Senki se csinálja utána! Megoperálta magát az atádi férfi

Megoperálta magát egy nagyatádi rokkantnyugdíjas, mert akkora fájdalmai voltak, hogy nem bírta kivárni a hosszú kórházi várólistát. Seres István másfél hónapja érezte először, hogy a jobb lábán egy ér ujjnyi vastagon kitágult, lüktetett.

Azt éreztem, hogy pang a vérellátásom, megdagadt a lábam, égő fájdalom kínzott. A háziorvosom beutalót adott, de a kaposvári kórház érsebészetén nem akartak fogadni, azt mondták, hogy szeptemberre menjek vissza. Én azonban attól féltem, hogy egy vérrög képződött, ami eljuthat a tüdőmbe, a szívembe, és kiolthatja az életem. Attól is tartottam, hogy a lábam nem kap elég vért, elhal és amputálni kell majd. Bementem az igazgató-helyetteshez, elmondtam neki a kételyeimet. Ő elintézte, hogy soron kívül fogadjanak az érsebészeten. Végül augusztus 19-ére rendeltek vissza ultrahangra – mondta Seres István.

Mindez június közepén történt, a férfinak azonban július végén már olyan fájdalmai voltak, hogy nem bírta tovább. Három éve a hasfalából kilenc vérrögöt szedtek ki a sebészek, akkor megfigyelte, hogyan zajlik egy ilyen műtét.
– Jóddal, borotvaszesszel sterilizáltam egy szikét, fertőtlenítettem a lábam is, amelyet elszorítottam combtőnél és térdnél, ha túl nagy lenne a vérzés, kötszerpólyákat is odakészítettem. Ezután egy injekciós tűvel kiszívtam a vért a lábamból. Óriási fájdalmaim voltak, de kibírtam. Az eredmény engem igazolt, mert egy egy centi vastag, 6-7 milliméter hosszú vérrögöt sikerült eltávolítanom a szervezetemből – állította a rokkantnyugdíjas.

Azóta nem dagad a lába, ám a műtéti terület begyulladt, a nyirokcsomói megnagyobbodtak, de ez szerinte el fog múlni. A nagyatádi kórházba ment kontrollra, ahol megállapították, hogy helyreállt a lába vérellátása. Seres Istvánnak nincs egészségügyi képzettsége és gyakorlata, azt mondta, hogy az állandó fájdalom miatt szánta rá magát a műtétre.
Az általunk megkérdezett orvosok megdöbbentek a történeten, és hangsúlyozták, hogy senki se próbálkozzon hasonló házilagos műtéttel, ne kockáztassa az életét.

Sonline
seres-istvan1.jpg
 
Vannak ilyen emberek és van ilyen egészségügy.

Tegnap hallgattam egy riportot a délvidéki futball válogatott egyik prominensével. Ő abban reménykedik, hogy az anyagiakkal kiválóan ellátott magyar futballtól anyagi támogatást fognak kapni. Bizonyára az önoperáló nyugdíjas is teljes szívével örül a hírnek.
 
B
Más: Van egy lüke haverom, akinek fogorvos fóbiája van. Ez meg is látszik rajta, mert már lassan több füle vn, mint foga. Egyszer letört egy darab a metszőfogából. Azt pillanatragasztóval ragasztotta vissza. Egyszer meg a lukas zápfogát tömte be magának gyors kötésű kétkomponenses műgyantával. Persze egyik esetben sem volt tartós a beavatkozás eredménye, nem véletlen, hogy mára alig maradt foga.
 
Azok a megdöbbent orvosok azért megmondhatták volna, mi a teendő, ha az ember több alkalommal is hozzájuk fordul halaszthatatlan problémával és csak távoli időpontot tudnak adni. Aki ezt a hírt olvassa, azt szűrheti le, hogy érdemes otthon elkezdeni a beavatkozást. Aztán, ha probléma lesz belőle, az orvosok a sürgősségin kijavíthatják.
 
Ha túléli a várakozási időt a sürgősségin.
 
Ha szegény belehalt volna, elítélik --posztumusz- öncsonkításért.
Volt egy veszélyes , megdőlt fa a lakótelepi épület közelében, kértük az illetékeseket, hogy vágják ki, mert viharban a házra borulhat.
Kijöttek megnézték, azt mondták, még nem veszélyes.
A legközelebbi szeles éjszakán néhány férfi jól megingatta a fát ( persze a másik oldal felé) .Újra kijöttek, és- veszélyesnek minősítve - kivágták.

"Injekciós tűvel...egy egy centi vastag, 6-7 milliméter hosszú vérrögöt sikerült eltávolítanom..." Az milyen injekciós tű lehetett???
 
B
Ha fáj, akkor fáj, nincs mit tenni.

Saját esetem is volt hasonló, 2 is. Egyik alkalommal a lányomnak fájt a tejfoga. Nem akarták kiszedni, mert tejfog, és úgyis mozog, majd kiesik magától... De fájt neki. Oké, kihúztam kombináltfogóval. Könnyű volt.

Persze erre mondhatjátok, felelőtlenség, meg ugye nem nekem fájt. Igaz. De megtörtént önmagammal is: csak nálam nem tejfog fájt már akkor, hehe... éjjel van, a fog fáj, doki sehol, ráadásul hétvége is, és ROHADTUL FÁJ... És dagadt is az egész pofám. Mit tehettem volna... Igaz, bevallom, átmenetileg kábítószerélvező lettem: bevedeltem vagy másfél liter mákgubóteát... Utólag azt mondom, többet szenvedtem amíg azt a borzalmas ocsmányságot lenyeltem, mint ami kínt a húzás okozott.
 
B
Igazad van. Mihelyt vérezni kezdett, azonnal mentőt kellett volna hívni, így bekerül a kórházba. Még eszembe jutott, hogyha szikét is használt, akkor ott érfalat is kellett varrni. Ahhoz meg a felesége ért talán :)
Ha csak hajszálereket vág el a szikével, semmi szükség varrásra. A kép alapján a nagy dagadt ér közel volt a bőrfelszínhez, így nemigen kellett vagdalkoznia hogy hozzáférjen. Amennyiben pedig az injekciós tű kellően nagy, azaz nem valami egészen vékonyka hanem jó vastag (és tudjuk ugye hogy vannak olyanok is) akkor apránként simán kiszívhatta vele az érből a vérrögöt, darabokban, és akkor se kellett felvagdosnia az eret ehhez. Csak beleböknie a tűt. S akkor nem kell az eret utólag varrogatni, mert a tű okozta lyuk könnyen „összeugrik”, mert az érfal van ennyire rugalmas. Gondolj bele kérlek, a véradáskor is vénába bökik a tűt, és utólag azt se varrják össze!
 
Mondjuk nem voltunk a helyébe, könnyen ítélkezünk,utólag biztos ő is másként csinálná. Tényleg, ezt senki nem látta, hogy ennyire fáj neki? Csak beteg ne legyen az ember...Amíg a kórházban is nem várunk min. másfél órát azért, amit öt perc alatt is el lehet intézni, addig nem is vagyunk ott emberek. Utána meg azért, mert oda mertünk menni.Nem beszélve arról, hogy időpont nélkül akarunk megmutatni mondjuk egy akut tünetet, sokszor akkor is elutasítják az embert.
 
Megoperálta magát egy nagyatádi rokkantnyugdíjas, mert akkora fájdalmai voltak, hogy nem bírta kivárni a hosszú kórházi várólistát. Seres István másfél hónapja érezte először, hogy a jobb lábán egy ér ujjnyi vastagon kitágult, lüktetett.

Azt éreztem, hogy pang a vérellátásom, megdagadt a lábam, égő fájdalom kínzott. A háziorvosom beutalót adott, de a kaposvári kórház érsebészetén nem akartak fogadni, azt mondták, hogy szeptemberre menjek vissza. Én azonban attól féltem, hogy egy vérrög képződött, ami eljuthat a tüdőmbe, a szívembe, és kiolthatja az életem. Attól is tartottam, hogy a lábam nem kap elég vért, elhal és amputálni kell majd. Bementem az igazgató-helyetteshez, elmondtam neki a kételyeimet. Ő elintézte, hogy soron kívül fogadjanak az érsebészeten. Végül augusztus 19-ére rendeltek vissza ultrahangra – mondta Seres István.

Mindez június közepén történt, a férfinak azonban július végén már olyan fájdalmai voltak, hogy nem bírta tovább. Három éve a hasfalából kilenc vérrögöt szedtek ki a sebészek, akkor megfigyelte, hogyan zajlik egy ilyen műtét.
– Jóddal, borotvaszesszel sterilizáltam egy szikét, fertőtlenítettem a lábam is, amelyet elszorítottam combtőnél és térdnél, ha túl nagy lenne a vérzés, kötszerpólyákat is odakészítettem. Ezután egy injekciós tűvel kiszívtam a vért a lábamból. Óriási fájdalmaim voltak, de kibírtam. Az eredmény engem igazolt, mert egy egy centi vastag, 6-7 milliméter hosszú vérrögöt sikerült eltávolítanom a szervezetemből – állította a rokkantnyugdíjas.

Azóta nem dagad a lába, ám a műtéti terület begyulladt, a nyirokcsomói megnagyobbodtak, de ez szerinte el fog múlni. A nagyatádi kórházba ment kontrollra, ahol megállapították, hogy helyreállt a lába vérellátása. Seres Istvánnak nincs egészségügyi képzettsége és gyakorlata, azt mondta, hogy az állandó fájdalom miatt szánta rá magát a műtétre.
Az általunk megkérdezett orvosok megdöbbentek a történeten, és hangsúlyozták, hogy senki se próbálkozzon hasonló házilagos műtéttel, ne kockáztassa az életét.

Sonline
Csatolás megtekintése 1368328
 
Hallód! Ez azért durva :) Ilyesmit én is csináltam. De akkor a húgom szúrta ki a fülem egy tűvel.
De akkor is! Az idős ember lélekjenléte igazán példamutató!!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,998
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére