Saját háza, vigye haza! – a Római parti büfés a mai kinyírásra ítélt honfitársunk

Újabb kinyírt szektor: a Római parti büfés

Emlékeznek még a trafik-szektor kinyírására? Most ugyan erre készül a kormány, csak a célszemély változott. A kiszemelt a római parti büfés.

Van, akinek több mint 30 év után kell elbontania az épületét, mert a szezon végén – a jelen állás szerint -megindul a gát építése. A büfék helye az önkormányzaté, az épületek a tulajdonosoké, azokat tehát maguknak kell eltüntetniük. A legtöbben nem tudják, mihez kezdenek majd.

Ki lesz a következő? Talán éppen Ön?



roma part.jpg
 
*
Te utálod. Szíved joga. Biztos nem is mész ilyen helyekre. Sokan, hidd el, sokan vannak, akik ezt engedhetik meg maguknak. Lángos, palacsinta és strand. A köznépből sokan ott, a Római parton pihenték ki magukat, ott nyaraltak a gyerekeikkel, idősek ott sétáltak. Igenis fáj, nagyon fáj, hogy ezt is össze barmolják. A gát pedig felesleges, nem is hallottam, hogy ott árvíz lett volna. Ezt is elcseszik, mint mindent, amihez csak hozzá érnek.:o
Volt de ez most telekspekuláció.
Akik mostanában vették a telket.
A régiek tudták, hogy időszakosan használható rész.
Ártérre pedig meg van úgy általában tiltva az építkezés.
Mégis van aki oda pofátlankodik aztán meg gátért sír.

Ezek is tudják, de fel kell tornászni a telekárat.
 
Utoljára módosítva:
Töltsük fel a Balatont mert valaki ott szeretne lakni.
Ha ár apály van valahol ott vízmagasság változás is van.
Ne lakjon már be mindent az ember.
Mert kibetonozza világot.
 
Az az érzésem kezdhetünk aggódni Mészáros Lőrincért.
Garancsi István legalább olyan bennfentes.
Az Ő érdekét szolgálja leginkább a gát.
Jövedelmei cégei mind növőben.
Persze a kormány támogatja Őt is.
Hosszú a lista:
https://444.hu/tag/garancsi-istvan?page=1
Fidesz húek ne olvassátok!!
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,346
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére