Súlyos éhínség esetén az arab férj tényleg megeheti a feleségét?!

A férjnek joga van a feleség egyes testrészeit elfogyasztani, de csak akkor, ha nagy éhínség van - legalábbis így értelmezi az iszlám jog egyik részét egy magas rangú szaúdi sejk.

A szaúd-arábiai főmufti, Abdul Aziz bin Abdullah sejk óriási felháborodást keltett az emberi jogi aktivisták körében, amikor kiadta az új iránymutatásait a fatwa, vagyis az iszlám jog értelmezéséről. A magas rangú vezető azt mondta: extrém körülmények között, például súlyos éhínség esetén a férjnek joga van megennie a felesége egyes testrészeit.

Ezt a következtetést abból az értelmezésből vonta le, amit egy pap mondott neki, eszerint a nőknek áldozatot kell hozniuk és engedelmességgel tartoznak a férjüknek - és a sejk szerint ebbe beletartozik az is, hogy ha az országban kitör az éhínség, akkor megehetők a férjük által.

A bejelentés érthető módon nagy vihart kavart, nemcsak azért, mert a főmufti lényegében kannibalizmusra buzdítja a férjeket, hanem azért is, mert ez a megszólalása csak fokozza azt az aggasztó helyzetet, ahogyan a nőkkel általában bánnak a közel-keleti országban. Bár az utóbbi néhány évben némiképp bővültek a nők jogai, még mindig nem sok mindent tehetnek meg anélkül, hogy azért megtorlás ne járna - és ez gyakorta egyet jelent a halállal.

2011-ig még szavazni sem volt joguk, hát még a választásokon jelöltként indulni, és ez év elején azt mondták a televízióban dolgozó nőknek, hogy be kell tartaniuk a szigorú iszlám öltözködési szabályokat. Az emberi jogi aktivisták szerint aggasztó az is, hogy az asszonyoknak meg van tiltva, hogy bárhová elutazzanak az országban vagy akár egy bankszámlát nyissanak, ha nincs velük egy férfi kísérő.

1iszlamno_freedigitalStuartMiles.jpg
 
Hiedelmeim?!?!?! - Talán kezdetnek olvass Koránt! Aztán esetleg későbbi iszlám dogmákat! - lásd éppen azt a topikot, ahová írsz éppen.
Békében éltek?! - Hehe, ez jó, szeretem a blőd vicceket.
Térdig ért a vér?! - Az szép.
Visszaadni?!?!?! -Elfelejted például, hogy egyáltalán, hogy kerültek a muzulmánok Jeruzsálembe?!
NC
 
Hááát... Azért mert valakinek valahol elgurult a gyógyszere, bombázzuk le egész Észak-Afrikát és a Közel-Keletet?!
Hülye ember mindenhol van, még a politikusok és a vallási vezetők között is.
 
A Freedom House álláspontja szerint Szaúd-Arábia a szabadságjogok tiszteletben tartása tekintetében a legbrutálisabb afrikai diktatúrákkal említhető egy lapon.

Mégis, miket mondott David Cameron, az Egyesült Királyság miniszterelnöke? Az elhunyt szaudi király a „vallások közötti megértést erősítette"
Christine Lagarde, az IMF vezetője? „a nők erős, bár diszkrét szószólójának” nevezte. :o
Tony Blair? „egy ügyes modernizáló volt, aki a jövőbe vezette országát”.:cool:

A WikiLeaks által nyilvánosságra hozott amerikai táviratok szerint az USA Szaúd-Arábiát tartja a szunnita terror – például az Al-Kaida – egyik legkomolyabb patrónusának.

Valóban hasznos lenne, ha az USA Szaud Arábiába is elvinné a demokráciát... :D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

GyulusH45 wrote on szeged's profile.
Helló! -egy régi számra : "Ölelj ölelj "c. megtudnád szerezni a stílust pa600-ig-és feltöltenéd ? Üdv :Gyulus
Midi dalok, zenészek!
Kobudera wrote on Boglarka Veres's profile.
Szervusz! Nekem megvan a Jurrasic Parts nevű játék.:)
Szeretetleckék.
Minden bennünk rejlő értelem, elveszíti értelmét, ha nincs mögötte tiszta szándék!
Minden tiszta szándék átlényegül, ha a létezés egyszerűsége, bele szövi a szeretet szálait. Minden szeretet szál összegabalyodhat ha, túl bonyolítjuk!
A szeretet van ... ha, hagyod egyszerűen csak lenni,... egyszerűséggé szelídülni...!!! Keke
A csodát tehát a tudatos ember látja. Tud, mert tanult.
Ne sajnáld hát a tudást magadtól, a mélyebb és magasabb rangú megértést.
Mert amikor megértetted, megértél a csodákra.
Fel is fedezed őket, egy hangban, egy formában, egy színben, egy élet érzésben, az élet megnyilvánulásokban, a természetben, magadban, a másikban.
Mindenben amiben rátaláltál.

Statisztikák

Témák
36,977
Üzenet
4,510,657
Tagok
597,352
Legújabb tagunk
RRR87
Oldal tetejére