Hírek Sokk New Yorkban: 9/11 óta nem látott terrortámadásra készült egy férfi a Hamász támadásának évfordulójára

Az Egyesült Államok a kiadatását kéri Kanadától annak a pakisztáni férfinak, aki 2001. szeptember 11-e óta a legsúlyosabb merényletre készült amerikai területen - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.

A Kanadában élő Mohamed Hán letartóztatásáról pénteken számoltak be kanadai és amerikai hatóságok, amikor azt is közölték, hogy a 20 éves férfi még szerdán került őrizetbe az Egyesült Államok határától alig 20 kilométerre fekvő Ormstown kanadai városban. Az Egyesült Államokban Mohamed Hánt terrorszervezet támogatásával vádolták meg, ami megalapozza a kiadatást, de első bírósági meghallgatását a tervek szerint szeptember 13-án még Kanadában, Montrealban tartják.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által vezetett és a kanadai társhatóságokkal egyeztetett közös nyomozás eredményeként sikerült leleplezni a férfit fedett ügynökök segítségével.

Az FBI közleménye szerint a pakisztáni származású, Torontó közelében lakó férfi az Iszlám Állam terrorszervezet nevében cselekedve készítette elő a merényletet, és ennek érdekében vette fel a kapcsolatot két másik emberrel, akiktől lőfegyvereket, lőszereket, vadászkéseket és egyéb támogatást kért. Az állítólagos segítők a nyomozóhatóság fedett ügynökei voltak, akiknek Mohamed Hán üzenetben azt írta, hogy "New York tökéletes célpont a zsidók elleni támadáshoz".

Emellett elárulta, hogy tervének sikeres végrehajtásával 2001. szeptember 11-e óta a legsúlyosabb merényletet követnék el amerikai területen - derül ki az FBI beszámolójából. A támadást lőfegyverrel hajtotta volna végre, tervezett időpontja október 7-e, a Hamász palesztin szélsőséges szervezet tavalyi Izrael elleni terrortámadásának évfordulója vagy néhány nappal később a zsidó jóm-kipúr ünnepe lett volna.

A kanadai rendőrség pénteken kiadott közleményében hangsúlyozza a Kanada és Egyesült Államok közötti szoros rendvédelmi együttműködést, valamint azt, hogy a férfi a nyomozás idején és letartóztatása pillanatában közvetlen veszélyt nem jelentett a környezetére.

1726100846137.jpeg
 
Szóval a szigorú bevándorlási politikának és a falaknak mégiscsak van értelme... Ki hitte volna?
Van jó fal, amit most a lengyelek fegyveres őrzéssel építettek, van ami nem jó, amit a magyarok építettek. Van rossz kerítés, amit a renegát Orbán épített, és van olyan kapu, aminek vannak szárnyai. Van, amikor a kinai elnök egy diktátor, akivel a gyaur Orbán (súlyok és ellensúlyok nélkül) tárgyalt, de amíg a galliában Macronnal tárgyalt, akkor nem vala ő személye diktátor!

A migráció áldás, ha a déli határon van, ha meg fehérorosz határon, akkor tudja mindenki, hogy az a gaz erők sötét ármány és migrációs fegyver!

Lehet egy NER lovagból az ellenzéki erők megváltója, zsidókat számlálni kivánóból s zsinagógában pontozni tanuló, de akár lehet a széderesten meghívott vendég is.
 
Igazából nem értem a lényeget... De arra jó lehet a sok szigorítás, hogy ne az legyen, hogy az állítólagos veszély elöl menekülő migri hazajár nyaralni...
 
Utoljára módosítva:
Szerintem az a baj gyökere, hogy egyesek úgy akarnak társadalom mérnökösködni, hogy nem értik meg teljesen azt, milyen hatalmas különbségek is vannak egyes kultúrkörök között és belül is. Gondoljunk csak a 90 es évekre, amikor tele volt Bécs és környéke Ne lopj Magyar táblával. Sajnos piszok nehéz pár kérdés alapján eldönteni ki milyen ember is. Mint ahogy ismerek cigányt akinek PhD fokozata van, simán találhatok piti bűnözőt Bp aluljáróiban aki egy doboz cigiért megszurkál. Kívülről nézve, mivel egy nyelvet beszélnek Ők Magyarok. Ugyanez jelen van politikai téren is elég csak a BP és vidék vélt vagy vallós ellentétére gondolni. Szóval hiába tesz meg mindent is a bevándorlók, menekültek, migránsok stb. integrálásáért egy ország, míg egyes csoportjaikra a kidolgozott eljárások pozitívan működnek, addig mindig lesznek kivételek. Viszont minél több a kivétel annál nehezebb kezelni a helyzetet és csökkentheti az integráció hatásfokát az arra hajlamosak körében.
Hogy Kanada vagy éppen Nyugat Európa bevándorláspolitikája mennyire lesz hatékony, az majd 30-60 év múlva derül ki. Örüljünk, hogy sikeresen megakadályozták ezt a kísérletet, de mint a mondás tarja, a szolgáltok sikerei mindig sokkal kevesebbet nyomnak a latba, mint a bukásaik. 100 megakadályozott támadás, egy kis cikk, egy sikeres meg 100 nagy a sajtóban.
 
Mindig erkeztek bevandorlok
Canadaba es Usaba. Majd minden nacio megtalalhato , akar sved akar olasz nemet francia es Kelet es kozep-Europa orszagaibol.
A magyarok 1900-as evektol folyamatosan erkeztek. A benszulotteken kivul mindenki jott valahonan. Bevandorlas politikaja elso rendu es az orszagot a bevandorlok epitettek fel.
Szakosodtak egy egy munkateruletre a naciok. Svedek betortek a foldeket az olaszok az utakat epitettek az afganok arabok a camion szallitasban nagyszamba vesznek reszt.
MUnk Peter epitette a cn tornyot es egy sziv korhazat, Rekayek egy masik korhazat csinaltak es a varosnak adomanyoztak.
Hatalmnas orszag teljes uthalozata rengeteget dolgoztak a bantyakban vasutnal is a favagas olaj furok a ket ocean adta halaszat hal feldolgozas.
A munka igenyeknek megfeleloen adjak ki minden evben hany bevandorlot fogadnak ami evi 250-300ezer ember.
Beandorlok hozzak be a nepszaporulatot tobb gyerekkel erkeznek. Az itt elok mint minden fejlett orszagban a demokrafia bevandorlok nelkul igen siralmas lenne.
Fontos az aktiv adozok akik a bavandorlok nagyresze szinte azonnal adozova valik.
Fontos a nyugdijasoknak a bevandorlas mert az adojukbol van elfogdhato vagy jonak is mondhato nyugdik rendszer. A szines kultoruju Canadaba sok kulonbozo kulturaju emberek olvaszto tegelye.

1726218630539.jpeg
 
Szerintem az a baj gyökere, hogy egyesek úgy akarnak társadalom mérnökösködni, hogy nem értik meg teljesen azt, milyen hatalmas különbségek is vannak egyes kultúrkörök között és belül is. Gondoljunk csak a 90 es évekre, amikor tele volt Bécs és környéke Ne lopj Magyar táblával. Sajnos piszok nehéz pár kérdés alapján eldönteni ki milyen ember is. Mint ahogy ismerek cigányt akinek PhD fokozata van, simán találhatok piti bűnözőt Bp aluljáróiban aki egy doboz cigiért megszurkál. Kívülről nézve, mivel egy nyelvet beszélnek Ők Magyarok. Ugyanez jelen van politikai téren is elég csak a BP és vidék vélt vagy vallós ellentétére gondolni. Szóval hiába tesz meg mindent is a bevándorlók, menekültek, migránsok stb. integrálásáért egy ország, míg egyes csoportjaikra a kidolgozott eljárások pozitívan működnek, addig mindig lesznek kivételek. Viszont minél több a kivétel annál nehezebb kezelni a helyzetet és csökkentheti az integráció hatásfokát az arra hajlamosak körében.
Hogy Kanada vagy éppen Nyugat Európa bevándorláspolitikája mennyire lesz hatékony, az majd 30-60 év múlva derül ki. Örüljünk, hogy sikeresen megakadályozták ezt a kísérletet, de mint a mondás tarja, a szolgáltok sikerei mindig sokkal kevesebbet nyomnak a latba, mint a bukásaik. 100 megakadályozott támadás, egy kis cikk, egy sikeres meg 100 nagy a sajtóban.
Alapdolgokról nincs fogalmad. Akinek menekülnie kell, mert veszélyben az élete a befogadó ország törvényeit tiszteletben tartva, dolgozni akar a boldogulásáért, isten hozta. Aki törvénytelenül, élősködés (munka nélkül, segélyből élés), bűncselekményekből élés pl. kábszer kereskedés szándékával jönne ide, menjen oda ahonnan jött. Ha Iránban késsel iráni állampolgárokat, megszurkál nem éri meg a következő évet, darura akasztják fel nyilvánosan, na oda nem mennek muzulmán testvéreikhez . Európában a börtönben jobb dolguk van, mint otthon.
 
Egyetértek a megfogalmazott gondolatokkal. Sajnos ez Európában nem így van. Összekeverik a menekülteket az ingyen az adott ország adófizetők által eltartottakkal.
Aki menekült mint a mi '56- saink azok csak a magyar zöldhatáron mentek keresztül, de más országokban már a határ állomásokon, ugyanis személyi okmányokkal rendelkeztek. De ez így volt az 1900-as évek elejétől. De nézzük meg a mai "menekültek"-nek mondott hordákat, személyi okmányok nélkül, nem a határ állomásokon, hanem magán tulajdonú területeken átgázolva azt sok esetbern tönkretéve a zöld határon keresztül akar a másik országba menni. A cél országokban pedig nem illeszkedik bele a többség, saját territóriumuk van, az integrálódásuk jelentéktelen (nem mint a mi '56-saink), de ha igen az is hosszútávon kétségbe vonható.
Szerintem csak határállomáson szabadna beengedni, aki tényleges menekült, a többit csak érvényes munkavállalási engedéllyel.........
 
Azért ezektől a fedett ügynökök által rászedett futóbolondoktól sem kéne hasra esni. Az mellett, hogy a kisujjamat sem mozdítanám értük, leginkább csak balekok. Ha tudjuk, hogy a szolgálatok egyik erőssége a befolyásolás és mellette a teljesítmény vagy az eredményesség kényszer... akkor máris ott tartunk, hogy ...na! Papíron fel lehet mutatni eredményként...

Mekkora veszély már egy olyan merénylő akinek a szolgálat szerezne be, még egy vadászkést is? A hangzatos szallagcím is csupán az ő vágyszintű értékelése. Én ilyen karaktereket látok az x factor válogatón is énekelni... Már ami a valóság értékelésüket illeti. ..
 
azt írta, hogy "New York tökéletes célpont a zsidók elleni támadáshoz".

Emellett elárulta, hogy tervének sikeres végrehajtásával 2001. szeptember 11-e óta a legsúlyosabb merényletet követnék el amerikai területen - derül ki az FBI beszámolójából. A támadást lőfegyverrel hajtotta volna végre, tervezett időpontja október 7-e, a Hamász palesztin szélsőséges szervezet tavalyi Izrael elleni terrortámadásának évfordulója vagy néhány nappal később a zsidó jóm-kipúr ünnepe lett volna.
Nos azért nem oly könnyű feladat egy olyan állam polgárai ellen támadást szervezni illetve elkövetni aki azonnal és könyörtelenül visszacsap!
Az Izraellel hadakozó libanoni militáns csoport, a Hezbollah több tucat tagja is súlyosan megsebesült, miután egymás után robbantak fel a kommunikációra használt személyhívóik, csipogóik. A jelentések szerint csaknem 150 ember sérülhetett meg Libanon különböző részein, amit a Hezbollah egyik tisztviselője meg is erősített a hírügynökségeknek. Izrael egyelőre nem kommentálta a dolgot, de a jelentések szerint ez a Hezbollah elmúlt egy évének legnagyobb biztonsági rését jelentheti.
Nyolc halálos áldozata és 2750 sebesültje van annak a tömeges incidensnek kedden Libanonban, amelyben szinte egy időben felrobbantak személyhívók - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !
Amortisha wrote on AgnesB73's profile.
Ezer köszönet az OceanofPDF oldal linkjének megosztásáért. Halálra kerestem több könyvet és itt most sikerült őket letöltenem. Mégegyszer nagyon köszönöm.

Statisztikák

Témák
38,392
Üzenet
4,853,171
Tagok
618,714
Legújabb tagunk
Gwsilu
Oldal tetejére