Hírek San Francisco havi 300 dollárt ad embereknek, hogy ne lövöldözzenek

A havi 300 dollár juttatás mellett további 200 dollárt kaphatnak, ha bizonyos célkitűzéseket teljesítenek.

Havi 300 dollárt (kb. 88 ezer forintot) ad egy kísérleti program keretében lakosoknak San Francisco, ha vállalják, hogy nem vesznek részt fegyverrel elkövetett bűncselekményekben, írja a Fox.

A programban első körben tíz olyan embert választanak ki, akik a meghatározott szempontok alapján nagyobb eséllyel keveredhetnek lövöldözésbe. A résztvevőket a program során életvezetési tanácsadók is segítik. A havi 300 dollár juttatás mellett további 200 dollárt kaphatnak, ha bizonyos célkitűzéseket teljesítenek.
„Tudjuk, hogy San Franciscóban 500 dollár nem jelentős összeg” - nyilatkozta Sheryl Davis, a program egyik kezdeményezője. „De ha elég ahhoz, hogy kezdő löketet adjon, és tudatosan elkezdjék tervezni az életüket, már megérte” - tette hozzá.

A programot év végéig harminc fősre tervezik bővíteni.
 
Pedig ha szigorítanák az engedélykiadási procedúrát, vagy csakis vadászfegyverre lehetne engedélyt kapni, azzal nagyban megcsappanna a lőfegyveres erőszak. Igaz, a rosszemberek akkor is hozzájutnának, de a pszichopaták, akik a családi fegyverrel lőnek halomra embereket, nem.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Szoboszlai Béla wrote on bejelentkezés's profile.
Heló! Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehetek rendes tag?
sancsa wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a fordításaid, kedvencem az Ősi fajok.
Szeretnék teljes jogú tag lenni. Mit kell tennem?
Heló!
Lenne egy kérdésem, nem tudom, hova írjam, ezért itt kérdezem meg:
Fordítok egy történelmi romantikus könyvet (persze majd többet is szeretnék), és ha elkészülök vele, akkor azt hogyan osszam meg?
Mondjuk lesz egy blogom, és ott mondjuk fejezetenként lesz a történet. Akkor azt itt is kiírhatom, hogy https://ittleszablogomneve.hu blogra felkerült egy újabb fejezet?
Köszönöm előre is a segítséget! :)

Statisztikák

Témák
36,873
Üzenet
4,490,281
Tagok
595,933
Legújabb tagunk
Graczkáné zsófia
Oldal tetejére