Hírek Súlyos üzenetet küldtek egy magyar Covid-osztály dolgozói

A kormány hivatalos oldalán üzentek a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Covid-intenzív osztályának munkatársai, akik a karácsonyi időszakban is életeket mentenek.

A kormány hivatalos Facebook-oldalán egy videóban adtak bepillantást a fővárosi Gottsegen kórház Covid-intenzív osztályának szakdolgozói, hogyan telik náluk a karácsonyi ügyelet. A megható videós bejegyzésben az ott dolgozó kardiológus szakorvosok egyike elmondta, nem adják fel, és a borzasztó fáradtság, illetve leterheltség ellenére is van egy-két kedves szavuk egymáshoz.

"Sajnos én azt gondolom, a Covid tényleg olyan, mint az orosz rulett, nem lehet tudni, hogy kinél, mit vált ki" – fogalmazta meg az egyik főnővér, aki hozzátette, mindennapjaik mind fizikailag, mind lelkileg rendkívül megterhelőek.

A Covid-osztály munkatársai üzentek a többi Covid-helyzetben helytálló kollégának, valamint az összes egészségügyi szakdolgozónak is, hogy minden körülmény ellenére továbbra is szeressék a hivatásukat, és sose adják fel, hiszen emberekkel foglalkozni a legszebb dolog a világon.
A lakosságnak pedig azt az üzenetet küldik karácsonyra, hogy mindenképpen oltakozzanak.

"Amikor valaki meghal, akkor én mindig kinyitom az ablakot. Hogy a lelke el tudjon menni" – mondta el az egyik intenzív terápiás szakápoló.

covid osztaly.jpg
 
NEm vagyok 70 feletti. Jo par tesztelesen tul vagyok. A fogorvosunk a fizioterapist LAnyom baratnoje akik nem reg voltak egy gyerek fesztivalon, nem tul jol ereztek magukat csinaltattak egy covid tesztet es pozitiv lett. kapasbol 10 ember mind covidos.
Egyreszuk beoltva masik resze nem. A tesztek mutattak ki, hogy fertozottek. Az autoszerelonk oltva volt elkapta 3 hetig borzalmasan erezte magat.
A fertozottseget tesztek mutatjak ki. Hogy te ebbe se hiszel , te dolgod, de a vilagon mindenhol ahol a tesztek kimutatjak a covid virust azt fertozottnek mondjak.
Naponta teszteljük magunkat munka előtt. Bizony, jócskán akad teszt, amit meg kell ismételni, mert 10 perc eltéréssel egy pozitív, egy negatív.
 
A vejem külföldön dolgozik, az utóbbi időkben gyakran volt szüksége a tesztre az utazásoknál.
Volt eset amikor itt a helyi tesztállomáson pozitív volt az eredmény, de semmi gond a határig van még több lehetőség is teszt készítésre és a következő már negatív lett - így ezt mutatta be a telefonján, ahol kérték - igaz plusz egy húszas, de hát erről (is) szól covid biznisz.
 
Ausztriába 500 euróval jutalmaznák azokat, akik hajlandók beoltatni magukat. Mindezt egy hónappal azelőtt, hogy kötelezővé tennék az oltást.
Ki érti ezt???
Szerintem sehol nem lesz kötelező végül. Értelme nincs az biztos, a fertőzést egy oltott is elkaphatja, terjesztheti is, ebből a szempontból sincs értelme. Ráadásul valóban csak pár hónapig ad "védelmet", aki kapott 3.oltást októberben, mostanra már nincs védettsége, akkor mi lesz? Minden embert oltani fognak folyamatosan, amíg meg nem halnak?
Amit bidenék nem tudnak keresztülvinni az USA-ban, azt igyekeznek a többi "liberális" kormány segítségével megtenni. Európában von Leyen a kötelező oltás szószólója, nem csoda, a férje a Pfizer egyik leányvállalatának az orvos igazgatója. Hát így függenek össze a dolgok.
 
A vejem külföldön dolgozik, az utóbbi időkben gyakran volt szüksége a tesztre az utazásoknál.
Volt eset amikor itt a helyi tesztállomáson pozitív volt az eredmény, de semmi gond a határig van még több lehetőség is teszt készítésre és a következő már negatív lett - így ezt mutatta be a telefonján, ahol kérték - igaz plusz egy húszas, de hát erről (is) szól covid biznisz.
A teszt kb 98%-os biztonsággal működik. 2% hiba megengedett.
 
NEm vagyok 70 feletti. Jo par tesztelesen tul vagyok. A fogorvosunk a fizioterapist LAnyom baratnoje akik nem reg voltak egy gyerek fesztivalon, nem tul jol ereztek magukat csinaltattak egy covid tesztet es pozitiv lett. kapasbol 10 ember mind covidos.
Egyreszuk beoltva masik resze nem. A tesztek mutattak ki, hogy fertozottek. Az autoszerelonk oltva volt elkapta 3 hetig borzalmasan erezte magat.
A fertozottseget tesztek mutatjak ki. Hogy te ebbe se hiszel , te dolgod, de a vilagon mindenhol ahol a tesztek kimutatjak a covid virust azt fertozottnek mondjak.
Ez nem hit kérdése, hanem tény. Egyik teszt sem igazol vírust. Valamit mutatnak. Hogy mit, arra kellenének a további vizsgálatok. De nincsenek vagy csak nagyon kevés.
A tesztjük pozitív lett, de ha más vírusra is csináltattak volna, lehet, hogy az is pozitív lett volna. Tavaly például rengetegen haltak meg Magyarországon az influenza miatt. Persze mindegyikre rámondták, hogy koronavírus. Nem az volt. Most meg azt mondják, hogy milyen nagy influenza járvány jön, mert az elmúlt két évben kevesen oltottak az influenza ellen, mert mindenki a koviddal volt elfoglalva. Hát persze, de ezért is ki a felelős? Engem csak az bosszant az egészben, hogy feleslegesen és értelmetlenül halnak meg emberek egy teljesen mesterségesen gerjesztett hisztéria miatt, amit ráadásul egy olyan PCR tesztre (egyetlen tesztre!) alapoznak, ami nem is igazol vírust. Hasonló mint a madárinfluenza. Leölik az állatokat, és utólag ! végeznek vizsgálatokat. A sajtó nagy dirreldurral leírja, hogy mennyi állatot öltek le, hogy terjed madárinfluenza.... Azt már nem írják meg, hogy a vizsgálatok negatív eredményt hoztak. Szégyen ami itt megy és egyszer már megpróbálták a sertésinfluenzával. Akkor még kihagyták a politikusokat. Most már volt az a pénz. Ja és aki meg nem áll kötélnek, azt megölik, ahogy 4 afrikai elnököt, meg most nem rég Haiti elnökét. Nem zengett a sajtó egyikkel sem.....
 
aki meg nem áll kötélnek, azt megölik, ahogy 4 afrikai elnököt, meg most nem rég Haiti elnökét. Nem zengett a sajtó egyikkel sem.....
Haiti egyike annak a 15 országnak a világon, amely Tajvant Kínai Köztársaságként, független országként ismeri el, és nem a Kínai Népköztársaságot.
Moisét a legfelsőbb bíróság elnöke követné a poszton, ám ő a napokban belehalt a koronavírus-fertőzésbe,
 
Ez nem hit kérdése, hanem tény. Egyik teszt sem igazol vírust. Valamit mutatnak. Hogy mit, arra kellenének a további vizsgálatok. De nincsenek vagy csak nagyon kevés.
A tesztjük pozitív lett, de ha más vírusra is csináltattak volna, lehet, hogy az is pozitív lett volna. Tavaly például rengetegen haltak meg Magyarországon az influenza miatt. Persze mindegyikre rámondták, hogy koronavírus. Nem az volt. Most meg azt mondják, hogy milyen nagy influenza járvány jön, mert az elmúlt két évben kevesen oltottak az influenza ellen, mert mindenki a koviddal volt elfoglalva. Hát persze, de ezért is ki a felelős? Engem csak az bosszant az egészben, hogy feleslegesen és értelmetlenül halnak meg emberek egy teljesen mesterségesen gerjesztett hisztéria miatt, amit ráadásul egy olyan PCR tesztre (egyetlen tesztre!) alapoznak, ami nem is igazol vírust. Hasonló mint a madárinfluenza. Leölik az állatokat, és utólag ! végeznek vizsgálatokat. A sajtó nagy dirreldurral leírja, hogy mennyi állatot öltek le, hogy terjed madárinfluenza.... Azt már nem írják meg, hogy a vizsgálatok negatív eredményt hoztak. Szégyen ami itt megy és egyszer már megpróbálták a sertésinfluenzával. Akkor még kihagyták a politikusokat. Most már volt az a pénz. Ja és aki meg nem áll kötélnek, azt megölik, ahogy 4 afrikai elnököt, meg most nem rég Haiti elnökét. Nem zengett a sajtó egyikkel sem.....
Te ezeket a tényként leírt részleteket honnét tudod?
 
A kínai vakcinát szidjátok, hogy milyen rossz hatékonysággal működik, és csak a nyugati jó. A tesztek 100%-a kínai!!!
 
HAlvany seged fogalmad nincs a covidrol es terjedeserol teszteleserol.
Aki pozitiv azt tovabbi tesztelesre kuldik pl vervetel. Ha ez is kimutatja akkor a kornyezetet is letesztelik.

Jobb vagy baloldali mediakban radio tv ,hirek hirado a napi fertozesek , halalesetek szama, es a lelegezteto gepen levoket kozlik szinte orankent.
Hisztibe keves ember hal meg, raadasul nem ragalyos.
De hogy tud nem kell nekunk fals kitalacioid olvasnunk se.
 
A kormány hivatalos oldalán üzentek a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Covid-intenzív osztályának munkatársai, akik a karácsonyi időszakban is életeket mentenek.

A kormány hivatalos Facebook-oldalán egy videóban adtak bepillantást a fővárosi Gottsegen kórház Covid-intenzív osztályának szakdolgozói, hogyan telik náluk a karácsonyi ügyelet. A megható videós bejegyzésben az ott dolgozó kardiológus szakorvosok egyike elmondta, nem adják fel, és a borzasztó fáradtság, illetve leterheltség ellenére is van egy-két kedves szavuk egymáshoz.

"Sajnos én azt gondolom, a Covid tényleg olyan, mint az orosz rulett, nem lehet tudni, hogy kinél, mit vált ki" – fogalmazta meg az egyik főnővér, aki hozzátette, mindennapjaik mind fizikailag, mind lelkileg rendkívül megterhelőek.

A Covid-osztály munkatársai üzentek a többi Covid-helyzetben helytálló kollégának, valamint az összes egészségügyi szakdolgozónak is, hogy minden körülmény ellenére továbbra is szeressék a hivatásukat, és sose adják fel, hiszen emberekkel foglalkozni a legszebb dolog a világon.
A lakosságnak pedig azt az üzenetet küldik karácsonyra, hogy mindenképpen oltakozzanak.

"Amikor valaki meghal, akkor én mindig kinyitom az ablakot. Hogy a lelke el tudjon menni" – mondta el az egyik intenzív terápiás szakápoló.

Csatolás megtekintése 1834839

*
Elgondolkoztató, megható. Valóban embert próbáló feladatokkal szembesülnek, a nap 24 órájában. Megállni sincs idejük, rettenet már maga a beöltözésben végzett munka. Leizzadnak, fűteni kell a betegek miatt, de ők szenvednek a munkaruhájuk, maszkjuk alatt. Nincs elég köszönet és hála...
 
A kínai vakcinát szidjátok, hogy milyen rossz hatékonysággal működik, és csak a nyugati jó. A tesztek 100%-a kínai!!!
Én biztosan nem. A kínai elölt kórokozót tartalmaz, az összes közül ez hasonlít legjobban egy valódi fertőzésre, a szervezet ennél az oltásnál alakítja ki a legteljesebb védekezési reakciót. De éppen ezért nem lehet időseknek adni.
A kínai professzort egyébként megkérdezték, hogy ők miért nem mrns oltást csináltak, azt válaszolta, mert veszélyes. Ezt látjuk is. Egyébként bár a franciáknak sikerült bebizonyítani, hogy Fauciék finanszírozták a wuhani kutatást, a vírus is kínai.:)
 
HAlvany seged fogalmad nincs a covidrol es terjedeserol teszteleserol.
Aki pozitiv azt tovabbi tesztelesre kuldik pl vervetel. Ha ez is kimutatja akkor a kornyezetet is letesztelik.

Jobb vagy baloldali mediakban radio tv ,hirek hirado a napi fertozesek , halalesetek szama, es a lelegezteto gepen levoket kozlik szinte orankent.
Hisztibe keves ember hal meg, raadasul nem ragalyos.
De hogy tud nem kell nekunk fals kitalacioid olvasnunk se.

Nyilván nincs. A pcr után senkit nem küldenek további tesztre. A környezetet meg lehet hogy nálatok tesztelik, nálunk biztosan nem.
Láthatóan nem értetted meg ennek az egésznek a lényegét. Járj utána, hogy az általad szentírásnak gondolt médiában hallottak alapján ténylegesen hány "fertőzöttnél", betegnél és halottnál igazolták ténylegesen a koronavírust. Akkor majd megérted, hogy miről írtam, és nem az én fals kitalációimnak fogod nevezni.
A tömeghisztériára meg egész iparágak épülnek.
 
Utoljára módosítva:
Te ezeket a tényként leírt részleteket honnét tudod?
Ja, lehet tudományos oldalakat is olvasni, lancet és társai. Lehet valódi tudósok vitáit olvasni és meg lehet kérdezni a járványügyi szakembereket is, a sok fizetett "szakértő" után. Nem tudom, hogy te például hány járványügyis véleményét hallottad az elmúlt két évben? Mert én egy ilyen végzettségűt se láttam a médiában szerepelni. Most meg már mindegy is, a "szakértők" is ugyanazokat kezdik mondani, amit ők mondtak már a legelejétől fogva.
Az oltásokkal meg a tesztekkel kapcsolatban pedig érdemes a gyártói oldalakat megkeresni, mindent leírnak. Le kell írniuk, hiszen felelősséget senki nem vállal semmiért. Igaz ez így melósabb, mint ájuldozni a napi koronavírus rémhíreken, de megéri.
 
Beszelsz ossze-vissza. Mo is ha valaki fertozo covidos a teszt utan legyen az tanar vagy gyerek az iskolabol az egesz osztalyt letesztelik. A pozitivokkal tovabbi tesztet csinalnak a csaladjanal stb. HA ez nem igy lenne akkor a vilagjarvany protokol komolyan megsertik.
A jarvanyt minden korhazba hasonloan kezelik. aki nem covidos az nem fog a covid statisztikaba semmilyen korulmenyek kozott bekerulni. Egy orszagnak nem erdeke hogy tobb fertozest "kamuzon" mint a valosag.
A beteg emberek ha elkapjak a virust akkor is covidosnak tekintik mert azonnal el kell kuloniteni, es elsosorban a covidot kell kezelni mert a tudot legutakat tamadja es az letfontosagu szerv akar beteg valaki akar nem mas betegsegbe.

Sokat olvasok ez ugyben es ket kozeli barattol bucsuztam el a lelegezteto gepen, egyik 2 a masik 3 het utan halt meg. Jelenleg kb 10 ismerosom van aki covidos hala ok meg azert nincsenek lelegezteto gepen de ismerem altaluk is az eljarasi folyamatokat.
Tomeghiszti meg ilyen baromsagok , talan meg lapos fold hivokkel is szimpatizalsz, de ide csak valos informaciot irjal ami tala is tudsz tamasztani .
Aki hisztizesnek gondolja milliok halalat, Mo is varosnyi lakossag hunyt el , az faradjon mashova mert minimum elvarhato az empatia a csaladokkal is akiket ilyen veszteseg ert, nem kerdojelezheted meg vagy hisztinek tekintsed csaladtagjuk halalat.
 
Utoljára módosítva:
Nyilván nincs. A pcr után senkit nem küldenek további tesztre. A környezetet meg lehet hogy nálatok tesztelik, nálunk biztosan nem.
Láthatóan nem értetted meg ennek az egésznek a lényegét. Járj utána, hogy az általad szentírásnak gondolt médiában hallottak alapján ténylegesen hány "fertőzöttnél", betegnél és halottnál igazolták ténylegesen a koronavírust. Akkor majd megérted, hogy miről írtam, és nem az én fals kitalációimnak fogod nevezni.
A tömeghisztériára meg egész iparágak épülnek.
Öcsém egész családja most esett át a covidon. Egyiküknél sem készült pcr teszt, csak gyorsteszt, az sem egyszerre, hanem ahogy a tünetek jelentkeztek. Mire a gyereket is letesztelték, őt már a szülők külön kérésére, addigra egy hét is eltelt. Ő is pozitív lett. A családból egy került kórházba, a többieket orvos nem látta, csak telefonon értekeztek a háziorvossal.
 
A legtöbben így. Még a háziorvost se lehet telefonon elérni. Mindenki utólag megy tesztelni, hogy legalább kártya legyen. És mivel itt még mindig a 45 ciklusra gyártott teszteket használják, sok lesz pozitív. Az USA-ban a 30 ciklus feletti teszteket el se fogadják, erről is ennyit. Örüljenek, hogy átestek rajta, különb védettségük lesz, mint bármelyik oltottnak. Sok c vitamin és a szervezet kitakarítására nagyon jók a gyógyteák. Reméljük, hogy aki kórházba került is már meggyógyult és kijött onnan.
Legalább nála csináltak legalább egy vírustenyésztést, hogy tényleg kovidos-e?
 
Beszelsz ossze-vissza. Mo is ha valaki fertozo covidos a teszt utan legyen az tanar vagy gyerek az iskolabol az egesz osztalyt letesztelik. A pozitivokkal tovabbi tesztet csinalnak a csaladjanal stb. HA ez nem igy lenne akkor a vilagjarvany protokol komolyan megsertik.
A jarvanyt minden korhazba hasonloan kezelik. aki nem covidos az nem fog a covid statisztikaba semmilyen korulmenyek kozott bekerulni. Egy orszagnak nem erdeke hogy tobb fertozest "kamuzon" mint a valosag.
A beteg emberek ha elkapjak a virust akkor is covidosnak tekintik mert azonnal el kell kuloniteni, es elsosorban a covidot kell kezelni mert a tudot legutakat tamadja es az letfontosagu szerv akar beteg valaki akar nem mas betegsegbe.

Sokat olvasok ez ugyben es ket kozeli barattol bucsuztam el a lelegezteto gepen, egyik 2 a masik 3 het utan halt meg. Jelenleg kb 10 ismerosom van aki covidos hala ok meg azert nincsenek lelegezteto gepen de ismerem altaluk is az eljarasi folyamatokat.
Tomeghiszti meg ilyen baromsagok , talan meg lapos fold hivokkel is szimpatizalsz, de ide csak valos informaciot irjal ami tala is tudsz tamasztani .
A ki hisztizesnek gondolja milliok halalat, Mo is varosnyi lakossag hunyt el , az faradjon mashova mert minimum elvarhato az empatia a csaladokkal is akiket ilyen veszteseg ert, nem kerdojelezheted meg vagy hisztinek tekintsed csaladtagjuk halalat.
Látom, nem Magyarországon élsz. :) De kérlek ne sértegess és minősítgess csak azért, mert nem tudod, hogy mennek itt a dolgok.
Nem tudod semmivel alátámasztani, amiket írsz, csak azt ismételgeted, amit a médiában hallasz. Most kezdjek el linkeket ide pakolni? Azokat elolvasnád? Senki nem cáfolja, hogy meghaltak emberek. Eddig is így volt, ezután is így lesz. Hogy mi okozta a halálukat, az a kérdés. Mert mindenre ráfogni, hogy koronavírus, ezzel egy óriási veszélyt elhitetni az emberekkel, csak azért hogy beadassanak valamit, amire a többségnek nincs is szüksége, szerintem bűncselekmény. A kórházaknak meg kiadtak egy protokollt, amitől sokáig nem is térhettek el, miért nem jársz ennek is utána? Aki meg mégis megtette, mint pl a romániai doktornő, még a magyar médiában is meghurcolták. Vizsgálat indult ellene, másnap meg visszaengedték dolgozni. Ez a hisztéria, nem az emberek halála, ne akard kiforgatni a szavaimat. Az a hisztéria, hogy egy matematikus modellje miatt kiürítenek 40 ezer ágyat, hazaküldik a betegeket, mert fel kell készülni.... Aztán mi történt? A koronavírussal semmi. De sokan meghaltak azok közül, akiket hazaküldtek, ki a felelős?
Nem beszélve a lezárásokról, és a mindenféle korlátozásokról, amiknek egyrészt sok értelmük nincs, másrészt mindig kiderül, hogy a "nagyokra" nem vonatkoztak. Te is írtad, hogy volt buszoztatás, de jobbat mondok, volt terasznyitás tavasszal, foci eb és sok egyéb iszonyat tömegek mindenhol! És tudod mi volt a "járvánnyal"? Semmi. Egyre vették vissza a PCR tesztek számát, ahogy minden májusban, úgy csökkent a "fertőzöttek" száma, május végére vége is lett. Ősszel meg előveszik a PCR teszteket és kezdődik majdnem minden elölről. Csak azt tudom mondani, hogy járj utána a dolgoknak, hogy egyáltalán igaz-e. Akkor nem laposföldezel másokat.
Egyébként meg mivel Bill Gates már bemutatta legújabb könyvét a klímaválságról, hamarosan úgyis vége lesz az egésznek, a koronavírus már unalmas, jön majd a klímarettegés, majd azt mondják, hogy úgy mutálódott a vírus, hogy "megszelidült", meg el is tűnt. Te meg azt is el fogod hinni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,710
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére