Sem Áderrel, sem Orbánnal nem akar találkozni Ferenc pápa, amikor Budapestre jön

Miközben a szervezők gőzerővel készülnek Ferenc pápa szeptemberi budapesti látogatására, komoly diplomáciai feszültséget okoz a színfalak mögött, hogy a Szentatya – tervei szerint – kihagyja az államfőnél és miniszterelnöknél teendő udvariassági látogatást – értesült vatikáni és magyar egyházi forrásokból a tekintélyes amerikai katolikus lap, a National Catholic Register.

A jelenlegi tervek szerint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező Ferenc pápa mindössze három órát tölt majd Magyarországon, ahol részt vesz az esemény zárómiséjén. A katolikus lap értesülései szerint szándékosan hagyja ki a találkozást Áder János köztársasági elnökkel a Sándor palotában. Mi több, Orbán Viktornál sem tesz látogatást pár száz méterrel arrébb, az 1763-1787 között karmelita kolostorként üzemelő miniszterelnöki kormányirodában.

– A Vatikán el akar kerülni minden politikai jellegű találkozót, és ez politikai feszültségeket generál – mondta a lapnak egy budapesti forrás. Értesüléseik szerint a magyar kormány kitartóan invitálja személyes találkozóra a pápát, de az államfőnél tett látogatásnak normális esetben egyébként is „a csomag részének” kellene lennie egy ilyen utazás során.

„Valami itt nem stimmel a diplomácia és a protokoll szempontjából” – vélte Luis Badilla, a Vatikáni Államtitkárság által kiadott Il Sismografo szerkesztője is. A múlt héten még Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is Rómába utazott, hogy egy „elfogadhatóbb” menetrendet próbáljanak meg kieszközölni. A Vatikán azonban kitart amellett, hogy Ferenc pápa nem úgynevezett „államlátogatást” tesz Magyarországon, annak minden hivatalos formulájával, hanem csupán az egyházi eseményre érkezik.

Ferenc pápa a tervek szerint szeptember 12-én reggel érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnan egyből a Hősök terére hajtat. Részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, majd – alig három órás budapesti tartózkodás után – Pozsonyba utazik. A Szentatyával való találkozóra hiába áhítozó magyar állami vezetők számára fájó pont lehet, hogy Ferenc pápa Szlovákiában két-három napot szándékozik eltölteni. A katolikus újság szerint egyenesen egy „hatalmas pofonnal” ér fel.

A sejtések szerint Ferenc pápa döntésének háttérben világnézeti ellentétek húzódnak. A Vatikánban „nyílt titok”, hogy a Szentatya nem ért egyet a magyar kormány – több magyar püspök által is támogatott – bevándorlási politikájával, a katolikus egyház feje ugyanis jóval megengedőbb ebben a kérdésben. A lap idézte Ferenc pápa „Fratelli tutti...” (Mindannyian testvérek...”) kezdetű enciklikáját is, amiben a populista kormányok „rövidlátó, szélsőséges, neheztelő és agresszív nacionalizmusát” bírálta.

Ferenc pápa tudatában van annak is, hogy a közelgő magyarországi választások miatt látogatását pártpolitikai célokra is igyekezhetnek felhasználni. A magyar kormány a hírek szerint a Szentatya emiatti óvatosságát azzal próbálja enyhíteni, hogy az ellenzéki vezetőkkel való találkozásra is lehetőséget kíván biztosítani.

A katolikus lap szerint korábban nem fordult még olyan elő, hogy a pápa egy ország fővárosába látogatva ne találkozott volna az állami vezetőkkel. Igaz, mint írják, az sem mindennapos, hogy az egyházfő ellátogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra: ilyen utoljára húsz évvel ezelőtt fordult elő.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda az alábbi választ küldte:

"Miután Ferenc pápa maga bejelentette, hogy Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, Magyarország Kormánya megkezdte az ilyenkor szokásos előkészületeket, hogy mind egyházfői, mind államfői minőségében méltóképpen fogadjuk őt. A program részleteinek kidolgozása még folyamatban van, szeretettel várjuk a pápát Magyarországra."

papa.jpg
 
Kimondottan érdekes gesztus lenne ha nem találkozna a magyar államfővel, tudtommal, Áder János hívta meg Ferenc pápát Budapestre.
Például, két éve, mikor Ferenc pápa Csíksomlyón járt, volt ideje Bukarestbe a román államfővel találkozni
ro.jpg
 
Csatolás megtekintése 1798722
Az a meghívás tavaly történt, a szeptemberi kongresszusra. Két évvel ezelőtt pedig Romániában járt, az
egy állami látogatás volt, miért ne találkozhatott volna a román államfővel?
 
Az a meghívás tavaly történt, a szeptemberi kongresszusra. Két évvel ezelőtt pedig Romániában járt, az

így van, tavaly a magyar államfő hívta meg ... ezért mondtam, hogy ha elfogadta a meghívást, furcsa gesztus lenne nem találkozni azzal aki meghívta és nem megköszönni a meghívást, a vendéglátást (csupán magamból indulok ki, mi lenne ha elfogadnám a házigazda meghívását el is mennék és ott, tüntetőleg szóba sem állnék vele)

A román államfő a pápát 2015-ben hívta meg és 2019 -ben már fényképeszkedett is vele Romániában ... ezért is lenne furcsa, hogy az egyik államfővel fényképeszkedik a másikkal pedig tüntetőleg nem kar találkozni.
 
Utoljára módosítva:

Egy egyházi találkozóra hívta meg Adler, arra jön a pápa és nem államfői látogatásra, ellentétben a Romániai látogatással! Romániában többek között egy egyházi ünnepségen is részt vett egy román területen!
Itt miért kellene bárkivel találkoznia, főleg ezek után:
Bayer Zsolt - a magyar kormányzat, a Fidesz, elsősorban Orbán Viktor szócsöve - szerint: "A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember."
Semjén Zsolt mondta: „Egyetért Bayer Zsolt azon nyilatkozatával, miszerint Ferenc pápa egy argentin migráns?”

Miért gondoljátok, hogy ti vagytok a világ közepe?
Miért gondoljátok, hogy bárkit megsérthettek következmények nélkül?
Miért van az, hogy embereket aláztok meg, és tiportok a sárba, mégis ti vagytok megsértődve?
 
Bayernek es fonokeinek lehet gyoni kellett volna menni ,mert addig nem lehet az ur helytatojanal vizitalni.
NEm hiszem hogy gazember a papa, csak betartja, betartatja a X parancsolatot.
 
Egy egyházi találkozóra hívta meg Adler, arra jön a pápa és nem államfői látogatásra, ellentétben a Romániai látogatással! Romániában többek között egy egyházi ünnepségen is részt vett egy román területen!
Itt miért kellene bárkivel találkoznia, főleg ezek után:
Bayer Zsolt - a magyar kormányzat, a Fidesz, elsősorban Orbán Viktor szócsöve - szerint: "A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember."
Semjén Zsolt mondta: „Egyetért Bayer Zsolt azon nyilatkozatával, miszerint Ferenc pápa egy argentin migráns?”

Miért gondoljátok, hogy ti vagytok a világ közepe?
Miért gondoljátok, hogy bárkit megsérthettek következmények nélkül?
Miért van az, hogy embereket aláztok meg, és tiportok a sárba, mégis ti vagytok megsértődve?
Fidesz: Térdre csuhások…
 
Úgy olvastam más fórumon,hogy a pesti celebrálás után/az egész budapesti tartózkodása kb 4-5 óra /,Szlovákiába megy három napra. Nézópont kérdése:akkor is a történelmi magyar területen lesz! Lehet,hogy ŐSzentsége nem ismeri a magyar történelmet? Esetleg nem hallott Trianonról? Nem vagyok Orbán-és Fidesz imádó,de diplomáciai szempontból nézve nagyon,nagyon udvariatlan lépésnek tartom,hogy nem akar találkozni magyar államférfiakkal! Nem egy nagyformátumu figura Szent Péter trónusán. Meghatódva gondolok II.János Pálra! Ja Ő lengyel volt!!!!
 
A vitainditobol idezek:

"...A sejtések szerint Ferenc pápa döntésének háttérben világnézeti ellentétek húzódnak. A Vatikánban „nyílt titok”, hogy a Szentatya nem ért egyet a magyar kormány – több magyar püspök által is támogatott – bevándorlási politikájával, a katolikus egyház feje ugyanis jóval megengedőbb ebben a kérdésben. A lap idézte Ferenc pápa „Fratelli tutti...” (Mindannyian testvérek...”) kezdetű enciklikáját is, amiben a populista kormányok „rövidlátó, szélsőséges, neheztelő és agresszív nacionalizmusát” bírálta..."

Aztán dontson mindenki...
 
Akkor mi van?
Nem örülök én sem a trianoni eseményeknek de, ne hogy már mások balfassz..ga miatt én törjem össze magam illetve családomat.
Ebben az a nagyon szomoru, amit egy komarnoi baratnom mondott meglehetosen keseruren:
- Mikor magyarorszagon megyek valahova szlovak kurvanak hivnak ha latjak a rendszamomat. Ha otthon megyek valahova és magyarul szolalok meg akkor magyar lotyónak tisztelnek...
Na ez trianon!
 
Velem ezt nem éreztették még!
Amikor először sétáltam Garamkövesdről Esztergomig pár órát eltöltöttem Párkányban. Voltam egy presszóban ahol magyarul szólaltam meg, kedves volt a felszolgáló hölgy. Mikor fizettem kiderült, hogy hülye vagyok, csak forint volt nálam, pedig akkor már euró volt a fizetőeszköz náluk. Kedvesen mosolyogva azt mondta, semmi gond, tessék várni picit átváltom forintra.
Egy kis utcát kerestem és többször kértem útbaigazítást, volt aki borzalmas magyarsággal szólalt meg, elnézést kért, ő szlovák és nem érteném meg amit mond, de egy papírra lerajzolta merre menjek, senkitől nem hallottam durva megjegyzést.

Sajnálom a barátnődet és szégyellem, hogy ha szavakkal is, de bántották!
 
Forog a történelem kereke, valószínüleg (... de nem biztos) a pápa is tisztában van azzal, hogy a kerszténység létezéséhez képest pár éve jöttek létre ezek az államok mint Románia vagy Szlovákia.
 
Utoljára módosítva:
Miért gondoljátok, hogy ti vagytok a világ közepe?
Miért gondoljátok, hogy bárkit megsérthettek következmények nélkül?
Miért van az, hogy embereket aláztok meg, és tiportok a sárba, mégis ti vagytok megsértődve?
Ki, kit sértett meg? A magyar államfő a meghívással megsértett valakit?

Minek fogad el valaki egy meghívást, ha nem akar találkozni azzal aki meghívja, ilyen gesztus azért nagyon lealacsonyító lenne egy pápa számára.
Erdéllyel kapcsolatban, jó tudni mitóta is van a románok uralma alatt, esetleg a Szentszék könyvtárában tanulmányozhatja akár a pápa is Erdély uralkodóinak a névsorát, esetleg az erdélyi érméken évszázadokon át milyen uralkodők képmásai voltak...nemigen fog román hangzásu neveket találni.
 
Ja, hogy ha valakire azt mondják, hogy demens vénember, gazember, argentin migráns, dicséret és nem sértés, akkor minden rendben!
 
Velem ezt nem éreztették még!
Amikor először sétáltam Garamkövesdről Esztergomig pár órát eltöltöttem Párkányban. Voltam egy presszóban ahol magyarul szólaltam meg, kedves volt a felszolgáló hölgy. Mikor fizettem kiderült, hogy hülye vagyok, csak forint volt nálam, pedig akkor már euró volt a fizetőeszköz náluk. Kedvesen mosolyogva azt mondta, semmi gond, tessék várni picit átváltom forintra.
Egy kis utcát kerestem és többször kértem útbaigazítást, volt aki borzalmas magyarsággal szólalt meg, elnézést kért, ő szlovák és nem érteném meg amit mond, de egy papírra lerajzolta merre menjek, senkitől nem hallottam durva megjegyzést.

Sajnálom a barátnődet és szégyellem, hogy ha szavakkal is, de bántották!
Sajna nem egyszer nem ketszer fordult mar elo durva beszolas :(
Pl. Komaromban a hidfonel van a tesco, komarnobol jottunk at vasarolni. A holgy kocsijaval jottunk. Beparkolt, kiszaltunk a szomszedos parkolohelyen kiszallt egy pasi, es azzal kezdte a felesegenek, hogy ezert draga nalunk minden mert ezek as tótok is itt akarnak vasarolni. Latta a rendszamot es ez neki elég is volt :(

Ha hozzam jott a baratnom en alltam ki a garqazsbol mert nem szerette ha latjak a szlovak rendszamot ilyesmik miatt :(

De olyan is volt hogy odaát éjjel kettokor indultam haza, megalltam megkérdezni hogy merre kell menni a hidhoz, és majdnem verekedés lett mert a pasi gyönyörü magyarsaggal valaszolta, hogy szlovakiaban vagyok, beszeljek szlovakul :(
 
Jó előre tudni mire számíthatok, nagymamám Komárnói születésű, a család sírját újra meg kell vásárolni, és azt írták, csak személyesen intézhetem.
 
Jó előre tudni mire számíthatok, nagymamám Komárnói születésű, a család sírját újra meg kell vásárolni, és azt írták, csak személyesen intézhetem.
Ha azzal kezded, hogy magyar vagy, akkor kevesebb a gond.

Ha szlovaknak hisznek és magyarul szolsz azt nagyon nem birjak sokan elviselni.
Raadasul kozel van Dunaszerdahely, ami hiresen szeret magyarkodni, álandó összetüzes van a szlovak nacionalistakkal.

Pedig vannak szep dolgaik. Az egyik kedvenc:

A baratnom fo9rditasa a dalrol :) :

Kráčal prázdnou ulicou tíšil hladných nočných psov
Lépkedett az üres utcán, csitította az éhes éjjeli kutyákat
bol sám ako boh krv mu tiekla z bosích nôh
egyedül volt mint Isten, vér csurgott mezítelen lábából
Šiel niekam za láskou v žiare modrých obrázkov
Ment valahová a szerelem után a háborús hírek kék képeinek sugarában
správ o vojnách noc musí byť pokojná
az éjjel nyugodtnak kell lenni
Niekto bdie a v spánku dá silu slabích aj nám
Valaki őrködik és az álomban a gyengék erejét adja nekünk
Niekto bdie a vláči kríž kým ty krásne spíš
krásne spíš
Valaki őrködik és a keresztet cipeli, amíg te szépen alszol
lSzépen alszol
lKráčal prázdnym nábrežím za niečím na čom záleží
Lépkedett az kihalt folyóparton az miatt, ami szám9tott neki
a s ním šiel priateľ dášď bol náhle zvláštne náš
és jött vele az eső barát, egyszerre különösen a miénk lett
Do snov nám naprší kríž nám raz dá do duší
Az álmainkba beleesik, a kereszt egyszer a lelkünkbe esik
spíš schúlená neznáma stratená
inkább ismeretlen, elveszett
Niekto bdie a v spánku dá silu slabích aj nám
Valaki őrködik és az álomban a gyengék erejét adja nekünk
Niekto bdie a vláči kríž kým ty krásne spíš
krásne spíš
Valaki őrködik és a keresztet cipeli, amíg te szépen alszol
Szépen alszol
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,577
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére