem is anyagiakban jobb lesz, nem kell egyszerre vagy 20 szint megvenni. Vannak fő színek amik minden mintában megtalálhatók ezek biztosan mennek az első borítékban. A mintákat soron következő mintákat is külön küldöm,hogy ne terhelje a fő borítékot és az ott is maradhat annál aki hímezni fogja.
Persze, az enyém töröltem is, hogy ne zavarjon be.Lebeszéltem Timottal, hogy ő nekem adja, hisz itt lakik a szomszédban. Lehetne változtatni a sorrenden? Így jó lesz?
evelyn - mizsuzsa - eszka - timot - koliedit - kircsike - borboly - macleod - zzsuzsa - matie - ?
Ez elég bonyolult.20 szín nem sok, annyi nekem is lesz, sőt.
Én általában bobinát küldök,mert nem tudom kiszámolni,hogy mennyire lesz szükség. Van ugyan a Pattern Maker programnak egy olyan funkciója,hogy kiszámolja, de nem jöttem rá melyik. Pedig régebben használtam. Erről ennyit, de ha te tudod mennyi kell a mintához akkor annyit küldesz. Van aki bobinát használ van aki csak motringot. ez is szerintem egyedi. Mind jó szerintem.Hogy külditek a fonalat?Pontos leírást szeretnékpl levágtok 1,5 m fonalat……stb. Szeretném tudni a pontos folytatástNekem bobinán van minden szín de írtátok nem akartok annyi fonalat postázni a súly miatt,nem tudom hogy lenne praktikus. Szeretnék ötleteket
Amelyikből sok kell (2meter felett), abból teljeset küldök, tobbibol házi készítésű bobinat, rászámolva a mintában levő mennyiségre. De nálam sok szín van, majdnem 90. És nem tudom előre, ki mit himez, ezért küldöm mindre. Így is lesz miben kotorászniHogy külditek a fonalat?Pontos leírást szeretnékpl levágtok 1,5 m fonalat……stb. Szeretném tudni a pontos folytatástNekem bobinán van minden szín de írtátok nem akartok annyi fonalat postázni a súly miatt,nem tudom hogy lenne praktikus. Szeretnék ötleteket
Hát.... Nem a precizitás a címerállatom.Hogy külditek a fonalat?Pontos leírást szeretnékpl levágtok 1,5 m fonalat……stb. Szeretném tudni a pontos folytatástNekem bobinán van minden szín de írtátok nem akartok annyi fonalat postázni a súly miatt,nem tudom hogy lenne praktikus. Szeretnék ötleteket
Ugyanígy néz ki az enyém isHát.... Nem a precizitás a címerállatom.gyógyszeres dobozokat újrahasznosítok, vágok rá egy hasítékot, ahová behúzom a szálvéget. Oszt jónapot. Az enyém nem egy dús munka, mármint nem szőnyegvarrás, hanem szellős, levágtam másfél méteres szakaszokat. Ha fogyna, küldök még oda, ahova kell. Ezekből a színekből csak egy-egy motringom van, nem küldöm el az összeset.
Elküldtem csoportos levélben mindenkinek, 2 adagban, mert csak 5 embert lehet egyszerre megszólítani.A postai címeket merre találom?Csütörtökre összegyűltek a csekkeim.
Küldtem neked vasárnap privát üzenetet.A postai címeket merre találom?Csütörtökre összegyűltek a csekkeim.