Hírek Soha ennyi ember nem rekedt még a romok alatt, mint Törökországban

Újabb hét magyar mentőcsapat érkezett meg Törökországba a nap folyamán, hogy segítse a mentési munkálatokat. A magyar alakulatok eddig 21 túlélőt emeltek ki a romok alól. Beszámolóik szerint soha nem látott mennyiségű ember szorult a törmelékek alá. Az ATV Híradó riportja.

Tegnap éjjel a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai életjelet találtak egy törökországi házban. Két szülő és 3 gyerek ragadt bent, a mentés egész hajnalban folyamatban volt, gerendákat kellett átvágni és utat kell találni, hogy ki tudjanak jutni. A család kislányát sikeresen életben találták. A csapat tagjai most azon dolgoznak, hogy a legkisebb gyerek is kijusson a házból.

Vinczerlér Tibor most le fog menni megnézi mi van a kislány körül még, mert megakadhatott és ezért nem lehet kiemelni
– mondta Híradónknak Balogh Zsolt, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa. A kislányt végül ötven óra után sikerült kiemelni a romok alól, ami magát Pavelcze Lászlót is megérintette. ,,Ház ezért a kislányért ugye több, mint 10 órát küzdöttünk, és nem volt meg minden felszerelés" – mesélte később Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat egy másik munkatársa.

1675907586605.png
 
Újabb hét magyar mentőcsapat érkezett meg Törökországba a nap folyamán, hogy segítse a mentési munkálatokat. A magyar alakulatok eddig 21 túlélőt emeltek ki a romok alól. Beszámolóik szerint soha nem látott mennyiségű ember szorult a törmelékek alá. Az ATV Híradó riportja.

Tegnap éjjel a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai életjelet találtak egy törökországi házban. Két szülő és 3 gyerek ragadt bent, a mentés egész hajnalban folyamatban volt, gerendákat kellett átvágni és utat kell találni, hogy ki tudjanak jutni. A család kislányát sikeresen életben találták. A csapat tagjai most azon dolgoznak, hogy a legkisebb gyerek is kijusson a házból.


– mondta Híradónknak Balogh Zsolt, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa. A kislányt végül ötven óra után sikerült kiemelni a romok alól, ami magát Pavelcze Lászlót is megérintette. ,,Ház ezért a kislányért ugye több, mint 10 órát küzdöttünk, és nem volt meg minden felszerelés" – mesélte később Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat egy másik munkatársa.

Csatolás megtekintése 1910954
Én azt nem értem miért reagáltak ilyen későn

Mármint a mentéskor..
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,596
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére