Súlyos éhínség esetén az arab férj tényleg megeheti a feleségét?!

A férjnek joga van a feleség egyes testrészeit elfogyasztani, de csak akkor, ha nagy éhínség van - legalábbis így értelmezi az iszlám jog egyik részét egy magas rangú szaúdi sejk.

A szaúd-arábiai főmufti, Abdul Aziz bin Abdullah sejk óriási felháborodást keltett az emberi jogi aktivisták körében, amikor kiadta az új iránymutatásait a fatwa, vagyis az iszlám jog értelmezéséről. A magas rangú vezető azt mondta: extrém körülmények között, például súlyos éhínség esetén a férjnek joga van megennie a felesége egyes testrészeit.

Ezt a következtetést abból az értelmezésből vonta le, amit egy pap mondott neki, eszerint a nőknek áldozatot kell hozniuk és engedelmességgel tartoznak a férjüknek - és a sejk szerint ebbe beletartozik az is, hogy ha az országban kitör az éhínség, akkor megehetők a férjük által.

A bejelentés érthető módon nagy vihart kavart, nemcsak azért, mert a főmufti lényegében kannibalizmusra buzdítja a férjeket, hanem azért is, mert ez a megszólalása csak fokozza azt az aggasztó helyzetet, ahogyan a nőkkel általában bánnak a közel-keleti országban. Bár az utóbbi néhány évben némiképp bővültek a nők jogai, még mindig nem sok mindent tehetnek meg anélkül, hogy azért megtorlás ne járna - és ez gyakorta egyet jelent a halállal.

2011-ig még szavazni sem volt joguk, hát még a választásokon jelöltként indulni, és ez év elején azt mondták a televízióban dolgozó nőknek, hogy be kell tartaniuk a szigorú iszlám öltözködési szabályokat. Az emberi jogi aktivisták szerint aggasztó az is, hogy az asszonyoknak meg van tiltva, hogy bárhová elutazzanak az országban vagy akár egy bankszámlát nyissanak, ha nincs velük egy férfi kísérő.

1iszlamno_freedigitalStuartMiles.jpg
 
De bezzeg ha azt írná ide valaki felvilágosult, haladó szellemű egyén, hogy ezeket a barbár országokat még ERŐVEL IS civilizálni kéne (erő = erőszakos úton, azaz ha másképp nem megy háborúval is...), akkor azonnal megkapná a kiosztást az itt tömegével lebzselő széplelkektől, hogy mit képzel, az „nem megoldás” (nem a fenét, az erőszak MINDIG megoldás, bár elismerem, nem mindig a legjobb. Van azonban amikor sajnos csak az EGYETLEN megoldás...), meg ezt nem szabad mert a sok millió nő szabadságát nem szabad elhozni háborúval mert a háború során biztos meghalna 2-3 tucat ártatlan ember is, és ennyi áldozatot nem szabad hozni annyi sok millió nő szabadságáért; meg hogy „tisztelni kell a másságot” (még akkor is ha az a másság milliókat kényszerít megalázó, embertelen életmódra), meg hogy mi jogon avatkozunk mi be idegen „kultúrákba” (ja, ez nekik kultúra, a szememben kulturálatlanság és barbárság), meg megkérdeznék ugyan ki lenne az a fejlettebb és emberibb ország aki méltó volna a beavatkozásra, s amikor megmondanám hogy mondjuk az USA (Európa is alkalmas lenne elvileg, de gyakorlatilag gyönge) azonnal ordibálni kezdenének hogy az USA nem is demokratikus, és barbár meg minden. És jönnének olyasmivel hogy rabszolgatartás meg az indiánok holott nem arról van szó hogy az 1800-as évek USA-ja kéne civilizálja ezeket hanem a MAI USA. És menne a hablaty hogy persze csak az olajért tenné. Holott ha amiatt is tenné, akkor is jót tenne. És sajnos épp az a baj hogy még az olajért SE teszi, mert lusta hozzá.

Nem, én nem mondom azt amit fentebb írtam, én nagyon humánus ember vagyok, együttérzek a háború áldozataival, hagyjuk inkább a nőket jogfosztottan és halálra korbácsolni, meg kivágni a csiklójukat, meg minden. Én együttérzek mindenkivel csak a nőkkel nem. Velük nem szabad együttérezni mert rohadtul humánusak vagyunk, s nem akarunk háborút. Szóval én ezt mind nem mondom, csak azt írom HA mondanám, jönne a fenti sok süket duma és mellébeszélés hogy „de mi jogon”, meg „tisztelni a másságot” (s most nem szexuális értelemben), meg hogy „más kultúra, más szokások” (igen, más, persze hogy más: BARBÁR...), meg hogy nekik is jogaik vannak (ja, persze, a férfiaknak, de a nőknek semmi, s épp ez a baj...), mi jogon avatkoznánk be más országok belügyeibe (és ott a férfiak mi jogon avatkoznak be a nők ügyeibe ennyire, hogy már semmi se a nők ügye, még a saját testükkel se tehetnek azt amit akarnak?). Amúgy meg hogy mi jogon az is egyszerű: AZ ERŐSEBB JOGÁN. Ott a férfiak erősebbek mint a nők, vissza is élnek az erőfölényükkel. Ugyanezen jog alapján élhetne az erőfölényével az USA is, vagy más nyugati ország, az ottani nők érdekében. Ja, ezt nem én mondom, csak írom hogy valaki esetleg ezt így gondolhatja, de az persze csúnya rossz háborúpárti és gonosz és nem humánus... A humánum ugyanis olyan fogalom amiből az arab nőket ki kell hagyni, azokat nem szabad megvédeni...
 
Különben meg ne háborodjatok fel, a főmufti biztos nem gondolta ezt úgyse komolyan, tuti hogy csak viccelt. Jó, elismerem, a vicce ízléstelen volt... de akkor is csak hülye humor. Nyilvánvaló. Nem lehet más. Ilyesmit épelméjű ember ugyanis egyszerűen nem gondolhat komolyan.

Mert hát micsoda dolog is az, hogy a férj CSAK éhínség esetén eheti meg a feleségét?! Ha a nőnek a dolga az is, hogy áldozatot hozzon, meg engedelmes legyen, akkor ez MINDEN HELYZETRE kell vonatkozzék, azaz nehogy már ő döntse el asszonyállat létére, mikor NEM kell engedelmeskednie, meg mikor NEM kell áldozatot hoznia! Ha a férj azt mondja feküldjön a kés alá, kutya kötelessége (azaz bocsánat: ASSZONYI KÖTELESSÉGE...) megtennie, s a kés alá tartania a nyakát, jól is nézne ki ha hagynánk hogy hülye fehérnép létére elkezdjen okoskodni hogy jaj apukám most nincs éhínség és tele a fagyasztó vagy akármi! Ha a férj női husira vágyik, az ő dolga, úgy van az jól. Vagy nem is ő akarja megenni hanem csak a kutyával felfalatni vagy akármi. Tökmindegy. Mi jogon pofázhatna bele ebbe a nő?! Hát mi KÖZE van neki ehhez, azt mondjátok meg?! A férje tulajdona és kész, azt csinál vele a hím amit csak óhajt. Elvégre ő a Teremtés Koronája.

Szóval a főmufti tuti hogy csak tréfált, ekkora baromságot nem gondolhatott komolyan. Méghogy csak éhínség esetén, röhög a vakbelem... Természetesen AKÁRMIKOR! Szerintem ne mérgeskedjetek inkább nézzetek utána, nem olyankor mondta-e amikor valami Április 1-szerű bolondoknapja van az iszlám naptár szerint.
 
Egy nem éppen étvágygerjesztö téma. Epp tegnap futott a Televizioban egy adás, kannibalizmus Europában.
-
Csak egy darabot csiptem el belölle, megkell nézzem mégegyszer. Itt azt állitották a szakértök, hogy az Amazonas környékén lako Yanomami-k még ma is megeszik a hamuban elégetett rokonaikat egy a tejbegrizhez hasonlo banán-pempöbe szorva.
-
Az 1920-as években Kinában több mind 10 millio ember pusztult el éhinségben, állitlag ebben az idöben mindent hasznositottak az emberek.
-
Neuguineában az 50-es években felütötte a fejét egy a marha-vészhez hasonlo betegség, a Kuru-kor. Az ott élö Forek, traditionálisan elszokták fogyasztani a hozzátartozoik testét és agyvelejét. 1954-ben belett tiltva ez a traditio mireföl a betegség gyorsan visszaszorult.
-
Néhány évtizeddel ezelött, egy Mexiko területén levö hegytetön vészleszállást hajto repülö életben maradt utasai azzal tartották fennt magukat, hogy a halott utasok hulláját feldarabolták és elfogyasztották. A hoban és hidegben még csak hütöszekrényre sem volt szükségük. A kannibalizmust elkövetö utasok között tanult emberek is voltak és késöbb magas positiot töltöttek be.
 
Egy nem éppen étvágygerjesztö téma. Epp tegnap futott a Televizioban egy adás, kannibalizmus Europában.
-
Csak egy darabot csiptem el belölle, megkell nézzem mégegyszer. Itt azt állitották a szakértök, hogy az Amazonas környékén lako Yanomami-k még ma is megeszik a hamuban elégetett rokonaikat egy a tejbegrizhez hasonlo banán-pempöbe szorva.
-
Az 1920-as években Kinában több mind 10 millio ember pusztult el éhinségben, állitlag ebben az idöben mindent hasznositottak az emberek.
-
Neuguineában az 50-es években felütötte a fejét egy a marha-vészhez hasonlo betegség, a Kuru-kor. Az ott élö Forek, traditionálisan elszokták fogyasztani a hozzátartozoik testét és agyvelejét. 1954-ben belett tiltva ez a traditio mireföl a betegség gyorsan visszaszorult.
-
Néhány évtizeddel ezelött, egy Mexiko területén levö hegytetön vészleszállást hajto repülö életben maradt utasai azzal tartották fennt magukat, hogy a halott utasok hulláját feldarabolták és elfogyasztották. A hoban és hidegben még csak hütöszekrényre sem volt szükségük. A kannibalizmust elkövetö utasok között tanult emberek is voltak és késöbb magas positiot töltöttek be.

Azt a repülőt Mexikóban, nem azzal kevered ami az Andokban zuhant le, egy uruguayi rögbicsapattal a fedélzetén?
 
Megjegyzem, simán megennék én is akárki halottat, ha muszáj volna mert nincs más. Annak az már úgyis tökmindegy. Egészen más kategória azonban a szememben az, hogy megöljek valaki élőt emiatt, pláne a feleségemet!
 
Szervusz Ocsnyogdozsong,
Ha én magam meg erre azt mondanám hogy valószinüleg csak azért meri ennyire a száját kinyitni mert ugyis tudja neki ezt lehet . Lehet mert védelem alatt áll hiszen ÖK a Szadi de arabok védik meg Európát meg a világ összes Demokrácijáját ott lent az arab világ ellen . Hiszen Mondom csak ugy magamnak , mert a mi érdekünk ez pontosan ugy mint a határaink védelme a Hindukusnál ahol tizenvalahány évig kutakat furtunk /lásd Herr Struck Német hadügyminiszter kijelentését / Aztán meg minek is a felhajtás ? Ha esetleg nem tévedek itt Europában sem volt sokkal jobb , talán néhol ma sem jobb a nök sorsa . Hiszen a Demokratikus Nyugatnémetországban ugy az 1970-es évekig pont ugy nem mehetett el a feleség dolgozni ha a férje nem járult hozzá és neki sem lehetett külön Bankszámlája . Pedig az nem más kultura ám , aztán Te most azt gondolod , hogy éhinség ideje alatt majd válogatni fognak az emberek hogy kit egyenek meg ??Egye a sajátját ,csak az enyámat nem azt zabálom naponta magam :rohog::rohog::rohog::rohog:
Különben nem tudom Te mennyire emlékszel , valamikor az 50-60-as években lezuhant valahol az Andokban egy repülögép ,vagy tizen túlélték amig reájuk akadtak hettek múltával , most ennyi év útán kezdik elmesélni , hogy utastársaik holtestét kezdték éhségükben megenni . Vagy azt hiszed Leningrad bezárt emberei mint a Napkirály minden nap foglyot ettek ??persze halott foglyott.
 
én nem értem az egészet ! Egy sejk véleménye? Neve rangja közéleti szerepe ?Szunnita Síita? A vallási türelmet tiszteletet megértést nem segíti.Ráadásul logikátlan.Azt vallástól független minhol tudják.A nők szülnek utodot és nem a férfiak. A nők a fontosabbak ha már enni kel valami emberit .
 
Én már azzal is megelégednék, ha az ilyen országok vezetőit nem fogadnák, nem hívnák meg, nem támogatnák, nem barátkoznának velük, uram bocsá' nem kapnának vízumot... :)D) és nem sétálnának velük kézenfogva (!) , mint azt elnöksége idején George Bush tette Fejszállal. Ez komoly. Egy filmben láttam a YouTube-on. Majd megkeresem.

Fejszál egyik fia Turki, Bill Clinton egykori egyetemi évfolyam társa, a szaúdi titkosszolgálat vezetője 1977 és 2001 között (már korábban az aligazgatója volt) és ebbéli minőségében a szaúdi afgán támogatások fő irányítója és koordinálója 1979 és 2001 között. Oszama bin Ladennel is sokat találkozott és jó barátok voltak. 2005-től országa washingtoni nagykövete, azaz a legfontosabb diplomáciai posztot töltötte be. És még rengeteg titkos és nyílt kötelék fűzi őket az Egyesült Államokhoz. 2001. szeptemberében külön repülővel "menekítették" az Oszama családot Szaud-Amerikába.

Semmi perc alatt leállíthatná őket a leghatalmasabb állam, USA.
 
Ilyen szélsőségesen vademberek csakis olyan országokban hatalmaskodhatnak, ahol a nőket rabságban lehet tartani. A patriarchátusoktól semmi jó nem várható. Na de ha valami csoda folytán bevezetnék a matriarchátust, azonnal kitörne a világbéke!

Talán ettől tartanak a férfiak és ezért ösztönzik a férfiasan viselkedő, nőietlen nő ideálját.
 
Szervusztok ,
na látom már beindult a gépezett . Tudom mindenért vagy a valás vagy Putin az ok , de nem is tudom mi a francott tesz a Politika ez ellen !!! Mert ugye ha már annál a rohadt valásnál vagyunk itt Europában , emlekezetem szerint volt ugye egy Napoleonunk Europában meg egy József császárunk akik emlékezettem szerint , ámbár lehet hogy tévedek szétverték az egyházat . Pont ugy mint várjatok csak 1919-ben ugy a Németországbeli Weinár-i köztársáság megszüntette a grófi meg hasonló cimeket és vagyon elkobzás is volt hozzá . Kérem szépen nem mindig a valást kell okolni , hanem azokat akik ezt megengedik és táplálják . Hiszen mindenki nagyon is tudja mi a franc történik Szaud-Arábiában , de szükség van reájuk a Demokrásija nevében !! Szükség van a nyersanyagukra , és a bombázóikra most Jemenben , na meg a pénzükre hogy az ISIS-t meg hasonló szervezeteket fenttudjanak tartani . Különben ök a Szunitákhoz tartoznak és azzok közül is a Wahabitokhoz !!
 
Köszönöm a korrigálás kedves ocsnyogdozsong, valoban Uruguvayban történt azeset.
-
Kedves Kyra_ ne izgassad fel magadat,
-
a keresztény kultur-övezetben napirenden van egy tetszhalott testének az elfogyasztása. Az álldozat egy papnak nevezett személy által van minden esetben frissen elövarázsolva. Ha tájékozott lennél a theologiában akkor tudhatnád, hogy Jézus az ostyában nem szimbolikusan van jelen, hanem "valoban". Aki ebbe kételkedik az nem kerül a menyországban, ilyen konkrét a dolog.
-
A Korán rengeteg hasznos tanácssal szolgál, különös tekintettel az étkezésre ugy minda zsido vallás. Nem vagyok ethimologus de az a gyanum, hogy a "halál" szonak kapcsolata lehet az izlamban emlegetett "halal" szohoz, ami többnyire megfelel a koser kifejezéssel.
-
Mozes és Mohamed sok bölcs dolgot tanitott. A közös étkezés egy ilyen jotanács,
-
Az embereknek közössen kell enniük, mondja a Proféta, mert a közösségben az álldás. "Ahol két emberszámára van mit enni ott egy harmadiknak is jut, ahol hárman esznek ott a negyedik is elfér..." Az evéshez és iváshoz az isteneket is megkell hivni: "jöjj el Jézus légy vendégünk", illetve ahogy az izlam mondja, "Allah nevében".
-
Nem a kapzsiság fékezése a cél, hogy az izlámban nem szabad két kézzel enni, hanem a hygienia. A ball-kéz rezerválva van a popsi mosására. Az állva pisilés nem keleti találmány.
-
Alltalánoságban mondhato, hogy az izlám megengedi minden élönek az elfogyasztását, kivéve a malacot, romlottat (säue) és a disznot, valamint az emberhust.
-
Mig emberhust akkor sem szabad elfogyasztani ha éhenhalunk, a disznohusevésnél lazábbak a törvények. Röviden, embert enni nem "halal", nem megengedett, nem koser, mégha néhény theologus ezt Allahnál is jobban tudja vélni.
-
Forro ételre nem szabad fujni, ugyancsak egy profétáktol származo tanács.
-
A kannibalizmus egy vád amivel a vallások egymás ellen heccelnek. Emberhust enni nem "halal" de lemészárolni a hitetlent az egy höstettnek számit. (Megjegyzem minden valamire valo szent egy fegyverrel van ábrázolva.) ;)
 
"kágyula, post: 4594471, member: 131569"]Szervusztok ,
na látom már beindult a gépezett . Tudom mindenért vagy a valás vagy Putin az ok , de nem is tudom mi a francott tesz a Politika ez ellen !!! Mert ugye ha már annál a rohadt valásnál vagyunk itt Europában , emlekezetem szerint volt ugye egy Napoleonunk Europában meg egy József császárunk akik emlékezettem szerint , ámbár lehet hogy tévedek szétverték az egyházat . Pont ugy mint várjatok csak 1919-ben ugy a Németországbeli Weinár-i köztársáság megszüntette a grófi meg hasonló cimeket és vagyon elkobzás is volt hozzá . Kérem szépen nem mindig a valást kell okolni , hanem azokat akik ezt megengedik és táplálják . Hiszen mindenki nagyon is tudja mi a franc történik Szaud-Arábiában , de szükség van reájuk a Demokrásija nevében !! Szükség van a nyersanyagukra , és a bombázóikra most Jemenben , na meg a pénzükre hogy az ISIS-t meg hasonló szervezeteket fenttudjanak tartani . Különben ök a Szunitákhoz tartoznak és azzok közül is a Wahabitokhoz !! de nem is tudom mi a francott tesz a Politika ez ellen !!!
-
Csokollak Gyula
-
egy diktaturában még ellehet nézni, hogy többesszám harmadik személyben beszélsz a politikárol de, hogy egy demokratiába ugy teszel mindha neked nem lenne semmi közöd ahoz ami itt történik azt nem értem.
-
Azoknál a politikusoknál van a vezetés akiket mi megválasztottunk. Egy jogi államban rengeteg utja modja van annak, hogy a véleményünkkel formáljuk a jövönket.
-
, emlekezetem szerint volt ugye egy Napoleonunk Europában meg egy József császárunk akik emlékezettem szerint , ámbár lehet hogy tévedek szétverték az egyházat .
-
Nem szétverték hanem megcsonkitották öket a privilegiumaiktol (sajnos nem eléggé)
-
Mindenki csak arra emlékszik, hogy a haláltáborokban legyilkot, mindenükböl kifosztott, hazájuktol kiszolgáltatott álldozatok hozzátartozoi "kártéritést" kaptak a háboru után. Odáig nem jutottel sok, hogy utánaszámolna, hogy az összeg még arra sem elég, hogy hozzátartozok egy valamire valo sirkövet állithassanak emlékül a hozzátartozoik számára.)
-
Neked sincs halvány gözöd arrol, holott itt élsz Németországba, hány milliard eurot kap a német-katholikus-egyház évente kártérités cimen, idestova több mind 200 esztendeje a Napoleoni idöben visszavett egyházi javak miatt.
-
Olvassál már utána a történelemkönyvekbe, mit jelent az, hogy "Lehnswesen", az egyház az állam "hübérese" volt, a telkeket kölcsön kapták a királyoktol nem örökbe. Bayorország több mind 1/3-a egyházi birtok volt, "kölcsön"...
-
Pont ugy mint várjatok csak 1919-ben ugy a Németországbeli Weinár-i köztársáság megszüntette a grófi meg hasonló cimeket és vagyon elkobzás is volt hozzá .
-
Ugyan az az eset, azzal a különbbséggel, hogy ezek nem kaptak kártéritést. En jogosnak tartom, hogy mindenki fizessen adot, a "nobless oblige" erre is kötelez.
-
A Weimari köztársaság volt az elsö parlamenti demokratia. Nem csak azt kell nézni, hogy mi lett belölle hanem azt, hogy milyen lehetöségekkel indult. Ez érvényes a napjaink politikájára is.
-
A demokratiára vigyázni kell, részt kell venni benne és nem többeszám harmadik személybe beszélni[/QUOTE]
 
Utoljára módosítva:
Szervusz Ernoe ,
akkor tudod , ha én valakinek kölcsönt adok akkor azt vissza is tudom venni nem ?? Azután ki és kik döntik el hogy mennyi kártéritést kap az egyház ? Mert én nem az biztos ! Aztán nehogy elmeséld már hogy ha én elmegyek válsztani akkor az lesz választva akire szavazok , mert ugye itt személyre nem lehet szavazni tudomásom szerint . Tehát sem Schröder úrat sem pediglen Merkel asszonyt sem személyesen válaszottuk Kancelárá . Aztán esetleg ha mindenfélekép politikálni akarsz Te biztosan emlékszelugye az FDP-re meg a válsztási dumájukra , több Nettott a Bruttóból ! Aztán hogyan is lett ? Csak a Szálloda tulajdonosoknak lett az adó csökkentés nem a dolgozoknak :rohog::rohog: Vagy addig fogunk választani amig a nekünk megfelelö párt lesz a hatalmon . Nem kell a honatyákat annyira védelmezni , ök meghozzák a maguknak megfelelö törvényeket mindenhol . De amugy mi csak ugy vértlenül nem az itteni egyházról beszéltünk hanem a Szadi de araberekröl . Ne keverjünk mindent össze Ernö , mégha nekem sem tettszik sem az egyház hatalma sem pediglen a teszifoszi politika !
 
Kedves Gyula
-
A politika nem a Kanzlerrel, a parlamenti képviselökkel kezdödik és nem is ér nálluk véget.
-
Te ugy látszik nem ismered a lehetöségeidet. A Papok nagy részének fogalma sincs honnan jön a pénz amiböl a cégük táplálkozik, egyszerüen van mind a levegö - gondolják. A politikusok sem tudják, nem is feszegetik mert az nekik mandátumba kerül.
-

-
Remélem tudod követni mi van ebben a videoban. Elnézést az idegennyelvü videoért.
-
Azután ki és kik döntik el hogy mennyi kártéritést kap az egyház ?
-
Ne csinálj belölle egy költöi kérdést, járj utána, nyomozzál mit kap az egyház és honnan? Állj össze emberekkel akiket érdekel és akkor lesznek politikusok és választo-polgárok akik nem félnek utánakérdezni.
-
Nem vagyok öntelt amikor azt állitom, hogy az én kis szurkálásaimnak is a következménye, hogy az egyház elkezdi megszámolni a vagyonát és az adatokat az asztalra tenni. Lehet, hogy nem lesznek készen vele az én életem végéig de örökké nem tart semmi.
-
A topik témájánál maradva, a nök az asztal mellé valok nem a tányérokra. :)
 
Utoljára módosítva:
Azért csak óvatosan más országok megítélésével. Oké, ezek ott nagyon h*lyék.
De nézzük csak meg mi történik nálunk. A nők ugyanabban a pozícióban lényegesen kevesebbet keresnek. Ha egy nő visz szervizbe egy autót automatikusan butaként kezelik. Egy nőnek egész napi munka után is ott a háztartás. A férfiak egy részének a tükörtojásnál bonyolultabb étel atomfizika, a mosógép kezelőfelülete meg a nukleáris gyorsító panelje.
Egyre több ugyan a kivétel, de azért van még lehetőség fejlődni, még akkor is, ha nem húzzuk az asszonyt a hajánál fogva a földön.
 
Jól mondja Ernő, az iszlámban elvileg tilos az emberhús fogyasztása bármilyen körülmények között. Na most ezekután csak az a kérdés, hogy a nők embernek tekintendőek-e minden körülmények között, vagy van egy szürke zóna, amely szerint a nők bizonyos körülmények között nem tekintendőek embernek. Ez ugyebár keresztény egyházakban is kérdéses volt bizonyos időszakokban, sajnos arra most nem emlékszem elég jól, hogy a Korán mennyire tisztázza egyértelműen a nők emberi mivoltának jogállását vagy vannak kiskapuk - újra kéne olvasnom. Az ominózus szaúdi főmufti sejknek sem ártana olvasnia, hiszen látszik, ő sem ismeri eléggé a Koránt, különben arra hivatkozna, nem pedig valami pap szövegére.
Külön sajnálatos, hogy a főmufti valószínűleg nem valamiféle médiahekknek szánta a szövegét, hanem nyilván komolyan is gondolja, - lásd az iszlám világban ma is rendszeres példák mutatják, hogy ott a nőkkel szemben "különleges helyzetekben" mindent meg szabad tennie a férfiaknak. Az meg kultúrantropológiailag-szociálpszichológiailag jellegzetes motívum, hogy olyasvalaki elmélkedik a feleségek megevésének lehetőségeit vizsgáló fontos teológiai kérdésen, aki esetében az esélye a nullával konvergál, hogy valaha is olyan "különleges helyzetbe" (éhínség) kerüljön, amikor tényleg "rákényszerülne" a feleségeit részben vagy egészben "elfogyasztani". Iszlám fundamentalista sejkeknek ez a fajta mentalitása mostanában a "dubajozás" témakörben mutatkozik meg az ottani hétköznapokban - külön tematika az IS, a Boko Haram és hasonlók, szerencsére azok még ott se hétköznapiak.
Valószínűleg egyetértek azokkal a véleményekkel, hogy olyan országok mint Szaúd Arábia képviselői előtt nem szabadna az européer demokráciáknak gazsulálniuk, még geopolitikai kényszerből sem. Persze nehéz meghúzni, hogy hol a határ, ameddig még tárgyalóképesnek tekintendő egy rendszer, egy kultúra, egy politikus, és honnantól már a pacifisták számára sem tárgyalóképes - lásd Tibet, Krím, Baszkföld, Észak-Írország, lappok-számik, kurdok, palesztin-zsidó ellentétek, gyarmatok, gyarmati alapítású országok... - vagy a saját házunk táján...
 
Ez egy provokatív duma!Az iszlám-lehet,hogy hihetetlen-de toleráns vallás.És erkölcsi értéke sok van!l
Mi provokatív duma? Úgy érted, az ominózus főmufti az antiiszlamisták iszlámba beépített ügynöke?

Az iszlám nem egy vallás, hanem sokféle vallás, sokféle felekezettel és irányzattal, köztük kifejezetten intoleráns és agresszív felekezetekkel és irányzatokkal is - e tekintetben például a kereszténységek szemére is bőven van mit vetni, és persze sok más valláséra is. Amúgy vannak ténylegesen toleráns vallások is, az iszlám azonban általában a kevésbé toleránsak közé tartozó vallási konglomerátum, - éppenséggel sajátos elegye toleráns és intoleráns tulajdonságoknak. Az iszlám vallás alapkönyve is sajátos keveréke toleráns és intoleráns dogmáknak - amelyeket aztán persze ki-ki szükségletei, szellemi-erkölcsi színvonala illetve a korszellemek szintjén értelmez. No és szinte egyedülálló az iszlám a vallások között abban, hogy alapdokumentumának némely alapdogmái kifejezetten a "hitetlenek" elleni aktív intoleranciára buzdítanak. Dogma szerint erőszakosan térítő-terjeszkedő vallás az iszlám.
És persze a dogmái között sok erkölcsi érték is van - már amennyiben egyáltalán értelmezhető az, hogy vallási dogma erkölcsi értéket hordoz.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,654
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére