Semmittevési ösztöndíjat írt ki egy német egyetem

Sajátos pályázatot írt ki a Hamburgi Képzőművészeti Egyetem (HFBK), egyszeri juttatásként 1600 eurós (574 ezer forintos) semmittevési ösztöndíjra lehetett jelentkezni.

A világ minden részéből érkeztek jelentkezők - mondta el Friedrich von Borries, a projekt kezdeményezője a határidő letelte után.

A szokatlan felhívásra mintegy 1700-an jelentkeztek, a beadványok között több volt a komoly, mint a tréfás írás.

Borries elmondta, hogy az ösztöndíj nem egyfajta karriertámogatás, hanem inkább ösztönzés arra, hogy az emberek más irányba gondolkodjanak.

A jelentkezők közül a zsűri három nyertest fog kiválasztani november elejéig, mindegyikük kap majd 1600 eurót, ha a tétlenségi idő végén leadnak egy beszámolót.

A projekt a "Schule der Folgenlosigkeit. Übungen für ein anderes Leben" (A követkemények nélküliség iskolája. Gyakorlatok egy másfajta életért) című kiállítás része, melyet novemberben mutatnak be a hamburgi Iparművészeti Múzeumban. A felhívást világszerte nagy médiaérdeklődés kísérte, írt róla a The Guardian brit napilap, a BBC és a Fox News is. Borries elmondta, a projektről adott interjút indiai, kínai, orosz, bolgár és afrikai hírcsatornáknak is.

MTI
images
 
azt mondta képes lehet 20 millió ember ellátására, és újabb befektetésekkel megvalósítható.... de ő is csak a feldolgozó ipar fejlesztését látja jó befektetésnek.
Most kb. 300 milliárd forint támogatás kell a magyar mezőgazdaságnak. Kérdés, hogy mi a rentábilisabb a támogatások növelése vagy az import, és hagyni hogy más államok szubvencionálják a mezőgazdaságukat, elvégre mindenütt csak állami támogatással képes működni.
Ez azt mutatja hogy eléggé elvan torzulva a mezőgazdaság.
Támogatás a támogatásért.
Érdekes hogy ezt nem sírják vissza a horthy rendszerből....
Támogatás nélkül nem termelnének.
Külföldön ugyanez a helyzet.
Hisz ha támogatás nélkül termelsz sokkal drágább leszek így az olcsó (támogatott) külföldi terméket veszed meg kivéve ha a vámokat megemeled.
 
Ez van ezek az európai játékszabályok, az élelmiszerellátásáért verseny folyik, a versenyt csak állami támogatással bírják.
Például Brazíliában évente három kukorica betakarítás is lehetséges, alacsony a munkaerő költsége, nincs fűtési költség sokkal kevesebb önköltséggel állítják elő az általunk is megtermelt legtöbb mezőgazdasági terméket, a baromfi esetében sokkal alacsonyabb a brazil és argentin termelés költsége az európaihoz viszonyítva, ráadásul még a szállítási költség sem képes pótolni, nincs hogy versenyezni csak állami támogatással.
 
a lényeg... eredeti saját véleményedre voltam kíváncsi, olyasmire ami még nem hangzott el a ballibbes médiában, amit még nem szuggeráltak beléd, de sajnos ilyen nincs.
Te magadról beszélsz. Nem kellet belém szuggerálni, hogy elítéljem Gyurcsányt, és ugyan úgy Orbán nepotizmusra épített "demokratikus" egyeduralmát.
Én olyan országban élek 18 éves korom óta, ahol évente négyszer népszavazáson nekem kell eldöntenem, hogy mi történjen a városomban, tartományomban és országomban.
Mi (hála az égnek) különböző világban és politikai kultúrában lettünk felnőttek.
 
Minden relatív, mikor egy nyugdíjasnak nincs lakása, és sorba kell álljon, hogy albérletet tudjon szerezni...az szerintem nem jó.
Büszke vagy a svájci belpolitikára, jólétre. Piszkálgassuk már meg egy picit honnan az a nagy gazdagság, mikor Svájc egy alig 41 ezer négyzetkilométeres területű kis ország, aminek több mint negyede terméketlen, sziklával és kővel borított, természeti kincsei nincsenek. Viszont a Tőke menedéke, az adók elkerülésére ott lehetett tárolni még a náci rabolt vagyonokat is. Így aztám meg tudják fizetni a magasan képzett külföldi munkerőt. Vagy ott a svájci mezőgazdaság, még a szénát is importálni kell ...
 
Utoljára módosítva:

Ha nem is ez a téma... Mint magyar, inkább irigy, mint büszke vagyok a svájci politikai kultúrára a konszenzusos demokráciájukra.
A jólétet simán csak élvezem. Nem az én érdemem, nem az őseim teremtették meg. Nincs miért büszkélkednem vele.
A többi amit írsz irigység és részben találgatás.

Ezzel a megjegyzéseddel nem tudok mit kezdeni:
"Minden relatív, mikor egy nyugdíjasnak nincs lakása, és sorba kell álljon, hogy albérletet tudjon szerezni...az szerintem nem jó."
 
Isten bizony őszintén és jól érvelsz.
A közhelybe menő svájci bankrendszer érvvel nem is szálltál vitába.
Az az irigy megfeledkezett a Svájci precizitásról.az egykoron híres iparáról.Iparában az orvosi műszerekről. vegyiparban a gyógyszergyártásról.Mezőgazdaságban az állattenyésztésről
 
persze, a svájci adóparadicsom jelzőt nem illik használni,de ilyen aprócsaka híreket találhatsz ha feszegeted a témát " 90 svájci bankot vizsgáltak, a pénzintézetek kezdik maguk mögött hagyni a válság okozta strukturális átalakítások negatív hatásait. A UBS és a Credit Suisse kivételével a vizsgált bankok profitja tavaly 20%-kal 2,8 milliárd frankra nőtt.
Az ügyféltisztítások után is Svájc maradt a határokon átnyúló vagyonok legnagyobb őrzője. A kezelt vagyon mára meghaladta a 2007-es szintet is, csak tavaly 10%-kal 7300 milliárd svájci frankra nőtt "
a legnagyobbak profitja nincs ebben 2,8 milliárdban, érdekes a profitjuk :)
"Swiss banking giant UBS posted a rise of 40% in net profits in the first-quarter of 2020, reflecting in part increased client activity during the nascent stages of the coronavirus pandemic.The bank, known for catering to wealthy clients, reported a net profit of $1.6 billion in the quarter ended March 2020, up some 40% compared to the same period last year"

mindenesetre szorgalmas népek ezek a svájciak, de szerencsére még vannak hasonlóak, hasonlóan szuper fejlett iparral, mezőgazdasággal
szogalmas-n-pek.jpg

az általad elmlített állattenyésztés is húzóágazat, az import széna teszi annyira hatékonnyá
 
Utoljára módosítva:
Isten bizony őszintén és jól érvelsz.
A közhelybe menő svájci bankrendszer érvvel nem is szálltál vitába.
Az az irigy megfeledkezett a Svájci precizitásról.az egykoron híres iparáról.Iparában az orvosi műszerekről. vegyiparban a gyógyszergyártásról.Mezőgazdaságban az állattenyésztésről
Igy van. Svájcrol mindenkinek a bankok jutnak az eszébe és meg vannak róla győződve, hogy az ország belőlük él.
Persze, nekünk nem is kell dolgozni. Hónap végén csak besétálunk a bankba felvenni a pénzt. A kis melót éhbérért megcsinálják a külföldiek.:D
------
A svájci GDP- nek 9 százalékát teszi ki a bankok és a biztosítók fele-fele arányban. Volt már 12 is. A svájci bankok és Svájc mint pénzügyi központ egyre jobban veszíti el jelentőségét.
Viszont az export 66 százalékot tesz ki. (Az össz export 0.6 százaléka megy Magyarországba)

Amit aztán jóformán senki nem tud, Svájc a világ nyersanyag kereskedésének legnagyobb központja. 550 vállalt foglalkozik vele. Nagy nevek, mint Glencore, Trafigura, Mercuria, Gunvor és Vitol. Köztük egy OVi hoz közel álló magyar vállalat is.

A kontinensen, 1801 - ben svájcban nyitották meg az első gyárat, angol szövőgépekkel. 4 évvel később saját szövőgép gyáruk volt. A 7 év alatt, míg Napoleon blokád alatt tartotta Angliát, előkelő helyzet szereztek maguknak a szövőgép gyártásban.
Olyan "jelentéktelen" dolgokban is menők voltak mint a csipke gyártás. A 19. században a világ csipke igényének 90 százalékát ők elégitették ki. 1920 ban még mindig 50 százalék volt. St.Gallen és környéke ebből gazdagodott meg.
Mindig tudták a kevés forrásukbol a maximális minőséget kihozni.
A 19. században alapítot világhírű zürichi Műegyetemük (Einstein itt tanult) is nagyban hozzájárult a sikertörténetükhöz.

Emil Gerbeaud és Ábrahám Ganz is svájci volt.

...az általad elmlített állattenyésztés is húzóágazat, az import széna teszi annyira hatékonnyá
Nem tudom elképzelni honnét szedted ezt. :D
Szénát nem kell nekik importálni, az van elég. Feleségem nagybátya tejtermelő volt harminc tehénnel. (Istenien finom a frissen fejt tej. A nejem öklöndözött tőle:))
A hústermeléshez szükséges energia és protein élelmet importálják. A mennyiségről megy a vita. A Környezetvédelmi Hivatal a Fogyasztóvédelmezők és a Parasztok Egyesülete teljesen eltérő számokkal zsonglőrözik.
 
Utoljára módosítva:
Amit aztán jóformán senki nem tud, Svájc a világ nyersanyag kereskedésének legnagyobb központja. 550 vállalt foglalkozik vele. Nagy nevek, mint Glencore, Trafigura, Mercuria, Gunvor és Vitol. Köztük egy OVi hoz közel álló magyar vállalat is.
Ezt kereskedelmet én is kihagytam.Na de majd előveszi negatív átírással Svájcra másért ellenséges tagtársunk.
De inkább kiforgatom én mielőtt belekezd: " na persze kereskedés az megy nekik"
Az megint olyan bűnös foglalkozás mint a bankár ugye"
Hermész a kereskedők, szónokok, tolvajok védője egy talán a bankároké is ugyanaz. Vagyis megint a könnyű pénzkeresetet választottak.
A világ nyersanyag kereskedésének központja"na szép"
Mondaná mindezt más.
 
Ezt kereskedelmet én is kihagytam.Na de majd előveszi negatív átírással Svájcra másért ellenséges tagtársunk.

beteszem újra ezt a kis részt, ez csupán egy svájci bank nettó negyedéves milliárdos hasznát mutatja:
"Swiss banking giant UBS posted a rise of 40% in net profits in the first-quarter of 2020, reflecting in part increased client activity during the nascent stages of the coronavirus pandemic.The bank, known for catering to wealthy clients, reported a net profit of $1.6 billion in the quarter ended March 2020, up some 40% compared to the same period last year"

az előbbi hozzászólásban odatettem nektek a hasonlóan szorgalmasan güzülö, napkeltétől napnyugtáig keményen dolgozó népek listáját (Luxemburg, Svájc, Makaó), semmi komment? Szerintem azok is a pénzmosásból élnek, de várom a hasonló cáfolatokat mint svájc esetében. .. "A svájci GDP- nek 9 százalékát teszi ki a bankok és a biztosítók fele-fele arányban."
Nézzük már az legendás svájci óraipart:
http://www.fhs.swiss/file/59/comm_200808_a.pdf
nekem valahogy úgy tűnik, hogy egyetlen bank több profitot produkál mint az egész óraipar úgy zack und pack.
 
Utoljára módosítva:
Igy van. Svájcrol mindenkinek a bankok jutnak az eszébe és meg vannak róla győződve, hogy az ország belőlük él.
Persze, nekünk nem is kell dolgozni. Hónap végén csak besétálunk a bankba felvenni a pénzt. A kis melót éhbérért megcsinálják a külföldiek.:D
------

Nem tudom elképzelni honnét szedted ezt. :D
Szénát nem kell nekik importálni, az van elég.
itt a svájci szénaimportról, úgy általában van szó:
https://www.indexmundi.com/trade/imports/?commodity=121490&country=ch

itt a szénaimport megnövekedéséről van szó:
https://www.swissinfo.ch/eng/foreig...ports-peak-as-dry-conditions-persist/44502002
szépen le van írva ... a legnagyobb szállító Franciaország 82 918 tonna és Németország 61 828 tonna
 
Utoljára módosítva:
...az általad elmlített állattenyésztés is húzóágazat, az import széna teszi annyira hatékonnyá
beteszem újra ezt a kis részt, ez csupán egy svájci bank nettó negyedéves milliárdos hasznát mutatja:
"Swiss banking giant UBS posted a rise of 40% in net profits in the first-quarter of 2020, reflecting in part increased client activity during the nascent stages of the coronavirus pandemic.The bank, known for catering to wealthy clients, reported a net profit of $1.6 billion in the quarter ended March 2020, up some 40% compared to the same period last year"

az előbbi hozzászólásban odatettem nektek a hasonlóan szorgalmasan güzülö, napkeltétől napnyugtáig keményen dolgozó népek listáját (Luxemburg, Svájc, Makaó), semmi komment? Szerintem azok is a pénzmosásból élnek, de várom a hasonló cáfolatokat mint svájc esetében. .. "A svájci GDP- nek 9 százalékát teszi ki a bankok és a biztosítók fele-fele arányban."
Nézzük már az legendás svájci óraipart:
http://www.fhs.swiss/file/59/comm_200808_a.pdf
nekem valahogy úgy tűnik, hogy egyetlen bank több profitot produkál mint az egész óraipar úgy zack und pack.
Egyszerűen képtelen vagy elismerni Svájc gazdasági erejét és teljesítő képességét. Mániákusan meg vagy róla győződve, hogy a bankok tartják az országot életbe.
Azt, hogy a GDP 66 százaléka exportból jön, ami rengeteg, nem érdekel.
Ezek az exportok nem az éhbérér összecsavarozott német autók, hanem saját kétkezi gyártmányuk és fejlesztésük.
-----
Gúnyolódsz a szorgalmukon. Svájcban van Európában a legkevesebb ünnepnap. Sehol sem dolgozik annyi nő mint itt. A nyugdíjazás kora férfiaknak mindig 65 volt. A nőknél 64. Inkább a 42.5 óra heti munka a szokványos mint a 40. Otthon Péntek délután már semmit nem tudsz elintézi. Itt hatig vannak nyitva a hivatalok. Egyszer, megnéztem az órám, Péntek fél egykor kértem új jogosítványt. Kedden reggel a hozta a postás. Telefonáltam a házkezelőségre mert elromlott a hűtőm ajtaja. Fél óra múlva hívott a szerelő és bocsánatot kért, hogy csak másnap tud jönni. Mivel nem a legfiatalabb vagyok, minden évben megvizsgál a háziorvosnő. Reggel 8 kor vesznek egy csomó vért, kopogtatás hajlítgatás sztetoszkóp stb. Este hétkor felhív a nő és közli velem a labor vizsgálat eredményét.

Ezek megépítettek egy 57 kilométeres vasúti alagutat az Alpok alatt, ami tervezettnél előbb kész lett és a drágulás elviselhető maradt.

https://en.wikipedia.org/wiki/Gotthard_Base_Tunnel

Ha egy évvel előbb mész nyugdíjba 6.8 százalék a csökkentés. Ha két évvel, 13.6. Nem mész korábban.
------
A bankok teljesen a bögyödben vannak. :D
A két legnagyobb svájci bank az UBS és a Credit Suisse nincs bent Európa 10 elsője között.
Az amerikai bankokhoz képest aprópénz kereskedők.
------
A pénzmosás, tehát a bűnözéssel szerzet pénzek legalizálását már a kilencvenes években feladták a bankok. (Az EU életveszélyesen megfenyegette öket) Tőrvény kötelezi őket a pénz eredetének kontroljára. (A feleségem több mint húsz évvel ezelőtt egy menő vagyonkezelő privátbankban dolgozott. A tulaj asszisztense volt. Tőle tudom, hogy betartották.)

A másik linkség, ami a banktitok lazításával megszűnik, az adócsalás elősegítése. Ha egy külföldi üzletember nem akart a nyereségére adót fizetni, ide hozta a pénzét. Ennek vége.

A vagyonkezelésen viszont rengeteget keresnek a bankok. A Frank nem csökkenő értéke, a bankok megbízhatósága és a politikai stabilitás miatt sokan ide hozzák a pénzüket. Itt nincsenek látványos bank csődök. Őrületes magánvagyonok vannak itt.
A svájci államnak és nekem, ebből csak a bank nyeresége után befizetett adóbol van hasznunk.
-----
Ha van félmillió Frankod, az alatt nem állnak szóba külföldivel (megkérdeztem), ide hozhatod. Személyesen ide kellene jönnöd a pénz tisztaságát bebizonyítani.
Biztos lehetsz benne, hogy nyereségesen kezelik. Már a Forint rongyolódásával kereshettél volna egy csomó pénzt.

itt a svájci szénaimportról, úgy általában van szó:
https://www.indexmundi.com/trade/imports/?commodity=121490&country=ch

itt a szénaimport megnövekedéséről van szó:
https://www.swissinfo.ch/eng/foreig...ports-peak-as-dry-conditions-persist/44502002
szépen le van írva ... a legnagyobb szállító Franciaország 82 918 tonna és Németország 61 828 tonna
Na ja, ezzel igazán nem foglalkoztam. A nagybáty húsz évvel ezelőtt ment nyugdíjba. Ő hazai szénát etetett.
Az viszont mindig érdekelt, hogy mivel hizlalják a borjút a bárányt és a csirkét. Főleg ezt eszem és ha lehet, csak svájcit.
 
Utoljára módosítva:
a lényeg... eredeti saját véleményedre voltam kíváncsi, olyasmire ami még nem hangzott el a ballibbes médiában, amit még nem szuggeráltak beléd, de sajnos ilyen nincs.
Nos ez egy egyutas kijelentés.Minden mit valaki mond arra azt mondani hallotta és nem saját véleménye.
Ugyan ezt mire lehet alapozni?
Csak mert hasonló? Nem csak egy tarka kutya van a világon tudod.
Azonkívül mondanám a te "ballibes" ellenzésed.Se magától magadtól van ez is a világból jött impulzusok hatása.
Vagyis te is befolyásolva vagy és éppen terád mondták visszaköszönnek a kormánypropaganda szavai, írásodból.
Sőt egy az egyben szócső.
Na most ne vitassuk ki mitől lett oldali.
De nem úgy született ez biztos
És van még egy az információs buboréknak nevezett újkori jelenség.
Ami pedig megegyezik a madarat tolláról..
És a zsák a foltját..
A baráti kör és a információ gyűjtési kör is az szerint alakul.
Elég megnézni ki mit köszönget meg.
Emberi viselkedés tan.Vagy megfigyelés.
Oda húz hol hasoinló véleménnyel vannak.
Ez szellemi vagy tartalmi egyetértés.
Mégis önálló a véleménye.
Kár feszegetned azt amit beidéztem
Eredeti saját véleményedre voltam kíváncsi, olyasmire ami még nem hangzott el
Nem csak egy tarka kutya van a világon és nincs olyan mondat mi nem hangzott el valahol.
 
Egyszerűen képtelen vagy elismerni Svájc gazdasági erejét és teljesítő képességét. Mániákusan meg vagy róla győződve, hogy a bankok tartják az országot életbe.
Azt, hogy a GDP 66 százaléka exportból jön, ami rengeteg, nem érdekel.

------
A pénzmosás, tehát a bűnözéssel szerzet pénzek legalizálását már a kilencvenes években feladták a bankok. (Az EU életveszélyesen megfenyegette öket) Tőrvény kötelezi őket a pénz eredetének kontroljára. (A feleségem több mint húsz évvel ezelőtt egy menő vagyonkezelő privátbankban dolgozott. A tulaj asszisztense volt. Tőle tudom, hogy betartották.)

A másik linkség, ami a banktitok lazításával megszűnik, az adócsalás elősegítése. Ha egy külföldi üzletember nem akart a nyereségére adót fizetni, ide hozta a pénzét. Ennek vége.
A svájci banktitok ügyet tegnap fél perc alatt megtaláltam és azt olvastam mint amit most te ítt írsz.
Az EU és Amerika nyomására véget kelett vetni annak a titkos bankszámláknak.(banktitok)
Tetszene vita partnerednek a ha megemlíteném Az MSZP pénztáros Simon Gábor ügyet
Már akkor nem lehetett titokban tartani se az ügyfelet se a pénz összeget mert nyilvánosságra került ugye pengős?
Itt az info:
2008 januárjától a következő év áprilisáig több mint 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt helyezett el egy grazi és egy svájci bankban, és ezekről az összegekről ott saját vagyonaként nyilatkozott
Vagyis a svájci banktitok már2012-ben sem létezett úgy mint ahogy állítod
 
Utoljára módosítva:
Megint velejéig romlottságod mutatja.
az óraipart én direkt nem is írtam!
Valamikori hírest írtam és orvosi műszer-gyártást stb mostanra.
Pont azért mert 1970 óta leáldozóban van a mechanikus szerkezetek virágzása miben Svájc messze élen járt.
Azzal jönni most hogy nézzük csak meg a"legendás svájci óraipart".
Mikor senki nem mondta ma legendás-e.
A legendásságát sok száz évig vitte és annak bevétele a többekkel együtt alapozta meg Svájc.Gazdasági erejét.Pont az óraiparral jönnöd a mechanikus órák végekor.
Rosszindulatú előítéletes állásponthoz érv gyűjtés minek semmi köze a többihez hamis érvelést próbáltál.
Pont az óraiparral jönnöd a mechanikus órák végekor.
Legalábbis tömegben a kvarc óra megy.Ami van nekik az már a luxus órák kategória
Sőt autóipart se írtunk pedig voltak precizitásukról híres megbízható autoik.Ma annak sem kedvez mert minőségi nagyon drága autókategória.
Nem tömeg gyártott
Mint ahogy a saabnak a Rolls-Royce-nek, Triumph, Morris, TVR, Rover,Austin-Healey is betett
Betett a Sváci Monteverdinek is.Pedig Monteverdi Range Rovereket is gyártott
Monteverdi.png

Monteverdi Hai 450 GTS.A Ferrari és a Lamborghini Svájci méltó párja
Monteverdi-Hai-450-GTS.jpg
 
Utoljára módosítva:
A svájci banktitok ügyet tegnap fél perc alatt megtaláltam és azt olvastam mint amit most te ítt írsz.
Az EU és Amerika nyomására véget kelett vetni annak a titkos bankszámláknak.(banktitok)
Tetszene vita partnerednek a ha megemlíteném Az MSZP pénztáros Simon Gábor ügyet
Már akkor nem lehetett titokban tartani se az ügyfelet se a pénz összeget mert nyilvánosságra került ugye pengős?
Itt az info:
Vagyis a svájci banktitok már2012-ben sem létezett úgy mint ahogy állítod
Neked speciel nagy napod lett volna ma ha svájci és zürichi lennél.
Óriási népszavazási vasárnap volt. 5 szövetségi (országos) 2 tartományi és 6 Zürich városi tervezetről és törvénymódosítási indítványról dönthettél volna.
Csak az országos.
A legfontosabb az ország jövőjére nézve az első volt.
1. A populista Svájci Néppárt (SVP) korlátozni (jóformán megszüntetni) akarta a vendégmunkások bevándorlását az EU-bol. Nagyon megbuktak vele. 62.7 százalék ellene volt.
2. Új vadászgépek a hadseregnek. Éphogy megszavazták. 50.2 % igen.
3. Két hét fizetett szülési szabadság az apáknak. Megszavazták.
4. Több adókedvezmény a családoknak gyerekenként. Leszavazták
5. Új vadásztörvény. Leszavazták

Izgalmas és érdekes volt, mert rengeteg vita volt róla TV ben és az újságokban. Ezeknek van vitakultúrájuk. Meghalgatják a másikat és jön az ellenérv. Nincs fölényeskedés és leugatás. A nézők is kérdezhetnek.
 
Utoljára módosítva:
Megint velejéig romlottságod mutatja.
az óraipart én direkt nem is írtam!
Valamikori hírest írtam és orvosi műszer-gyártást stb mostanra.
Pont azért mert 1970 óta leáldozóban van a mechanikus szerkezetek virágzása miben Svájc messze élen járt.
Azzal jönni most hogy nézzük csak meg a"legendás svájci óraipart".
Mikor senki nem mondta ma legendás-e.
A legendásságát sok száz évig vitte és annak bevétele a többekkel együtt alapozta meg Svájc.Gazdasági erejét.Pont az óraiparral jönnöd a mechanikus órák végekor.
Rosszindulatú előítéletes állásponthoz érv gyűjtés minek semmi köze a többihez hamis érvelést próbáltál.
Pont az óraiparral jönnöd a mechanikus órák végekor.
Legalábbis tömegben a kvarc óra megy.Ami van nekik az már a luxus órák kategória
Sőt autóipart se írtunk pedig voltak precizitásukról híres megbízható autoik.Ma annak sem kedvez mert minőségi nagyon drága autókategória.
Nem tömeg gyártott
Mint ahogy a saabnak a Rolls-Royce-nek, Triumph, Morris, TVR, Rover,Austin-Healey is betett
Betett a Sváci Monteverdinek is.Pedig Monteverdi Range Rovereket is gyártott
Monteverdi Hai 450 GTS.A Ferrari és a Lamborghini Svájci méltó párja

Az első tíz svájci exportcikk 2019

Die meist exportierten Waren und Produkte der Schweiz

1 Pharmazie 74,2 26,4 %
2 Edelmetalle (Gold) 71,5 25,5 %
3 Maschinen- und Anlagenbau 20,5 7,3 %
4 Organische Chemikalien 19,7 7,0 %
5 Uhren 19,5 6,9 %
6 Medizin- und Messtechnik 15,5 5,5 %
7 Elektrotechnik 11,2 4,0 %
8 Plastikprodukte (z.B. Rohre) 4,7 1,7 %
9 Kosmetik und Öle 3,3 1,2 %
10 Eisen- und Stahlprodukte (z.B. Schrauben) 2,6 0,9 %

1. Gyógyszerek. 74,2 Milliard Euro
2. Nemesfémek (Feldolgozott arany) 71,5 Mrd E
3. Gépek és gépipari készülékek. 20,5 Mrd E
4. Szerves vegyszerek. 19,7 Mrd E
5. Órák 19,5 Mrd E
6. Orvosi és mérőtechnika. 15,5 Mrd E
7. Elektrotechnika 11,2 Mrd E
8. Plasztik termékek. 4,7 Mrd E
9 Kozmetika és olaj. 3.3 Mrd E
10.Vas és acél termékek 2,7 Mrd E
 
Izgalmas és érdekes volt, mert rengeteg vita volt róla TV ben és az újságokban. Ezeknek van vitakultúrájuk. Meghalgatják a másikat és jön az ellenérv. Nincs fölényeskedés és leugatás. A nézők is kérdezhetnek.
A legfontosabb az ország jövőjére nézve az első volt.
1. A populista Svájci Néppárt (SVP) korlátozni (jóformán megszüntetni) akarta a vendégmunkások bevándorlását az EU-bol. Nagyon megbuktak vele. 62.7 százalék ellene volt.
2. Új vadászgépek a hadseregnek. Éphogy megszavazták. 50.2 % igen.
3. Két hét fizetett szülési szabadság az apáknak. Megszavazták.
4. Több adókedvezmény a családoknak gyerekenként. Leszavazták
5. Új vadásztörvény. Leszavazták
Az első tíz svájci exportcikk 2019
1. Gyógyszerek. 74,2 Milliard Euro
2. Nemesfémek (Feldolgozott arany) 71,5 Mrd E
3. Gépek és gépipari készülékek. 20,5 Mrd E
4. Szerves vegyszerek. 19,7 Mrd E
5. Órák 19,5 Mrd E
6. Orvosi és mérőtechnika. 15,5 Mrd E
7. Elektrotechnika 11,2 Mrd E
8. Plasztik termékek. 4,7 Mrd E
9 Kozmetika és olaj. 3.3 Mrd E
10.Vas és acél termékek 2,7 Mrd E

Ez már lokál patriotizmus.A választott lakó helyed iránt.
Látszik hogy jobban lehet szeretni egy olyan országot.Mint az eredeti hazát.
Itthoni Öreg barátom szerint a haza az, ahol az ember jól érzi magát.
Ő neki itt Magyarországon nincs jó érzete.
Erről az élet-lehetőségek összessége tehet.Papolhatnak fent bármi propagandát.
Adhatnak jutalom morzsaként akciózott utalványt.
Még csak nem is jövedelem összességen múlik. Jobban múlik az állampolgár embernek nézésén.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,515
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére