Sirályok terrorizálnak egy idős házaspárt, nem tudnak kimenni a házból sem

Sirályok tartják rettegésben azt az idős házaspárt, akik már a házukat sem tudják gyalogosan elhagyni komoly sérülések kockáztatása nélkül.

A 24.hu a Telegraph nyomán azt írja, az angliai Morecambe városban élő 77 éves Roy Pickard és a 71 éves felesége, Brenda azért nem tudnak kimozdulni otthonról, mert valahányszor kilépnek az ajtón, dühös sirályok támadnak rájuk.

A probléma azzal kezdődött, hogy a házaspár házának tetején kötött ki két sirályfióka. Nem sokkal később két felnőtt madár is megjelent, hogy vigyázzanak rájuk. A sirályok fenyegetésként tekintenek a házban élő emberekre, így Roy Pickard valahányszor kilép az ajtón, a madarak kíméletlenül rátámadnak.

Az idős férfinek az egyik alkalommal, súlyos sebekkel borított, vérző fejjel kellett kórházba mennie. A helyzet azért tudott idáig fajulni, mert a nyugdíjas párt fogva tartó madarak ezüstsirályok, vagyis védett állatok, akiket a költési időszakban nem szabad zavarni.

seagull-1511862_1920.jpg
 
Hitchcock jobb, mint Nostradamus ?....;)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,363
Tagok
615,648
Legújabb tagunk
Anyecsk
Oldal tetejére