Sem Áderrel, sem Orbánnal nem akar találkozni Ferenc pápa, amikor Budapestre jön

Miközben a szervezők gőzerővel készülnek Ferenc pápa szeptemberi budapesti látogatására, komoly diplomáciai feszültséget okoz a színfalak mögött, hogy a Szentatya – tervei szerint – kihagyja az államfőnél és miniszterelnöknél teendő udvariassági látogatást – értesült vatikáni és magyar egyházi forrásokból a tekintélyes amerikai katolikus lap, a National Catholic Register.

A jelenlegi tervek szerint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező Ferenc pápa mindössze három órát tölt majd Magyarországon, ahol részt vesz az esemény zárómiséjén. A katolikus lap értesülései szerint szándékosan hagyja ki a találkozást Áder János köztársasági elnökkel a Sándor palotában. Mi több, Orbán Viktornál sem tesz látogatást pár száz méterrel arrébb, az 1763-1787 között karmelita kolostorként üzemelő miniszterelnöki kormányirodában.

– A Vatikán el akar kerülni minden politikai jellegű találkozót, és ez politikai feszültségeket generál – mondta a lapnak egy budapesti forrás. Értesüléseik szerint a magyar kormány kitartóan invitálja személyes találkozóra a pápát, de az államfőnél tett látogatásnak normális esetben egyébként is „a csomag részének” kellene lennie egy ilyen utazás során.

„Valami itt nem stimmel a diplomácia és a protokoll szempontjából” – vélte Luis Badilla, a Vatikáni Államtitkárság által kiadott Il Sismografo szerkesztője is. A múlt héten még Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is Rómába utazott, hogy egy „elfogadhatóbb” menetrendet próbáljanak meg kieszközölni. A Vatikán azonban kitart amellett, hogy Ferenc pápa nem úgynevezett „államlátogatást” tesz Magyarországon, annak minden hivatalos formulájával, hanem csupán az egyházi eseményre érkezik.

Ferenc pápa a tervek szerint szeptember 12-én reggel érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnan egyből a Hősök terére hajtat. Részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, majd – alig három órás budapesti tartózkodás után – Pozsonyba utazik. A Szentatyával való találkozóra hiába áhítozó magyar állami vezetők számára fájó pont lehet, hogy Ferenc pápa Szlovákiában két-három napot szándékozik eltölteni. A katolikus újság szerint egyenesen egy „hatalmas pofonnal” ér fel.

A sejtések szerint Ferenc pápa döntésének háttérben világnézeti ellentétek húzódnak. A Vatikánban „nyílt titok”, hogy a Szentatya nem ért egyet a magyar kormány – több magyar püspök által is támogatott – bevándorlási politikájával, a katolikus egyház feje ugyanis jóval megengedőbb ebben a kérdésben. A lap idézte Ferenc pápa „Fratelli tutti...” (Mindannyian testvérek...”) kezdetű enciklikáját is, amiben a populista kormányok „rövidlátó, szélsőséges, neheztelő és agresszív nacionalizmusát” bírálta.

Ferenc pápa tudatában van annak is, hogy a közelgő magyarországi választások miatt látogatását pártpolitikai célokra is igyekezhetnek felhasználni. A magyar kormány a hírek szerint a Szentatya emiatti óvatosságát azzal próbálja enyhíteni, hogy az ellenzéki vezetőkkel való találkozásra is lehetőséget kíván biztosítani.

A katolikus lap szerint korábban nem fordult még olyan elő, hogy a pápa egy ország fővárosába látogatva ne találkozott volna az állami vezetőkkel. Igaz, mint írják, az sem mindennapos, hogy az egyházfő ellátogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra: ilyen utoljára húsz évvel ezelőtt fordult elő.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda az alábbi választ küldte:

"Miután Ferenc pápa maga bejelentette, hogy Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, Magyarország Kormánya megkezdte az ilyenkor szokásos előkészületeket, hogy mind egyházfői, mind államfői minőségében méltóképpen fogadjuk őt. A program részleteinek kidolgozása még folyamatban van, szeretettel várjuk a pápát Magyarországra."

papa.jpg
 
te nagyon süket vagy ...a pápa, magyarországi látogatásáról van szó...arról hogy kerül ide, turistaként jön vagy az államfő meghívására.
Hívogathatod, csalogathatod a pápát ahogy akarod, neki nem kell udvariasságból ilyen meghívásnak eleget tenni.

A Pápa nyilván nem fogja magát mutogatni Orbánnal a volt Horthy irodában vagy a teraszon
Ne feledd, hogy nemcsak magyar keresztények lesznek ott akiknek az izlését nem lehet lábbal tiporni.
 
A jelenlegi helyzet ez:

Beer Miklós: Orbán a Hősök terén, a mise után találkozhat Ferenc pápával

2021. június 8. 15:36

Az egyházfő ősszel jön Magyarországra, az eucharisztikus kongresszus zárómiséjére.

Orbán Viktor a Hősök terén, szeptember 12-én, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapján, a mise után találkozhat Ferenc pápával. A Klubrádiónak Beer Miklós azt mondta, azt feltételezi, ott a katolikus egyházfő kezet fog a miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel. Amikor Magyarországon volt ilyen kongresszus 1938-ban, akkor se jött el a pápa (noha a Vatikán képviseltette magát), és ha jól tudja, az elmúlt húsz évben se fordult elő, hogy regnáló pápa részt vett volna ilyenen.
Tehát nagyon nagy dolog, hogy Ferenc pápa eljön és misét mond – hangsúlyozta. Az egyházfő iraki útjáról hazafelé tartva jelentette be, hogy ősszel jön Magyarországra, az eucharisztikus kongresszus zárómiséjére. Vagyis eleve arról volt szó, hogy nem állami, protokolláris látogatásra érkezik, hanem a katolikus egyháznak erre a rendezvényére. Örüljünk annak, hogy eljön a pápa erre a szép ünnepre – tette hozzá.
Beer Miklós jelezte: nem tudja a pontos menetrendet, de feltételezi, hogy mielőtt elindulna Budapestről Ferenc pápa, Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel is kezet fog és üdvözlik egymást a Hősök terén. Megismételte, a sajtóhírek mintha azt feszegetnék, hogy a pápa miért nem megy fogadásra a Sándor palotába és a Karmelita kolostorba, noha ilyenről eleve nem volt szó. Viszont – tette hozzá –, az természetes, hogyha ott lesznek a Hősök terén, akkor találkoznak.
A lengyel sajtóértesülésekre reagálva azt mondta: lehet filozofálni, hogy mi, hol, miért hangzik el vagy nem hangzik el, de szerinte nem szabad politikai felhangot adni ennek a látogatásnak. A pápa azt mondta, eljön erre a kongresszusra, mert fontos neki vallási, egyházi szempontból.
Hányszor mondjam, hogy a Pápák csak akkor voltak egy Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszison amikor ez Rómában volt.
 
Orbán Viktor a Hősök terén, szeptember 12-én, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapján, a mise után találkozhat Ferenc pápával.
Előtte remélhetőleg ellenőrzik a ruháját, gusztustalan lenne a kézfogásról készült képeken az ételmaradékos ruhájában gyönyörködni!
 
Hívogathatod, csalogathatod a pápát ahogy akarod, neki nem kell udvariasságból ilyen meghívásnak eleget tenni.

A Pápa nyilván nem fogja magát mutogatni Orbánnal a volt Horthy irodában vagy a teraszon
Ne feledd, hogy nemcsak magyar keresztények lesznek ott akiknek az izlését nem lehet lábbal tiporni.

1. valóban nem kell udvariasságból ilyen meghívásnak eleget tenni, de ha elfogadja a meghívást és el is megy, akkor már protokolláris kötelezettségei is vannak.

2. egy világkongresszusról van szó, amelyet éppen azért rendezhetnek a magyaroknál, mert elismerik, hogy sokat tetsznek a kereszténységért, támogatják a szíriai görögkatolikus egyházat, segélyt adtak a Fülöp-szigeteki katolikus templomban történt robbantásos merénylet áldozatainak, irakban támogatják a kersztényeket, az elszakított területeken megakadálozzák a templomaink lerombolását, ösztöndíjprogrammal a válságövezetekből származó keresztény fiatalok tanulhatnak magyar egyetemeken ....
 
Utoljára módosítva:
esetleg nem ártana elolvasni a vitaindító újságcikket
Nem ártana megmondani mire gondolsz!

A Pápa a világ összes kereszténye iránt érez elkötelezettséget, ö a "nyájhoz" utazik nem államhoz.

Ismereteim szerint csak egyetlen egy pápa utazott "államfőként" külföldre, ez pedig a német pápa XVI. Benedikt volt.
Ez is nagy botrányt keltett Németországban, egy monarch beszélt egy demokratikus parlamentben.

Vésd a fejedbe: A Pápák lelkészként utazgatnak (pastoral-utazás) és nem államfőkkel tárgyalni.
 
Nem ártana megmondani mire gondolsz!
OK, ha már nem veszed a fáradságot, hogy elolvasd a viaindító cikket beidézen neked a lényeget belőle:

"A katolikus lap szerint korábban nem fordult még olyan elő, hogy a pápa egy ország fővárosába látogatva ne találkozott volna az állami vezetőkkel. "

"Értesüléseik szerint a magyar kormány kitartóan invitálja személyes találkozóra a pápát, de az államfőnél tett látogatásnak normális esetben egyébként is „a csomag részének” kellene lennie egy ilyen utazás során."
 
1. valóban nem kell udvariasságból ilyen meghívásnak eleget tenni, de ha elfogadja a meghívást és el is megy, akkor már protokolláris kötelezettségei is vannak.

2. egy világkongresszusról van szó, amelyet éppen azért rendezhetnek a magyaroknál, mert elismerik, hogy sokat tetsznek a kereszténységért, támogatják a szíriai görögkatolikus egyházat, segélyt adtak a Fülöp-szigeteki katolikus templomban történt robbantásos merénylet áldozatainak, irakban támogatják a kersztényeket, az elszakított területeken megakadálozzák a templomaink lerombolását, ösztöndíjprogrammal a válságövezetekből származó keresztény fiatalok tanulhatnak magyar egyetemeken ....
Azért a szír katolikusokról a helyedben nem beszélnék! Gondolom azt tudod, a szír menekültek (nálatok migránsok) közel 90%-a keresztény. Őket raktátok vonatra és toltátok vakvágányra, ők voltak azok is akiket ketrecbe zártatok és étlen szomjan hagytatok, ellenük épült a híres kerítésetek. Mindez a keresztényi könyörületesség nevében, és a keresztényi értékek védelme miatt!
 
Egy ma megjelent hivatalos közlemény:

Közleményt adott ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK), amiben azt írták, hogy szeptemberben Ferenc pápa találkozik Orbán Viktorral és Áder Jánossal.
A közleményben azt írták, hogy a pápa
a szentmisét megelőzően a tervek szerint külön találkozni fog a magyar állam vezetőivel, Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival és más, magas rangú állami vezetőkkel.
Hozzátették: sajnálatosnak tartják, hogy a szentatya magyarországi programjáról – amely jelenleg még szervezés alatt van – hamis információk és téves értelmezések terjedtek el a médiában. Szerintük ugyanis nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, miszerint a szentatya kizárta volna azt, hogy bárkivel is találkozzon.

Először a National Catholic Registerben jelent meg egy írás arról, hogy a pápa kihagyná a találkozót a magyar kormány- illetve államfővel. Ezzel összefüggésben azóta már azt is híresztelték, hogy Semjén Zsolt és Erdő Péter a Vatikánba utaztak, hogy jobb belátásra bírják a szentatyát.
 
1. valóban nem kell udvariasságból ilyen meghívásnak eleget tenni, de ha elfogadja a meghívást és el is megy, akkor már protokolláris kötelezettségei is vannak.
Ismétlem a pápának nincsenek "elkötelezettségei", az ö fönöke a "mindenható atya-uristen" és ezt nem én mondom.
Orbánnak vannak elkötelezettségei az országával szembe (ebben az ellenzékre szavazóknak is benne kéne lenni jogilag)

A pápának van saját ceremonia mestere, és ez nem azonos a magyar kormány protokoláris szokásaival.
Orbán a "kép-rombolo" szektához tartozik, tehát ha valakinek meghívóra van szüksége a katolikus találkozóra
akkor az a miniszterelnök és a hittanból doktorált helyettese.

2. egy világkongresszusról van szó, amelyet éppen azért rendezhetnek a magyaroknál, mert elismerik, hogy sokat tetsznek a kereszténységért, támogatják a szíriai görögkatolikus egyházat, segélyt adtak a Fülöp-szigeteki katolikus templomban történt robbantásos merénylet áldozatainak, irakban támogatják a kersztényeket, az elszakított területeken megakadálozzák a templomaink lerombolását, ösztöndíjprogrammal a válságövezetekből származó keresztény fiatalok tanulhatnak magyar egyetemeken ....

Akkor Mumbai, Seoul, Karthago, Manila, Nairobi, Cebu City, Quibec, Gaudalajara és a többi még elörébb lehet a kereszténység támogatásában mint Budapest. Nem barátom, gyakran ott van a találkozó ahol problémák vannak.

A probléma nem az, hogy Orbán "állitólagos segitséget" nyujtogat "keresztényeknek" hanem az, hogy
ezt demonstrativ teszi azzal a céllal, hogy megossza az embereket vallásaik szerint.

A Pápa ahogy az emberi jogok dekrétuma, emberekről beszél, Orbán keresztényekröl és muszlimokról mint antagonisztikus ellentétekröl, ez pedig elökészitö minden ujabb terrorcsapáshoz.

A Pápa "ökuménikusan" gondolkodik, a magyar kormány faji és vallási megkülönböztetést propagál
 
OK, ha már nem veszed a fáradságot, hogy elolvasd a viaindító cikket beidézen neked a lényeget belőle:

"A katolikus lap szerint korábban nem fordult még olyan elő, hogy a pápa egy ország fővárosába látogatva ne találkozott volna az állami vezetőkkel. "

"Értesüléseik szerint a magyar kormány kitartóan invitálja személyes találkozóra a pápát, de az államfőnél tett látogatásnak normális esetben egyébként is „a csomag részének” kellene lennie egy ilyen utazás során."
Mindennek megvan az oka. Orbán elvesztette az összes kapcsolatát tiszteséges államfökkel és ez az ö hibája.
Nem igaz, hogy nem fordult elö, hogy egy pápa nem találkozott volna a külföldi utazása során az ottani államfövel.
XVI. Benedikt-röl tudom egészen pontosan, hogy az egyik utja során nem találkozott Német politikusokkal.

A Pápák közül legnagyobb "medien-star" a lengyel-pápa, II. Pál volt.
A 27 éves uralkodása idején a pontifex 1000 szer találkozott államfökkel és 104 országban volt
Nem csoda, ha valakinek sikerült kitörnie a Vasfüggöny mögül.

A magyar kormány képviselöi ott ültek a TV studióban és legitimálták amit a "megmondó-ember" a pápáról magából adott.
"Te politikus vagy, nem mondhatod ki ezért én mondom" és jöttek a trágárságok,
Amikor megkérdezték Orbánt, szabad e "lemarházni a pápát", akkor azt mondta "nem kommentálunk ilyet".
Ne nézd hülyének a világot.

Orbán nagyon szeretne "felértékelödni" egy találkozás által, biztos vagyok benne, hogy a nyugati zarándokok kifütyülnék
ha megjelenne az oltár szélén és egy tömeges kilépéshez vezetne az egyházból, mint a pedofil papok esetében is volt.
 
Azért a szír katolikusokról a helyedben nem beszélnék! Gondolom azt tudod, a szír menekültek (nálatok migránsok) közel 90%-a keresztény. Őket raktátok vonatra és toltátok vakvágányra, ők voltak azok is akiket ketrecbe zártatok és étlen szomjan hagytatok, ellenük épült a híres kerítésetek. Mindez a keresztényi könyörületesség nevében, és a keresztényi értékek védelme miatt!
nem hallottam ilyesmiról ... az illegális migránsok akik Merkel hívó szavára érkeztek Görögországba, majd áthaladva fél európán sehol sem kérve menekült státuszt, mindenféle papírok nélkül érkeztek, mind 20 év körüli volt és mind Ahmedként mutatkozott be ... csak tudnám miből gondolod, hogy szíriaiak és keresztények voltak?
csak emlékeztetőül igy özönlöttek nap mint nap, míg sikerült a kerítést felépíteni:
2021-06-09.jpg

ha Merkel küldött volna értük buszokat, vagy az osztrákok nem építik a "szányas kapukat" és tárt karokkal fogadnák az illegális migránsokat, ma is átengednénk őket az országon ... csakhát senki sem engedi be őket.
Erdogan azt mondja repülón szállítja ingyen a nála levő menekültek millióit, csak mondják meg hova.
 
Utoljára módosítva:
nem hallottam ilyesmiról ... az illegális migránsok akik Merkel hívó szavára érkeztek Görögországba, majd áthaladva fél európán sehol sem kérve menekült státuszt, mindenféle papírok nélkül érkeztek, mind 20 év körüli volt és mind Ahmedként mutatkozott be ... csak tudmám miből gondolod, hogy szíriaiak és keresztények voltak?
csak emlékeztetőul igy özönlöttek nap mint nap, míg sikerült a kerítést felépíteni:
Csatolás megtekintése 1799510
-
Miközben a menekültek békésen megpróbálták elhagyni az országot mert vonatot nem kaptak, pedig jegyet váltottak,
a mieink a város közepén szétszedték a planetáriumot.

Egy pillanatig nem vagyok meglepve, hogy azt mondod "nem hallottam rolla"
Sok mindenröl nem halottál mert a kormánypárt kisajátította a közmédiákat és idegen nyelven nem beszélsz.

Tudtad, hogy Afrikában több keresztény él mint Europában?
Tudtad, hogy a Szent Péter Basilika másolata Afrikában van?
Tudtad, hogy Orbán "nem védte meg Europát" a menekültektöl?
Tudtad, hogy Merkel akkor szólt elöször amikor Magyarországon 72 menekült megfulladt egy autóba?
Tudtad, hogy a magyar rendőrség megakadályozhatta volna az esetet csak nem beszéltek idegen nyelven?
Tudtad, hogy a kerités nem álitott meg senkit, egyszerüen megkerülték?
Tudtad, hogy se a menekülteknek sem a magyaroknak nem megoldás a kerités?
Azon egyszerü ok miatt mert akinek sikerül átmászi azt a kapun visszavezetitek.
Ez csak egy "haszontalan foglalkoztatás", hogy a sok fiatal katona nehogy a kormány ellen lépjen fel.
Ilyen már volt, amikor Bakocz Tamás pápa akart lenni, aztán jött Dozsa György.
Most is valaki a "kereszténység bástyájának" képzeli magát.
Nem bátor vagy te hanem beszari.

Mennyi pénzt ad ki az ország a szögesdrót védelmében és mit segit? Semmit!
Ha egy darab kenyeret adtatok volna az embereknek de még azt sem.
Nem segitettetek a bajba levöknek tulélni a hideget, nem segitettetek nekik tovább menni vagy haza jutni.

Te a szememben nem vagy keresztény, mégcsak a magyarokat sem képviseled az én szememben.
Egy apró kisebbség vagy akinek az uralkodási ideje a végéhez közeledik.

Visszaéltek az emberek hitével, az alantas érzésekre apelláltok...
Remélem ha a Pápa mégis összefutna Orbánnal akkor felolvassa neki a Levitákat
 
csak tudnám miből gondolod, hogy szíriaiak és keresztények voltak?
Ha valóban érdekel megmondom honnan tudom és nem gondolom.
Vettem a bátorságot és többed magammal vittünk nekik babatápszert, pelenkát, takarót, alapvető gyógyszereket, mint pl. lázcsillapítót, köhögéscsillapítót, gyógykenőcsöt többfélét, kézfertőtlenítőt, babáknak törlőkendőt, gyümölcslevet szintén többfélét. . .
 
A keresztények többsége rögtön a háború kitörése után, 2011-ben kezdte elhagyni Szíriát.
Világszerte azért protestáltak az emberek (igy Németországban is), hogy miért csak a keresztények jöhetnek.
Aztán 2015-ben, a több éve tartó háború mindenkit elkergetett.

2015-ben 441.899 menekültkérelmet adtak be Németországban
- vallási hovatartozás szerint ebböl 73,1% az Iszlámhoz tartozónak, 13,8% pedig kereszténynek vallotta magát
- Ha figyelembe vesszük, hogy a menekültek 35,6%-a Szíriából jött akkor
- ez azt jelenti, hogy minimum minden 3. szír keresztény lehetett
- az iszlám vallásúak pedig nem egytől egyig más kontinensről jöttek hanem egy jó részük a Balkánról

1623245701517.png

Undoritó az idegen gyűlölet; fárasztó, hogy nekem mindig korrigálni kell;
hogy ezt a kormánypártiak ugy kommentálják, hogy "vannak akik menekülteket akarnak behozni Magyarországra".
Miért nem lehet ész érvekkel kommunikálni abban a rendszerben?
 
Egy pillanatig nem vagyok meglepve, hogy azt mondod "nem hallottam rolla"
Sok mindenröl nem halottál mert a kormánypárt kisajátította a közmédiákat és idegen nyelven nem beszélsz.

Valóban nem tolmácsként kezdtem a pályafutásom Németországban, de azért elbodogulok a nagyvilágban.
hogy mennyire "békésen" jöttek, itt egy kis emlékeztető
 
Ha valóban érdekel megmondom honnan tudom és nem gondolom.
Vettem a bátorságot és többed magammal vittünk nekik babatápszert, pelenkát, takarót, alapvető gyógyszereket, mint pl. lázcsillapítót, köhögéscsillapítót, gyógykenőcsöt többfélét, kézfertőtlenítőt, babáknak törlőkendőt, gyümölcslevet szintén többfélét. . .
ezt jó tudni, ez szuper ... nem is értem például a német hatóságoknek miért kellenek hónapok, évek hogy el tudják dönteni, hogy ki a menekült... a szíriai az lényegtelen is, mert szíriaiakat is visszatoloncoltak Szíriába.
 
Egy tagunk jovoltábol áttértünk migranskérdésre.
Kérdezem, azt hiszem joggal! Ezt azok kezdeményezték akik nem tartják eredendően ördögnek Orbánt?
 
ezt jó tudni, ez szuper ... nem is értem például a német hatóságoknek miért kellenek hónapok, évek hogy el tudják dönteni, hogy ki a menekült... a szíriai az lényegtelen is, mert szíriaiakat is visszatoloncoltak Szíriába.
Na, igen a szokásos sablon szöveg. A németeknek, a franc tudja még kiknek miért is nem jut eszükbe ez vagy az.
Bezzeg mi!
Bezzeg a magyar kormány, az megoldotta! Szépen kirakatta a plakátokat a templomok bejáratához is, bizony ám!
A kéregetők hajléktalanok támogatása tilos!
 
Valóban nem tolmácsként kezdtem a pályafutásom Németországban, de azért elbodogulok a nagyvilágban.
hogy mennyire "békésen" jöttek, itt egy kis emlékeztető

Ne bolondozzál, a magyar huligánok szétverték a Planetáriumot a Népligetben
- minden féle magyarázat, ok nélkül, pusztán rongálási szándékkal,

Mig a menekülteknek volt egy emberileg érthető oka arra, hogy tovább szerettek volna menni
- teljesen emberi, hogy a 10 mezítlábas suhanc kétségbeesésben felvette egy követ a földről

Én láttam az adást Magyarországon az M1-en végtelen ismétlésben, egy megrendezett szinjáték volt.

Nem akarok erről beszélgetni veled mert csak lejártod magadat az embertelen megjegyzéseiddel

Beszéljünk inkább arról, hogy szerinted miről szól az eucharisztikus kongresszus?
Miről akar Orbán Ferenc Pápával társalogni?

Arról, hogy a menekülteket és a homoszexuálisok nem a felebarátaink? :(
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,736
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére