Hírek Soha nem látott mértékben, egymillióval nőtt Kanada lakossága a migráció miatt

Először nőtt egymillió fővel Kanada lakossága egyetlen év alatt - idézte az ország kormányát a BBC hírportálja csütörtökön.

A lakosság létszáma 38 516 138-ról 39 566 248-ra emelkedett a kanadai statisztikai hivatal adatai alapján.
Ez egyben a legmagasabb növekedési arány - 27 százalék - egyetlen év alatt 1957 óta.

A növekedés forrása részben az a kormányzati szándék, hogy a munkaerőhiányt bevándorlók toborzásával enyhítsék - közölte a hivatal.

Az állandó és ideiglenes bevándorlók számának növekedése "további, a lakhatással, infrastruktúrával, a közlekedéssel és egyéb lakossági szolgáltatásokkal kapcsolatos kihívásokat jelenthet az ország egyes régióiban" - írták a statisztikusok.

A hivatal szerint a növekedést majdnem 96 százalékban a migráció okozza.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kormánya tavaly azt jelentette be, hogy 2025-ig évente félmillió bevándorlót fogadnának be.

A kormány konfliktusok - többek között az ukrajnai háború - és a humanitárius válságok - mint a közelmúltbeli török-szíriai földrengés - sújtotta térségekből érkezőket is befogad.

A kormány szerint az ország népessége 26 év alatt a kétszeresére nőne, ha tartaná az éves 2,7 százalékos növekedést.

1679553436692.png
 
"Az állandó és ideiglenes bevándorlók számának növekedése "további, a lakhatással, infrastruktúrával, a közlekedéssel és egyéb lakossági szolgáltatásokkal kapcsolatos kihívásokat jelenthet az ország egyes régióiban
A kormány szerint az ország népessége 26 év alatt a kétszeresére nőne, ha tartaná az éves 2,7 százalékos növekedést."
Ez igaz
És emez is igaznak látszó:

"A növekedés forrása részben az a kormányzati szándék, hogy a munkaerőhiányt bevándorlók toborzásával enyhítsék - közölte a hivatal."

Ez mind így van: mint szem előtt lévő közvetlen vonzat.
A másodlagos vonzatokkal is meg kell majd birkóznia!!
Mint mindenütt a világon.

Még nem tudtam meg.. (majd megmondja valaki)
Az élő munkaerő hová tűnik a világból?
A munkaerő vándorlás (migráció)már évtizedek óta van
Ugyanakkor az élőmunka igény a robotizálás miatt csökken
Mégis a világ minden táján munkaerő hiány van.
Könnyű válasz lenne a fogyasztás növekedése
De ez technológia fogyasztás.
Az az veszem kidobom a technológiai terméket
De a munkaerő hiány nem csak gyártásban van a szolgáltatóknál is
 
Utoljára módosítva:
Sok elonye van , gazdasagilag is, porog a lakas, kocsi piac, minden az ettermek az elelmiszer stb
NAgyon sokan szite heteken belul el tudnak helyezkedni es mar ado fizetok lesznek, sokuk kesobb lehet 1 even belul talalja meg a munkahelyet de elobb utobb beilleszkednek az itteni eletbe.
 
Ez Németországban is igaz lenne, ha lenne lakáspiac, ami pörögne. De amíg nincs, ami pörögjön, addig hiába akar jönni az a munkaerő. Amíg Münchenben egy-egy megüresedő lakásra legalább 100-150, minden anyagi és egyéb feltételnek megfelelő pályázó jut, addig a kintről jövőnek esélye sincs lakáshoz jutni.
(szerencsés helyzetben van Kanada, hogy ennyi bevándorlónak tud azonnal lakhatást biztosítani)
 
Az amerika-gyülölöknek, a Putyin-barátoknak és a nacionalistáknak szeretném megmutatni ezeket a számokat.
Megkönnyítés képen, baloldalon azok a számok és nemzetek álnak akik a legtöbb menekültet adják, jobboldalon a befogadó államok.

Oroszország migrációs története érdekes, bizonyára lesznek sokan akik meglepődnek, hogy 1990 óta mennyien emigráltak Oroszországba.

"Röviddel a Szovjetunió összeomlása előtt a növekvő gazdasági nehézségek és a növekvő etnikai és politikai konfliktusok Tádzsikisztánban, Örményországban, Grúziában és Azerbajdzsánban felerősítették az Oroszországba irányuló bevándorlást. A többnemzetiségű birodalom több önálló nemzetállamra való felbomlása ismét felerősítette a fennálló bevándorlási mozgalmakat. Ráadásul az új határok miatt sok volt szovjet állampolgár egyik napról a másikra "migránssá" vált anélkül, hogy ténylegesen átlépte volna a határt."

Érdemes elolvasni a cikket hozzá, aminek a végén az Ukrajna-háboru és annak következményei a migrációra is tárgyalva van.

Az is érdekes, hogy alig egy éven belül (2020 októberétől 2021 szeptemberéig) csaknem egymillióval többen haltak meg Oroszországban, mint ahányan ugyanebben az időszakban születtek.
Ennek oka az ország népességének elöregedése és a járvány során bekövetkezett halálozások magas száma volt.

Az Orosz föderáció népsűrűsége 2022-ben 8,8 fő négyzetkilométereként volt.
Egy prognosis szerint ez 2050-re 8,1 fő négyzetkilométerre fog csökkeni. (függetlenül az elesett katonák számától)

Összehasonlításúl:
Magyarország népsűrűsége 2022-ben 110,1 fő négyzetkilométereként volt.
Egy prognosis szerint ez 2050-re ez 97,4 fő négyzetkilométerre fog csökkeni. (függetlenül a kormány gyermek-programja ellenére)

Facit, a világ területileg legnagyobb országa emberhiányba szenved, de Putyin ezt háborúval soha nem fogja tudni kiegyenlíteni.

Az is érdekes, hány ezer ember költözött a második világháború után, az 50-60-as évektől Ukrajnába Oroszországból.
 
Utoljára módosítva:
Az is érdekes, hány ezer ember költözött a második az 50-60-as évektől Ukrajnába Oroszországból.
Hmmmmm nem a vita szándékával, de megjegyzem: Oroszorszag egyike azoknak az orszagoknak, akik szivesen fogadjak, és tamogatjak a migraciot.
Mas elkepzeleseik vannak a migransok beilleszkedeserol mint pl nemetorszagnak, de tekintettel az ipar folyamatos bovulesere, a munkaero behozatala, és letelepitese allami program!
 
Oroszország nagy, szép, érdekes, valójában egy mágnes kéne hogy legyen bevándorlók számára, csak éppen a politikai viszonyok nem támogatják ezt.
Érdekes módon az Oligarchák rezidenciája is szívesebben nyugaton van, már a cárok is szívesen utaztak nyugatra.
 
A külföldön született lakosok aránya országonként​

chart.jpeg

A diagram eleg egyertelmuen mutatja azt, hogy a nem az EU-ban szuletettek arányában az unio eleg hatul kullog!
Tole alig lemaradva Oroszorszag!
 
Es talam az elozo ábránál is tobbet mond a cfelulreprezentáltsága a nem unios allampolgaroknak bizonyos szakmakban
Foglalkozási csoportÖsszfoglalkoztatás (nem uniós állampolgárok)Összfoglalkoztatás (uniós állampolgárok)
Takarítók és kisegítők11,9%3,1 %
Személyi szolgáltatásokat nyújtó foglalkozások9%4,2%
Személygondozási foglalkozások5,1%2,9%
Építőipari munkások5,8%3,6%
Képesítést nem igénylő bányászati, építőipari, ipari és közlekedési foglalkozások5,6%2,4%
Képesítést nem igénylő vendéglátó-ipari foglalkozások2,7%0,5%
Mezőgazdasági és halászati dolgozók2,6%0,6%

érdekes lehet az alulreprezentáltság:

ÁgazatÖsszfoglalkoztatás (nem uniós állampolgárok)Összfoglalkoztatás (uniós állampolgárok)
Közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás1,2%7,5%
Oktatás3,7%7,6%
Humán-egészségügyi, szociális ellátás7,6%10,9%
Pénzügyi és biztosítási tevékenység1,1%2,8%

Alulreprezentáltság foglalkozásonként​

A harmadik országok állampolgárai alulreprezentáltak voltak a következő szakmákban:

Foglalkozási csoportÖsszfoglalkoztatás (nem uniós állampolgárok)Összfoglalkoztatás (uniós állampolgárok)
Oktatási szakemberek2,5%5,6%
Üzleti és igazgatási foglalkozások2,5%6,8%
Általános irodai foglalkozások, gépírók és adatrögzítők1,4%4%
Természettudományi és műszaki foglalkozások2%4,1%
Üzleti és igazgatási foglalkozások2,1%4,2%
Piacra termelő szakképesített mezőgazdasági foglalkozások1,3%3,1%

Itt tartom hatekonyabbnak joval a Canadai bevándorlási rendszer pontozásos modszeret!
 
Ez Németországban is igaz lenne, ha lenne lakáspiac, ami pörögne. De amíg nincs, ami pörögjön, addig hiába akar jönni az a munkaerő. Amíg Münchenben egy-egy megüresedő lakásra legalább 100-150, minden anyagi és egyéb feltételnek megfelelő pályázó jut, addig a kintről jövőnek esélye sincs lakáshoz jutni.
(szerencsés helyzetben van Kanada, hogy ennyi bevándorlónak tud azonnal lakhatást biztosítani)
Nem egyszere jonnek es nem egy varosba. Sokukat moteloba helyezik el, vagy continer lakasokba. Ebbol az 1 milliobol nem mindenki jon ures zsebbel nyelvtudas es szakma nelkul.
Regen azt mondtak az uj bevandorlok kb 30% az aki az elso evben segelyre szorul,mert nem tudja a nyelvet stb.
1 ev nagy ido intenziv nyelv suli es egy szakma tanulasa pont belefer.
 
Itt a bevándorló vagy hoz magával otthonról annyi pénzt, amiből el tud éldegélni (lakhatás, étkezés, ruházkodás, utazás, stb), vagy azonnal elfogadja az első munkát, ami szembejön. Harmadik verzió nincs, illetve mégis, ha az első kettő közül egyik sem jön össze, akkor már fordulhat is vissza oda ahonnét jött. Aki akar, az egyébként talál munkát nyelvtudás, sőt szakma nélkül is. Itt csak az nem talál munkát magának, aki bújkál előle!
Munkanélküli segélyre a bevándorló majd csak akkor lesz jogosult, ha fel tud mutatni legalább 2 évnyi munkaviszonyt.
 
Ezen a continensen maskep mennek a dolgok menekult ugyben.
Melitta, menekült és bevándorló az két teljesen különböző dolog.
Én a bevándorlókról írtam, általánosságban, mivel a bevándorlók helyzetéről írtál Te is. A bevándorló saját magáról gondoskodik, az első pillanattól kezdve, bármiféle állami segítség nélkül. Bármiféle segélyt, vagy szociális támogatást csak meghatározott idő után kaphat.

A menekült az menekült maradhat akár élete végéig is, róla annak az állam kötelessége gondoskodni, amelyik befogadta. A menekültnek kb. annyi kötelezettsége van, mint egy gyereknek: kötelessége eljárni iskolába, vagyis nyelvtanfolyamra, de eredményt ott sem várnak el tőle, csak jelenlétet.
 
A külföldön született lakosok aránya országonként​

Csatolás megtekintése 1921362

A diagram eleg egyertelmuen mutatja azt, hogy a nem az EU-ban szuletettek arányában az unio eleg hatul kullog!
Tole alig lemaradva Oroszorszag!
Hát ezen nem lepedők meg, végülis 600.000 magyar keresi a kenyerét külföldön.
Csak Angliában és ugyan ugy Németországban több mint 1 millió Lengyel él és dolgozik.

Az EU lényege, hogy mindenki ott dolgozik vagy telepszik le ahol akar.
Hány nyugdijas él Spanyolországban, vagy Magyarországon.

:rohog::rohog::rohog:
 
Megjegyzem én "menekült státuszt" kaptam és gondolom nem vagyok egyedül a migráns-magyarok között.
Ismétlem "menekült" nem azt jelenti, hogy buta, én pl. mérnököket képeztem ki az egyik nap Novoszibirszkben a másik nap Németországba.
Nem is írtam egy szóval sem, hogy ez lenne a különbség bevándorló és menekült között.

Az alapvető különbség abból adódik, hogy míg az egyik saját magáról köteles gondoskodni, addig a másik esetében ezt a feladatot az állam veszi át.
 
Hát ezen nem lepedők meg, végülis 600.000 magyar keresi a kenyerét külföldön.
Csak Angliában és ugyan ugy Németországban több mint 1 millió Lengyel él és dolgozik.

Az EU lényege, hogy mindenki ott dolgozik vagy telepszik le ahol akar.
Hány nyugdijas él Spanyolországban, vagy Magyarországon.

:rohog::rohog::rohog:
Anglia, ahol a legtöbb kelet-európai él, éppen nem játszik, mert nem tagja az EU-nak.
 
Hát ezen nem lepedők meg, végülis 600.000 magyar keresi a kenyerét külföldön.
Csak Angliában és ugyan ugy Németországban több mint 1 millió Lengyel él és dolgozik.

Az EU lényege, hogy mindenki ott dolgozik vagy telepszik le ahol akar.
Hány nyugdijas él Spanyolországban, vagy Magyarországon.

:rohog::rohog::rohog:
Harmadik orszagrol van szo!
Szovegértes!
 
Itt a baj, hogy még az egyetemi mérnöktanár sem tudja mi a különbség menekült és bevándorló, EU-s és unión kívüli állampolgár között, akkor az alacsonyan képzettől, vagy iskolázatlantól meg végképp nem várható el.

Nem is írtam egy szóval sem, hogy ez lenne a különbség bevándorló és menekült között.

Az alapvető különbség abból adódik, hogy míg az egyik saját magáról köteles gondoskodni, addig a másik esetében ezt a feladatot az állam veszi át.

Tisztázzuk a fogalmakat, hogy ne beszéljünk el egymás mellett:

- Idegen nyelven mindenki "migrációban levő" - tehát magyarosan mindenki "migránsnak" tekintendő - aki elhagyja a korábbi otthonát hogy máshol telepedjen le.
- Hogy valaki bevándorló vagy kivándorló az csak perspektíva kérdése és ennek megfelelően Immigrant vagy Emigrant az illető

A migráció oka az egy teljesen más kategorial.
- Korábban már írtam, de az egészségügyi dolgozó nem értette meg.
- Aki üldözés áldozata az minimum egy határt illegálisan lépett át, különben nem számít menekültnek.
- Aki vízummal érkezik letelepedési, vagy munkavállalási céllal arra más törvények vonatkoznak,
- mint azokra akik papír nélkül, lépték át a határt és üldöztetés miatt nem tudnak visszatérni a hazájukba ahonnan jöttek.
- Ezeknek joguk van "védelmet", idegen nyelven "Asylt" kérniük, amit vagy megkapnak vagy nem, erről egy bíróság dönt.
- Kelet-Europában az volt a praxis, hogy aki nem tért vissza egy időn belül azt bebörtönözték, bántódást helyeztek kilátásba
- Tehát az üldöztetés a kiutazás után vette kezdetét ...

Értem én, hogy miért szabadultak el itt a kedélyek, a topik cime miatt: "... egymillióval nőtt Kanada lakossága a migráció miatt"
Nyilván vannak akik nem akarnak holmi "menekülttel" egy napon említve lenni. :)

Németországban "migrációs háttérrel" rendelkezőknek neveznek mindenkit, akár milyen uton, módon jött ide, sót az itt született gyerekeiket is.
Tehát mindegy, hogy egy harmadik államból jőve jó állás, egy örökség, politikai üldözöttség, vagy EU-jogra hivatkozva költöztél ide.

Valójában nem tudom, hogy téged bevándorlónak lehet nevezni vagy sem, ha nincs német állampolgárságod, rendszeresen hosszabb időt töltesz a szülő hazádba?

A gyerekeimnek is tele a hócipőjük, ha a nevük miatt magyarul kezdenek el velük beszélni, legyen az a postás, vagy az auto-szerviz. :)
De mivel a nagyszülőim egyszer már a "nehéz időkben" meg magyarosították a nevüket, hát nem akarom ezt a cirkuszt egy szabad világban végig csinálni.
 
VAn egy kis kotet, Svéd gyermekversek a cime .
Abbol az egyik:

Siv Widerberg
KÜLFÖLDIEK

Apa külföldi,
anya is külföldi,
én is külföldi vagyok
most,
pedig svédek vagyunk.

Mert most Dániában járunk!
Hahaha!

Erre nem gondoltál, ugye?
Hogy a svédek is külföldiek lesznek,
amint külföldre mennek!

(egyebkent az összes tobbi is tunderi! Szerelem, a felnottek furcsak neha, stb...)

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,865
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére