Saját (volt) szövetségese javasolja Orbánnak: "vonulj vissza"!

„Nem lehet csodálkozni azon, hogy elfáradtál, hiszen a demokratikus világban egyedülálló módon már 25 éve miniszterelnökként vagy az ellenzék vezéreként dolgozol" – írja a Népszabadságban Solymosi Frigyes professzor.

„Az ország – és pártod – érdekében kívánatos lenne átmeneti visszavonulásod, kilépésed ebből az elképesztő feszültségeket teremtő munkakörből, és a miniszterelnöki tisztség átadása valamelyik kevésbé elfáradt munkatársadnak" – írta a Népszabadságban Solymosi Frigyes Széchenyi-díjas kémikus, akadémikus, egyetemi tanár.

A közéletben publicisztikai írásaival régóta jelenlévő Solymosi szerint a kormányfő visszavonulásával „remélhetőleg sikerülne helyreállítani nemzetközi hitelünket, lecsillapítani a társadalmat, és a jelenleginél békésebb, nyugodtabb közéletet teremteni. Néhány éves pihenés után újult erővel kapcsolódhatnál be a politikába, akár mint a köztársasági elnök utódja, akár mint pártod miniszterelnök-jelöltje".

Solymosi Frigyes professzor.jpg
 
A kilencvenes évek első felében a FIDESZ Orbán által uralt pártból Orbán pártjává alakult (Orbán azzá alakította - lásd még Sztálin és az SZKP). Jelenleg a választók számára is a FIDESZ = Orbán. Nehéz elgondolni, és számos lehetséges forgatókönyve van, hogy mi lenne a FIDESZ-ből, ha Orbán kiesne az éléről - az valamiképpen egy újjáalakulás lenne, ami valószínűleg eltartana néhány évig legalább. A FIDESZ ma totálisan egyszemélyi párt, vezérpárt, karizmatikus párt, ahhoz nagyon sok változást kellene végigvinni benne, hogy valódi néppárttá tudjon alakulni, és nagy kérdés, hogy a választókat az mennyire érdekelné utána.
 
Eltünne a süllyesztőben mint az MDF .Ahhoz hogy megujuljon a teljes vezérkart ki kellene söpörne,de még igy is kétséges.
 
„Nem lehet csodálkozni azon, hogy elfáradtál, hiszen a demokratikus világban egyedülálló módon már 25 éve miniszterelnökként vagy az ellenzék vezéreként dolgozol" – írja a Népszabadságban Solymosi Frigyes professzor.

„Az ország – és pártod – érdekében kívánatos lenne átmeneti visszavonulásod, kilépésed ebből az elképesztő feszültségeket teremtő munkakörből, és a miniszterelnöki tisztség átadása valamelyik kevésbé elfáradt munkatársadnak" – írta a Népszabadságban Solymosi Frigyes Széchenyi-díjas kémikus, akadémikus, egyetemi tanár.

A közéletben publicisztikai írásaival régóta jelenlévő Solymosi szerint a kormányfő visszavonulásával „remélhetőleg sikerülne helyreállítani nemzetközi hitelünket, lecsillapítani a társadalmat, és a jelenleginél békésebb, nyugodtabb közéletet teremteni. Néhány éves pihenés után újult erővel kapcsolódhatnál be a politikába, akár mint a köztársasági elnök utódja, akár mint pártod miniszterelnök-jelöltje".

Csatolás megtekintése 1336772
Amit a tegnap esti hiradóban bemutatott sajtótájékoztaton előadott .... az az arrogancia már beteges . :(
 
Eltünne a süllyesztőben mint az MDF .Ahhoz hogy megujuljon a teljes vezérkart ki kellene söpörne,de még igy is kétséges.
El tudok képzelni olyan forgatókönyveket is, hogy nem tűnne el a párt, mert hiszen eléggé mélyen beágyazta magát a magyar pártrendszerbe, társadalomba. Az biztos, hogy valódi megújuláshoz elég nagy söprögetést kéne csapni, ellenben egy valódi átalakulással valóban betölthetné a konzervatív néppárt szerepét, amit most legfeljebb látszatra tölt be, és arra ugyebár volna széles választói igény. Van ehhez emberanyag a FIDESZ-ben és környékén, csak most nem azok vannak reflektorfényben, hanem inkább a szerencselovagok, maffiózók. Tehát lehet, hogy amennyi populista mozgalmárt elvesztenének Orbán nélkül, annyi konszolidált kis- és középpolgárt nyernének is. Nem tudom, de szerintem erre komoly esély lenne. Lehet, hogy a nevet is átváltoztatva, elhagyva a FIDESZ-t a Magyar Polgári Szövetség (vagy Párt) elől - no persze akkor meg már nem lenne FIDESZ a FIDESZ, legfeljebb csak afféle utódpártja.

De tény, hogy egyre több Orbán-ellenes hang "felüti a fejét" a párton belül és a holdudvarban, egyre többen meg mernek szólalni a netadó és a Simicska-féle legecizés óta - a palotaforradalomtól azonban még nyilván nagyon messze vagyunk.
Amit a tegnap esti hiradóban bemutatott sajtótájékoztaton előadott .... az az arrogancia már beteges . :(
Hehe, az jó volt,, hogy perceken át mondta, amiről egy szót se volt hajlandó szólni. Egyre több hibát vét, egyre többször elgaloppírozza magát, amióta előállt az illiberális demokrácia megintcsak enyhén szólva is unortodox eszméjével - lásd még tapolcai "nix ugribugri" és hasonlók. Mostanában tartósan meg van zuhanva, és a szokottnál is többet beszél egyes szám első személyben ("ezt értem el, azt értem el..."), mindent megvalósító messiásként. No de ügyes pszichiáterei vannak, majd feljavítják megint.
 
Tudnék neki egy kellemes békés helyet,ahol csupa kedves ember gondoskodna róla...meg a többiekről,hogy ne féljen egyedül .
 
Ha a Népszabadságtól kérik meg, hogy volnuljon vissza, akkor szerintem nem fog ő visszavonulni. Ez olyan, mint ha Tóbiás József kérné meg, hogy mondjon le. Lemondana?
 
Szpacsi
Nem a Népszabadságtól (portás , igazgató, stb kérte meg), hanem csak a cikket közölte. Kémikus, akadémikus, egyetemi tanár a cikk szerzője.
 
Én értem is ezt de ettől még Orbán nem fog lemondani....

:dr_9::dr_16::cool2::cool2:

Bár lehet hogy: Sajnos!
Ugyanis egy nagy hatalommániás, a hatalmához ragaszkodó ember Ő.
 
Már vártam a következő Orbánavilágországvárosakármiszégyene cikket, olyan rég volt már.

Csak egyszer, egyetlenegyszer látnám már, hogy valaki, bárki, aki köpdösi, mondana egy ésszerű (a hangsúly az ésszerűn van) alternatívát.
Azon a hablatyon kívül, hogy szakértő kormány.

Mert addig ez olyan, hogy van egy fél szemű, sánta lovam, cseréljük le!
De mire?
Egy lórajzra?
 
A magyar politika elmúlt évtizedeiről mindig egy PUF dal jut eszembe, pedig az még rendesen a rendszerváltás előtt született. Akkor kellett volna figyelni rá:

"Új a hús és friss a vér
Mégis minden, minden a régi, a régi még
Az eszme marad csak az arcok mások
A forradalomból viccet csináltok"
 
Sajnos van ebben igazság.Nincs alternatíva.Számomra nem csak Orbán ami hihetetlenül ellenszenves, hanem ez a Rogán-Lázár-Szíjjártó hármas.Hová lett a régi Fidesz?Azt még tudtam szeretni....A Pokornit pl nagyon bírtam.....
 
Már vártam a következő Orbánavilágországvárosakármiszégyene cikket, olyan rég volt már.

Csak egyszer, egyetlenegyszer látnám már, hogy valaki, bárki, aki köpdösi, mondana egy ésszerű (a hangsúly az ésszerűn van) alternatívát.
Azon a hablatyon kívül, hogy szakértő kormány.

Mert addig ez olyan, hogy van egy fél szemű, sánta lovam, cseréljük le!
De mire?
Egy lórajzra?
Amíg a választók őt választják meg, addig nincs ésszerű alternatívája, ha a FIDESZ-en belüli személyekre vonatkozik a felvetésed - akik voltak ilyenek, azok már kikoptak vagy háttérbe szorultak. Alternatíva ugyebár az lehet, ha a választók leváltják a FIDESZT, és a helyébe érkező erők visszaállítják valahogyan az européer demokráciát (mind a politikai-közigazgatási rendszerét, mind az emberek fejében az ehhez szükséges szemléletet) - na mostanában erre se nagyon van alkalmas aspiráns erő. Én ugyebár nem személyben gondolkodom, hanem rendszerben, ami megtalálja az alkalmas személyeket, szigorúan többes számban, mert demokratikus rendszerekben nem sok múlik a kormányfők-államfők személyén - kivéve pengeélen táncoló történelmi helyzeteket, mint például a mostani globális gazdasági válság, vagy diktátorok hódító szándékai...
Tehát az általad kért ésszerű alternatíva részemről az européer demokrácia visszaállítása egy alkotmányozó nemzetgyűlés részéről.
 
Igazán nem akarlak megbántani, nagyon-nagyon távol álljon tőlem, és ezt nagyon komolyan mondom.
De mindez a valaki válasszon ki valakit megint satírozás, és homály.
Erre nem lehet szavazni, ezt nem látom, nem tudom értékelni a munkáját, nem ismerem és stb.
Olyan rendszerről én a mai Magyarországon nem tudok, aki megtalálná az alkalmas személyeket. Olyanról pláne nem, (rajtunk, választókon kívül) akinek ehhez joga is lenne. Olyanról meg végképp pláne nem, akikről én el is tudnám hinni, hogy ez nicsaktényleg.

Hol a csodában van már az új politikai generáció?
Nem kéne már legalább a fészek szélén billegetni a szárnyaikat, vagy valami?
 
Már vártam a következő Orbánavilágországvárosakármiszégyene cikket, olyan rég volt már.

Csak egyszer, egyetlenegyszer látnám már, hogy valaki, bárki, aki köpdösi, mondana egy ésszerű (a hangsúly az ésszerűn van) alternatívát.
Azon a hablatyon kívül, hogy szakértő kormány.

Mert addig ez olyan, hogy van egy fél szemű, sánta lovam, cseréljük le!
De mire?
Egy lórajzra?

Nagyon könnyű lenne lecserélni. Menjen fel valaki egy 10 emeletes ház tetejére, s dobáljon le onnan sok tekercs bontatlan WC papírt. Az első ember ott lent az utcán akit véletlenül eltalál egy ledobott guriga, menjen Orbán helyére. Ez demokratikus, mert véletlentől függő módszer. És tuti hogy nem fog rosszabbat produkálni mint Orbán, akkor, ha legalább a 10-edik évét betöltötte már. Sőt, lehet hogy sokkal jobb lesz, ehhez elég volna mindössze annyi, hogy csak feleannyit lopjon. (ja bocsánat: az már nem lopás amit csinál, hiszen megbundázta hozzá a jogrendszert, hogy az szabadjon neki és a klikkjének...)
 
Igen, ez már ésszerű alternatíva.
Vagy mégsem.
Még mindig nem látok használható módszert, csak a menjent.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére