Skócia teljes áramigényét fedezték a szélturbinák

Idén először történt meg, hogy a skót szélturbinák annyi áramot termeltek, hogy azzal bőségesen fedezni tudták a lakosság, a vállalatok és az ipar teljes áramszükségletét – közölte csütörtökön a WWD skót egysége.

Augusztus 7-én a szélturbinák 39 545 MWh áramot termeltek, miközben a fogyasztóknak csak 37 202 igényük volt.

Ez azt jelenti, hogy a szél energiája Skócia aznapi áramigényének 106 százalékát fedezte. Ehhez persze akkora szélre volt szükség, hogy a meteorológiai szolgálat sárga riasztást adott ki, nem volt érdemes az utcára menni.

Skócia évek óta támogatja a megújuló energiát, és ennek hála éves szinten az energiaszükséglet felét megújuló erőforrásokból szerzi az ország. Lang Banks, a skót WWF vezetője elmondta, hogy mindenképpen folytatni kell a megújulók támogatását, alacsony szénfogyasztású gazdaságot akarnak fenntartani.

Banks szerint a skót kormánynak olyan energiastratégiát kell megvalósítani, hogy minden létező energiaigény, az áram, a fűtés és a közlekedés szükségleteinek a felét megújulókból tudják biztosítani 2030-ra.

wwf-backs-scottish-wind-farms_9312-640x330.jpg
 
A repulogep is csap el madarakat, akkor ne repuljunk?
Ugyan már, a repülés... Be kell tiltani a teljes közvilágítást minden városban, mert megzavarja a bogarak éjjeli tájékozódását! Sőt, van neked fogalmad róla, mennyi szerencsétlen pici, egy milliméteresnél is kisebb bogárka repül be minden fényforrás búrája alá, ami nem a lakásban van hanem kint a falra szerelve?! Ki pedig nem találják már meg az utat a szerencsétlenek és iszonyatos kínok közt ELPUSZTULNAK! Pedig ők is ÉLNEK!

TILTSUK BE A KÖZVILÁGÍTÁST!
 
Akkor Te biztosan még nemláttál se szétdarabolt Darut , sempediglen Vörös Kányát a rotorok alatt :(
Én hallottam olyan ismert magyar énekesről, aki amiatt halt meg, mert hülye fejjel a saját töltött fegyverével szórakozott, poénból maga felé fordította, és még meg is húzta a ravaszt a haverjai szórakoztatására. Nos, tény hogy elérte amit akart: a haverjai biztos nagyon megdöbbentek, meglepődtek...

Szóval, arra akarok ezzel kilyukadni, hogy működik az evolúció. Aki hülye, elkövet valamit amit egy normális fajtársa nem tenne meg. És ekkor a hülye meghal. Akkor is ha ez a hülye történetesen egy ember, s akkor is ha madár. Azok a szétdarabolt madarak a szememben egyszerűen „Darwin-díjas” madarak és kész.

Legyek őszinte? Nem vagyok biztos benne, érdemes-e sajnálkozni az ilyeneken. Ha ezek kihalnak, s kevesebb utódot hagynak hátra, végeredményként bolygónkon megnő az értelem mennyisége. És igen, még a madarak értelme is.

Megjegyzem, ezzel az erővel "tíccsug be" az ásott kutakat is! Egy időben ugyanis falusi házban laktam, s mert a csapvíz drága volt én meg szegény, ahova nem kellett ivóvíz, oda az ásott kútból használtam. Nos elárulom, szinte hetente halászott ki a vödröm belőle egy-egy megfulladt vakondot... A hülye csak ásta az alagútját ész nélkül, beleért a kútba, s hiába volt ott a szakadék, amit kitapogathatott volna a mellső mancsaival, csakazértis tovább haladt! Beesett a vízbe, kimenni nem tudott, s belefulladt.

Sajnáltam őket de mit tehettem volna?! Az se lett volna opció ha nem használom a kutat. Be kellett volna temetni. De a kútra szükségem volt, aztán meg a betemetés maga is pénzbe került volna.

De tiltsuk be az ásott kutakat akkor is mert gyilkolja a kedves kis vakondokat!

Eh, legegyszerűbb ha nem állunk meg félúton, s nem aprózzuk el. TILTSUK BE AZ EMBERISÉGET!
 
Megjegyzem, ezzel az erővel "tíccsug be" az ásott kutakat is!

De tiltsuk be az ásott kutakat akkor is mert gyilkolja a kedves kis vakondokat!

Eh, legegyszerűbb ha nem állunk meg félúton, s nem aprózzuk el. TILTSUK BE AZ EMBERISÉGET!
Telibe találtál, BEJELENTÉS KÖTELES vagy minden fúr és ásott kútra a honterületén. PÉNZT SZEDNEK A HASZNÁLATUKÉRT, tudni akarják ki használja és mire.... ébredj a tudatlanságod, csak a te bűnöd lenne? Emberiségről nem is beszélve
 
Ez az amit nem szeretek a környezetvédőkben! A gengszterváltás ideje táján magam is bőszen hangoztattam hogy környezetvédő vagyok, de hamar abbahagytam, s azóta inkább mondom még azt is hogy nem vagyok az... holott én magamat annak tartom a „lelkem mélyén”, de nem akarok közösséget vállalni velük mégse, mert hiteltelenek a szememben azzal, hogy MINDENT csak elleneznek!

Undorító.

Rájöttek hogy könnyebb valamit betiltani, könnyebb valamit NEM megcsinálni mint ALKOTNI, ellenben így is lehet szavazatokhoz és pénzhez jutniuk... Az emberek félelmein nyerészkednek! Tökre ugyanaz mint amit a papok művelnek a pokollal ijesztgetéssel, csak ez tudományosabban hangzik.
Csak annyi a közös én is megvetem a szélsőséges mindent ellenző környezetvédőket(de ide sorolnám a szélsőséges állatvédőket is).
Persze két ügy.
A Bős-Nagymaros után már egy környezetvédő se hiteti el velem,hogy tud alkotni.És nem csap át ostobaságba.
Miként értsem?"szavazatokhoz és pénzhez"
Nincs akkora támogatás a költségvetésből.Szavazatot meg nem látom, nem hiszem.
Tudom hogy van hozzáértő elkötelezett nem szélsőséges környezetvédő is.
Az meg kénytelen azt mondani: "lehet hogy ön szép..'
Emberiségről meg nincs értelme beszélni.Emberek vannak
Az emberiség holt fogalom. (...) minden szélhámos az emberiséget szereti.Vagy hibáztatja.
Kosztolányi
"Mennyivel könnyebb az emberiséget szeretni, mint egyetlenegy embert!" Márai Sándor
"Az emberiséget nem lehet szeretni, az embereket igen.”
GRAHAM GREENE
Épp így hibáztatni sem.
 
Utoljára módosítva:
Akkor Te biztosan még nemláttál se szétdarabolt Darut , sempediglen Vörös Kányát a rotorok alatt :(
Hát képzeld el,nem.
Tudod én az ország olyan "fejlett" régiójában lakom,hogy 150 km-t kellene autoznom hogy lássak 1 árva szélerőmüvet.
Egyébként pedig van erre a problémára megoldás ...illetve megoldások tucatjai hogy elriasszák a madarakat.Csak ugye már évtizedek óta nincs nálunk olyan ismeretterjesztő müsor mint a Delta amit a hazai illetékesek is esetleg megnéznének focimeccs helyett.:mad:
 
Akkor Te biztosan még nemláttál se szétdarabolt Darut , sempediglen Vörös Kányát a rotorok alatt :(

Épp ma láttam egy filmet, hogy mennyire tiltakoznak az emberek ellene vidéken Franciaországban, de a befektetőket ez egy cseppet sem érdekli. Nekik jól tejel...:D
Azt is állítják az ellenzői, hogy nagyon költséges és olyan ritka földfémet tartalmaz a berendezés, amit csak Kínából tudnak beszerezni és az ott található mennyiség sem túl sok.
Arról is beszélnek, hogy addig jó, amíg van olyan áramszolgáltató, amely képes átvenni a felesleges áramot és stabilizálja a fogyasztást, mert a hálózaton nem lehet ingadozás.

Mivel a befektetők minél gyorsabban szeretnének profitot termelni, ezért őket nem érdekli semmi, csak az, hogy a lakosság nekik küldje a pénzt az áramért, amit a szél termel . Így aztán a Nagy Igazmondó Média mossa az agyunkat rendesen.
 
Akkor gondolom te nem tudsz arról hogy a magyar áramszolgáltatók irreális dijat kérnek a szélerőmüvek által termelt energia betáplálásáért a hálózatba.
Az agymosás megjegyzem nem ezen az oldalon zajlik!
 
Ugyan már, a repülés... Be kell tiltani a teljes közvilágítást minden városban, mert megzavarja a bogarak éjjeli tájékozódását! Sőt, van neked fogalmad róla, mennyi szerencsétlen pici, egy milliméteresnél is kisebb bogárka repül be minden fényforrás búrája alá, ami nem a lakásban van hanem kint a falra szerelve?! Ki pedig nem találják már meg az utat a szerencsétlenek és iszonyatos kínok közt ELPUSZTULNAK! Pedig ők is ÉLNEK!

TILTSUK BE A KÖZVILÁGÍTÁST!
Mennyi túlbuzgó dolgot rossz végén megfogó környezetvédő és állatvédő van elszáll tőlük az agyam.
Ez a kis szatíra amit írtál jól tükrözi.
Kihagytál valamit:
Pár éve ellepte az utat az időjárás miatt olyan gilisztára hasonlítótó valami.Kerékpárral vagy gyalog mentem taposta a kerék őket Hogy hullt a könnyem nyekkentek roppantak széjjel.(inkább viszolyogtam)
Jöhetett volna egy nagy szívű állatvédő átsegítse Őket az úton.(persze nem is akartak átmenni). No de majd az érzőszívűek kitalálják a gondolataikat is.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,577
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére