RR9 Egyéni mintákkal

Cicáspanni

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm, ha valaki segíteni szeretett volna a fonalváltásnál, de már megoldottam.

Én segíteni szerettem volna, de odáig nem jutottam el hogy szóljak is. Ez mindig így van meló közben :confused:
Bár szerintem nem lettem volna egy nagy segítség, mert még sosem hímeztem Madeirával és keresnem kellett volna egy jó átváltót.
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Nyugodtan küldheted a cérnákat feltekerés nélkül. Majd én feltekerem őket. (Valamelyik topikban olvastam, hogy tűt akarsz valakinek adni. Azt nem szabad, mert azt mondják, hogy akinek adják, az egy évig nagyon beteges lesz.)
Azt úgy lehet megoldani,hogy kérsz valami ellenértéket. Mi mikor bicskát vettünk a gyerekeknek kértünk érte 10 forintot. Ez csak babona, de nem nehéz betartani. Kati is kér érte cserébe valami csekélységet és már nincs harag:p:p:p:p:p
 
kissalma5

Állandó Tag
Állandó Tag
Hú de nagyon szép ez a kis virágminta! Milyen szépek a színek és a fonal fénye!
Már alig várom! A magam részéről ezt nem tartom soknak egy hónapra pláne :)

Köszönjük a fotókat! El is felejtettem, hogy Enci kendőjéről feltegyem a fotókat, amit én készítettem még továbbküldés előtt. ( Őrületvanmegintasuliban, :eek: félévi hajrá, egyfolytában feladatlapot gyártok, és javítok!:dr_9: )

A fotódon látszik, hogy a jelölőfilc (vizes) elmaszatolódott a kendőmön, kiborult egy pohár víz az asztalomon. Remélem, hogy nem okoztam vele ijedelmet.
Szóval, szeretném megemlíteni, hogy ezt én csináltam, még indítás előtt, de úgy hagytam, engem nem zavart, és féltem tőle, ha nagyon macerálom, akkor kiszedem a gyári jelölést is.

A gyári jelölés miatt viszont kérem, és a füzetembe is leírtam, hogy semmiképpen ne vasaljátok a kendőt, akármilyen gyűrődős is (keményített aida).
Nembaj, ha gyűrött! Tartok tőle, ha vasalnánk, talán nem jönne ki utána rendesen a jelölés.

Melyik részt választottad a levendulás mintából, ha szabad kíváncsiskodni;)?
Ne fáradozz a feltekeréssel. Én úgy is itthon vagyok, így több időm van rá. Inkább varrogass. Ne csapd össze ez miatt.
Ági, eléggé rémülten néztem rá az elmosódott jelölőfilcre, de pillanatok alatt tudatosult, hogy ez nem nem az én művem :) A zsákocska utáni masnis csokorra esett a választásom. Gondolkodtam a szívkoszorún is ;), az is nagyon tetszik. Az az igazság , hogy szívem szerint többet is megcsinálnék.
A szöveget is varrjuk fel az eredeti minta szerint, igaz?
A fotókat szívesen! :)

Panni, ne aggódj, életemben először hímeztem én is szaténnal xszemeket. A vártnál könnyebb volt.
Azért tettem bele a szatén hímzőket, hogy aki akarja, próbálja ki, de aki nem szeretné, nyugodtan ki is hagyhatja. Ezt a témát a füzetbe bővebben ki is fejtettem.
Egyébként van még egy fél hónapotok a hivatalos indulásig, csak semmi pánik:D

Én nem is tekergettem a fonalakat, hanem felvagdostam olyan hosszúra, amilyen hosszú szálakra nagyjából szükség lesz egy-egy rész hímzéséhez, mert szeretném, ha nem lenne nagyon sok szálelvarrás, inkább a szál alatti átbújtatásokra voksolok most, mert ez talán csökkenti az esetleges bomlási lehetőségeket. Jut, eszembe, a szatént így szálanként feltekergettem, mert a végei könnyen foszlanak.
 
Utoljára módosítva:

djency

Állandó Tag
Állandó Tag
Felvettem ma Enci és Ági kendőjét. Nagyon szépek! :)
HA nem baj, akkor fotóztam és fel is teszem a képeket.
A sajátomról is megcsináltam a fotókat.
Mindenkit kérek, hogy ha túl sok a minta, mert elég hosszú ideig hímeztem, akkor csak annyit csináljon, amennyit szeretne. Egyáltalán nem szeretném rátok erőltetni a teljes befejezését, főként a szatén fonal használatát. Bármennyit hímeztek, nekem az is nagy öröm. :) Úgy állt össze a terítő, hogy 8 nagy minta és 8 levél. A nagy hímzési ideje kb. -6,5 óra , a leveles kb 3 óra. A fémszál helyett szatént vettem, nekem így jobban tetszett.
Holnap, vagy csütörtökön postázok, mert véletlenül kitöröltem a javított RR9 címlistát a leveleim közül. Encit ma kértem meg, hogy küldje újra. Már meg is kaptam! Köszönöm szépen Enci :)
Köszönöm a képet!
 
Cicáspanni

Állandó Tag
Állandó Tag
Íme a mintám :) Elvoltam vele egy jó ideig, 4-et terveztem hozzá, a lány-szarvast, a baglyot, a harkályt és a mosómedvét. Ebből a lányszarvas nem volt nehéz, mert a fiúból indultam ki. A harkály valójában nem is saját tervezés, egy másik Prairie schooler mintából "loptam" és csak kicsit változtattam rajta. A bagoly alapja szintén PS minta volt, de azt eléggé módosítottam. A mosómedve pedig teljesen saját, a végére belejöttem :D:D:D
Kifejezetten élvezetes volt tervezgetni és azt figyelni, hogy hogyan illeszkedjen a meglévők közé a 4 új, úgy hogy az egész harmonikus legyen. Az állatok elrendezésén is agyaltam egy ideig, végül így tetszett a legjobban.
Azért nem irigylem a hivatásos tervezőket, mert nulláról indulva kitalálni mintákat egyáltalán nem könnyű :cool:

Panni kendője - FallFields.jpg
Feltöltöm Pdf formátumban színesben és kódokkal is.

Plusz jpg formában, hogy ne legyen megtörve a kép.
 
Csatolások

  • fallfields-color.pdf
    208.9 KB · Olvasás: 34
  • fallfields-symbols.pdf
    110 KB · Olvasás: 34
  • FallFields.rar
    2.6 MB · Olvasás: 20

Szalárd

Állandó Tag
Állandó Tag
Íme a mintám :) Elvoltam vele egy jó ideig, 4-et terveztem hozzá, a lány-szarvast, a baglyot, a harkályt és a mosómedvét. Ebből a lányszarvas nem volt nehéz, mert a fiúból indultam ki. A harkály valójában nem is saját tervezés, egy másik Prairie schooler mintából "loptam" és csak kicsit változtattam rajta. A bagoly alapja szintén PS minta volt, de azt eléggé módosítottam. A mosómedve pedig teljesen saját, a végére belejöttem :D:D:D
Kifejezetten élvezetes volt tervezgetni és azt figyelni, hogy hogyan illeszkedjen a meglévők közé a 4 új, úgy hogy az egész harmonikus legyen. Az állatok elrendezésén is agyaltam egy ideig, végül így tetszett a legjobban.
Azért nem irigylem a hivatásos tervezőket, mert nulláról indulva kitalálni mintákat egyáltalán nem könnyű :cool:

Csatolás megtekintése 1138594
Feltöltöm Pdf formátumban színesben és kódokkal is.

Plusz jpg formában, hogy ne legyen megtörve a kép.
Tök jó lett,ügyes vagy!:)
 
Betti1979

Azta, de profi lett. :cool:
 
Nagyon ügyes vagy. Le a kalappal. A minta elérhetőségét már be is tettem az aláírásomba. :)
Így mindenki mintája megvan.
 
Monesz13

Állandó Tag
Állandó Tag
Íme a mintám :) Elvoltam vele egy jó ideig, 4-et terveztem hozzá, a lány-szarvast, a baglyot, a harkályt és a mosómedvét. Ebből a lányszarvas nem volt nehéz, mert a fiúból indultam ki. A harkály valójában nem is saját tervezés, egy másik Prairie schooler mintából "loptam" és csak kicsit változtattam rajta. A bagoly alapja szintén PS minta volt, de azt eléggé módosítottam. A mosómedve pedig teljesen saját, a végére belejöttem :D:D:D
Kifejezetten élvezetes volt tervezgetni és azt figyelni, hogy hogyan illeszkedjen a meglévők közé a 4 új, úgy hogy az egész harmonikus legyen. Az állatok elrendezésén is agyaltam egy ideig, végül így tetszett a legjobban.
Azért nem irigylem a hivatásos tervezőket, mert nulláról indulva kitalálni mintákat egyáltalán nem könnyű :cool:

Csatolás megtekintése 1138594
Feltöltöm Pdf formátumban színesben és kódokkal is.

Plusz jpg formában, hogy ne legyen megtörve a kép.

Szép lett a minta! Gratula!
Monesz
 
Mili213

Állandó Tag
Állandó Tag
Tiszta kíváncsiságból!Melyik képpel indulsz és milyen fonállal dolgozol?

Úgy gondoltam, szép sorban jönnek majd az ablakok, ahogy általában felsorolja az emberek 90 %-a...gondolom.. :)
tavasz, nyár ősz, tél...
mivel már majdnem itt a tél vége gondoltam ezt fogom én kihímezni, de ha annyi időm lesz rá mint eddig, akkor lehet én is úgy járok majd, hogy a saját részeim maradnak a végére...
lassacskán a ballagási tarisznyákat is kezdeni kellene...reménykedem ha majd a kismanó bölcsibe megy, többb időt tudok elcsenni egy kis kreatívkodásra.
No és akkor a kendőmről a képek:
IMG_5460.JPG ezen látszik hol is tartok

ezt meg azért mutatom mert itt látszik, hogy mi nem tetszik nekem a kereten, itt lenne szükségem kis tanácsra: a külsőt 2 szállal csináltam minden 4. szálba öltve, a belső 1 szállal készült szintén minden negyedik szálba öltve, de mivel ez már teljesen nem tetszett a végén körbehurkoltam az öltéseket, nem tudom hogy is hívják ezt az öltésfajtát, de virágok száránál láttam használni, így már meg vagyok elégedve vele, de továbbra sem tudom, hogy jó e ez így.
IMG_5462.JPG

Kicsit úgy érzem magam mint mikor egy egészséges ember hirtelen megvakul és boldogulnia kell, totál ismeretlen terep nekem még ez az RR :), szóval nézzétek el nekem ha nem minden fog stimmelni. Ezért is várom nagyon Iza (kissalma) csomagját :)

jaj ez meg lemaradt: Rosace fonalat rendeltem és mint írtam korábban 27 ct Rico törtfehér vászonra készül a kendőm
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére