Sütemények

marcsi78

Állandó Tag
Állandó Tag
Színes szeletek szárított gyümölcsökkel – liszt nélkül

Hozzávalók 1 őzgerincformához:
25 dkg sovány túró (szitán áttörve)
2 tojás szétválasztva
3 evőkanál kukoricakeményítő
1 teáskanál vanília kivonat (a kukoricakeményítő + vanília kivonat pudingporral is helyettesíthető)
4 evőkanál porcukor
1 citrom reszelt héja
½ citrom leve
1 evőkanál narancslikőr (pl. Cointreau) – kiskorú fogyasztóknál ezzel megegyező mennyiségű narancslé
10 dkg kandírozott narancshéj, citromhéj, koktélcseresznye – vegyesen

Elkészítés: A kandírozott gyümölcsöket egységesen nagyon apró kockákra vágom, kb. 1 teáskanálnyi kukoricakeményítőt szórok rájuk, összerázom, hogy a finom por teljesen befedje a gyümölcsök felszínét. Ezzel megelőzhető a kis színes kockák lesüllyedése a sütemény aljára.

A tojásokat szétválasztom, a fehérjéből kemény habot verek. A tojássárgáját a cukorral fehéredésig keverem. Az áttört túrót a tojásos keverékhez adom, elektromos habverővel alaposan összedolgozom. Hozzáadom a citrom reszelt héját, a citromlevet, Cointreau-t, végül óvatosan hozzáadagolom a keményítőt. Mivel nagyon könnyű porról van szó, óvatosan kell a keverékhez adagolni, hogy ne borítsa fehér lepel az egész konyhát. A masszába beleszórom az előkészített gyümölcsöket, óvatosan egy spatulával összekeverem, majd hozzáadom a tojáshabot, 8-asokat leírva finoman beledolgozom a masszába, hogy ne törjön össze a hab. Nem nehéz művelet, határozottan, de koncentráltan kell végezni.

A kész, könnyed piskótatésztára emlékeztető állagú keveréket egy sütőpapírral bélelt őzgerincformába öntöm, a felszínét elegyengetem. A 170 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütöm. A sütő ajtaját óvatosan nyitom ki, hogy a hirtelen hőmérséklet-változás következtében a szép magasra nőtt hasáb ne essen össze. A legjobb megoldás, ha 30 perc elteltével tűpróbát végez az ember, ha a hústűre már nem ragad tészta, elkészült a sütemény, a sütő lekapcsolható, 2-3 perc múlva pedig ki lehet venni. Gyakorlott háziasszonyok már a sütemény felszínéből meg tudják állapítani, hogy megfelelően átsült-e. Ha szép világos, tapintásra pedig ruganyos, de már nem rezeg a közepe – elkészült. Nem érdemes sokkal tovább bent tartani, mert akkor könnyen kiszárad, s elveszti könnyű, habos felfújtjellegét.
Az elkészült őzgerincet fátyolnyi porcukorral meghintett sütőpapírral borított rácsra borítom. A sütőforma bélelésére használt papírt óvatosan lehúzom, porcukorral meghintem.
Akkor szeletelhető, ha teljesen kihűlt. Frissen az igazi, de ha egy napot megér a hűtőszekrényben, akkor sem lesz semmi baja.

Sajtos-tejfölös házi lángos

Hozzávalók:
A lángoshoz:
kb. 65 dkg liszt
2,5 dl víz
2,5 dl tej
1 kiskanál só
3 dkg élesztő
Valamint:
10-20 dkg házi tejföl
reszelt sajt ízlés szerint
4-5 gerezd fokhagyma
víz


Elkészítés:
Kb. 1 dl tejet meglangyosítunk, belemorzsoljuk az élesztőt, majd kb. 1 evőkanál lisztet adunk hozzá, és meleg helyen hagyjuk kelni.

A lisztet beleszitáljuk egy tálba, a közepébe mélyedést csinálunk, beleöntjük a kovászt, a megmaradt langyos tejet, a langyos vizet, és hozzáadjuk a sót. Addig dagasztjuk, amíg elválik az edény oldalától. Ha kell, még adhatunk hozzá pici lisztet. Majd letakarva kb. 50 percig kelesztjük. Majd rúddá formázzuk, és 15 darabra osztjuk. Picit gömbölyítünk rajta, majd ismét 30 percet kelesztjük. Majd forró olajban kisütjük a tésztákat. Tejföllel megkenve és sajttal megszórva tálaljuk.

Készíthetünk hozzá fokhagymás kenegetőt, amit a következőképp készitünk: 4-5 gerezd fokhagymát lereszelünk vagy apró darabokra vágunk, felöntjük pici vizzel, megsózzuk, és már kenhetjük is vele a meleg lángost.

CITROMOS PUDING

HOZZÁVALOK(4személyre):
6dkg vaj
12dkg cukor(vaniliás a legjobb)
1citrom reszelt héjja és leve
2nagyobb tojás
6dkg liszt
1kiskan. sütőpor
2-3dl tej.

ELKÉSZITÉS:
A sütőt 200fokra melegitjük. Egy tálban összedolgozzuk a vajat, cukrot és a citromhéjjat. Hozzákeverjük a tojások sárgáját, a lisztet majd jöhet a tej és a citromlé. Végül a keményre felvert tojásfehérjék habját is finoman beleforgatjuk.
A masszát egy alaposan kikent tüzállo tálba öntjük és beleállitjuk egy vizzel töltött edénybe. Kb. 45 percet sütjük

Akkor jo ha a teteje szép aranybarna szivacsos, az alja pedig jo krémes lesz
 

pestisrc

Állandó Tag
Állandó Tag
számomra a flódni adja a legteljesebb ízharmóniát, a dió, mák és alma fantasztikus kevercse, viszont elkészíteni lusta vagyok, sajnos, egyszer talán majd, addig maradnak a kedvenc cukrászdáim
 

Antikbakfis

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy egyszerű, gyorsan elkészíthető és finom sütemény recepje. Kezdők is bátran megpróbálhatják, nem lehet elrontani.

Csodacsónak:

Hozzávalók: 21 dkg liszt, 14 dkg margarin, 1,5 dl tejföl, pici só.

Fentieket összegyúrjuk, majd 2 órára hideg helyre (hűtőbe) tesszük.
Ezután a tésztát vékonyra kinyújtjuk, négyzetekre vágjuk, majd mindegyik négyzet közepébe kevés kemény lekvárt teszünk. (Azért fontos, hogy a lekvár kemény legyen, hogy sütés közben ne folyjon ki.) Alulról, felülről ráhajtjuk a tésztát, majd a két végén – mintha csónakot formáznánk – megcsippentve összefogjuk. Egy tálkában 1 egész tojást picit felverünk, egy másikban durvára vágott diót vagy mogyorót kevés kristálycukorral összekeverünk.
A csónakok tetejét először a tojásba, majd a diós cukorba mártjuk.
Előmelegített sütőben (gázsütő 4-5. fokozaton) addig sütjük, míg a dió kicsit barnulni nem kezd a tetején.
 

marcsi78

Állandó Tag
Állandó Tag
Madártejes-diós palacsinta

Hozzávalók:
kb. 20 darab palacsinta
1 liter tejből készült madártej
kb. 20 dkg dió
ízlés szerint cukor

Elkészítés:
A kisült palacsintát megszórjuk cukros dióval, majd ráteszünk még egy palacsintát, arra újból diót szórunk. A két palacsintát együtt tekerjük fel, és egy közepes jénaiba tesszük. Minden palacsintával így járunk el, míg a jénai tele lesz. Ezek után a palacsintatekercseket a jénaiban feldaraboljuk. A madártejnek csak a sárga részét főzzük meg, és még melegen a palacsintákra öntjük. A megmaradt tojásfehérjéket kevés cukorral keményre felverjük, és rásimitjuk a madártejes palacsinták tetejére. Kb. 150 fokos sütőben addig sütjük, míg a fehérje egy kis színt kap. Hidegen tálaljuk

Pazar túrós palacsinta

Hozzávalók:
12 palacsintához:
25 dkg liszt
3+2 tojás
1/2 l tej
fél kg tehéntúró
1 citrom
40 dkg eper
15 dkg porcukor
2 tasak vaníliás cukor
2-3 evőkanál olaj
1 evőkanál rum
porcukor a szóráshoz

Elkészítés:
A lisztet 3 tojással, 1 csipet sóval és a tejjel simára kikeverjük, lefedjük, 15 percig pihentetjük. Közben a túrót szitán vagy krumplinyomón áttörjük. A citromot megmossuk, héját a túróhoz reszeljük. Az epret megmossuk, szárazra törölgetjük, kicsumázzuk, félbe-negyedbe vágjuk.
A maradék 2 tojást kettéválasztjuk, a fehérjéket 5 dkg porcukorral kemény habbá verjük. A tojások sárgáját a maradék porcukorral és a vaníliás cukorral habosra kikeverjük, a túróhoz adjuk, majd kíméletesen beledolgozzuk a tojáshabot is. A palacsintatésztához adjuk a rumot és az olajat, 12 palacsintát sütünk belőle. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A palacsintákat megkenjük túrókrémmel, megszórjuk eperrel, feltekerjük, és gúlaszerűen tűzálló tálra fektetjük. 10-15 percre betesszük a sütőbe, hogy átforrósodjanak. Porcukorral meghintjük, melegen tálaljuk.

Tálban sült palacsintatekercs

Hozzávalók 8 személyre:
A tésztához:
4 tojás
4 dkg cukor
40 dkg liszt
4 dl tej
szódavíz
A sütéshez: olaj
A töltelékhez:
50 dkg túró
8 dkg aszalt szilva
8 dkg aszalt barack
2 tojás
10 dkg cukor
1 rúd vanília pépje
A krémhez:
5 tojás
8 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
2 dl tejföl

Elkészítés:
A tésztához a tojást simára keverjük a cukorral, a liszttel, a tejjel és egy csipet sóval. Annyi szódavizet teszünk hozzá, hogy jól terülő, nem sűrű tésztát kapjunk. A tésztából a szokásos módon palacsintákat sütünk.

A töltelékhez a túrót áttörjük. Az aszalt gyümölcsöket apróra vágjuk. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját habosra keverjük a cukorral, beletesszük a kikapart vaníliát, és összedolgozzuk a túróval, valamint az aszalt gyümölcsökkel. Végül a fehérjehabot is lazán beleforgatjuk. A töltelékkel betöltjük a palacsintákat, feltekerjük, kettévágjuk, majd kivajazott hőálló tálba tesszük. A krémhez a tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjét 2 ek. cukorral kemény habbá verjük. A sárgáját habosra keverjük a maradék cukorral. Beledolgozzuk a citromhéjat, a tejfölt, végül a habbá vert fehérjét. A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A krémet ráöntjük a palacsintákra, és a sütőben pirosra sütjük. A sütőből kivéve azonnal tálaljuk.

Munka: kb. 35 perc
Fogyasztható: kb. 50 perc múlva
1 adag: 562 kcal
 

marcsi78

Állandó Tag
Állandó Tag
szilvásgombóc

Koszonom szepen a meggyes pite receptet! Holnap kiprobalom! Van valakinek szilvasgomboc recept?

Szilvásgombóc

Hozzávalók:

1 kg krumpli
kb. 30 dkg liszt (a krumpli keményítőtartalmától függően)
1 ek olaj
1 db tojás
2 ek búzadara
10 dkg zsemlemorzsa
szilva (friss, vagy fagyasztott)
porcukor, fahéj, tejföl
csipet só
vaj, vagy olaj a zsemlemorzsa pirításához

A krumplit megmosom és héjában megfőzöm. Még melegen meghámozom, lereszelem és hagyom kihűlni. Ha kihűlt hozzáadom a lisztet, evőkanálnyi olajat, csipet sót, a búzadarát és a tojást. Az egészet egynemű, sima tésztává összegyúrom, rövid ideig pihentetem. A tésztát belisztezett deszkán fél cm vastagra nyújtom, majd késsel vagy derelyevágóval kb. 8x8 cm-es négyzetekre vágom. A négyzetek közepére a kimagozott és fahéjas (por)cukorral megtöltött szilvaszemeket helyezem. A négyzetek sarkait a szilvaszemekre hajtom és gombóccá formázom. Ha a tészta ragadna, a gombócokat egy kevés liszttel meghintem. A gombócokat enyhén sós, forrásban lévő vízben megfőzöm. Ha a gombócok feljöttek a víz felszínére, akkor még 1 percig főzöm, szűrőkanállal kiveszem, lecsepegtetem, majd egy kevés olajon megpirított zsemlemorzsába forgatom. Fahéjas, vaníliás porcukorral meghintve, tejföllel meglocsolva, melegen tálalom.(Ugyanígy készül a barackos gombóc is, csak a töltéshez szilva helyett sárgabarackot használok, ez esetben fahéj helyett vanília szerepel.)

Túrógombóc

Hozzávalók: (3-4 személy részére):
2 tojás
50 dkg túró
9 evőkanál búzadara
csipet só

A prézlihez:
olaj
zsemlemorzsa

Tálaláskor:
tejföl, porcukor ízlés szerint

Elkészítés:
A túrót a tojással, a sóval, citromhéjjal és a darával kézzel jól összegyúrom. Nedves kézzel gombócokat formázok belőle és forró, enyhén sós vízben kb. 10 percig főzöm. (Ha feljönnek a víz tetejére, és félbevágva szép egyszínű a belsejük, akkor vannak készen.)
A kifőtt gombócokat leszűröm és az olajon megpirított zsemlemorzsába forgatom. Mi porcukorral kikevert tejföllel jól nyakonöntve szeretjük.
(Én úgy szoktam csinálni, hogy kifőzés előtt pár órával összekeverem a hozzávalókat és berakom a hűtőbe, így a búzadara is megszívja magát és látom ha a massza rendesen összeállt; teszek még bele 1 cs. vaniliacukrot és 1 citrom héjját, ha van itthon)
 

marcsi78

Állandó Tag
Állandó Tag
Szilvalekváros derelye

Hozzávalók: 0,5 kg krumpli, 2 tojás, 1 teáskanál só, 0,5 kg liszt, 1 evőkanál zsír, szilvalekvár.

Elkészítés: A héjában főtt krumplit meghámozzuk, összetörjük. Amikor kihűlt, összegyúrjuk a tojással, sóval, liszttel. Kisujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, kockákra vágjuk, megkenjük szilvalekvárral és egymásra hajtogatjuk. Forró, sós vízben megfőzzük, majd bő zsírban pirítot6t prézlibe forgatjuk. Tálalás előtt porcukorral meghintjük.

Lúdláb meggyel /Kató receptje Székelyudvarhelyről /

Hozzávalók:
7 tojás,
7 evőkanál cukor,
6 evőkanál liszt,
2 evőkanál kakaó,
1 tasak sütőpor,
1 tasak vaníliás cukor

A krémhez:
5 tojás,
30 dkg porcukor,
20 dkg reszelt étcsokoládé (vagy 2 evőkanál kakaó),
25 dkg margarin,
50 dkg meggy

Elkészítés: A hozzávalókból piskótalapot készítünk. Mikor kihűlt, hosszában kettévágjuk. (Tepsi mérettől függően.)

Sütés: előmelegített sütőben 200 fokon kb. 25 - 30 percig. (Légkeveréssel 180 fokon 20 perc.)
Gőz fölött a tojásokat a cukorral sűrűre főzzük, mikor a krém kihűlt, hozzáadjuk a reszelt csokoládét és a margarint. A piskótalapra rákenjük a krém felét, rárakjuk a kimagozott meggyszemeket, majd a meggyszemekre rákenjük a megmaradt krémet. Csoki mázzal vonjuk be.

Máz: 10 dkg margarint felolvasztani, a tűzről levéve 3 evőkanál kakaóval elkeverni, 2 kávéskanál porcukrot, 1 kanál olajat belekeverünk! (A krém tetejére kell tenni!).

Diós krémes

5 tojás sárgája, 30 dkg porcukor, 10 evőkanál víz, - habosra keverjük, hozzáadunk 12 dkg darált diót, 16 dkg lisztet, 1 sütőport, 5 tojás habját.
Kb. 0,5 óráig sütni.
Krém: 16 dkg darált diót 8 evőkanál tejjel felfőzünk. 16 dkg vajat 25 dkg cukorral kikeverünk és hozzáadjuk a dióhoz.

A sült tészta tetejét rummal, vagy rum aromával meglocsoljuk, és rákenjük a krémet.

Máz: 15 dkg cukrot, 0,3 dl vízzel, 3 evőkanál kakaóporral sűrűre főzzük, majd 6 dkg vajat belekeverünk a tűzről levéve, kihűtve, hidegen a krém tetejére kenjük.

Megjegyzés: A máz mennyiségeit pontosan be kell tartani, mert ha hígabbra sikerül, lefolyik, és nehezen alvad meg. Szeletelni másnap lehet.
(Ebből a tésztából kiváló dióstorta is készíthető!)

Dédi mama (intelligens krémese)

Hozzávalók:
8 tojás, 30 dk porcukor, 1 liter tej, 15 dkg (ráma) margarin, 9 púpozott evőkanál liszt, 3 csomag vanilliás cukor, csipet só.
A porcukrot a vanilliáscukror és a 8tojás sárgáját, a margarint kikevered
fehérre (habosra).
Ezután lassan keverve hozzáadod a 6 evőkanál lisztet és az 1 liter szobahőmérsékletű tejet és a csipet sót. Jól összedoldozod és hozzákevered a közben kemény habbá felvert tojásfehérjét. A massza olyan lesz mint a madártej.
Kb. 6X25X40 cm tepsibe sütőpapirt teszel és beleöntöd a masszát.
Hideg sütőbe téve alágyújtás után max.15 percig maximum lángon utána még 1 óráig anélkül, hogy a sütő ajtaját kinyitnád sütöd. Benn hagyod kihűlni langyosra, mert összeesik.
A krémes "megcsinálja" magától a krémes tészta alját és tetejét, közben a kb.2cm vastag finom krémet. ezért hívják "okos" vagy intelligens krémesnek.
A tepsiben vágd fel kihűlés után igen éles késsel. A végén porcukrozd.
 

marcsi78

Állandó Tag
Állandó Tag
Madártej szelet

Hozzávalók:
8 tojás
12 evőkanál cukor
13 evőkanál liszt
2 vaniliáscukor
4 dl tej
18 dkg margarin
10 dkg porcukor
1 teáskanál sütőpor
4 dl tejszín


8 tojásfehérjét, 8 evőkanál cukorral habbá verünk. 8 evőkanál lisztben elkeverünk egy teáskanál sütőport, a kemény habhoz adjuk és megsütjük. Krém: 8 tojás sárgáját, 4 evőkanál cukrot, 5 evőkanál lisztet, 2 evőkanál vaníliáscukrot 4 dl tejben elkeverjük. Sűrűre főzzük kihűtjük- 18 dkg margarint 10 dkg porcukorral alaposan kikeverjük és a kihűlt krémhez adjuk, majd a tésztára simítjuk. Tetejére 4 dl tejszínből kemény habot verünk, csokireszelékkel megszórjuk.

35 * 25 cm-es tepsiben készült.

Kráter süti

Hozzávalók:
A pudinghoz: 2 csomag vaníliás puding, 9 dl tej, 6 evőkanál cukor
A tésztához: 5 tojás, 25 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor,1 dl tej, 1 dl olaj, 25 dkg liszt
2 evőkanál kakaó, 1 csomag sütőpor
A mázhoz: 2 pohár tejföl, 4 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor

Elkészítés: A pudingot megfőzzük, félrerakjuk kihűlni (néha keverjük meg, hogy ne legyen hártyás a teteje).
Az 5 tojássárgáját, a 25 dkg cukrot és a vaníliás cukrot elkeverjük. Lassan hozzáadjuk az 1 dl tejet, az 1 dl olajat, majd a lisztet, kakaót, a sütőport, és a végén a kikevert tésztához adjuk a keményre vert tojás habját. Sütőpapírral vagy vajjal, liszttel kikent tepsibe tesszük a tésztát, és vizes kanállal beleszaggatjuk a pudingot. 180 fokon megsütjük. 2 pohár tejfölbe elkeverünk 4 evőkanál porcukrot és 1 csomag vaníliás cukrot, és a forrón kivett sütire öntjük szépen elkenve. Ettől lesz olyan kráteres.

Barackok

20 dkg lágy vajat, 25 dkg porcukorral elkeverünk. Adjunk hozzá 1 egész tojást, 1,5 dl tejet és 8 dkg lisztet, amiben 2 teáskanál sütőport előzőleg elkevertünk.
Ezt a folyékony masszát egy óráig pihentessük a konyhában. (nem hűtőben)

Utána keverjünk hozzá 70 dkg lisztet és kézzel dolgozzuk össze, gyúrjuk tésztává.
Gömbölygessünk kicsi golyókat a tésztából, és sütőpapiros tepsin, forró sütőben süssük világossárgára. Én a golyókat sütés elött tenyérrel egy kissé lelapítottam. Nagyon vigyázzatok, hogy ne süssétek túl a golyókat, mert akkor utána már száraz lesz a süti. Éppen csak egy kis színt kell kapnia sütéskor.

Ezután a sütőből kivéve, még melegen egy késsel vagy kávéskanállal kivájtam a félgömbök közepét.

A töltelékhez egy fémedényben 20 dkg vajat gőz fölött, 3 egész tojással és 6 dkg cukorral krémmé főzzünk. Adjuk hozzá a kivájt félgömbők közepét, rumot és egy púpos evőkanál baracklekvárt. Színezzük meg kakaóporral . Töltsük be a barackokat és illesszük össze.

A színezéshez a piros és a zöld ételfestéket egy kevés langyos vízben feloldjuk és ecsettel fessük be a barackok egyik oldalát pirosra először pirosra , majd forgassuk azonnal kristálycukorba. Majd ezután a másik felét pedig zöld színűre és szintén cukorba.

Náhány tipp : a félgömbök kivájását fontos, hogy még melegen végezzük! Ha pár el is törik belőle, nem gond, mert jó lesz a töltelékbe.

Nem száraz, finom omlós! Diszítéshez zöld levélkét, vagy szegfűszeget is használhatsz.
 

E-Muffin

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok,
Nem tudom, hogy volt-e már ez a recept, múlt héten találtam a neten, elkészítettem és nagyon finom volt.
Sok szeretettel, Eszter


Barackos túrókrém

Hozzávalók:
 ½ kg túró
 1-2 dl sűrű tejföl
 baracklekvár
 ½ l tejszín
 10 dkg csoki
 sárgabarack konzerv
 picike só
 babapiskóta

Ha a túró nagyon száraz, akkor 2 dl, ha krémesebb 1 dl tejföllel összekeverem, de legjobb, ha mixerrel krémesítem. Annyi baracklekvárt keverek hozzá, hogy elég édes legyen, de egy nagyon pici sót is adok hozzá.
A tejszínt felverem, és felét lazán a túróba forgatom. A barackot felkockázom, és azt is a túróhoz adom.
A csokit a mikróban felolvasztom, annyira kihűtöm, hogy még folyós legyen és belekeverem a tejszínhab másik felébe.
A két réteget felváltva szép poharakba teszem, tejszínnel, barackkal és babapiskótával díszítem.
A piskóták egyik felét olvasztott csokiba mártom, és színes cukorban megforgatom.
 

kazsuki

Állandó Tag
Állandó Tag
Könnyen elkészíthető, finom!!!

Mézes franciakrémes

Hozzávalók:
Tészta:
10 dkg porcukor
1 egész tojás
1 db tojássárgája
5 dkg margarin
1 ek.méz
1 kiskanál szódabikarbóna

Elkészítés:
A hozzávalókat gőz fölött felkell olvasztani, majd 30 dkg lisztet belegyúrni. a tepsi hátoldalán 2 lapot sütni belőle.

Krém:
1 l tej
2 cs. vaníliás pudingport 2 ek. lisztet, 3 tojás sárgáját, 1 cs. vaníliás cukrot megfőzni.
15 dkg porcukrot,10 dkg margarinnal kikeverünk és a főzött krémhez adjuk kihűlés után.

Hab:
0,5 liter tejszín /HULALA /
1 cs. vaníliás cukor
1 habfixálóval kemény habbá verve.

Máz:
1 Katica tortabevonó 4 ek. olajjal gőz fölött felolvasztva.

Elkészítés:
Az egyik kisült lapra rákenjük a csokimázt, megvárjuk, míg megdermed, majd négyzet alakúra felkockázzuk. Így nem nyomódik össze a krém mikor szeleteljük a sütit.

A alsó lapra rákenjük a vaníliás krémet, arra jön a kemény tejszínhab, utána beborítjuk a kockára vágott csokis lapokkal.
Hűtőben dermesztjük egy éjszakán át, és szép állása lesz.
 

Dorcikababa

Állandó Tag
Állandó Tag
Apró sajtos pogácsa

Hozzávalók

  • elkészítés:50 - 60 perc
  • nehézség:normál
  • sütési hőfok:200 ℃
  • sütési idő:20 perc


  • 50 dkg liszt
    25 dkg Rama sütőmargarin
    1 darab tojás
    1 dl tejföl
    1 tk só
    15 dkg sajt
    4 dkg élesztő
    1 dl tej
    1 darab kockacukor
Elkészítés

Minden alapanyag szobahőmérsékletű legyen. Ezt a pogit nem lehet elrontani, olyan egyszerű és finom. Az alapanyagokat egy tálban összegyúrjuk. Ragadni fog, de kb 3 órát kell letakarva pihentetni és ezalatt megkel. Lisztezett deszkára borítjuk, tetejét is lisztezhetjük és 2 cm vastagságúra kinyújtjuk. Apró pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Tepsibe rakjuk, de ne érjenek össze. A tetejüket tojássárgával megkenjük és kb. 8-10 dkg reszelt sajttal megszórjuk. Sütőt előmelegítjük, kb. 20 percig 200-250 fokosra. A sütő közepére helyezzük a tepsit és alsó felső sütő állásban, szép pirosasra megsütjük. Jó étvágyat.

Konyakmeggyes süti



  • Csokimáz 1-2 evőkanál kakaópor
    5 dkg vaj vagy sütőmargarin
    12 dkg porcukor
    2 tojásfehérje
  • Krém magozott meggy
    konyakmeggy aroma
    20 dkg porcukor
    4 evőkanál liszt
    1/2 liter tej
    1 Rama Sütőmargarin
  • Piskóta 6 kanál liszt
    6 kanál cukor
    6 tojás
  • Tésztához 5 dkg cukor
    tej
    1 evőkanál kakaópor
    5 dkg zsír vagy sütőmargarin
    1/2 sütőpor
    2 tojássárgája
    25 dkg liszt
Elkészítés

A cukorból, lisztből, tojássárgájából, sütőporból, zsírból vagy sütőmargarinból, kakaóporból tejjel rugalmas tésztát gyúrunk, 2 lapot sütünk belőle. A piskótát a szokásos módon készítjük el. A krémhez a tejet a liszttel felfőzzük, ha kihűlt hozzákeverjük a margarinnal elkevert cukrot és a meggyaromát. A kisült piskótát kockákra vágjuk, óvatosan a krémbe vegyítjük, meggyszemekkel dúsítjuk. A meggyes krémmel megtöltjük a két lapot. A csokimázhoz a tojásfehérjét a cukorral gőz fölött felverjük, belekeverjük a vajat vagy sütőmargarint és a kakaóport, majd a tésztára tesszük.
 

angyal1221

Állandó Tag
Állandó Tag
Ribizlis túróparfé


A legfinomabb jeges túródesszert, könnyű és a ribizliszemektől nagyon üde.

Hozzávalók:

• 50 dkg túró
• 30 dkg ribizli
• 2 dl tej
• 2,5 dl tejszín
• 5 evőkanál cukor
• fél citrom héja

Keverjük össze a túrót a tejjel, adjuk hozzá a cukrot és a citromhéjat, majd botmixerrel krémesítsük. A tejszínt verjük kemény habbá, és a megmosott, leszemezett ribizlivel együtt keverjük óvatosan a krémes túróhoz. Simítsuk körülbelül 1 literes, kerek tálba a túrókrémet, majd tegyük a mélyhűtőbe. Tálalás előtt 10-15 percig hagyjuk szobahőmérsékleten olvadni, majd borítsuk ki a formából, és szeleteljük.

Elkészítés: 20 perc + fagyasztás
Egész adag: 1198 kcal


Málnahabos fagylalttorta


Torta is, és hideg is, kell ennél kényeztetőbb édesség a nagy melegben?

Hozzávalók egy 18 cm átmérőjű tortához:

• 10 dkg liszt
• 10 dkg vaj
• 10 dkg cukor
• 2 egész tojás
• 1 teáskanál sütőpor
• 50 dkg málna
• 3 dl tejszín
• 5 evőkanál cukor

A felolvasztott vajat keverjük habosra a cukorral, adjuk hozzá a lisztet és a sütőport, majd az egész tojásokat. Kivajazott, kilisztezett (18 cm átmérőjű) tortaformában, 180 °C-ra előmelegített sütőben 30 perc alatt süssük aranybarnára, ha kihűlt, vágjuk ketté.
A málnát pürésítsük botmixerrel, és keverjük hozzá a cukrot. A tejszínt verjük kemény habbá, és óvatosan keverjük el a málnával. Tegyük vissza a formába a torta alját, szedjük rá a málnahabot, majd a torta tetejét is helyezzük rá. Rakjuk 3-4 órára a mélyhűtőbe, majd szeletelve tálaljuk.

Elkészítés: 60 perc + fagyasztás
Egész torta: 2863 kcal

sütés nélkül készíthető nyári édesség


Ribizlis joghurttorta

Hozzávalók:

• 4 dl tejszín
• 400 g joghurt
• 10 dkg cukor
• 1 tk. vaníliaeszencia (vagy 2 csomag vaníliás cukor)
• 2 csomag instant zselatin fix
• 1 csomag babapiskóta
• kb. 1 dl langyos tej
• 10 dkg ribizli



Rétegezzünk egy kapcsos tortaforma aljába langyos tejbe mártogatott babapiskótát. A tejszínt verjük fel a cukor felével és az instant zselatin fixszel (ezt nem kell felmelegíteni, elég a folyadékhoz keverni), majd keverjük hozzá a joghurtot, a maradék cukrot és a vaníliát. A krémet öntsük a babapiskótára, és végül szórjuk meg a tetejét a leszemezett ribizlivel. Egy éjszakára tegyük hűtőbe, és másnap már fogyasztható is.




Gyors banános csokikrém málnával



Hozzávalók személyenként:

• 1 banán
• 1 púpos evőkanál instant kakaópor (vagy 1 tk. hagyományos kakaópor + 1 tk. cukor, de ha akad egy kis ek. olvasztott csokoládé, akkor azzal is tökéletes)
• 7-8 szem málna


Szemérmetlenül egyszerű édesség, viszont csokiimádóknak kötelező kipróbálni. A banánt törjük össze villával – nagyon fontos, hogy nem szabad turmixolni, mert akkor nagyon híg lesz az állaga –, és keverjük bele az instant kakaóport. A krémet öntsük tálkákba vagy poharakba. Nem tűnik túl nagy mennyiségnek az 1 banánból és 1 evőkanál instant kakaóporból kevert krém, de éppen elég, mert egészen tömény édesség. Jót tesz a krémnek, főleg nyáron, ha fél órára hűtőbe kerül, bár azonnal is fogyasztható. Tálalás előtt a banános csokikrém tetejét még pakoljuk meg friss málnával. A krémen a banán íze alig érezhető, a csokoládé és a málna pedig mindig nyerő páros.




Sport szelet

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált keksz
  • 3 evőkanál kakaó
  • 25 dkg rama sütőmargarin (olvasztva)
  • 2 dl langyos tej
  • 25 dkg cukor
  • rumaroma
  • 2 evőkanál olaj
  • 10 dkg csokoládé-ét (pl. Katica)
Elkészítés:

A kekszet a kakaóval összekeverem, beleöntöm a rámát, majd a langyos tejbe kevert cukrot és rumaromát (ízlés szerint). Ezt a masszát úgy 25x35-40 cm tálcára, vagy jénai tepsibe terítem egyenletesen, majd fakanállal lenyomkodom, hogy sima legyen a teteje. Forralt vízen felolvasztom az étcsokit az olajjal, amit az előzőleg elkészített masszára öntök és elsimítom. 20 percig hűtőbe rakom, utána téglalap alakúra vágom. Ha van otthon fehér csokoládé a tetejére csurgatok, így még szebb.
Megjegyzés:

NEM kell sütni!!! Gyorsan elkészül, különösen célszerű szülinapra, gyerekzsúr alkalmával elkészíteni, szállítható. Nagyobb tálcára téve vékonyabb és több darab lesz, jobban hasonlít az igazira.
Nagyon finom és gyorsan elkészíthető édesség. Kislányom kedvence.
 

angyal1221

Állandó Tag
Állandó Tag
Majom muffin
Csokis muffint sütünk, vékonyan megkenjük csokikrémmel, egy egész piskótallérral kirakjuk a pofikáját és fél-fél piskóta tallérral a füleit. Szemét és orrát olv. csokipöttyel díszítjük, szájat piros lekvárral rajzolunk

Kekszes túrós
Egy négyszögletes jénai alját kirakunk kocka alakú háztartási kekszel és a következő túrókrémet töltjük rá: 25 dkg túró, 1 nagy pohár teföl, 6 ek. cukor, 1/2 dl vízben megmelegített 2 kk. zselatin, 2 dl Hulala kemény habbá verve, 1 vaníliáscukor. Összekeverjük a hozzávalókat, a Hulalát kemény habbá verjük és óvatosan a túrós masszába keverjük. Ezt kenjük a kekszre. Utána a tetejét is kirakjuk keksszel. Szeletelt gyümölccsel díszítjük, majd bevonjuk az egészet gyümölcszselével. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen és a keksz megpuhuljon.

Szórós túrós
Hozzávalók: 25 dkg rétesliszt, 18 dkg cukor, 1/2 sütőpor, 1 citrom reszelt héja, 5 dkg vaj, 50 dkg túró, 2 tojás, 3 dl. tej, 1 vaníliáscukor.
Végy egy tálat, szórd bele a kimért lisztet, cukrot, sütőport, a citrom reszelt héját, alaposan keverd össze. Kenj ki egy kb. 20x30 cm-es tepsit vastagon a vajjal, szórd bele a fele lisztes keveréket, ezután morzsold reá a túrót, majd megint szórhatod a maradék lisztes keveréket. Mérd ki a tejet, üss bele két tojást, keverd el jó habosra, ezt lassan öntsd a tepsiben lévő túrósra, úgy, hogy mindenhová jusson. Szórd meg a vaníliáscukorral. Nincs más hátra, dugd a tepsit előmelegített jó, forró sütőbe, süsd addig, amíg egy picit meg nem pirul a teteje. Vágd kockára, hintsd meg porcukorra.

KAKAÓS CSIGA


Este bedagaszt, hűtőbe tesz, másnap kinyújt, tölt, teker, ken, keleszt, süt...
...és kész a reggeli, friss péksütemény!:)


Kelt tészta:
· 2 dl tej
· 4 dkg kristálycukor
· 5 dkg friss élesztő
· 40 dkg liszt
· 1 tojássárga
· 4 dkg vaj
· 1 csipet só

Töltelék:
· 10 dkg olvasztott vaj
· 5 ek porcukor
· 2 cs vaníliás cukor
· 3 púpos ek kakaópor
· fahéj
· 1 mk rum
Tetejére:
· 2 tojássárga
· 2 dl habtejszín
· kristálycukor
Tálaláshoz:
· porcukor

Elkészítés:

1. Langyos cukros tejben felfuttatom az élesztőt.
2. A tészta többi hozzávalóját összekeverem, végül hozzáadom az élesztős tejet. Legalább 10 percet dagasztom. Meleg helyen, letakarva egy órát kelesztem.
3. Ezalatt habosra keverem a töltelék hozzávalóit és a hűtőbe teszem.
4. A megkelt tésztát négyzet alakúra és vékonyra nyújtom. Megkenem töltelékkel és a hosszanti oldalánál fogva, szorosan feltekerem. Éles késsel 3 cm vastag karikákra szeletelem. Kivajazott tepsibe teszem, kb. 2 cm távolságra. A tetejüket tojássárgával megkenem, és egy órát kelesztem. Ezalatt a csigák szépen összenőnek.
5. Előmelegített sütőben, közepes fokozaton, kb. 25 percig sütöm. Meglocsolom az egészet felmelegített habtejszínnel. Ettől lesz finom, puha a héja és még foszlósabb a tésztája. Kristálycukrot szórok a tetejére. Takarékon még 10 percet sütöm. Rácson hagyom hűlni. Tálalás elött meghintem porcukorral.



Kakaós csiga recept

KAKAÓS CSIGAEste bedagaszt, hűtőbe tesz, másnap kinyújt, tölt, teker, ken, keleszt, süt...

...és kész a reggeli, friss péksütemény!:)


Kelt tészta:
· 2 dl tej
· 4 dkg kristálycukor
· 5 dkg friss élesztő
· 40 dkg liszt
· 1 tojássárga
· 4 dkg vaj
· 1 csipet só

Töltelék:
· 10 dkg olvasztott vaj
· 5 ek porcukor
· 2 cs vaníliás cukor
· 3 púpos ek kakaópor
· fahéj
· 1 mk rum
Tetejére:
· 2 tojássárga
· 2 dl habtejszín
· kristálycukor
Tálaláshoz:
· porcukor

Elkészítés:

1. Langyos cukros tejben felfuttatom az élesztőt.
2. A tészta többi hozzávalóját összekeverem, végül hozzáadom az élesztős tejet. Legalább 10 percet dagasztom. Meleg helyen, letakarva egy órát kelesztem.
3. Ezalatt habosra keverem a töltelék hozzávalóit és a hűtőbe teszem.
4. A megkelt tésztát négyzet alakúra és vékonyra nyújtom. Megkenem töltelékkel és a hosszanti oldalánál fogva, szorosan feltekerem. Éles késsel 3 cm vastag karikákra szeletelem. Kivajazott tepsibe teszem, kb. 2 cm távolságra. A tetejüket tojássárgával megkenem, és egy órát kelesztem. Ezalatt a csigák szépen összenőnek.
5. Előmelegített sütőben, közepes fokozaton, kb. 25 percig sütöm. Meglocsolom az egészet felmelegített habtejszínnel. Ettől lesz finom, puha a héja és még foszlósabb a tésztája. Kristálycukrot szórok a tetejére. Takarékon még 10 percet sütöm. Rácson hagyom hűlni. Tálalás elött meghintem porcukorral.




Kakaós pillangó

Hozzávalók 9 db-hoz:
· 35 dkg liszt
· 1,25 dl tej
· 3 ek kristálycukor
· 1 cs szárított(!) élesztő
· 8 dkg vaj
· 1 egész tojás és egy tojássárga
· 1 csipet só
· 1 mk kardamom
Kakaós töltelék:
· 4 dkg puha vaj
· 1 cs vaníliás cukor
· 3 ek porcukor
· 2 tk kakaópor
· 1 mk rum
· 1 mk fahéj
Tetejére:
· 1 tojássárga
· jégcukor v. kristálycukor

Elkészítés:

1. A szitált liszthez adom a kelt tészta további hozzávalóit. Dagasztófejjel ellátott robotgéppel, addig keverem, amíg a tészta el nem válik a tál falától. Átgyúrom. Letakarva hűtőbe teszem, 1 óra alatt duplájára kelesztem.

2. Ezalatt habosra keverem a töltelék hozzávalóit és a hűtőbe teszem.

3. A megkelt tésztát vékonyra, kb. 30x50 cm téglalappá nyújtom. Egyenletesen megkenem a hideg töltelékkel. Hosszanti oldalainál kezdve szorosan feltekerem. A tekercset a képen látható módon felszeletelem. A trapézok közepét egy fakanál nyelével lenyomom.

4. A pillangókat sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, nem túl közel egymáshoz, hogy legyen helyük hízni! Tetejüket megkenem tojássárgával és megszórom kristálycukorral. 15 percet kelesztem.

5. Előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 15 perc alatt aranybarnára sütöm. Rácson hagyom hűlni. Vaníliás porcukrot szitálok a tetejére.

Csokis nosztalgia torta


A krém hozzávalói:
  • 4 egész tojás
  • 20 deka kristálycukor
  • 2 tasak vaníliás cukor
  • 20 deka keserűcsoki
  • 20 deka vaj
  • 3 ek. rum
Fém habüstbe ütöm fel a tojásokat, hozzáadom a cukrot, a vaníliáscukrot és elkeverem. A csokit megolvasztom. (pl. Lindt Excellence 70%) Egy edényben 2 ujjnyi vizet forralok, majd ráteszem a habüstöt, és gőz fölött habosra keverem a tojáskrémet. A gőzről levéve beledolgozom az olvasztott csokit és a rumot, majd teljesen lehűtöm a krémet. Ezután hozzáadom a szobahőmérsékletű vajat, és habosra keverem. Még habosabb lesz a krém, ha 2 keverés között fél órára behűtöm, és újra kikeverem.


A diós tészta hozzávalói:
  • 10 deka puha vaj
  • 20 deka cukor
  • 4 tojás
  • 1 csipet só
  • 10 deka dióbél
  • 25 deka liszt
  • 3 tk. sütőpor
  • 4 ek. rum
  • 1 mokkáscsésze tej
A diót tepsire terítem, és forró sütőben pár perc alatt enyhén megpirítom. Amikor kihűlt, egy nagy éles késsel deszkán durvára aprítom.

A tojásokat szétválasztom, a fehérjét sóval kemény habbá verem, majd hidegre teszem. A tojássárgákat a puha vajjal és a cukorral habosra keverem, beledolgozom a rumot, a tejet, a sütőporos lisztet meg a diót, végül óvatosan beleforgatom a tojáshabot is. Egy 26 cm-es kapcsos tortaforma aljába sütőpapirt fektetek és belesimítom a tésztát. 175°C fokos sütőben 25-30 perc alatt készre sütöm, és a formában hagyom kihűlni.
3 lapba vágom a tésztát, megtöltöm a krémmel és be is vonom vele. Egy éjszakára a hűtőbe teszem, mielőtt felvágnám


Mákos zebratorta


Hozzávalók:
  • 20 deka liszt
  • fél tk. sütőpor
  • 5 deka cukor
  • 8 deka vaj
  • 1 tojás
  • 1 csipet só
A krémhez:
  • 50 deka krémesre áttört túró
  • 20 deka Philadelphia krémsajt
  • 4 dl tejföl
  • 1,5 dl olaj
  • 25 deka cukor
  • 2 tojás
  • 15 deka darált mák
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
A tészta hozzávalóit öszegyúrom, és pihentetés nélkül kibélelek vele egy 26 cm-es kapcsos tortaformát. A túrókrém hozzávalóit (mák kivétélevel) egy nagy keverőtálba teszem, és kézi mixerrel addig keverem, amíg teljesen sima, csomómentes krémet kapok. Megfelezem a krémet, és az egyik felébe beekeverem a darált mákot. Elkezdem a forma töltését. Egy mártásos kanállal elkezdem a tésztára kanalazni felváltva a kétféle krémet. Egész egyszerűen középre rakok egy kanál fehér krémet, erre egy kanál mákosat és így tovább amíg a krémből tart. Nem kell kenegetni, magától fog terülni a töltelék, bár a kakaóssal ellentétben itt egy kis több türelmet igényel, a mákos krém ugyanis sűrűbb. Mikor ez megvan, 175°C fokra előmelegített sütőbe teszem, és kb. 50 perc alatt készre sütöm. Még 10 percig hagyom hűlni, és csak utána szedem le róla a forma oldalát. Felvágni csak teljesen kihűlt állapotban ajánlatos. Amíg meleg a torta és még nem dermedt meg a túrótöltelék, könnyen szétfolyhat, tehát megéri türelmesnek lenni!





Mákos tejfölös torta


A következő hozzávalókat gyorsan összegyúrom egy sima tésztává, 2 fólia között kinyújtom, majd egy 28 cm-es tortaformába terítem, 3-4 cm magas oldalsó peremet alkotva
  • 20 deka liszt
  • fél cs. sütőpor
  • 10 deka vaj
  • 10 deka cukor
  • 1 egész tojás
A töltelék hozzávalói:
  • 620 ml tej (ebből kicsit elveszek a keményítő kikeveréséhez)
  • 5 deka étkezési keményítő
  • 1 tk. vaníliakivonat (eredetileg 2 csomag vaníliáscukor van a receptben)
  • 25 deka darált mák (nálam 15 deka volt, és 25 deka nedves, cukros máktöltelék)
  • 4 ek. cukor
  • 5 deka vaj
  • 2 dl tejföl
  • 1 csésze vörösáfonya
A mákot a cukros tejjel együtt felmelegítem és negyed óráig állni hagyom. Ezután felforralom, félrehúzom a tűzről, és belekeverem a tejjel simára kevert keményítőt. Újból a tűzre teszem az edényt, és addig kevergetem a krémet, amíg besűrűsödik. Miután kicsit kihűlt, belekeverem a vörösáfonyát, a vajat és a tejfölt, majd az előkészített alapra öntöm. 160 fokra előmelegített sütőben kb. 50 percig sütöm.


Az felső tejfölös-tojásos réteg hozzávalói:
  • 3 tojás
  • 4 ek. porcukor (fölösleges több cukrot tenni bele)
  • 2 dl tejföl
A tojások sárgáját elkeverem a porcukorral és a tejföllel, majd óvatosan beleforgatom a keményre felvert fehérjéket. Kihúzom a sütőből a tortát, és elosztom a tetején az öntetet. További 15-20 percig sütöm 160°C foknál.
 

krisztibogi

Állandó Tag
Állandó Tag
Csokoládészalámi
Hozzávalók 20 szelethez: 1 tojás,12.5 dkg porcukor, 7,5 dkg puha vaj, 7.5 dkg kakaópor, 20 dkg darált háztartási keksz, 10 dkg sótlan mogyoró, 1 dl tej

A tojást a porcukorral habosítsuk fel, majd adjuk hozzá a puha vajat és a kakaóport, és habosítsuk tovább.Keverjük hozzá a darált kekszet és a mogyorót, végül a tejet is adagoljuk bele.a masszából folpackon formáljunk rudat és tekerjük szorosan a fóliába. 1-2 órát dermesszük a hűtőben.
 

Mszilvi29

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem is tudom, melyiket csináljam meg először. A csokoládészalámi nagyon tetszik. Egyszerű, és nagyon finom lehet.
 
Oldal tetejére