Sajátos bosszú: poloskákkal árasztotta el az önkormányzatot

A lakásában lévő poloskák miatt kért segítséget, de hiába. Ezt tette dühében!

Újra megnyithatták azt az önkormányzati épületet, ahol egy elégedetlen férfi a múlt héten több mint száz poloskát engedett szabadon.

A férfi pénteken bement az önkormányzathoz, hogy segítséget kérjen a lakásában lévő poloskák eltávolításához. Mivel a lakásban már korábban végeztek rovarirtás, az illetékesek nem segítettek neki.

Képtelen volt beletörődni. Azt akarta, hogy az önkormányzati illetékesek ugyanazt érezzék, amit ő érzett lakásában. Ezért összegyűjtött egy csomó poloskát, és a hivatal épületében szabadon engedte őket.

Az önkormányzat épületét lezárták, és el kellett végeztetni a rovarirtást. Csak remélni tudják, hogy a rovarirtóknak sikerült elpusztítani az épületben elengedett valamennyi poloskát.

A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott arról, vádat emelnek-e a férfi ellen.

Az eset Amerikában, a Maine államban lévő Augusta városában történt.

(MTI)
_bedbug1.jpg
 
Ez önbíráskodás ilyet nem szabad tenni.
Miért nem tudott otthon ülni és várni hogy döntsenek a sorsáról?
 
Ez egy vagany pali, azert ezek csipnek verszivok es lehet vakarozni , nem beszelve mi minden nyavajat elkapni toluk. ELeg sok lehetett neki ha 100 ossze tudott szedni.

Soha nem ertettem hogy egy bogarirto miert nem tudja kiirtani a bogarakat.. nekik nem kell garancialisan dolgozni?
Vagy csak tamogatast var az irto ceg a kuncsaftoktol? az irtando allat meg vigan eloskodik....
 
irtando allat meg vigan eloskodik...
Van 1 rossz szokása, mivel nem a Mikulás viszi, önhatalmúlag terjed is. Akkor aztán vakarhatják az irodisták meg a "szakemberek" ott is ahol, nem viszket. Pláne ha a lakásukba kapják és nem ajándékba. :D
A pacáknál elszakadt a cérna, ami nem szép dolog. Kap pár nap elzárást, "lakótársak" nélkül.
 
Ahogyan eljárt az emberünk, az valóban önbíráskodás, vagy hasonló, de mélyen egyetértek az akciójával.
Az irtók hiába pusztítanak el minden rovart abban a lakásban, ha a szomszédból a szellőző-, meg szerelőaknákon keresztül átjön. Irtani nem lakásonként célszerű, hanem épületenként. Ezt az önkormányzatnál is illene tudni.
 
Ugyan mi ? Még több poloska ?
Nap mint nap abban élsz, hogy vársz türelemmel, hogy történjen valami...történik ? Nem...nincs is miért csodálkozni ezen.....ki tegyen érted, ha te magad nem ?
Ez önbíráskodás ilyet nem szabad tenni.
Miért nem tudott otthon ülni és várni hogy döntsenek a sorsáról?
Sajnos megint nem tettem ki a cinikus jelet...
Ezt a hozzászólásomat inkább gúnyosnak szántam.
Bocs hogy félrement.
 
Van 1 rossz szokása, mivel nem a Mikulás viszi, önhatalmúlag terjed is. Akkor aztán vakarhatják az irodisták meg a "szakemberek" ott is ahol, nem viszket. Pláne ha a lakásukba kapják és nem ajándékba. :D
A pacáknál elszakadt a cérna, ami nem szép dolog. Kap pár nap elzárást, "lakótársak" nélkül.
A cikket elolvasva, nekem is a vicc jutott eszembe:
Igazgató úr: Pistike, miért álldogálsz itt a folyosón?
Mert fingottam az órán, és a tanár úr engem büntetésből kizavart. Ők meg ülnek tovább a büdösben.
 
A rovarírtás üzlet...Tudnék mesélni panel parazita koromból....Érdekes dolgokat produkál egy ilyen közelharc.....Én megoldottam egy olyan helyzetet amit nem lett volna szabad....:D Akkor talán nem is a megoldás a lényeg?....:D Jött az egyik rovarírtó....nem egészen szakszerűen végezte a munkát....:D Utána jött a másik kiirtotta amit az első elszórt...:D
Amikor telefonáltam egy kicsit, mókás párbeszéd zajlott köztem és a jogvégzett jegyző között...Konkrétan olyan választ kaptam, hogy a nyakam nincs biztonságba.... A történet kicsit korábbi....... :D nem a jelenlegi hatalmat érinti...:D

Mondtam a jegyző úrnak, hogy némi tájékoztatást kérnék, mielőtt a gyerekszobába beengedem a rovarirtót, hogy mit fog szétszórni, mennyi idő múlva moshatom le....És szeretném megnézni az összetételt, mert a családban három allergiás is van...nem kaptam választ, de be kellett engednem a rovarírtót, egy olyan lakásba, ahol sohasem volt Fáraó hangya... Utána viszont lett...Most akkor mi is van?
 
1) berlakasok nincsenek onkormanyzati (varosi ill. allami)tulajdonban
2) a tulajdonos nagyritkan azonos az uzemeltetovek (nagyhaz eseteben soha)
3) allamilag elrendelt az evi 2xeri rovarirto ellenorzese minden berbe adott epuletben
4) HA foluti a fejet ez a formedveny akkor az epulet osszes lakasat es minden egyeb helyiseget kezelnek
5) a kezelesek minden honapban 6 honapon keresztul ismetlodnek (3-4 hetente kelnek ki az uj tojasok )
6) meg igy SEM garantalt hogy bogarmentesek lettek

azt jo tudni ,hogy HA fiatal ciganypar (indiai) akar bekoltozni
azt akadalyozd meg minden esz es ero ervvel mert veluk jon a csotany IS
(hituk szerint egy csotany parral kell koltozni ,hogy ok is ugy szaporodjanak mint a bogarak )

Megint baromi okos vagy abban amihez nem ertesz.
1) berlakasok nincsenek onkormanyzati (varosi ill. allami)tulajdonban
Dehogynem. Fuggoen az allami tamogatastol ami altalaban 80-20%. Ami azt jelenti, hogy egy allami tamogatott hazban 80% tamogatott es 20% piaci berles. De van 60-40% is es mas variaciok.

2) a tulajdonos nagyritkan azonos az uzemeltetovek (nagyhaz eseteben soha)
A tulajdonos (vagy befektetok csoportja) szinte minden esetben azonos az uzemeltetovel.

3) allamilag elrendelt az evi 2xeri rovarirto ellenorzese minden berbe adott epuletben
En majdnem 30 eve igazgatok ugy berlakas epuleteket mint orok lakas epuleteket. Ez a beszolas nekem megis ujdonsagot jelent. Van valami amit elneztem? Nem tudok allami rendelkezesrol, viszont mineden epuletemben havi rovarirtasi szerzodesem van. Az ugynevezett RTA (Residential Tenancy Act torveny) ilyesmit nem emlit.

4) HA foluti a fejet ez a formedveny akkor az epulet osszes lakasat es minden egyeb helyiseget kezelnek
Erre nincs semmi toveny. Altalaban "blokkban" kezelik. 9 lakas osszessegeben a fertozott lajkas korul beleertve a fertozott lakast.

5) a kezelesek minden honapban 6 honapon keresztul ismetlodnek (3-4 hetente kelnek ki az uj tojasok )
A maximum kezeles 3 alkalom kb. 3 het intervallumban.

6) meg igy SEM garantalt hogy bogarmentesek lettek
Sajnos ez igy igaz.

azt jo tudni ,hogy HA fiatal ciganypar (indiai) akar bekoltozni
azt akadalyozd meg minden esz es ero ervvel mert veluk jon a csotany IS
(hituk szerint egy csotany parral kell koltozni ,hogy ok is ugy szaporodjanak mint a bogarak
Sajnos ez is igaz.
 
Utoljára módosítva:
A rovarírtás üzlet...Tudnék mesélni panel parazita koromból....Érdekes dolgokat produkál egy ilyen közelharc.....Én megoldottam egy olyan helyzetet amit nem lett volna szabad....:D
Hogyan, ha szabad megtudni? Nem mintha utólag bármit is segítene, de érdekel!
Én az egyik panellakásomtól annó a csótányok, meg a csótányokhoz ragaszkodó lakók miatt voltam kénytelen megválni. A többi lakástulajdonos ugyanis vagy letagadta, hogy csótány van a lakásában, vagy egyszerűen kijelentette, hogy van ugyan, de pénze nincs az irtásra. Én nem láttam más megoldást, mint hogy csótány marad, én meg költözök!
 
Nézd. nem mindegy hol lakik az "ellenfél". A hatásos válasz, ennek a függvénye... :D A közösségi létnek megvannak a szépségei....De ehhez helyismeret kell... Pld bekapcsolod a házimozit, amikor éccakás a delikvens... A lényeg, hogy ne csendes időszak legyen.... átmegy hozzád, hogy szeretne aludni....Közlöd vele. hogy téged is zavar, de a csótányok alatt van a távirányító... De neked fóbiád van az állatkáktól. ha segit kiirtani őket. akkor tudsz tenni valamit érte...:D Ha kellően ártatlan képpel adod elő. már meg is van a megoldás...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,621
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére