Silány ételre és embertelen körülményekre panaszkodnak a határvadászok

Szemeteszsákokból és farönkökből összetákolt bódék, lepusztult kollégiumi szobák, kevés és ehetetlen étel, vaddisznók. Folyamatosan jelennek meg azok beszámolók, amik arról szólnak, milyen áldatlan körülmények között dolgoznak a határ mentén szolgálatot ellátó egyenruhások. Az illetékes minisztériumok azonban cáfolnak, szerintük minden a legnagyobb rendben.

Pontosan két hete, augusztus 10-én jelentette be Tuzson Bence kormányzati kommunikációs államtitkár, hogy a kormány háromezerrel növeli a rendőrség létszámát a határőrizet megerősítése érdekében. A tájékoztatás szerint három-négy hónap múlva munkába állnak a határvadászok, akik alkalmasak lesznek egyebek mellett bűnügyi, közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szolgálat ellátására is. A kormány azt is tervezi, hogy fegyveres civil biztonsági szolgálatok bevonásával is erősíti a védekezést, valamint ősztől 200 tartalékos honvédet is a déli határra vezényelnek, köztük a Jobbik korábbi alelnökét, Novák Elődöt, akivel az ATV nemrég interjút is készített a témában.

Az atv.hu információi szerint azonban finoman szólva sem túl népszerű az egyenruhások körében a határ menti szolgálat, köszönhetően azoknak a mostoha körülményeknek, amiken az elmúlt egy évben sem sikerült sokat javítani.

Senki sem akar beszélni

Konkrét információkat, névvel vállalt sztorikat ennek ellenére nagyon nehéz találni, hiszen az egyenruhások hivatásként tekintenek a munkájukra, amit szeretnek, és nem akarnak elveszíteni. Ennek ellenére sikerült néhány történetet összegyűjtenünk, melyek betekintést nyújtanak a határvadászok mindennapjaiba.

Portálunk egyik forrásának a kedvese rendőr, aki egyébként a fővárosban teljesít szolgálatot. Azt csípőből elutasította, hogy beszéljünk a párjával, és erre jó oka van: elmondása szerint a férfi még a saját családjának is keveset mesél a határon tapasztaltakról. Úgy fogalmazott: neki is furcsa, hogy mennyire nem mernek beszélni a határon szolgálatot teljesítők a munkájuk körülményeiről. Annyit mindenesetre elmondott, hogy


a közel 100 kilós, tagbaszakadt párja leginkább az étel minőségére panaszkodik, amiből keveset is kapnak. Energia híján pedig nem egyszerű teljesíteni a 18 órás szolgálatokat, főként nyáron, a tűző napon.
91000.jpg


Egy másik rendőr forrásunk is az étel minőségére panaszkodott elsősorban. Azt mondja, olyan májkrémet kapnak, amire normál esetben rá kellett volna írni, hogy „emberi fogyasztásra nem alkalmas”. De sokáig a szállásuk sem volt épp emberhez méltó: több alkalommal altatták őket istállókban szalmabálákon, vagy lepukkant, poros kollégiumokban. Végül – ahogy fogalmazott – sikerült „kisírniuk”, hogy tisztességes szállásokon helyezzék el őket, panaszkodni azonban csak a feletteseiknek mernek, az fel sem merül, hogy arcukat vállalva a sajtó elé álljanak. Forrásunk elvileg heti váltásban szolgál a határon napi 12 órát, de azt mondja, mindig bizonytalan, mikor térhetnek haza, a 12 órás szolgálat pedig a legtöbb esetben 18 óra.

Idomított vaddisznók és szendvicskenő polgárok

A közösségi média tele van olyan fotókkal, melyeken az egyenruhások által összeeszkábált pihenőhelyek láthatók. Profi sátrak híján sok esetben ezekben a faágakból, szalmabálákból, kukoricaszárakból és ponyvákból tákolt bunkerekben húzzák meg magukat a pihenőidőben, hogy védve legyenek az esőtől/tűző naptól.

Egyes beszámolók szerint több sátornál vendégeskednek rendszeresen vaddisznók, és készségesen megszabadítják a határvédőket az ételmaradékoktól. Úgy tudjuk, az egyik gazda meg is kérte az egyenruhásokat, hogy ne dobálnak ételt a vadászati célokra tenyésztett vaddisznóinak, mert azok így teljesen megszokják az ember közelségét, és nem lesz túl izgalmas levadászni őket.

02000.jpg
atv.hu
02000.jpg
atv.hu

Talán ennél is pikánsabb a következő történet, a határra vezényelt emberünk ugyanis sem nem rendőr, sem nem katona, mégis a határon találta magát.


Egy megyei rendőr-főkapitányságon dolgozik és szellemi munkát végez. Nemrég azonban új feladatot kapott: levezényelték a határra, hogy szendvicseket készítsen és osztogasson a szolgálatot teljesítő egyenruhásoknak.
Információink szerint másfél hetet kell a határ mentén töltenie, és meg sem fordult a fejében, hogy nemet mondjon az „ajánlatra”. Nevét és munkakörét természetesen ő sem vállalja, azonban az ő példája is tökéletesen bizonyítja, hogy mennyire nincs elég ember a határ menti feladatok ellátására.

Az általunk összeszedett rövid történetek következő szereplője egy többgyermekes anyuka, aki hivatásos katonaként szolgál. Ő nem az elhelyezésre vagy az ételre panaszkodott, sokkal inkább – a már említett – bizonytalanságra, amire a rendőrök is panaszkodnak. Négy hetet töltött egy határ menti településen, ahol 12/24-es munkarendben dolgozott, tehát felváltva éjjel vagy nappal járőrözött vagy őrködött a kerítésnél. A 24 órás szabadidejében nem utazhatott haza, így többnyire olvasással vagy számítógépezéssel ütötték el a hosszú órákat. Egy hónap elteltével vette a bátorságot, és megkérdezte, hogy hazamehet-e, mert ki van fizetve a családi nyaralása. Elengedték. Többen nehezményezik azt is, hogy sok esetben egy nappal előzőleg tudják meg, hogy másnap levezénylik őket a határra, 2-3 otthon töltött nap után.

02000.jpg
Fotó: Facebook / Magyar Rendőrök és Katonák, vele-TEK vagyunk

Más dimenzióban a minisztériumok?

A határon tapasztalható áldatlan körülmények értelemszerűen feltűntek az oda készülő Novák Elődnek is, aki augusztus elején írásbeli kérdést nyújtott be a Belügyminisztériumnak és a Honvédelmi Minisztériumnak „Tervezik-e a határt védők munkakörülményeinek javítását?” címmel. Ebben felidézte, hogy először áprilisban jelentek meg fotók a szemeteszsákokból és farönkökből felhúzott kalyibákról, amire reagálva a rendőrég előbb elbontatta azokat, majd felhúzott 47 esőbeállót egy húsz kilométeres szakaszon. Ezt követően azonban nem telt el sok idő, és újra megjelentek a tákolt kunyhók. „Ön nem érzi méltatlannak a helyzetet? Ki a felelős ezért?” – érdeklődött a politikus, azt is megkérdezve, hogy milyen fejlesztésekre számíthatnak a határt védők.


Novák kérdésére Pintér Sándor belügyminiszter – ellentétben az általunk leírt beszámolókkal – azt írta, hogy a déli határszakaszon szolgálatot ellátó állomány megfelelő körülmények között van elszállásolva, ahol valamennyi feltétel biztosítva van a pihenéshez. Hozzátette, hogy az egyenruhások napi háromszor kapnak emelt kalóriatartalmú ételt - ami közül legalább az egyik meleg étel -, védőitalt és gyümölcsöt.
02000.jpg
Novák Előd a kiképzésén

Tájékoztatta a politikust továbbá arról is, hogy folyamatban van a szolgálatot teljesítők ruházatának fejlesztése, és hogy az eddigi 75 katonai sátor és csaknem 80 esőbeálló mellett augusztus végéig további 38 esőbeállót terveznek felállítani.

A Honvédelmi Minisztérium válaszában kitért továbbá arra is, hogy a pihenősátrakat tábori asztallal és székekkel látják el, és a szemétszállítás is folyamatos.

Portálunk emailben kereste a Belügyminisztériumot, hogy reagáljanak a határ mentén szolgálatot teljesítők panaszaira, miszerint – a Pintér által állítottakkal szemben - rossz minőségű és kevés élelmiszert kapnak, és arra is kíváncsiak voltunk, milyen munkarendben és mennyit kell dolgozniuk az egyenruhásoknak. Amint válaszolnak a kérdéseinkre, frissítjük a cikket.

Semsei László

hatarvedelem.jpg
 
A bociszemű, akit elgáncsoltak, a terrorista futballedző, akibe belerúgtak, a gyerekes anya, aki a sínek közé vetette magát, mind színtiszta igazság, bár sokszor álltak tények az állításokkal szemben cáfolatul. Ezzel szemben a határmenti kertekben még a kutyát is megkefélik a migránsok, meg beássák a fák csurgójába a trágyát, mielőtt elhagynák a terepet. Öregnéne gyümölcsös rekeszeit meg elsegítik a piacig.
 
Jaj, Melitta! El nem tudod te képzelni Kanadában, hogy milyen nehezen tud megélni Szerbiában egy kicsi faluban egy magyar nemzetiségű idős ember. Még ha van is egy kicsi nyugdíja, a kertje nélkül nem tud megélni. Szinte mindent megtermel magának és ezért rengeteget dolgozik egész tavasztól őszig. Nem szuper John Deer traktorokkal, hanem ásóval-kapával, hajnaltól késő estig. Az asszonyok 55 éves korukra ráncos vénasszonyok a rengeteg munkától. Akinek még annyi nyugdíja sincs, az azzal egészíti ki, hogy a gyümölcsöt kiviszi az utak mellé és az arra haladó autósoknak eladja. Abból vesz téli tüzelőt. Most majd nem vesz, mert nem lesz miből, sőt jövőre sem, mert nem csak a gyümölcsöt szedték le, hanem kitörték a kis fákat és vitték eltüzelni.

Melitta! Ők is emberek! Ők miért nem számítanak?

Van egy jelszó Amerikában: "A fekete élet számít" . Kérdezem én, a fehér már nem számít? Persze ez csak költői kérdés volt, mert már mindenki számára nyilvánvaló - kivéve téged és Ernőt - hogy nem számít.

Itt nem en vagyok erzeketlen hanem tik. Az egesz vilag segit a menekulteken de ti oldalakon keresztul egy emberi szot nem irtatok le hogy sajnalod a haborus traumat elszenvedett kisgyerekeket.
Szegeny bacsit sajnalom hogy az 5o tona barackjabol megettek par kilot oszinten egyutt erzek eme vesztesege miatt . Gondolom nem az utmenten akarta ezt a mennyiseget eladni.
Egyutt erzek minden foldeken dolgozokkal mert nagyon kemeny munka, es valoban mindenuk meg is van amire szukseguk van.

Rosszul tudod nem csak a fekete elet szamit ,hanem az elet szamit es mindegy feher vagy fekete.
 
Mivel megemlitettél ezért belekotyogok.
-
A legtöbb tragédia kifosztott nyugdijasrol egy kitalált történet.
-
Ezzel nem akarom azt mondani, hogy Röszke lezárásakor amikor több mind 20.000 menekült elött elvágták a magyarok az utat, nem engedtek a viz és infrastruktura nélküli területre segélyszervezeteket az emberek kinjukba mindent megettek amit találtak és ezáltal károsultak keletkeztek.
-
Ma csupán 400 ember várakozik csak a határnál, a magyar hivatalnokok komotosan dolgoznak, egy regisztrálás másfél orába kerül.
-
A károsultak megsegitését meglehetne szervezni, egész biztos vagyok benne, hogy egy jo ügyvéd tudna nekik segiteni.
Söt önkéntes segélyszolgálatok is gyüjtenének ha valakit kemény károk értek volna. ;)
-
Gondolom mind Magyar a Horvátnak ti is szolidárisak lennétek a szegény bácsikával, össze lehetne gyüjteni neki 50 tonna almát.
-
Van rengeteg internetoldal ahol ingyen szabad szedni almát. Hogy necsak politizáljunk.
Olvasom, hogy egyre jobb az almatermés világszerte, ugyan azon a területen kétszer, háromszor anyi alma nö mínd pár évtizede. :)

Kitalált történet? Ilyen alapon én is mondhatom neked, hogy a te boci szemű kis szíriai gyerekeid, meg a szegény, gyermekes menekültek kitalált történetek. Csupán nekem van rá bizonyítékom, neked meg nincs. Ennyi a különbség kettőnk közt.

Ez például kitalált történet:
aleppo-fi%C3%BA-290x166.jpg


Itt a /bizonyíték/

Ugyanúgy, ahogy hazugság az is, hogy kiskorú menekültek jönnek Szíriából, akiket az uniós törvények szerint el kell helyeznünk a /fóti gyermekotthonban/

Az nagyon jó lenne, ha kitalált történet lenne az, amit a horgosi idős emberekről írtam. Sajnos nekem nem kell messzire mennem, hogy ilyen "fantasztikus" történeteket találjak ki. Még csak Szerbiába sem kell átmennem.
 
Itt nem en vagyok erzeketlen hanem tik. Az egesz vilag segit a menekulteken de ti oldalakon keresztul egy emberi szot nem irtatok le hogy sajnalod a haborus traumat elszenvedett kisgyerekeket.
Szegeny bacsit sajnalom hogy az 5o tona barackjabol megettek par kilot oszinten egyutt erzek eme vesztesege miatt . Gondolom nem az utmenten akarta ezt a mennyiseget eladni.
Egyutt erzek minden foldeken dolgozokkal mert nagyon kemeny munka, es valoban mindenuk meg is van amire szukseguk van.

Rosszul tudod nem csak a fekete elet szamit ,hanem az elet szamit es mindegy feher vagy fekete.

Az 50 tonna barackjából megettek 50 tonnát és letarolták a fákat is. Én nem vagyok érzéketlen, sajnálom az öreg bácsit. A muzulmánok érzéketlenek, mert a gazdag öböl menti államok nem képesek befogadni a menekülteket, akik ott még menekültek, de itt a szerb határon már nem.

Ha te a muzulmánokkal vagy szolidáris, tedd azt, fogadd be őket, én nem vagyok semmi jónak elrontója, ez a te dolgod. Az enyém meg az, hogyha nem lesz tüzelője annak az öreg bácsinak Horgoson, akkor küldök neki pénzt.

Ez az én dolgom és ahogy én nem ítélkezek feletted, amiért érzéketlen vagy az öreg, szegény, magyar, fehér keresztényekkel szemben, viszont állandóan a muzulmánokért keseregsz, úgy neked sincs jogod felettem ítélkezni. Tégy amit akarsz és én is azt teszem, amit akarok. Mi a csudáért erőlködtök Ernővel, hogy rábeszéljetek bennünket a muzulmánokra? Mi hasznotok származik nektek abból, ha a mi gyerekeinket is megerőszakolják, azokat is agyontapossák egy augusztus 20-i tüzijátéknál, úgy, mint Nizzában?

Nektek ebben mi a jó?
 
A menekultek kozott nagyon sok a kereszteny csalad akiket ugyan ugy kibombaztak.
A humanum emberekre szol es nem vallasi alapon szelektalodik .
Ebbol a nagy tomegbol nagyon sok lesz akit nem fogadnak el ,mert nem felel meg a menekult status felteteleinek.
Ne akard itt beallitnai hogy azert nem adunk vizet elelmet mert muszlimok, talan meg sok esetben megkerdezni se tudjuk toluk a vallasukat.
Nem beszelek ra semire foleg nem a muzulmanokra, meg amugy se fogadtok be senkit akkor mire is okitasz minket?
Egyutt erzek a baracokos bacsival nagyon, de nem azert mint te ,hanem mert nagyuzemi gazda hektarokon termel 50 tona nem semmi mennyiseg, es a magantulajdona ami szent es serthetetlen. Kar eri fel kell jelenteni vagy bejelenteni a kart es karteritest kerni.
Aug 20 an igen nagy balhe volt es semmi koze nem volt a menekulteknek hozza.
Ha valaki noket gyerekeket eroszakol meg legyen az menekult muszlim vagy magyar kereszteny a birosag eliteli mert ez criminal es a sittre teszi az elkovetot.

Jo ha tudod Canadaba nem lehet uszogatni egy nepcsoport ellen se, se mas vallasuak ellen. Akar huvosre is lehet menni annak aki ezt nem tartja be.
Etnikai es vallalsi uldozesek egyik alapja az uldozottek vedelme a menekult torvenynek.
 
Utoljára módosítva:
A bociszemű, akit elgáncsoltak, a terrorista futballedző, akibe belerúgtak, a gyerekes anya, aki a sínek közé vetette magát, mind színtiszta igazság, bár sokszor álltak tények az állításokkal szemben cáfolatul. Ezzel szemben a határmenti kertekben még a kutyát is megkefélik a migránsok, meg beássák a fák csurgójába a trágyát, mielőtt elhagynák a terepet. Öregnéne gyümölcsös rekeszeit meg elsegítik a piacig.
Akár te is megkapnád a lovagkeresztet a stilusod megegyezik a magyar journalista-csillagéval.
-
Akire nehéz rámondani, hogy terrorista azt egy állathoz hasonlitod, "bociszemü". Anyi tiszteség lehetne benned, hogy követed milyen alaposan mentek utána a vádnak a spanyol hivatalok és lett egy rágalmazás a hiresztelésböl. Aki Assad ellen tüntetett valah az életében az mind terrorista?
-
86F65DED5200E82DFAD58F9BDD4ABB37.jpg

-
Arrol nem is akarok szolni, hogy szerinted: "még a kutyát is megkefélik a migránsok" az ilyen megjegyzésekkel magadrol állitasz ki egy szegénységi bizonyitványt. Hol marad a tárgyilagosság?
-
Ahol direkt nem állitanak WC-t, ott azzal kell számolni, hogy az emberek odaszarnak.
Ez ugyancsak az ország emberi viselkedéséröl árulkodik. Az emberi szükségleteknek az ignorálása, akadályozása a kinzás egy formálya.
-
Természetesen tolvajok is a menekültek. Mind, kivétel nélkül. ;)
 
Kitalált történet? Ilyen alapon én is mondhatom neked, hogy a te boci szemű kis szíriai gyerekeid, meg a szegény, gyermekes menekültek kitalált történetek. Csupán nekem van rá bizonyítékom, neked meg nincs. Ennyi a különbség kettőnk közt.

Ez például kitalált történet:
aleppo-fi%C3%BA-290x166.jpg


Itt a /bizonyíték/

Ugyanúgy, ahogy hazugság az is, hogy kiskorú menekültek jönnek Szíriából, akiket az uniós törvények szerint el kell helyeznünk a /fóti gyermekotthonban/

Az nagyon jó lenne, ha kitalált történet lenne az, amit a horgosi idős emberekről írtam. Sajnos nekem nem kell messzire mennem, hogy ilyen "fantasztikus" történeteket találjak ki. Még csak Szerbiába sem kell átmennem.

Minden mondatodban benne van egy embertelen hang: "bociszemü kis sziriai", te valoban futoszallagon szállitod a megállapitásaimhoz a bizonyitékokat. Nállad az emberiesség legaprobb szikráját sem lehet felfedezni.
-
A Canadahun nem egy link-gyüjtemény, ha elakarsz mondani egy történetet akkor ne csaljál vele engem neonacio honlapokra, ahol minden klikk-ért pénzt kapnak az üzemeltetök, hanem ird ide a mondanivalodat, a részleteknek majd utánajárok magam.
-
A gyerekeken nem unios törvény hanem álltalános emberi jog és világszerte elfogadott morál miatt kell segitenünk. A keresztény katholikus egyház amit állitolag védeni kiván az alkotmányod is erre kötelez.
 
Akár te is megkapnád a lovagkeresztet a stilusod megegyezik a magyar journalista-csillagéval.
-
Akire nehéz rámondani, hogy terrorista azt egy állathoz hasonlitod, "bociszemü". Anyi tiszteség lehetne benned, hogy követed milyen alaposan mentek utána a vádnak a spanyol hivatalok és lett egy rágalmazás a hiresztelésböl. Aki Assad ellen tüntetett valah az életében az mind terrorista?
-
86F65DED5200E82DFAD58F9BDD4ABB37.jpg

-
Arrol nem is akarok szolni, hogy szerinted: "még a kutyát is megkefélik a migránsok" az ilyen megjegyzésekkel magadrol állitasz ki egy szegénységi bizonyitványt. Hol marad a tárgyilagosság?
-
Ahol direkt nem állitanak WC-t, ott azzal kell számolni, hogy az emberek odaszarnak.
Ez ugyancsak az ország emberi viselkedéséröl árulkodik. Az emberi szükségleteknek az ignorálása, akadályozása a kinzás egy formálya.
-
Természetesen tolvajok is a menekültek. Mind, kivétel nélkül. ;)

Ernoe, Kedves Jó Ernoe, nem szívesen térek ki a beszélgetőtársak személyére, de ezúttal szükséges.
Egyre jobban felejted szépséges anyanyelvedet. Olyan képesbeszédet értesz szó szerint, ami második generációs magyaroknak sem okoz komoly gondot.
Ha a bociszeműt kifogásolod, talán felmerül a "tehénszemű Héra". Kapisgál? Esetleg Google a barátod!! Na? És innentől magyarázkodnivalód neked van, lévén, hogy a jelentéstartalmában nincs semmi lekicsinylő akkor sem, ha állatot idéz. Könnyítés: a tehén a boci mamája. A boci a tehén gyereke.
A többi zokon vett dolog ugyanez a kategória, nincs kedvem tovább boncolni. Talán mégis... Elég régen olvassuk egymást, hogy csak fél odafigyeléssel a kutya felvetett kefélésről a bunda ápolása ugorjon be. Ugyanis nem szokásom a szexuális aktus fedőneveként a kefélést használni. Ha kefélést mondok, kefélést gondolok, ami jelentéstartalmában szintén hófehér, semmi sértőt nem tartalmaz.
Nem figyelsz, nem értesz, viszont görcsösen gyűlölködsz. Vigyázz, árt az egészségednek!
 
Utoljára módosítva:
Megtisztelnél bennünket azzal, hogy kiemeled a lényeget?

A junge-freiheit egy szelsöjobboldali heccblatt. En a te véleményedre vagyok kivancsi.:)
-
Mit szolnál ha én is csak linkkel válaszolnék? Azt tanácsolnám nézz utána
-
BAMF - Bundesamt für Migration und Flüchtlinge (Migratio és menekültügyi hivata)
BMAS - Bundesministerium für Arbeit und Soziales (Munka és szocális Miniszterium )

-
hivatalos olldalain? Számomra ezek megbizhatobb adatok mind egy neonaci-lap.
-
Továbbá látom, találkozom velük az üzletekben, munkahelyeken, hogy egyre több hozzánkjött dolgozik iskolákat látogatnak, parktikumokon vesznek részt...
-
Ertem én a fájdalmadat:
-
118176_8586531_8906b23ec68b8e8873771027118a2115_wm.jpg
Ha jobboldali akkor vedd tárgytalannak a linket.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére