Hírek Soha ekkora bajba nem került Orbán – elbukta Magyarország a jogállamisági pert az EU bíróságán

Orbánnak az április 3-ra kitűzött választás kampányának csúcsán kell majd az EU tagországok előtt magyarázkodnia

Elutasítja Magyarország és Lengyelország keresetét, és a két országot a perköltség megfizetésére kötelezi – így ítélt az Európai Unió Bírósága a jogállamisági mechanizmusról szóló kondicionalitási rendelet ügyében. A luxembourgi székhelyű testület szerdán kora délelőtt hirdette ki ítéletét az ügyben, amit még tavaly márciusban indított el a magyar és a lengyel kormány a mechanizmus ellen.

Előzetesen arra lehetett számítani, hogy az EUB elutasítja majd a magyar-lengyel keresetet – egyrészt az EUB jogi főtanácsnoka tavaly decemberben mondott előzetes véleményt arról, hogy szerinte a mechanizmusról szóló rendelet megfelel az uniós jognak. Másrészt erre készült Orbán Viktor miniszterelnök is: január végi blogbejegyzésében arról írt, hogy az EUB „politikai döntést” fog hozni, és a „föderális Európa” javára ítél majd a tagállamok akarata helyett.

A luxembourgi bíróság ítéletével egy közel másfél éve húzódó ügy végére került pont:

még 2020 decemberében fogadták el az Európai Unió vezetői azt a hétéves költségvetést és helyreállítási alapot, amelyek pénzeinek felhasználását jogállami kritériumrendszerhez kötötték.

Az úgynevezett kondicionalitási rendelet lehetővé teszi, hogy ha az Európai Bizottság szerint egy tagállam megsérti az uniós jogot, vagy az adott országban sorozatosan, folyamatosan sérülnek a jogállami feltételek, akkor kezdeményezheti egy jogállamisági eljárás megindítását. Az uniós intézmények és több tagállam véleménye szerint erre az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme miatt volt szükség, az alapvető jogok sérülése ugyanis hatással van az uniós források kezelésére is.

A mechanizmus lényegében lehetőséget ad arra, hogy egy tagállamtól a demokrácia rossz állapota miatt támogatási pénzeket vonjanak el.

A magyar és a lengyel kormány viszont tiltakozott az új szankciórendszer bevezetése ellen.

A lengyel-magyar tandem tavaly márciusban be is nyújtotta a keresetét az EUB felé, amely gyorsított eljárásban hozott ítéletet az ügyben. Előzetesen tíz tagállam (Írország, Hollandia, Németország, Franciaország, Finnország, Svédország, Dánia, Luxemburg, Belgium és Spanyolország) kormánya jelezte azt, hogy szeretnék, ha elutasítanák a két kormány keresetét, és hagyják helyben a jogállamisági mechanizmusról szóló rendeletet. Decemberben pedig a luxembourgi bíróság főtanácsnoka is arra tett javaslatot, hogy a Bíróság utasítsa el a magyar és lengyel kormány keresetét, mert a jogállamisági rendelet összhangban van az uniós joggal.

A főtanácsnok szerint a mechanizmust a megfelelő jogalapon fogadták el, összeegyeztethető az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkével és tiszteletben tartja a jogbiztonság elvét is. A decemberi jogi szakvélemény előre jelezte az érintett magyar és lengyel kormány felé is, hogy várhatóan nem az ő javukra ítél majd a Bíróság – nem véletlen, hogy Orbán Viktor is arról írt a január végi blogbejegyzésében, hogy szerinte az Európai Bíróság „politikai döntést” hoz majd az EU „lopakodó hatáskörbővítése” érdekében.

Egy héttel a választás előtt faggatják majd Orbánt a jogállamról​

Az Európai Parlament tavaly októberben szintén a luxembourgi bírósághoz fordult, és azért perelte be a Bizottságot, mert nem alkalmazták egyből 2021. január 1. után a rendeletet – holott szerintük erre az EB-nek meglenne minden jogalapja.

Az első informális lépéseket egyébként már meg is tette az Európai Bizottság a jogállamisági mechanizmus elindítása felé: tavaly novemberben levelet küldtek a magyar és a lengyel kormánynak, amiben az uniós testület Budapestnek a korrupcióval kapcsolatban tett fel kérdéseket, míg Varsót a bírói függetlenségről és az uniós jog tiszteletben tartásáról faggatta.

A Bizottság célja ezzel az volt, hogy megmutassák a magyar kormánynak, milyen konkrét ügyekben és témakörökben vetődhet fel itthon a rendszerszintű korrupció gyanúja, hol sérülhet az igazságszolgáltatás függetlensége, és úgy általában hol nem védik meg kellően az uniós forrásokat Magyarországon. Azaz hogy tulajdonképpen miért is indulhatna meg esetleg a jogállamisági mechanizmus a magyar kormány ellen. A levélre válaszolt is a magyar kormány január végén – ebből kiderült, hogy

a kormány szerint az Európai Bizottság jogszerűtlenül érdeklődik a magyarországi ügyek iránt, hiszen még nem is döntött az EU Bírósága a jogállamisági mechanizmus jogszerűségéről.

A mechanizmus ügye mellett ráadásul egy másik jogállamiságot érintő uniós procedúra, a 7-es cikk szerinti eljárás is folytatódik majd tavasszal: Lengyelország vezetőit februárban, Magyarországot márciusban hallgatják meg az uniós tagországok miniszteri tanácsában – és mivel a márciusi EU-csúcsotmárcius 24–25-én tartják, Orbán Viktornak éppen a hazai választási kampány csúcsán kell magyarázkodnia az uniós tagországok felé arról, miért van minden rendben a magyar jogállammal.

Jabronka Richárd

1645009598553.png
 
Mondj csak egy csatornát, ahol politikai elfogultságtol mentesen tudositanak :)
Mára már tényleg elterjedt lett: az ujsagirok cimere, egy ember ul zold mezoben és hazudik :p
A világ összes jelentős televíziós csatornája és sajtója egy maroknyi csapat kezében van. Szerinted lehet szabad sajtóról beszélni?
Legfeljebb a Mókus örs iskolai kiadványa nem veri le a lécet.
 
Inkább mindkét oldalanak rengeteg hibája van, csak sem a kormányok, sem a lakosság nem kényszerit ki egy radikális váltást.
Itt a tüdőszűrések száma.
1990 és 2000 közt stagnál nagy vonalakban
2000-2010 feleződik, majd 2010 és napjaink között is feleződik. Negyed annyi szűrővizsgálat 20 év alatt. Persze a szűrőhelyek száma is csökent kb 1/3 al.
A tüdőszűrés pont nem jó példa, az én városomban pl 3 éve nem volt, pedig azelőtt évente jöttek....most a rozoga Mari néni utazhatna több órát, +a beutalóért is...amíg jöttek, kígyózott a sor... felépítettek egy új rendelőt sok milliárdért, de a már meglévő háziorvosi rendeléseken kívül semmi nincs... akkor mi a töknek, a régi épület is tök jó volt....a legjobb háziorvost kirúgta a fideszes polgármester, mert kinyitotta a száját, hiába gyűlt össze 1200 aláírás - egy 12 ezres településen azért ez szép eredmény - még sem vette vissza...most a betegek mentek utána a szomszéd városba, probléma megoldva...addig, amíg csak pénzért lrhetsz egészséges, ne várj változást...
 
Utoljára módosítva:
Már bocs, de emeltek az adódon a covidra hivatkozva? A 2008 as válság valóban hihetetlenül nagy probléma volt, annyi, hogy a magyar "gyógymód" jelentős adóemeléseket is magával vont. Erre játszva lett többek között 2/3 Viktornak. Szóval nem kell csodálkozni, hogy a választásokig mindent megtesz majd, az emelések elodázása érdekében. Választás után majd vissza szedik azt a pénzt amit most kiosztanak. SZóval, ha van hiteled azt törleszd előre a most kapott visszatéritésből. Szerintem.
Aha, tehát az a baloldal a genya, amelyik őszintén beismerte, hogy baj van, és kérte a lakosságot, hogy vegye ki a részét a gazdaság stabilitásában, a jobb oldal meg a szent, amelyik a választásokig osztogat, aztán meg fosztogat? De a megszorítást a kormány véletlenül sem magán kezdi.... azt tudtad, hogy a fudesz legalább 30 új adór vezetett be, amelyik ugyanúgy begyűrűzik a zsebedbe?

Bankadó
Energetikai különadó
Kereskedelmi láncok különadója
Távközlési- és telekommunikációs különadó
Végkielégítések 98%-os különadója
Népegészségügyi termékadó (chipsadó)
Kommersz szeszek büntetőadója
Külföldi rendszámú autók adója
Játékgép adó
Dízel adó
Energiaellátók jövedelemadójának fenntartása
Baleseti adó
Burkolt ingatlanadó önkormányzati szinten
Ingatlanspekulációs adó
Kamarai regisztrációs hozzájárulás
Szociális hozzájárulási adó
Nyugdíjadó
Online szerencsejáték adó
Pornóadó
Igazgatási szolgáltatási pótdíj
Katasztrófavédelmi hozzájárulás
Pénzügyi tranzakciós illeték
Egységes biztosítási adó
Távközlési szolgáltatási adó (mobiladó)
Közmű adó
Fordított általános forgalmazási adó a mezőgazdaságban
E-útdíj emelt szintű indítása
Személyforgalmi behajtási díj („dugódíj”)
Élelmiszerlánc-felügyeleti díj
 
a baloldal abban volt gyagya, hogy mikor látta mekkora a gond, Feri lemondott, akkor nem irt ki előrehozott választást. Inkább ragaszkodtak a hatalomhoz és Bajnaival megszavaztak egy csomó népszerütlen intézkedést, ami hozzá járult a 2/3-hoz.
Továbbá a választók java politikailag ovis. Azt szereti aki a csokis tejet hozza, nem azt aki a káposztasalátát.
A többség a bankadóból nem arra aszociált, hogy majd a bank ezt rajta bevasalja, hanem a derék Viktor jól elkente a gazdag bankárok pofiját.
 
eleg regi evjarat vagy hogy ekkora cimeres okorseget NE IRJ
az maaaa too late
a magyar NEM partot valaszt hanem szemelyt
ezt eljatszottatok a rendszervaltas elso valasztasanal #50
most ujra ??
kene mar tanulni a sajat hulyesegeitekbol
A választás után lesz a bejutottak döntése a miniszterelnökről
Mert a kormány a képviselőkből áll fel

És máris hagyj fel a sértegetéssel.Legyél udvarias.
Ne szólj bele ha azt se tudod.Az országgyűlési képviselők alakítanak kormányt.
Az amelyiknek csoportosulásnak többsége van.
Jelen pillanatban közös jelöltek de pártok adják a közös javaslatot.
És mindegyik tartozik párthoz kivéve egy két függetlent.
De kötelező volt nyilatkozni melyik párt frakciójába ül be a közös jelölt.
Szokatlan de meg lehet érteni ezt a közös jelölést
Ne ess abba csapdába hogy nem pártokra szavazol.
IS-IS a pártok jelöltjei által személyre aki párt jelölt
Még a közös lista is pártlista.
Jelen pillanatban annak a neve választási egyesülés közös lista vagy hasonló.
A lényeg hogy ez nem koalíció.
Az egész a választásokra alakult.
Nem előre megbeszélt koalícióra.Ha nem koalíció akkor hát mi?
Választásig közös-párt indulás

Az első 7 helyet tudjuk:

1. Márki Zay Péter (listavezető-miniszterelnök-jelölt)
2. Dobrev Klára, DK
3. Karácsony Gergely, Párbeszéd
4. Jakab Péter, Jobbik
5. Fekete-Győr András, Momentum
6. Tóth Bertalan
7. Ungár Péter

Ők a listavezetők

Ellenzéki győzelem esetén a listáról az 1-7 Ők biztos befutók képviselőnek
Mint látható hivatalosan szinte mind pártbeli
Kivéve MZP mert ö annyira független még frakcióba se akar ülni
Inkább kért egy 7. frakciót 6 párt +1
De a csak az garantált neki(ellenzéki győzelem esetén
Lesz belőle képviselő.
Semmi más nem garantált
Érdekesebb lesz a bejutottság utáni azonnali pártfrakciók egyeztetése. kik melyik párt képviselők vannak többen.
És ez szerint lesz a kormány fel állás.
Persze ha a köztársasági elnök őket bízza meg kormányalakítással
a kormány pártok szerinti összetételét.
Ez frakció erők határozzák meg
És MZP vagy lesz miniszterelnök vagy nem.:rolleyes2:
De érzésem szerint Dobrev lesz.
 
Utoljára módosítva:
a baloldal abban volt gyagya, hogy mikor látta mekkora a gond, Feri lemondott, akkor nem irt ki előrehozott választást. Inkább ragaszkodtak a hatalomhoz és Bajnaival megszavaztak egy csomó népszerütlen intézkedést, ami hozzá járult a 2/3-hoz.
Továbbá a választók java politikailag ovis. Azt szereti aki a csokis tejet hozza, nem azt aki a káposztasalátát.
A többség a bankadóból nem arra aszociált, hogy majd a bank ezt rajta bevasalja, hanem a derék Viktor jól elkente a gazdag bankárok pofiját.
"Népszerűtlen intézkedés" amiről még orbán is elismerte, hogy helyes lépés volt, és növekedési pályára állította az országot.... de ezt csak kifelé kommunikálta, befelé meg hergelte vele a népet... csak hogy az internet nem felejt.... 100x inkább egy őszinte politikus, aki elismeri, ha hibázott, mint egy ilyen notórius hazudozó...
 
Hibázni és hazudni nem ugyan az
Vagy igen?
 
"Népszerűtlen intézkedés" amiről még orbán is elismerte, hogy helyes lépés volt, és növekedési pályára állította az országot.... de ezt csak kifelé kommunikálta, befelé meg hergelte vele a népet... csak hogy az internet nem felejt.... 100x inkább egy őszinte politikus, aki elismeri, ha hibázott, mint egy ilyen notórius hazudozó...
Már bocs, de 2006 után, amikor sokaknál csak a hazudtunk éjjel nappal ragadt meg, nem volt túl magas a bizalom az iránt, hogy a baloldali kormány igazat mond.
 
Már bocs, de 2006 után, amikor sokaknál csak a hazudtunk éjjel nappal ragadt meg, nem volt túl magas a bizalom az iránt, hogy a baloldali kormány igazat mond.
Ebből is látszik, hogy nem olvastad el elejétől a végéig a őszödi beszédet, mert akkor más lenne a véleményed...sokaktól hallottam, hogy akik elolvasták, azok azóta egészen másként vélekednek Gyurcsányról....
 
Attól, hogy Én elolvastam, a lakosságarányosan 10 ből 7 vagy 8 emberke meg nem, csak a sajtó által súlykolt pár mondat ragadt meg náluk. S mivel demokrácia van annak is annyi a szavazata aki olvasta, meg annak is aki nem.
 
- Ne felj attol a kutyatol, latod milyen baratsagosan csovalja a farkat..
-Az igaz, de elol meg morog és nem tudom melyik oldalanak higgyek...
 
Miért kéne visszautalnom? orbán nem a saját pénzét osztogatja, hanem az enyémet, meg a többi adófizetőét.... ezt is hitelből, amit majd kamatostul kell visszafizetnünk.... miután a brutális megszorításoknak köszönhetően előtte már 3x megfizettük... mert 42 ezer milliárd államadósság mellett lesznek megszorítások, arra mérget vehetsz...... kapjál már a fejedhez....
Csak arra akartam utalni amit most az ellenzék harsog hogy azért osztogat mindent vissza Orbán mert mindenkit meg akar venni krumplival ,száraz tésztával ,utalvánnyal, kedvezményekkel , stb es hogy ennek nem kell bedőlni stb …hogy hatalmon maradjon
 
Miért nem ez a célja?
Fura lenne ha elvonna a választások előtt.
 
Idezek Mikszath Két választás magyarországon cimu regényének elejérol:(ja es csak ugy :) )

"Jó napot, kedves ösmerősök, kik mindég voltatok és lesztek, akiknek esze mindég görbén hordott. Egy percig rátok nem ösmertem. Üdvözöllek.

Ti híreszteltétek Hunyadi Jánosról, hogy a Zsigmond király fia, - ti kombináltátok ki később, hogy Korvin János elveszi a mostohaanyját, Beatrixot, és király lesz.

Rátok ösmerek, makacs gyerekek; a ti eszetek most is úgy jár, csakhogy most Kossuth Ferenc vesz el egy főherceg-kisasszonyt, és a fele országot rögtön ráíratja fölséges királyunk, Ferenc József.

Ti mindég a régiek maradtok a magatok útján. A civilizáció jött dübörögve vasútjaival, sajtójával, de nektek az mindegy. Minek is változnátok meg? Csak vesztenétek vele, ha változnátok, kik a legboldogabb osztály vagytok Magyarországon.

Halhatatlanok, mert mindenféle kasztok és gondolkozásmódok elkorhadtak, elmúltak időközben, a tietek in floribus van; boldogok, mert az történik, amit elgondoltok. II. Rákóczit még huszonöt év múlva is hazavártátok a halála után; egyitek-másitok találkozott is vele az ország valamely gránicán, ahol álruhában settenkedett.

Nem imponál nektek a halál sem. Hisz az csak egy tény. S ti többre veszitek a föltevéseket.

II. Józseftől még két utána való király alatt sem akartatok megválni. Azt állítottátok, hogy megvan, hanem a papok kerítették a hatalmukba és egy pincében tartják elzárva.

Hát ott is volt már ő akkor réges-régen a papok keze közt, a kapucinusok temploma alatt."​
 
Csak arra akartam utalni amit most az ellenzék harsog hogy azért osztogat mindent vissza Orbán mert mindenkit meg akar venni krumplival ,száraz tésztával ,utalvánnyal, kedvezményekkel , stb es hogy ennek nem kell bedőlni stb …hogy hatalmon maradjon
Én meg csak arra akartam utalni, hogy nem is dőltem be neki.
 
Attól, hogy Én elolvastam, a lakosságarányosan 10 ből 7 vagy 8 emberke meg nem, csak a sajtó által súlykolt pár mondat ragadt meg náluk. S mivel demokrácia van annak is annyi a szavazata aki olvasta, meg annak is aki nem.
Igen, és annak is annyi a szavazata, akinek csak a szennymédiából van lehetősége tájékozódni és annak is, aki minden oldalról... nézd meg a youtube-t, teli van siralmasan primitív szavazókkal készült interjúkkal, azt sem tudják, hogy a fideszen kívül létezik másik párt... egy demokratikus államban ez elképzelhetetlen lenne....
 
Már bocs, de mit vársz x évnyi propaganda után? Az ellenzék vidéken alig mutat fel valami erőt. Amig valamilyen szinten nem rakják rendbe a vidéki aktivista hálót és stb. addig nem kell csodálkozni ezeken.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,378
Tagok
615,649
Legújabb tagunk
nagyi49
Oldal tetejére