Silány ételre és embertelen körülményekre panaszkodnak a határvadászok

Szemeteszsákokból és farönkökből összetákolt bódék, lepusztult kollégiumi szobák, kevés és ehetetlen étel, vaddisznók. Folyamatosan jelennek meg azok beszámolók, amik arról szólnak, milyen áldatlan körülmények között dolgoznak a határ mentén szolgálatot ellátó egyenruhások. Az illetékes minisztériumok azonban cáfolnak, szerintük minden a legnagyobb rendben.

Pontosan két hete, augusztus 10-én jelentette be Tuzson Bence kormányzati kommunikációs államtitkár, hogy a kormány háromezerrel növeli a rendőrség létszámát a határőrizet megerősítése érdekében. A tájékoztatás szerint három-négy hónap múlva munkába állnak a határvadászok, akik alkalmasak lesznek egyebek mellett bűnügyi, közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szolgálat ellátására is. A kormány azt is tervezi, hogy fegyveres civil biztonsági szolgálatok bevonásával is erősíti a védekezést, valamint ősztől 200 tartalékos honvédet is a déli határra vezényelnek, köztük a Jobbik korábbi alelnökét, Novák Elődöt, akivel az ATV nemrég interjút is készített a témában.

Az atv.hu információi szerint azonban finoman szólva sem túl népszerű az egyenruhások körében a határ menti szolgálat, köszönhetően azoknak a mostoha körülményeknek, amiken az elmúlt egy évben sem sikerült sokat javítani.

Senki sem akar beszélni

Konkrét információkat, névvel vállalt sztorikat ennek ellenére nagyon nehéz találni, hiszen az egyenruhások hivatásként tekintenek a munkájukra, amit szeretnek, és nem akarnak elveszíteni. Ennek ellenére sikerült néhány történetet összegyűjtenünk, melyek betekintést nyújtanak a határvadászok mindennapjaiba.

Portálunk egyik forrásának a kedvese rendőr, aki egyébként a fővárosban teljesít szolgálatot. Azt csípőből elutasította, hogy beszéljünk a párjával, és erre jó oka van: elmondása szerint a férfi még a saját családjának is keveset mesél a határon tapasztaltakról. Úgy fogalmazott: neki is furcsa, hogy mennyire nem mernek beszélni a határon szolgálatot teljesítők a munkájuk körülményeiről. Annyit mindenesetre elmondott, hogy

a közel 100 kilós, tagbaszakadt párja leginkább az étel minőségére panaszkodik, amiből keveset is kapnak. Energia híján pedig nem egyszerű teljesíteni a 18 órás szolgálatokat, főként nyáron, a tűző napon.
91000.jpg

Egy másik rendőr forrásunk is az étel minőségére panaszkodott elsősorban. Azt mondja, olyan májkrémet kapnak, amire normál esetben rá kellett volna írni, hogy „emberi fogyasztásra nem alkalmas”. De sokáig a szállásuk sem volt épp emberhez méltó: több alkalommal altatták őket istállókban szalmabálákon, vagy lepukkant, poros kollégiumokban. Végül – ahogy fogalmazott – sikerült „kisírniuk”, hogy tisztességes szállásokon helyezzék el őket, panaszkodni azonban csak a feletteseiknek mernek, az fel sem merül, hogy arcukat vállalva a sajtó elé álljanak. Forrásunk elvileg heti váltásban szolgál a határon napi 12 órát, de azt mondja, mindig bizonytalan, mikor térhetnek haza, a 12 órás szolgálat pedig a legtöbb esetben 18 óra.

Idomított vaddisznók és szendvicskenő polgárok

A közösségi média tele van olyan fotókkal, melyeken az egyenruhások által összeeszkábált pihenőhelyek láthatók. Profi sátrak híján sok esetben ezekben a faágakból, szalmabálákból, kukoricaszárakból és ponyvákból tákolt bunkerekben húzzák meg magukat a pihenőidőben, hogy védve legyenek az esőtől/tűző naptól.

Egyes beszámolók szerint több sátornál vendégeskednek rendszeresen vaddisznók, és készségesen megszabadítják a határvédőket az ételmaradékoktól. Úgy tudjuk, az egyik gazda meg is kérte az egyenruhásokat, hogy ne dobálnak ételt a vadászati célokra tenyésztett vaddisznóinak, mert azok így teljesen megszokják az ember közelségét, és nem lesz túl izgalmas levadászni őket.

02000.jpg
atv.hu
02000.jpg
atv.hu

Talán ennél is pikánsabb a következő történet, a határra vezényelt emberünk ugyanis sem nem rendőr, sem nem katona, mégis a határon találta magát.

Egy megyei rendőr-főkapitányságon dolgozik és szellemi munkát végez. Nemrég azonban új feladatot kapott: levezényelték a határra, hogy szendvicseket készítsen és osztogasson a szolgálatot teljesítő egyenruhásoknak.
Információink szerint másfél hetet kell a határ mentén töltenie, és meg sem fordult a fejében, hogy nemet mondjon az „ajánlatra”. Nevét és munkakörét természetesen ő sem vállalja, azonban az ő példája is tökéletesen bizonyítja, hogy mennyire nincs elég ember a határ menti feladatok ellátására.

Az általunk összeszedett rövid történetek következő szereplője egy többgyermekes anyuka, aki hivatásos katonaként szolgál. Ő nem az elhelyezésre vagy az ételre panaszkodott, sokkal inkább – a már említett – bizonytalanságra, amire a rendőrök is panaszkodnak. Négy hetet töltött egy határ menti településen, ahol 12/24-es munkarendben dolgozott, tehát felváltva éjjel vagy nappal járőrözött vagy őrködött a kerítésnél. A 24 órás szabadidejében nem utazhatott haza, így többnyire olvasással vagy számítógépezéssel ütötték el a hosszú órákat. Egy hónap elteltével vette a bátorságot, és megkérdezte, hogy hazamehet-e, mert ki van fizetve a családi nyaralása. Elengedték. Többen nehezményezik azt is, hogy sok esetben egy nappal előzőleg tudják meg, hogy másnap levezénylik őket a határra, 2-3 otthon töltött nap után.

02000.jpg
Fotó: Facebook / Magyar Rendőrök és Katonák, vele-TEK vagyunk

Más dimenzióban a minisztériumok?

A határon tapasztalható áldatlan körülmények értelemszerűen feltűntek az oda készülő Novák Elődnek is, aki augusztus elején írásbeli kérdést nyújtott be a Belügyminisztériumnak és a Honvédelmi Minisztériumnak „Tervezik-e a határt védők munkakörülményeinek javítását?” címmel. Ebben felidézte, hogy először áprilisban jelentek meg fotók a szemeteszsákokból és farönkökből felhúzott kalyibákról, amire reagálva a rendőrég előbb elbontatta azokat, majd felhúzott 47 esőbeállót egy húsz kilométeres szakaszon. Ezt követően azonban nem telt el sok idő, és újra megjelentek a tákolt kunyhók. „Ön nem érzi méltatlannak a helyzetet? Ki a felelős ezért?” – érdeklődött a politikus, azt is megkérdezve, hogy milyen fejlesztésekre számíthatnak a határt védők.

Novák kérdésére Pintér Sándor belügyminiszter – ellentétben az általunk leírt beszámolókkal – azt írta, hogy a déli határszakaszon szolgálatot ellátó állomány megfelelő körülmények között van elszállásolva, ahol valamennyi feltétel biztosítva van a pihenéshez. Hozzátette, hogy az egyenruhások napi háromszor kapnak emelt kalóriatartalmú ételt - ami közül legalább az egyik meleg étel -, védőitalt és gyümölcsöt.
02000.jpg
Novák Előd a kiképzésén

Tájékoztatta a politikust továbbá arról is, hogy folyamatban van a szolgálatot teljesítők ruházatának fejlesztése, és hogy az eddigi 75 katonai sátor és csaknem 80 esőbeálló mellett augusztus végéig további 38 esőbeállót terveznek felállítani.

A Honvédelmi Minisztérium válaszában kitért továbbá arra is, hogy a pihenősátrakat tábori asztallal és székekkel látják el, és a szemétszállítás is folyamatos.

Portálunk emailben kereste a Belügyminisztériumot, hogy reagáljanak a határ mentén szolgálatot teljesítők panaszaira, miszerint – a Pintér által állítottakkal szemben - rossz minőségű és kevés élelmiszert kapnak, és arra is kíváncsiak voltunk, milyen munkarendben és mennyit kell dolgozniuk az egyenruhásoknak. Amint válaszolnak a kérdéseinkre, frissítjük a cikket.

Semsei László

hatarvedelem.jpg
 
Konstatálom, hogy van, amihez nagyon nem értesz! :D
-
Peched van mert a tapasztalat beszél belöllem, nemcsak hogy tanultam de saját magam is ülltettem, szüreteltem öszibarackot.
-
Magrol is képes egy öszibarack 3-4 éven belül, termést hozni, egy 120 cm-es magasságnál. Szinte az összes gyümölcsfa gyorsan nö, nehezen aprithato tüzelöfának.
-
A kertészek Mo.-on a hideg miatt mandulafa-tökébe szokták oltással nemesiteni az öszibarackot.
A tökét megkapod nállunk akár a LIDL-nél is, innen elég 1-2 év az elsö termésig.
 
Hatalmas károkat okoznak a migránsok Horgoson, a magyar határ közelében lévő gyümölcsösökben – panaszkodnak a gazdák. Leszedik az őszibarackot, az almát, és megrongálják a fákat. A félérett kukoricát is elviszik megsütni, a krumplit is felszedik. Sőt: samponnal mosakszanak a halastóban. A károsult termelők tehetetlenek.

Az egyik termelő arról beszélt, hogy a migránsok még tavasszal egy egész sor meggyfáját kitörték és eltüzelték: a 72-ből negyvenet. Most az őszibarack érik. Évente 2,5 tonna gyümölcsöt szokott eladni, de most úgy néz ki, hogy még a családnak sem tud hazavinni.

Clipboard3632.jpg

Az asszony azt is elmondta, retteg egyedül lenni a gyümölcsösben. Minden nap megfordulnak ott a migránsok. Ha meghallja, hogy jönnek, zörögni kezd a vödörrel. Otthagyják a ruháikat, a szemetet. Eddig még nem bántották, de a károkat még nem tudta felbecsülni.

Van olyan ültetvénytulajdonos, aki már nem is gondozza a földjét, nem látja értelmét, mert a termést a migránsok mind leszedik. A gyomos parcella mellett egy példásan gondozott gyümölcsös van. Az idős gazda, Szűcs István szinte állandóan kint van a földön, és hat kutyájával őrzi a területet.

A gazda a barátaitól, ismerőseitől kapott hat ebet. Megkötözve tartja őket ugyan, de arra tökéletesen megfelelnek, hogy jelezzék, ha idegen lép a földjére. Mint mondja, akkor döntött úgy, hogy reggel kilenctől este tízig egyfolytában kint lesz, és őrzi a gyümölcsösét, amikor meglátta, hogy a 15 éves fákat derékba törték, mert csak így érték el a fák hegyén lévő barackokat. A gazdának ezer barackfája van. Évente 50 tonna gyümölcsöt szokott értékesíteni. Most kevesebbel is beérné, csak valamennyi megmaradjon.

Úgy tervezi, október végéig a gyümölcsösben lesz a kutyáival, mert az őszibarack után majd az almát kell őrizni.

István gyümölcsöse végében van egy halastó. Ez az a tó, amelyikbe néhány hete belefulladt egy afgán kamasz. István szerint a tó régen körbe volt kerítve, de már minden oszlopot feltüzeltek a migránsok. Azt beszélik, hogy a tó tulajdonosa már ügyvédet fogadott, hogy kártérítést követeljen, mert a migránsok samponnal mossák magukat a halastóban.

A horgosi helyi közösségbe folyamatosan érkeznek a kárbejelentések. A feljelentéseket továbbítják a csőszszolgálatnak, azok a helyszínen felmérik a károkat, fotókat készítenek, és továbbítják a Menekültügyi Főbiztosságnak a kártérítési igényeket.

Az elkövetkező napokban, hetekben folyamatosan sok bejelentés fog érkezni, mondta Sors Róbert, a helyi közösség elnöke. Hozzátette: sajnos a károk elég nagyok. Ezek az emberek kistermelők, egész évben ebből élnek, ez a bevételi forrásuk. Vannak, akik a kevés nyugdíjukat pótolják ezzel.

A Horgos-környéki gazdák elkeseredettek. Úgy érzik, termésük a migránsok szabad prédája lett. Mint mondják, mindenképpen kérnek kártérítést, de egyáltalán nem bíznak benne, hogy azt valaha meg is kapják.

http://www.hirado.hu/2016/08/05/migransok-fosztogatjak-a-kerteket-horgoson-a-gazdak-elkeseredettek/
 
Horgoson nem taborba vannak a migransok?
PAr szaz fos befogadasu tabor.
A leszureteles es a par szem gyumolcs kozott oriasi kulonbseg van 50 tona barack termelesenel sok a selejt a farol leesett megrohadt gyumolcs. Hogy 50 tonat megegyenek a migransok az nem csak kamu es tulzas, hanem lehetetlenseg is.
Egy ember se tud egesz nap, vagy napokig barackot enni mert utana biztos egyiranyba jar.
Miert is nem vasarol ettol a gazdatol a horgosi tabor barackot es adja az ebed melle a migransoknak?
Az se tetszik hogy a kutyakat kikotozi mind a hatot. Ilyen kanikulaba hogy gondoskodik a vizrol szamukra? de a kikotes ,lancontartas legalabb olyan bun es feler egy allatkinzassal .
Minden gyerekkel mar elofordult hogy levett a farol egy gyumolcsot anelkul hogy tudta volna kie, ki gondoza es ez akar lopasnak is szamithat. Volt ugyan hogy megkergettek oket a gazdak vagy napszamosok de hogy nem mentek tonkre bele az biztos.
 
Melitta, te folyamatosan úgy beszélsz a gyümölcsről, mint ami nem árú, ami nem jövedelem forrás , hanem csak úgy adja a jóisten, mint árokparton a füvet. Pedig azért dolgozni kell és ha kimarad a termés, hiábavaló volt a munka és a beruházott növényvédőszer.
A gyümölcsöt, különösen a barackféléket nem kell szemenként szedni, hogy megkopasszák a fát. A gyümölcs rázásra lehullik és a földön fekvő, ütődött gyümölcs értékét vesztette. Kellően ügyes ember két szem barackot leszed a kezével, közben ráz annyit a fán, hogy a termés nagy része lehull.
 
Kedves ede22
-
Volt egy vicc Albániárol, hogy a légvédelmük ökölrázás volt.
-
A magyarok határvédelme pedig manapság a gyülöletre épül. "Kerités madárilyesztökkel!" - irják a nyugati lapok, söt a parlament woodoo-babákal, disznofejekkel akarja megvédeni az országot. Micsoda perfide társaság ez?
:(
-
Szia Erone ez persze felfogás kérdése ha a határ mellett érdeklődsz más lesz a vélemény mint védettebb helyen
a összlakosság megítélése kell számítson (amúgy épp most kezdik az erősítést + aszfaltoznak is
vele párhuzamban)
 
Hatalmas károkat okoznak a migránsok Horgoson, a magyar határ közelében lévő gyümölcsösökben – panaszkodnak a gazdák. Leszedik az őszibarackot, az almát, és megrongálják a fákat. A félérett kukoricát is elviszik megsütni, a krumplit is felszedik. Sőt: samponnal mosakszanak a halastóban. A károsult termelők tehetetlenek.

Az egyik termelő arról beszélt, hogy a migránsok még tavasszal egy egész sor meggyfáját kitörték és eltüzelték: a 72-ből negyvenet. Most az őszibarack érik. Évente 2,5 tonna gyümölcsöt szokott eladni, de most úgy néz ki, hogy még a családnak sem tud hazavinni.

Az asszony azt is elmondta, retteg egyedül lenni a gyümölcsösben. Minden nap megfordulnak ott a migránsok. Ha meghallja, hogy jönnek, zörögni kezd a vödörrel. Otthagyják a ruháikat, a szemetet. Eddig még nem bántották, de a károkat még nem tudta felbecsülni.

Van olyan ültetvénytulajdonos, aki már nem is gondozza a földjét, nem látja értelmét, mert a termést a migránsok mind leszedik. A gyomos parcella mellett egy példásan gondozott gyümölcsös van. Az idős gazda, Szűcs István szinte állandóan kint van a földön, és hat kutyájával őrzi a területet.

A gazda a barátaitól, ismerőseitől kapott hat ebet. Megkötözve tartja őket ugyan, de arra tökéletesen megfelelnek, hogy jelezzék, ha idegen lép a földjére. Mint mondja, akkor döntött úgy, hogy reggel kilenctől este tízig egyfolytában kint lesz, és őrzi a gyümölcsösét, amikor meglátta, hogy a 15 éves fákat derékba törték, mert csak így érték el a fák hegyén lévő barackokat. A gazdának ezer barackfája van. Évente 50 tonna gyümölcsöt szokott értékesíteni. Most kevesebbel is beérné, csak valamennyi megmaradjon.

Úgy tervezi, október végéig a gyümölcsösben lesz a kutyáival, mert az őszibarack után majd az almát kell őrizni.

István gyümölcsöse végében van egy halastó. Ez az a tó, amelyikbe néhány hete belefulladt egy afgán kamasz. István szerint a tó régen körbe volt kerítve, de már minden oszlopot feltüzeltek a migránsok. Azt beszélik, hogy a tó tulajdonosa már ügyvédet fogadott, hogy kártérítést követeljen, mert a migránsok samponnal mossák magukat a halastóban.

A horgosi helyi közösségbe folyamatosan érkeznek a kárbejelentések. A feljelentéseket továbbítják a csőszszolgálatnak, azok a helyszínen felmérik a károkat, fotókat készítenek, és továbbítják a Menekültügyi Főbiztosságnak a kártérítési igényeket.

Az elkövetkező napokban, hetekben folyamatosan sok bejelentés fog érkezni, mondta Sors Róbert, a helyi közösség elnöke. Hozzátette: sajnos a károk elég nagyok. Ezek az emberek kistermelők, egész évben ebből élnek, ez a bevételi forrásuk. Vannak, akik a kevés nyugdíjukat pótolják ezzel.

A Horgos-környéki gazdák elkeseredettek. Úgy érzik, termésük a migránsok szabad prédája lett. Mint mondják, mindenképpen kérnek kártérítést, de egyáltalán nem bíznak benne, hogy azt valaha meg is kapják.

http://www.hirado.hu/2016/08/05/migransok-fosztogatjak-a-kerteket-horgoson-a-gazdak-elkeseredettek/
-
"Europát nem a menekültektöl kell megvédeni hanem olyanoktol akik a menekülteket a saját demokratia- és europaellenes politikájuk érdekében kihasználják.... Europa nem türheti, hogy néhány tagállam maszivan hangulatot kelt és magát az emberi jogokkal konform europai Asyl-politikábol kivonja" mondja az evangelikus pap Füllkrug-Weitzel, a "Kenyér a világ számára" nevü segitöszolgálat elnöke.
-
Ami Horgost és az almalopást illeti.
-
Horgos egy kis Szerb falu a magyar határ melett, 50 tonna almához legalább 3 hektárnyi kertre van szükség. Ha megmutatnád hol történt a kár?
-
300px-Horgos_l%C3%A9gifot%C3%B3.jpg

-
Horgoson egy évvel ezelött tömörült össze 20.000 ember mert a magyarok még a vonatsineket is lezárták egy egész honapra. A menekültek gyorsan reagáltak, hála a szociális mediáknak és rövid idön belül egy másik utat vettek.
-
Magyarország azért a célja továbbá is a menekülteknek mert ez az egyetlen EU ország ahonnan közvetlen Europába juthatnak.
Ha magyarország valoban kilépne az EU-bol akkor meglehetne sporolni a keritést és a gyülöletszitást.
;)
-
Az elmult héten volt Horgoson egy ARD-Team, a report szerint a Horgos várakozohely egy viz és infrastruktura nélküli vad camping amin 400 ember várakozik arra, hogy a kérésüket megvizsgálják.
-
Ha oránként egy ember kérelmét vizsgálnák meg a Magyarok akkor néhány nap alatt kiürülne a várohely
de nyilvánvalo, hogy a csigatempo arra céloz, hogy "dögöljetek meg". :(
 
Melitta, te folyamatosan úgy beszélsz a gyümölcsről, mint ami nem árú, ami nem jövedelem forrás , hanem csak úgy adja a jóisten, mint árokparton a füvet. Pedig azért dolgozni kell és ha kimarad a termés, hiábavaló volt a munka és a beruházott növényvédőszer.
A gyümölcsöt, különösen a barackféléket nem kell szemenként szedni, hogy megkopasszák a fát. A gyümölcs rázásra lehullik és a földön fekvő, ütődött gyümölcs értékét vesztette. Kellően ügyes ember két szem barackot leszed a kezével, közben ráz annyit a fán, hogy a termés nagy része lehull.

Alairom nem ertek a barack gyartashoz, en Bp a VI keruletben szulettem es eltem.
Az a barack ami mar leesik a farol vagy razassal lejon az mar csak pajinkanak jo. A barackot ugy gondolom szedik meg kemeny allapotban szep ladakba egyesivel rakjak es ugy szallitjak el a nagybani piacra, es meg mindig kemeny ep utodes menetes puhasagtol mentes mikor megveszi az ember a kiskereskedelembe. Ez a folyamat szerinte 3-4 nap mie a vasarlo haza tudja vinni.
Ezt az idot nem birja ki az a barack ami lerazhato a farol vagy magatol leesik.
Az 50 tonnat eladni csak egy helyrol ..................lehet regen konzerv gyarak birtak ilyen mennyiseggel a lekvar keszites okan.
 
Horgos egy kis Szerb falu a magyar határ melett, 50 tonna almához legalább 3 hektárnyi kertre van szükség. Ha megmutatnád hol történt a kár?

te nem tanár vagy véletlenül ? azok szoktak ilyen a valósághoz semmi köze dumákat nyomni (tisztelet a kivételnek).
Horgos:
Lakossága : 5709 fő
területe: 74.8 km2
ha emlékeim nem csalnak a harmadikos tananyagból akkor 1km2 az egyenlő 100hektárral tehát csak összejön az a 3 hektáros földdarab amit keresel
 
Már ne haragudj de ha jol emlékszem egy bácsi kárárol beszéltetek. Nem hiszem, hogy mindenki az ö fájárol evett volna. Igaza van Melittának ha lennének ott boltok akkor eladhatták volna pénzért. Biztos vagyok benne, hogy a szedésnél is segitettek volna, egy kosár a menekülteknek, egy csomo kosár a tulajnak.
-
A mult héten csupán 400 ember campingezett borzaszto körülmények között viz és infrastruktura nelkül a határnál, ha a magyarok gyorsabban dolgoznának nem 15 fö/naponta akkor már nem nyomorognának az emberek ott.
-
Tavaj 20.000 ember torlodott össze mert a magyarok lezárták a határt.
 
Szervusz Melitta ,
már megbocsájts , de az igaz hogy az üzletekben kökemény éretlenül leszedett barackot lehet venni , de az Igazi , ehetö és izben utorérhetettlen Magyar barackot majdnem érettem szedték valamikor a piacra elérusitani ! Még a 30-as években a Buda környéki sváb falvakból a reggeli repülöjárat vitte a párizsi és berlini piacokra a friss érett gyümölcsöket !
 
  • Tetszik
Reagált: CPG
Már ne haragudj de ha jol emlékszem egy bácsi kárárol beszéltetek. Nem hiszem, hogy mindenki az ö fájárol evett volna. Igaza van Melittának ha lennének ott boltok akkor eladhatták volna pénzért. Biztos vagyok benne, hogy a szedésnél is segitettek volna, egy kosár a menekülteknek, egy csomo kosár a tulajnak.

hát, hogy az egyszeri viccnél maradjak {....} ne tetézd !

első nem egy bácsi káráról van szó, van fen egy videó, ott a helyi agrárszakértő is arról beszél, hogy folyamatosan összesítik az okozott károkat, de nincs esély a kártérítésre. Egy apró megjegyzés, hogy itt azért nem csak az pillanatnyilag okozott káról van szó, hanem mivel a gazdák nem tudnak szállítani bekövetkezik a piacvesztés aminek , hosszútávú következményei vannak , sok esetben végleges.
A második a szedésnél segítettek volna , na ez az igazi baromság, Európa jövőjét ti most úgy képzelitek el, hogy beindítjátok Európa új motorját a fekete munkát ?

vigyáz arra , hogy a valóság össze ne zavarja a világképedet.
 
A bacsi szedi le egyedul a barackot? vagy ideny munkasokat alkalmaz? de onkentes munka is letezik . A fekete munkat meg kell fizetni gondolom ilyen mennyisegu barack azonos idobe az egesz falu se tudja megoldani csak segitseggel vagy komoly gepesitessel. 50 tonnahoz nagyon sok ember kell.
gondolom 1 honap alatt beerik mind es el kell szallitnai.

Gyulam ha puha a barack az mar folyik es belul barnas es mar csak III. vagy IV.osztalyu aru. Az elso osztalyu aru mikor megvasarolsz 2 kg barackot meg otthon masnap is tudsz belole fogyasztani akkor finom puha ledus es nagyon finom.
 
hát, hogy az egyszeri viccnél maradjak {....} ne tetézd !

első nem egy bácsi káráról van szó, van fen egy videó, ott a helyi agrárszakértő is arról beszél, hogy folyamatosan összesítik az okozott károkat, de nincs esély a kártérítésre. Egy apró megjegyzés, hogy itt azért nem csak az pillanatnyilag okozott káról van szó, hanem mivel a gazdák nem tudnak szállítani bekövetkezik a piacvesztés aminek , hosszútávú következményei vannak , sok esetben végleges.
A második a szedésnél segítettek volna , na ez az igazi baromság, Európa jövőjét ti most úgy képzelitek el, hogy beindítjátok Európa új motorját a fekete munkát ?

vigyáz arra , hogy a valóság össze ne zavarja a világképedet.

Bayorországban a mult honapokban volt egy pár felhöszakadás, földcsuszamlás, több mind 7 halott, bizony menekültek is segitettek és nem volt fekete munka.
-
Röszke elött a senki földjén várnak a menekültek bebocsájtásra, a magyarok akadályozzák a segélyszolgálatok munkáját.
Gondolod most Olaszországban az önkéntes segitök feketemunkások? Megprobálod kibeszélni magadat, tisztáramosni a lelked a felelöség alol.
-
Olvasom, hogy a parasztok (valamenyi országban) panaszkodnak, hogy turisták gyümölcsöt lopnak nálluk és itt nem menekültekröl van szo. Ti ugy tesztek mindha a cseresznyelopást a menekültek találták volna ki.
-
Szerintem ahogy a jégessö okozta kárt ugy a szükségböl történö lopás utján elöállt veszteséget megtériti a biztosito.
-
Olcsobb és egyszerübb lenne odaengedni a segélyszolgálatokat.
 
Utoljára módosítva:
ténylegesen fárasztóak vagytok , és véleményem szerint direkt nem akartok érteni munkaügyi szabályozásokat, ha valakinek nem rendezett a státusza, azt a "bácsi" nem alkalmazhatja, én spec nem vagyok tisztába a szerb munkavállalási törvényekkel, de mo-n az idénymunkát is terhelik a járulékok , mezőgazdaságinál egységesen 500 ft/ fő / nap , ami beleszámít a nyugdíj évekbe , a magát azonosítani se hajlandó bizonytalan állampolgárságú munkavágytól égő Abdul esetébe ezt pl kinek a számlájára utalod? Nem beszélve arról, hogy az idénymunkához is kell munkavállalási engedély. Az, hogy a No-ban és Olaszba most találtak pár tucat segítőt azoknak már gondolom van valamilyenen papírjuk, munkavállalási engedélyük, azért a több mint egy éve tartó bevándorlási hullám alatt érkezett cirka 2 milla emberből már azért legyen pár tucat akit munkára lehet fogni hivatalosan ez nem legyen már egy világra szóló szenzáció (bár lehet , úgy néz ki , hogy tényleg az , ni a két millából már vagy 2000 dolgoznak is micsoda siker )
 
Nállon a menekültek 4%-a már dolgozik, hogy ugy mondjam pénzt keres. Valojában mindenki dolgozik, az is munka, hogy nyelvet tanulsz, intézed az ügyeidet, ide oda költöztetnek, fözöl, mosol, vasalsz...
 
Szervusz Melitta ,
nem akarok veled vitattkozni ilyen dolgon mint barack igy természetesen igazad van , de ugy megjegyzem nekünk volt szölönk mely tele volt öszibarackal és a szünidöben a SASAd-nál majd minden gyerek igy magam is ,vagy ribizlit vagy barackot szedett a budai-hegyek környékén , ott egy sem folyt ! De érettek voltak , csak ennyi !
 
Megtisztelnél bennünket azzal, hogy kiemeled a lényeget?

A junge-freiheit egy szelsöjobboldali heccblatt. En a te véleményedre vagyok kivancsi.:)
-
Mit szolnál ha én is csak linkkel válaszolnék? Azt tanácsolnám nézz utána
-
BAMF - Bundesamt für Migration und Flüchtlinge (Migratio és menekültügyi hivata)
BMAS - Bundesministerium für Arbeit und Soziales (Munka és szocális Miniszterium )

-
hivatalos olldalain? Számomra ezek megbizhatobb adatok mind egy neonaci-lap.
-
Továbbá látom, találkozom velük az üzletekben, munkahelyeken, hogy egyre több hozzánkjött dolgozik iskolákat látogatnak, parktikumokon vesznek részt...
-
Ertem én a fájdalmadat:
-
118176_8586531_8906b23ec68b8e8873771027118a2115_wm.jpg
 
Utoljára módosítva:
Horgoson nem taborba vannak a migransok?
PAr szaz fos befogadasu tabor.
A leszureteles es a par szem gyumolcs kozott oriasi kulonbseg van 50 tona barack termelesenel sok a selejt a farol leesett megrohadt gyumolcs. Hogy 50 tonat megegyenek a migransok az nem csak kamu es tulzas, hanem lehetetlenseg is.
Egy ember se tud egesz nap, vagy napokig barackot enni mert utana biztos egyiranyba jar.
Miert is nem vasarol ettol a gazdatol a horgosi tabor barackot es adja az ebed melle a migransoknak?
Az se tetszik hogy a kutyakat kikotozi mind a hatot. Ilyen kanikulaba hogy gondoskodik a vizrol szamukra? de a kikotes ,lancontartas legalabb olyan bun es feler egy allatkinzassal .
Minden gyerekkel mar elofordult hogy levett a farol egy gyumolcsot anelkul hogy tudta volna kie, ki gondoza es ez akar lopasnak is szamithat. Volt ugyan hogy megkergettek oket a gazdak vagy napszamosok de hogy nem mentek tonkre bele az biztos.

Jaj, Melitta! El nem tudod te képzelni Kanadában, hogy milyen nehezen tud megélni Szerbiában egy kicsi faluban egy magyar nemzetiségű idős ember. Még ha van is egy kicsi nyugdíja, a kertje nélkül nem tud megélni. Szinte mindent megtermel magának és ezért rengeteget dolgozik egész tavasztól őszig. Nem szuper John Deer traktorokkal, hanem ásóval-kapával, hajnaltól késő estig. Az asszonyok 55 éves korukra ráncos vénasszonyok a rengeteg munkától. Akinek még annyi nyugdíja sincs, az azzal egészíti ki, hogy a gyümölcsöt kiviszi az utak mellé és az arra haladó autósoknak eladja. Abból vesz téli tüzelőt. Most majd nem vesz, mert nem lesz miből, sőt jövőre sem, mert nem csak a gyümölcsöt szedték le, hanem kitörték a kis fákat és vitték eltüzelni.

Melitta! Ők is emberek! Ők miért nem számítanak?

Van egy jelszó Amerikában: "A fekete élet számít" . Kérdezem én, a fehér már nem számít? Persze ez csak költői kérdés volt, mert már mindenki számára nyilvánvaló - kivéve téged és Ernőt - hogy nem számít.
 
Mivel megemlitettél ezért belekotyogok.
-
A legtöbb tragédia kifosztott nyugdijasrol egy kitalált történet.
-
Ezzel nem akarom azt mondani, hogy Röszke lezárásakor amikor több mind 20.000 menekült elött elvágták a magyarok az utat, nem engedtek a viz és infrastruktura nélküli területre segélyszervezeteket az emberek kinjukba mindent megettek amit találtak és ezáltal károsultak keletkeztek.
-
Ma csupán 400 ember várakozik csak a határnál, a magyar hivatalnokok komotosan dolgoznak, egy regisztrálás másfél orába kerül.
-
A károsultak megsegitését meglehetne szervezni, egész biztos vagyok benne, hogy egy jo ügyvéd tudna nekik segiteni.
Söt önkéntes segélyszolgálatok is gyüjtenének ha valakit kemény károk értek volna. ;)
-
Gondolom mind Magyar a Horvátnak ti is szolidárisak lennétek a szegény bácsikával, össze lehetne gyüjteni neki 50 tonna almát.
-
Van rengeteg internetoldal ahol ingyen szabad szedni almát. Hogy necsak politizáljunk.
Olvasom, hogy egyre jobb az almatermés világszerte, ugyan azon a területen kétszer, háromszor anyi alma nö mínd pár évtizede. :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,648
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére