Semmittevési ösztöndíjat írt ki egy német egyetem

Sajátos pályázatot írt ki a Hamburgi Képzőművészeti Egyetem (HFBK), egyszeri juttatásként 1600 eurós (574 ezer forintos) semmittevési ösztöndíjra lehetett jelentkezni.

A világ minden részéből érkeztek jelentkezők - mondta el Friedrich von Borries, a projekt kezdeményezője a határidő letelte után.

A szokatlan felhívásra mintegy 1700-an jelentkeztek, a beadványok között több volt a komoly, mint a tréfás írás.

Borries elmondta, hogy az ösztöndíj nem egyfajta karriertámogatás, hanem inkább ösztönzés arra, hogy az emberek más irányba gondolkodjanak.

A jelentkezők közül a zsűri három nyertest fog kiválasztani november elejéig, mindegyikük kap majd 1600 eurót, ha a tétlenségi idő végén leadnak egy beszámolót.

A projekt a "Schule der Folgenlosigkeit. Übungen für ein anderes Leben" (A követkemények nélküliség iskolája. Gyakorlatok egy másfajta életért) című kiállítás része, melyet novemberben mutatnak be a hamburgi Iparművészeti Múzeumban. A felhívást világszerte nagy médiaérdeklődés kísérte, írt róla a The Guardian brit napilap, a BBC és a Fox News is. Borries elmondta, a projektről adott interjút indiai, kínai, orosz, bolgár és afrikai hírcsatornáknak is.

MTI
images
 
- Magyarországon egypárt-rendszer van.
mikor választások vannak kb. 100 (száz) párt szokota megmérettetni magát. Abban igazad van, hogy van párt amelyik annyira népszerü mint a többi 99 összesen, ezért tűnhet neked úgy, hogy csak egy irányzat kétezik. De hidd el rengeteg pártocska van, a leghangosabbak a parlamentben az 5% körüli népszerüségü pártocskák, azért különbözőek a pártok mert mind mást-mást akar, nem lehet egyszerre 100 felé haladni.
- A kormány a 10 év alatt testre szabta magának a törvényeket...
ez van a nép visszatapsolta sokszor a kormányt, mi ebben a különös, Merkelt is sokszor visszatapsolták, mikor a nép megunja újat követel.

Az ellenzéknek nincs lehetősége beleszólni a törvényhozásba, akár otthon is maradhatnának a képviselők
már miért ne mondhatnák el a véleményüket ... természetesen nem számít, elvégre 5% nem kényszerítheti rá az akaratát a 95% -ra. Ez a demokrácia, a többség dönti el a haladási irányt.
 
Utoljára módosítva:
Most a Szijjártó nyaralására célzol az Adrián?
nem ... hanen az EU tagok által lejelentett statisztikákra. Érdekesek ezek a hírek, koronavírus, megszorítások, be kell zárni a gyárakat, iskolákat a gazdaság visszaesik. Svédország, semmi megszorítás, gyárbezárás, iskolabezárás ... eredmény a gazdaság még jobban összeomlik. A lényeg jön a 750 milliárd euró, ellensúlyozni a statisztikákat.
 
Utoljára módosítva:
mikor választások vannak kb. 100 (száz) párt szokota megmérettetni magát. Abban igazad van, hogy van párt amelyik annyira népszerü mint a többi 99 összesen, ezért tűnhet neked úgy, hogy csak egy irányzat kétezik. De hidd el rengeteg pártocska van, a leghangosabbak a parlamentben az 5% körüli népszerüségü pártocskák, azért különbözőek a pártok mert mind mást-mást akar, nem lehet egyszerre 100 felé haladni.

- A Fidesz, a pénzügyi válság után magához ragadta a hatalmat, ebben semmi különös nincsen
- lehet, hogy öket meg a Corona-krizis fogja megdönteni, nem az a probléma

- A probléma, az, hogy a párt a választások felét sem érte el mégis az ö kezében van egyedül a törvényhozás
- A probléma az, hogy a kormánypárt kisajátította a közmédiákat, a nem közmédiákat felvásárolta
- Magyarországon azóta nincsenek fair választások...
- az ellenzék nem tudja ellátni a feladatát mert a kormány akadályozza öket ebben
- röviden a demokrácia alapjait aláásta,

- tudod, hogy antidemokratikus országok hogyan szokták végezni?
- hát a többség nem szeretné ha ujra lánctalpok taposnák Budapest utcáit
- Ezért elengedhetetlen, hogy az EU számon kérje a kormánytól ezeket a változásokat
- Az EU-tagság alapfeltétele a demokratikus rend betartása, ez pedig nincs betartva
- Melyik országban áll a kormány gyerekkori játszópajtásokból?
- Melyik országban gazdagodnak meg a rokonok, barátok egy pillanat alatt a kormányzó körül?

ez van a nép visszatapsolta sokszor a kormányt, mi ebben a különös, Merkelt is sokszor visszatapsolták, mikor a nép megunja újat követel.

- Miféle visszatapsolás? Magyarországon már 10 éve nincsenek fair választások

- Igazad van Frau Merkel is már több periodus óta kormányfő de 3 párt vállán van a kormányzás
- Magyarországon tejhatalma van a kormánynak ezt többször nyíltan be is ismerte
- "A 2/3-dal olyan törvényeket tudunk hozni amilyet csak akarunk" - mondta és röhögött a propagandista

már miért ne mondhatnák el a véleményüket ... természetesen nem számít, elvégre 5% nem kényszerítheti rá az akaratát a 95% -ra. Ez a demokrácia, a többség dönti el a haladási irányt.

Látod milyen badarságokat beszélsz!?
- azt állítod Sargentini hazudik aztán itt írásban adod, hogy Mo.-on az ellenzék kussoljon.
- Mert ügye milyen 5%-ról beszélsz? Az ország több mint a fele nem a Fideszre szavazott.
- A parlamenti választáson nem a diktatúra mellett döntött az ország.

Ha ez a tét akkor tessék kérem ezt igy belevenni egy "nemzeti konzultációba"! Az lenne egy igazi konzultáció.
-
 
nem ... hanen az EU tagok által lejelentett statisztikákra. Érdekesek ezek a hírek, koronavírus, megszorítások, be kell zárni a gyárakat, iskolákat a gazdaság visszaesik. Svédország, semmi megszorítás, gyárbezárás, iskolabezárás ... eredmény a gazdaság még jobban összeomlik. A lényeg jön a 750 milliárd euró, ellensúlyozni a statisztikákat.

Ismételten meg kell állapítsam, hogy butaságokat beszélsz. Itt vannak a számok.
https://cdn.statcdn.com/Infographic/images/normal/21853.jpeg

Orbán dönt arról, hogy mit csinál.
Látod a foci mérkőzésre jöhettek a szurkolok, szarvast lőni a vadászok...

Orbán megmondta, hogy neki nem kell pénz, Magyarország jól teljesít.
 
Utoljára módosítva:
Ismételten meg kell állapítsam, hogy butaságokat beszélsz.

21853.jpeg

-
elnézve a várt segélyeket, nem engem igazolnak? Nem az olaszoknál meg a spanyoloknál volt a legtragikusabb a járványhelyzet a híradók szerint?
Csak halkan merem megjegyezni, hogy véletlenül pont ezeknek volt e nélkül is csődközelben a gazdaságuk.
Vagy figyeld csak meg Griechenland, jó kis segély kell annak is, az már jó régen csődbe van, csak a segélyek tartják...még gazdasági bűnbaknak is jó ez a járvány.
 
Utoljára módosítva:
elnézve a várt segélyeket, nem engem igazolnak? Nem az olaszoknál meg a spanyoloknál volt a legtragikusabb a helyzet a híradók szerint?

- Nyilván ezért szorulnak rá a nagyobb támogatásra.
- Olaszországban és Spanyolországban lépett fel először a járvány, addig senki nem tudott rollá
- tehát felelőtlenséget nem lehet a szemükre hányni.
- amikor ott temettek akkor Orbán még nevetett, te is azt állítottad, hogy "csőbe akarják húzni a magyarokat"

Egyébként nézd meg a számokat
- Spanyolországban 5-ször, Olaszországban több mit 6-szor annyian élnek mint Mo.-on
-
 
Utoljára módosítva:
- Nyilván ezért szorulnak rá a nagyobb támogatásra.
- Olaszországban és Spanyolországban lépett fel először a járvány, addig senki nem tudott rollá
- tehát felelőtlenséget nem lehet a szemükre hányni.
- amikor ott temettek akkor Orbán még nevetett, te is azt állítottad, hogy "csőbe akarják húzni a magyarokat"
pontosan, figyeld csak mennyire rettegnak a valóságban az olaszok, csak ezt már nem mutatják a híradókban...ott sírni kell, meg rettenetes vírusról kell dumálni , másképp nincsenek euró milliárdok
 
Orbán megmondta, hogy neki nem kell pénz ....
ilyen hülyeséget nem mondhatott ..., én úgy tudom azt mondta: "van egy összeg, amit ők kivisznek az országból, ezért az a cél, hogy legalább annyi pénzt keressünk rajtuk, mint amennyi pénzt ők keresnek rajtunk.
Ha kivisznek egy nagy összeget, meg kell oldani, hogy ugyanennyi pénz jöjjön be, például uniós támogatások formájában. Az egyensúly eléréséért kell küzdeni, és ettől nem vagyunk messze."
 
Senki nem akar dolgozni.. :D
igen, ilyen az amikor az ember a közeli hozzátartozói alapján hoz vélemén
ilyen hülyeséget nem mondhatott ..., én úgy tudom azt mondta: "van egy összeg, amit ők kivisznek az országból, ezért az a cél, hogy legalább annyi pénzt keressünk rajtuk, mint amennyi pénzt ők keresnek rajtunk.
Ha kivisznek egy nagy összeget, meg kell oldani, hogy ugyanennyi pénz jöjjön be, például uniós támogatások formájában. Az egyensúly eléréséért kell küzdeni, és ettől nem vagyunk messze."
Még azt is mondta...
Négy olyan terület létezik, ahol muszáj elérni, hogy a hazai tőke a nemzetközi fölé nőjön. Ezek a média, a bankok, az energia és a kiskereskedelmi hálózat. Hárommal megvagyunk, a negyedikbe beletörött a fogunk. Kénytelenek vagyunk ezért új ötleteken dolgozni. Sajnos a kereskedelmi hálózatok furfangosabbak nálunk. Még néhány év, és ezt a célt is teljesítjük" – mondta Orbán Viktor tavaly ősszel a krynicai gazdasági fórumon.
 
így van ... a szavzói pontosan ezt várják el tőle. Persze vannak más pártok amelyek mindennek pont az ellenkezőjét akarják, sőt van amelyik még külföldi ügyészeket is követel, van pártvezér amelyik tüntetőleg illegális migránsokkal fényképeszkedik, bennük látja az ország jövőjét.
 
Honnan tudod hogy a szavazói mit várnak el tőle?
Majd felteszi a kérdést hogy - akarja-e hogy a kereskedelmi láncok magyar (piros fehér zöld) tulajdonban legyenek vagy külföldi tulajdonban aki kiviszi a pénz a drága szeretett édes hazánkból...
Mást akarnak?
Mi si ezt akartuk hogy olyan árúhoz jussunk hozzá amihez addig csak külföldi újságokban láthattunk.
Persze ha TE a nagyon jó magyar termékeket látnád a polcokon akkor megértelek.
Tudom nincsenek mert eladták őket....Miért is?
Majd most az állam újra oszt.
Példa: ha egy élelmiszer nem felel meg a minőségnek mi is történik? Ha külföldi akkor újságokban teszi közzé hogy hozzák vissza. Ha magyar psszt ne szólj senkinek megoldjuk okosban...magyar termék senkinek egy szót sem.
Nem tudom jártál-e már hazai illetve külföldi tulajdonú élelmiszergyárban?
Megsúgom ég és föld a higiénia viszony.
 
Honnan tudod hogy a szavazói mit várnak el tőle?
mert a népszavazáskor felvázolta mi a cél...ezért szavaztak rá. Mellesleg minden párt (mind a száz) külön-külön választási programmal indult. Ráadásul látták az elért eredményeket és ezért szavaztak rá a következő választási ciklusokban is.
Majd felteszi a kérdést hogy - akarja-e hogy a kereskedelmi láncok magyar (piros fehér zöld) tulajdonban legyenek vagy külföldi tulajdonban aki kiviszi a pénz a drága szeretett édes hazánkból...
Mást akarnak?
Mi si ezt akartuk hogy olyan árúhoz jussunk hozzá amihez addig csak külföldi újságokban láthattunk.
Persze ha TE a nagyon jó magyar termékeket látnád a polcokon akkor megértelek.
Szerintem itt már keverednek a dolgok.
Kereskedelmi áruázlánc miért ne lehetne a magyar állam kezében? Miért ne tudná a magyar állam ugyanazt az árukészletet forgalmazni, a hasznot lefölözni mint most a külföldiek?

A probléma másik része a magyar áruk minősége.... most is a külföldi kersekedeő viszi annak is a hasznát, elvégre nyolcvan százalékban külföldi tulajdonban vannak a kereskedelmi láncok.
 
Utoljára módosítva:
mert a népszavazáskor felvázolta mi a cél...ezért szavaztak rá.
Milyen népszavazáskor?
ereskedelmi áruázlánc miért ne lehetne a magyar állam kezében? Miért ne tudná a magyar állam ugyanazt az árukészletet forgalmazni, a hasznot lefölözni mint most a külföldiek?
Természetesen lelehet fölözni a hasznot.
Lehet állami tulajdonban is a kereskedelem.
De, miért?
A probléma másik része a magyar áruk minősége.... most is a külföldi kersekedeő viszi annak is a hasznát, elvégre nyolcvan százalékban külföldi tulajdonban vannak a kereskedelmi láncok.
Miért baj a 80 százalék? Téged ez mennyiben érint?
Majd várod a dinnye rezsi csökkentést?
Ha vásárolok nálam a minőség az első .
Most Te is összekevered az érzelmeket a gazdasági érvekkel.
 
ilyen hülyeséget nem mondhatott ..., én úgy tudom azt mondta: "van egy összeg, amit ők kivisznek az országból, ezért az a cél, hogy legalább annyi pénzt keressünk rajtuk, mint amennyi pénzt ők keresnek rajtunk.
Ha kivisznek egy nagy összeget, meg kell oldani, hogy ugyanennyi pénz jöjjön be, például uniós támogatások formájában. Az egyensúly eléréséért kell küzdeni, és ettől nem vagyunk messze."

Üssed már be a Google-be "Wir brauchen kein Geld, Orbán " ezt a mondatot minimum 2012 óta rendszeresen ismételgeti.
A mottó mindig az, hogy "ne mondják meg mit csináljunk a pénzzel" amit kapunk. :(

Nem tudom, hogy mit sírsz?
- A német-magyar kereskedelem 56 milliárd eurót tett ki,
- ebből a német export 27 milliárd, az import pedig 28 milliárd euró volt.
- Tehát Magyarország azon kevés országok közé tartozik, amelyek pozitív kereskedelmi mérleget mutatnak Németországgal szemben

Ugyanakkor megértem az aggodalmadat, hiszen a tendencia egyre rosszabb, igaz ebben a Keleti partnerekkel
való üzletelés is benn van. (Paks fejlesztése ezen nem fog javitani) ;)

upload_2020-9-25_18-21-49.png
 
így van ... a szavzói pontosan ezt várják el tőle. Persze vannak más pártok amelyek mindennek pont az ellenkezőjét akarják, sőt van amelyik még külföldi ügyészeket is követel, van pártvezér amelyik tüntetőleg illegális migránsokkal fényképeszkedik, bennük látja az ország jövőjét.

A magyar kormányfő azt gondolja, hogy az EU nélkül is az lenne Magyarország ami, hát nem
- Az Oroszokat és az Ázsiaiakat nem érdekelné Magyarország csak az EU tagság miatt
- A Fidesz frakció felfüggesztése helyett az ország EU tagságot felkéne felfüggeszteni amig a demokratikus állapotok visszatérnek
- Orbán az Európa ellenes küzdelmével Magyarországnak is árt

- Nem tudom mi a bajod azzal hogy Merkel hagyta magát lefényképeztetni egy menekülttel?
- Nyugat Europa büszke lehet valamire, mert bajban levő emberek száz-ezrein segített,
- a magyar kormány pedig szégyent hozott az egész nemzetre, Orbánt csak diktátorokkal emlegetik egy napon

A fiatalember 2 évvel a Merkel-lel készült Selfi után.
A mai napig bántja öt a sok gyűlölet amit a Facebook-on kapott.
Ha valakinek szegelnie kéne magát akkor az te vagy barátom.
 
esetleg megosztanál velünk, néhányat az eredeti, zseniális eddig még senki által sem felvetett, véleményeid közzül?
Rettenetesen kíváncsi lennék valamire amit még nem szajkóz a ballibbes média, amit csak Te tudsz ami csak a saját véleményed.
Nem szükséges a "ballibbes" médiát olvasnom, hogy lássam ennek az álkeresztény bandának a linkségét. Elég ahoz a lakájmédia.
 
Utoljára módosítva:
A magyar kormányfő azt gondolja, hogy az EU nélkül is az lenne Magyarország ami,
Magyarország egy olyan ország, amely képes lenne 20 millió ember ellátására, de ez ma nem így van! – olvasható Lázár János facebook-bejegyzésében, amelyet a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtokot bemutató videójához posztolt.
---------------------------
Ernő nehogy azt mondd hogy Téged nem önt el a büszkeség?
Európa legnagyobb édesvíz tartalék van alattunk...ide menekülnek a nyugati keresztény menekültek.
Sorolhatnám napestig ezeket....
Itthon nincs kereslet a semmittevésre ...
 
Nem szükséges a "ballibbes" médiát olvasnom, hogy lássam ennek az álkeresztény bandának a linkségét. Elég ahoz a lakájmédia.
a lényeg... eredeti saját véleményedre voltam kíváncsi, olyasmire ami még nem hangzott el a ballibbes médiában, amit még nem szuggeráltak beléd, de sajnos ilyen nincs.
 
Magyarország egy olyan ország, amely képes lenne 20 millió ember ellátására, de ez ma nem így van! – olvasható Lázár János facebook-bejegyzésében, amelyet a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtokot bemutató videójához posztolt..
azt mondta képes lehet 20 millió ember ellátására, és újabb befektetésekkel megvalósítható.... de ő is csak a feldolgozó ipar fejlesztését látja jó befektetésnek.
Most kb. 300 milliárd forint támogatás kell a magyar mezőgazdaságnak. Kérdés, hogy mi a rentábilisabb a támogatások növelése vagy az import, és hagyni hogy más államok szubvencionálják a mezőgazdaságukat, elvégre mindenütt csak állami támogatással képes működni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,308
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére