Schmidt Máriáig vezetnek a szálak az LMP titkos ügyei körül?

Szél Bernadett sötétebb arca
Nem akármilyen cikk jelent egy népszerű blogon. A Felhajító-gép szerzője végre nyíltan is megfogalmazta azt a kérdést, amiről mostanában nem illik beszélni az LMP háza táján, ezzel pedig keményen a falhoz szorította az állítólag “tiszta” miniszterelnök-jelöltet, Szél Bernadettet is. Nem lennénk most a helyében, az egyszer biztos!

Egyenesen III. Richárdhoz, Shakespeare hataloméhes zsarnokához (Ő mondja ki azt a híressé/hírhedté vált mondatot, hogy “Úgy döntöttem gazember leszek”) hasonlította az LMP társelnökét, miután az szerinte elhessegette az elvtelenségeiről ismert Ron Werber kampánytanácsadó fizetésével kapcsolatos kellemetlen kérdések megválaszolását.

Persze, ahogy mondani szokás, a politikában sok minden megtörténhet és mindennek az ellenkezője is. Még akár az is elképzelhető (bár felettébb valószínűtlen), hogy a világhírű kampányguru teljesen ingyen dolgozik a “Lehet más” (na persze) sikeréért. Ahogy a blogger fogalmaz:


[Ron Werber] “pro bono (ingyen, ellenszolgáltatás nélkül – a szerk.) röpköd Budapest és Tel Aviv között, bérel lakást vagy szállodai szobát, csak a tranzakció pénzügyi része nem kerül be az LMP könyvelésébe”.

Ezzel a szerző arra az eshetőségre céloz, hogy nem kell az LMP-nek közvetlenül pénzelnie a tanácsadóját ahhoz, hogy a végére az mégiscsak megszedje magát. Mint a blog beszámol, létezhet ugyanis olyan alternatív, nem feltűnő forgatókönyv is, miszerint “ha véletlenül Ungár Péter fizetné a havi 15 000 eurós (több mint 4,5 millió forint – a szerk.) számlát a fideszes édesanyjával közös cégeikből származó jövedelméből, akkor az ugye

“a magyar pártfinanszírozási szabályok elég nyilvánvaló megsértése lenne”.

A jelenleg hatályos jogszabályok szerint ugyanis a félmillió forintnál nagyobb összegű párttámogatásoknál nyilvánosságra kell hozni a támogatók személyét.

Az LMP persze tagad. Hadházy Ákos és Szél Bernadett is kitart amellett a véleményük mellett, hogy Ron Werber bizony teljesen ingyen, merő jóindulatból ad tanácsokat az egykor jobb reményű pártnak. A blog szerzője nem kevés gúnnyal a hangjában aztán ezen állítások komolyságát a Mikulás valódiságához hasonlítja és bizony az aggodalma teljesen érthető. Hát van olyan épelméjű ember, aki szerint komolyan elképzelhető, hogy egy világszínvonalú szakember ingyen dolgozzon egy parlamenti küszöb környékén bukdácsoló pártnak? A következtetéseket persze mindenki vonja le maga…

Háttérben a bábmester
Van aztán még egy vonal, ami mellett nem mehetünk el említés nélkül. Ha igaz volna a blogger fenti okfejtése, abból az is következne, hogy a Ungár Péter anyukáján, Schmidt Márián keresztül valójában

maga a Fidesz pénzeli az LMP-t.

Félelmetes lehetőség, de logikailag nem zárható ki. Hovatovább emlékezzünk csak a négy évvel ezelőtti különös eseményekre, amikor az akkor még Orbán-haver Simicska plakáthelyein az ellenzéki Összefogás semmilyen megjelenési lehetőséget nem kapott, Szél Bernadett arcával pedig tele volt az ország. Micsoda véletlenek!

A Felhajtó-gép blog írójának végkövetkeztetése egyértelműen sötét és szinte süt belőle csalódottság. Mint írja:

“Mert ez így, majd egyszer, évek múlva visszatekintve Szél Bernadett “úgy döntöttem, gazember leszek” pillanata lehet. A pont, amikor “profizmusra” hivatkozva új utat választottak, mint 90-es évek elején a Fidesz a székház üggyel. Amikor úgy döntöttek, hogy ilyen léptékű pénzt kihagynak a könyvelésből, és a klasszikus politikai technikákat részesítik előnyben a politika megújítása helyett, de annak jelszavával.”

A magam részéről nagyon szeretném, hogy mindez ne legyen igaz, még ha a jelek erre is utalnak. Olyan jó lenne, ha Szél Bernadettet csak néhány rosszakarója kívánná ezzel a bloggal alaposan besározni. De ahhoz, hogy ebben ez a kérdés végre megnyugtató módon rendeződjön, neki is tennie kellene valamit. Kezdhetné például azzal, hogy az önfényezés helyett haladéktalanul felhagy az önfejűséggel és megkezdi az egyeztetéseket a többi ellenzéki párttal. Ennek elmaradásával ugyanis nem szolgál mást, csak Orbán Viktort. Arra pedig ráfizet az ország…

Ellenszel

lmp.jpg
 
A magam részéről úgy gondolom, hogy mindez nem igaz, és a jelek csak arra utalnak, hogy a fityesz elkezdett félni, ezért közvetett módon mindenféle "bogarat tesz az ember fülébe". ["Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a Szél."]
 
A magam részéről úgy gondolom, hogy mindez nem igaz, és a jelek csak arra utalnak, hogy a fityesz elkezdett félni, ezért közvetett módon mindenféle "bogarat tesz az ember fülébe". ["Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a Szél."]
Az idézett úrral tökéletesen egyet értek.
Ron Werber mindannyiunk számára közismerten filantróp majdnem annyira mint George Soros, igy azt a feltételezést, hogy Ő pénzért lenne a hölgynek kampánytanácsadója nemcsak tévesnek, hanem mélyen sértőnek tartom.
 
Az idézett úrral tökéletesen egyet értek.
Ron Werber mindannyiunk számára közismerten filantróp majdnem annyira mint George Soros, igy azt a feltételezést, hogy Ő pénzért lenne a hölgynek kampánytanácsadója nemcsak tévesnek, hanem mélyen sértőnek tartom.

???honnan veszed ezt? Ron Weber profi valasztasi szakember, es nem dollar milliardos es nem is filantrop.
Kampanyguru es nem tozsdeguru.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,558
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére