RR - varrókör - 2023\1. :)

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Gondoltam ma már este hímezni fogok.Nem így akarta a sors.
Az anyag amire azt hittem,hogy bőven elég a kicsike üvegekhez ,tévedtem! Addig addig is elmentem, hogy a dugókat kisebbre veszem, de nem nyertem sok helyet. Tehát ezt el kellett vetnem. Végül szűkítettem a sor távolságot. Így el tudom úgy helyezni a mintát, hogy a 5 cm a széleken nem lesz. Be fogom szegni, mert majdnem a széléig kell hímezni. Majd ha keretezni viszem akkor varrok hozzá még anyagot, hogy rámára tudják feszíteni. A 12 minta is megváltozott. Jó hogy még nem tettem fel. Amikre gondoltam volna azokhoz túl sok fonalat kellene küldeni. Most úgy válogattam össze a mintákat, hogy ne legyen túl sok szín. Azért ezt 12 mintánál nehéz elérni. Azért fokozatosan fogom a fonalakat küldeni a megfelelő hímzőtárshoz. Ez nekem is anyagiakban jobb lesz, nem kell egyszerre vagy 20 szint megvenni. Vannak fő színek amik minden mintában megtalálhatók ezek biztosan mennek az első borítékban. A mintákat soron következő mintákat is külön küldöm,hogy ne terhelje a fő borítékot és az ott is maradhat annál aki hímezni fogja.
 

Csatolások

  • 335632515_1140123070005567_222633716279094236_n.jpg
    335632515_1140123070005567_222633716279094236_n.jpg
    355 KB · Olvasás: 30

koliedit

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is kijelöltem az anyagon az üvegcsék helyét. Mindenki azt hímzi, amelyiket akarja, de küldök majd egy rajzot, hogy melyik üveget hova szeretném. Még fonalat kell vennem, mert szombaton nem volt nyitva egyik bolt sem. Vannak színek, amelyekből csak nagyon kevés kell, abból csak keveset küldök. A mintákat kinyomtattam, amit kihímeztek, azzal már csökken a csomag tömege.

Evelin! Azt honnan fogod tudni, hogy melyik színt kinek kell küldened?
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Gondoltam ma már este hímezni fogok.Nem így akarta a sors.
Az anyag amire azt hittem,hogy bőven elég a kicsike üvegekhez ,tévedtem! Addig addig is elmentem, hogy a dugókat kisebbre veszem, de nem nyertem sok helyet. Tehát ezt el kellett vetnem. Végül szűkítettem a sor távolságot. Így el tudom úgy helyezni a mintát, hogy a 5 cm a széleken nem lesz. Be fogom szegni, mert majdnem a széléig kell hímezni. Majd ha keretezni viszem akkor varrok hozzá még anyagot, hogy rámára tudják feszíteni. A 12 minta is megváltozott. Jó hogy még nem tettem fel. Amikre gondoltam volna azokhoz túl sok fonalat kellene küldeni. Most úgy válogattam össze a mintákat, hogy ne legyen túl sok szín. Azért ezt 12 mintánál nehéz elérni. Azért fokozatosan fogom a fonalakat küldeni a megfelelő hímzőtárshoz. Ez nekem is anyagiakban jobb lesz, nem kell egyszerre vagy 20 szint megvenni. Vannak fő színek amik minden mintában megtalálhatók ezek biztosan mennek az első borítékban. A mintákat soron következő mintákat is külön küldöm,hogy ne terhelje a fő borítékot és az ott is maradhat annál aki hímezni fogja.
Ez elég bonyolult. :D 20 szín nem sok, annyi nekem is lesz, sőt.
 

matie71

Állandó Tag
Állandó Tag
Én összekészítettem mind a 20 lepke fonalat, mert nem tudtunk 12-t kiválasztani. Viszont mindenki azt választja, amelyiket szeretne, és az anyagon oda, ahova szeretne, szetvagom utána.
Befonalaztam a helyeket, azok közepére kellene majd himeznetek. Ami kimarad, azt pedig majd potlom a végén.
 

Mizsuzsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy külditek a fonalat?Pontos leírást szeretnékpl levágtok 1,5 m fonalat……stb. Szeretném tudni a pontos folytatástNekem bobinán van minden szín de írtátok nem akartok annyi fonalat postázni a súly miatt,nem tudom hogy lenne praktikus. Szeretnék ötleteket
 

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez elég bonyolult. :D 20 szín nem sok, annyi nekem is lesz, sőt.

Hogy külditek a fonalat?Pontos leírást szeretnékpl levágtok 1,5 m fonalat……stb. Szeretném tudni a pontos folytatástNekem bobinán van minden szín de írtátok nem akartok annyi fonalat postázni a súly miatt,nem tudom hogy lenne praktikus. Szeretnék ötleteket
Én általában bobinát küldök,mert nem tudom kiszámolni,hogy mennyire lesz szükség. Van ugyan a Pattern Maker programnak egy olyan funkciója,hogy kiszámolja, de nem jöttem rá melyik. Pedig régebben használtam. Erről ennyit, de ha te tudod mennyi kell a mintához akkor annyit küldesz. Van aki bobinát használ van aki csak motringot. ez is szerintem egyedi. Mind jó szerintem.
 

matie71

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy külditek a fonalat?Pontos leírást szeretnékpl levágtok 1,5 m fonalat……stb. Szeretném tudni a pontos folytatástNekem bobinán van minden szín de írtátok nem akartok annyi fonalat postázni a súly miatt,nem tudom hogy lenne praktikus. Szeretnék ötleteket
Amelyikből sok kell (2meter felett), abból teljeset küldök, tobbibol házi készítésű bobinat, rászámolva a mintában levő mennyiségre. De nálam sok szín van, majdnem 90. És nem tudom előre, ki mit himez, ezért küldöm mindre. Így is lesz miben kotorászni:) arra gondoltam, hogy külön pakolom őket, emelkedő sorrendben, szazasok szerint. Gyereklany szerint tulbonyolitom:)
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy külditek a fonalat?Pontos leírást szeretnékpl levágtok 1,5 m fonalat……stb. Szeretném tudni a pontos folytatástNekem bobinán van minden szín de írtátok nem akartok annyi fonalat postázni a súly miatt,nem tudom hogy lenne praktikus. Szeretnék ötleteket
Hát.... Nem a precizitás a címerállatom. :rohog: gyógyszeres dobozokat újrahasznosítok, vágok rá egy hasítékot, ahová behúzom a szálvéget. Oszt jónapot. Az enyém nem egy dús munka, mármint nem szőnyegvarrás, hanem szellős, levágtam másfél méteres szakaszokat. Ha fogyna, küldök még oda, ahova kell. Ezekből a színekből csak egy-egy motringom van, nem küldöm el az összeset.
 

Csatolások

  • IMG_20230313_191348.jpg
    IMG_20230313_191348.jpg
    2 MB · Olvasás: 23

matie71

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát.... Nem a precizitás a címerállatom. :rohog: gyógyszeres dobozokat újrahasznosítok, vágok rá egy hasítékot, ahová behúzom a szálvéget. Oszt jónapot. Az enyém nem egy dús munka, mármint nem szőnyegvarrás, hanem szellős, levágtam másfél méteres szakaszokat. Ha fogyna, küldök még oda, ahova kell. Ezekből a színekből csak egy-egy motringom van, nem küldöm el az összeset.
Ugyanígy néz ki az enyém is:) csak nem gyógyszeres doboz hanem muzlis.
 

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
A postai címeket merre találom?Csütörtökre összegyűltek a csekkeim.
Elküldtem csoportos levélben mindenkinek, 2 adagban, mert csak 5 embert lehet egyszerre megszólítani.
Ha Csilla bejelentkezik, neki is fogom. Jelenleg, úgy döntöttem, nincs rá szükség***: semmit nem tudunk a szándékairól és nem is iratkozott fel.
*** Mármint a küldésre nincs szükség.
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére