Sem Áderrel, sem Orbánnal nem akar találkozni Ferenc pápa, amikor Budapestre jön

Miközben a szervezők gőzerővel készülnek Ferenc pápa szeptemberi budapesti látogatására, komoly diplomáciai feszültséget okoz a színfalak mögött, hogy a Szentatya – tervei szerint – kihagyja az államfőnél és miniszterelnöknél teendő udvariassági látogatást – értesült vatikáni és magyar egyházi forrásokból a tekintélyes amerikai katolikus lap, a National Catholic Register.

A jelenlegi tervek szerint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező Ferenc pápa mindössze három órát tölt majd Magyarországon, ahol részt vesz az esemény zárómiséjén. A katolikus lap értesülései szerint szándékosan hagyja ki a találkozást Áder János köztársasági elnökkel a Sándor palotában. Mi több, Orbán Viktornál sem tesz látogatást pár száz méterrel arrébb, az 1763-1787 között karmelita kolostorként üzemelő miniszterelnöki kormányirodában.

– A Vatikán el akar kerülni minden politikai jellegű találkozót, és ez politikai feszültségeket generál – mondta a lapnak egy budapesti forrás. Értesüléseik szerint a magyar kormány kitartóan invitálja személyes találkozóra a pápát, de az államfőnél tett látogatásnak normális esetben egyébként is „a csomag részének” kellene lennie egy ilyen utazás során.

„Valami itt nem stimmel a diplomácia és a protokoll szempontjából” – vélte Luis Badilla, a Vatikáni Államtitkárság által kiadott Il Sismografo szerkesztője is. A múlt héten még Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is Rómába utazott, hogy egy „elfogadhatóbb” menetrendet próbáljanak meg kieszközölni. A Vatikán azonban kitart amellett, hogy Ferenc pápa nem úgynevezett „államlátogatást” tesz Magyarországon, annak minden hivatalos formulájával, hanem csupán az egyházi eseményre érkezik.

Ferenc pápa a tervek szerint szeptember 12-én reggel érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnan egyből a Hősök terére hajtat. Részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, majd – alig három órás budapesti tartózkodás után – Pozsonyba utazik. A Szentatyával való találkozóra hiába áhítozó magyar állami vezetők számára fájó pont lehet, hogy Ferenc pápa Szlovákiában két-három napot szándékozik eltölteni. A katolikus újság szerint egyenesen egy „hatalmas pofonnal” ér fel.

A sejtések szerint Ferenc pápa döntésének háttérben világnézeti ellentétek húzódnak. A Vatikánban „nyílt titok”, hogy a Szentatya nem ért egyet a magyar kormány – több magyar püspök által is támogatott – bevándorlási politikájával, a katolikus egyház feje ugyanis jóval megengedőbb ebben a kérdésben. A lap idézte Ferenc pápa „Fratelli tutti...” (Mindannyian testvérek...”) kezdetű enciklikáját is, amiben a populista kormányok „rövidlátó, szélsőséges, neheztelő és agresszív nacionalizmusát” bírálta.

Ferenc pápa tudatában van annak is, hogy a közelgő magyarországi választások miatt látogatását pártpolitikai célokra is igyekezhetnek felhasználni. A magyar kormány a hírek szerint a Szentatya emiatti óvatosságát azzal próbálja enyhíteni, hogy az ellenzéki vezetőkkel való találkozásra is lehetőséget kíván biztosítani.

A katolikus lap szerint korábban nem fordult még olyan elő, hogy a pápa egy ország fővárosába látogatva ne találkozott volna az állami vezetőkkel. Igaz, mint írják, az sem mindennapos, hogy az egyházfő ellátogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra: ilyen utoljára húsz évvel ezelőtt fordult elő.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda az alábbi választ küldte:

"Miután Ferenc pápa maga bejelentette, hogy Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, Magyarország Kormánya megkezdte az ilyenkor szokásos előkészületeket, hogy mind egyházfői, mind államfői minőségében méltóképpen fogadjuk őt. A program részleteinek kidolgozása még folyamatban van, szeretettel várjuk a pápát Magyarországra."

papa.jpg
 
főleg azért, mert a trianoni eseményekben morva nagy szerepe volt az akkori, egymást váltó azon magyar kormányok bigott és szüklátókörű politikájának, ami kísértetiesen analóg azzal a szemellenzős idiótasággal, amit orbánék művelnek.
Tudtommal, békediktátum volt, a magyaroknak nem osztottak lapot. Te mégis miféle tárgyalásról beszélsz?
De nyugi a történelem kereke forgandó, előbb-utóbb újraosztják a lapokat, nem véletlenül fegyverkezik mindenki óriási tempóban ... az ilyen kicsik sorsa mint Magyarország csupán attól függ éppen melyik oldalon vannak a nyertes nagyhatalmak vagy a vesztes nagyhatalmak oldalán.
 
Utoljára módosítva:
Nem akar az lehet de, fog találkozni.
A hivatalos kommüniké alapján Ferenc pápa szeptember 12-én, vasárnap reggel 6 órakor indul el Rómából, majd háromnegyed 8-kor landol a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Itt egy hivatalos köszöntőt tartanak.

A pápa ezután a Szépművészeti Múzeumba megy, ahol háromnegyed 9-kor találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel. A program szerint fél órás találkozó ténye azért is hangsúlyos, mert korábban arról jelentek meg hírek, hogy a pápa a közelgő választások miatt nem erőltetné azt, illetve állítólag az is hátráltatta a szervezkedést, hogy a pápának nem tetszik a kormány, illetve Orbán menekültpolitikája.
 
A Pápa nem fél Orbántól és nyilván nem fogja tudni kikerülni öt ha ez ott ólálkodni a reptéren rá várva.
A Ferihegyi Reptér nem Hartsfield-Jackson Atlanta, Denver, Dallas vagy Guangzhou Kinában.

Egyben reménykedünk, hogy Ferenc Pápa nem fog egy "Reichskonkordat-ot" kötni Orbánnal mint az elődje a piktorral, hanem a fejére olvassa a Levitákat.
 
Mivel magyarországon az egyház és az állam külön van választva így ez egy udvariassági találkozó lesz .
 
Mivel magyarországon az egyház és az állam külön van választva így ez egy udvariassági találkozó lesz .
Ha egy fél orát szán a Pápa Orbánra akkor nem sok idejük lesz szóváltásra, mert ahogy a programot nézem
ebben a 30 percben benne van az egymáshoz való közeledés, lépések, udvarias szóváltás és az elbúcsúzás. :)

Ahogy lesz ugy lesz. Nyilvánvaló, hogy Orbánnak nagyobb szüksége van arra, hogy le legyen fényképezve
egy államfővel, még akkor is ha csak egy 44 hektáros ország egyeduralkodójáról van szó. :)
 
A pápáról beszélsz.
Egy közös fotó és bizonyíthatják hogy elfogadott politikus.
 
A pápáról beszélsz.
Egy közös fotó és bizonyíthatják hogy elfogadott politikus.
Hívőknek nincs szükségük bizonyitásra.
Ha nem lenne kép az is egy bizonyíték lenne a hivő szemében. Jézus Feltámadását azzal igazolják, hogy a "sir üres volt".

Az Ádámcsutka és a Lengö-borda még a gyerekkoromban is a leg megbízhatóbb artefakt volt a teremtés-mitosz igazolásához.
 
Ha egy fél orát szán a Pápa Orbánra akkor nem sok idejük lesz szóváltásra, mert ahogy a programot nézem
ebben a 30 percben benne van az egymáshoz való közeledés, lépések, udvarias szóváltás és az elbúcsúzás. :)

Ahogy lesz ugy lesz. Nyilvánvaló, hogy Orbánnak nagyobb szüksége van arra, hogy le legyen fényképezve
egy államfővel, még akkor is ha csak egy 44 hektáros ország egyeduralkodójáról van szó. :)
*
Biztos vagyok abban , hogy vityóka ott lesz minden újság címlapján, ahogyan kezet fog a Pápával, no meg talán még áldást is kér. Remélem nem kap a fejére... Remélem...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,417
Tagok
615,602
Legújabb tagunk
Hegyesi Zoltán1
Oldal tetejére