Sokkoló

C

csocsike

Vendég
Söjtör visszhangja
2005-06-22
A Legfelsőbb Bíróság elé viszi ügyét a söjtöri tojásdobálás miatt ötvenezer forintos pénzbírsággal sújtott Barti Alexander. Az elkövető ellen garázdaság vétsége miatt indítottak eljárást 2004 októberében, miután egy évvel korábban tojást hajított a Medgyessy-kormány kihelyezett ülésre érkező tagjaira. A Zala Megyei Bíróság végül rendzavarás vétsége és kirívóan közösségellenes magatartás miatt marasztalta el a férfit, aki saját állítása szerint kizárólag politikai véleményének adott hangot – magánemberként. Barti úgy véli, az alkotmányos alapjogok sárba tiprása támadás a civil társadalom ellen, függetlenül attól, hogy ki és milyen irányú nézeteit tárja nyilvánosság elé.
 
C

csocsike

Vendég
Befektetéselemzés
> >
> > Ha tavaly vettél volna Nortel Networks részvényeket 1000 euro értékben,
> > ma lenne 59 euród.
> >
> > Ha tavaly vettél volna Lucent Technologies részvényeket 1000 euro
> > értékben, ma lenne 70 euród.
> >
> > Ha tavaly vettél volna Alcatel részvényeket 1000 euro értékben, ma
> > lenne 170 euród.
> >
> > DE: Ha tavaly sört vettél volna 1000 euro értékben, majd mindet
> > megiszod,és ma visszaviszed az üres üvegeket, lenne 380 euród.
 
C

csocsike

Vendég
Elindulnak a forróságtól a Himalája ősgleccserei
2005-07-18

Moszkva - Orosz kutatók arra figyelmeztetnek, hogy borzalmas katasztrófa fenyeget, amiért a globális felmelegedés miatt felengednek a Himalája gleccserei, és bármikor megindulhatnak.



A világ édesvízkészletének 70 százaléka jég formájában van.
A Pravda beszámolója szerint a tudósok iszonyatos természeti csapás rémképét vetítik előre, hiszen a hatalmas mennyiségű víz a hegységekből aláömölve óriási területeket áraszthat el, emberéletek százezreit követelve.

A szakértők számításai szerint a föld édesvízkészletének közel 70 százaléka található fagyott állapotban a világ hegységeiben, közülük is a legnagyobb részben a Himaláján. Egy ilyen méretű katasztrófa érinteni fogja Kínát, Indiát és Délkelet-Ázsiát.

Milliók válnak földönfutóvá, a termőterületek víz alá kerülnek, éhínség és járványok pusztítanak majd. A szerencsétlenség sújtotta országokban összeomlik a gazdaság, és eluralkodik a káosz.

V. E.
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy gazdálkodásra fenntartott telepen meghalt egy amerikai férfi, miközben szexuális kapcsolatot létesített egy lóval.
2005.07.19 05:00 Spicy Press Hírügynökség


Az állat nem sérült meg, de a Seattle-ből származó férfi halálát követő boncolás kiderítette, hogy a halál oka a helyszínen történt vastagbél perforáció volt. A nyomozást vezető őrmester elmondta: úgy tudják, hogy Internet-fórumokon terjedt el a gazdaság híre, ahova állítólag sokan járnak hasonló célból. Bár Washington államban nem számít törvénytelen cselekedetnek az állatokkal folytatott szex, a nyomozók azt vizsgálják, hogy a Seattle-től 64 km-re fekvő Enumclaw gazdasága lehetővé teszi-e a kisállatokkal folytatott szexet, mert ha nem, akkor állatkínzásról van szó, ami viszont már bűntény. "Az már problémát jelent, ha birkákról, vagy kecskékről van szó", - nyilatkozta az őrmester.
:shock:
 
C

csocsike

Vendég
Míg a magyar átlagfizetés egy tegnapi jelentés szerint 10%-kal, havi bruttó 157 200 forintra nőtt, addig EU-beli képviselőink 2009-től már havi 7000 euróból élhetnek havonta.



Ha ehhez hozzászámoljuk a havi mintegy hatezer eurós költségtérítést és az iroda fenntartására elszámolható 3800 eurós havi apanázst, könnyen beláthatjuk: havi négymilliónál is többet keresnek uniós képviselőink; ez a fent említett magyar átlagbér közel hússzorosa. Erről hétfőn döntöttek a tagországok külügyminiszterei, akik ugyanakkor az ellenőrzést s szigorítják; főleg az utazási költségeket kísérik figyelemmel, erre ugyanis eddig egy kötelező elszámolás nélkül felhasználható keret állt rendelkezésre az EU-s honatyák számára. Mielőtt azonban szívünkhöz kapnánk az összeg hallatán, megnyugtatjuk önöket: az új tagországok, így hazánk képviselői számár csak 2019 után érhető el ez a teljes összeg; addig egy szerényebb fizetéssel kell beérniük.

Jelenleg igen nagy különbségek találhatók az egyes nemzeti parlamenterek jövedelmei között: Például egy olasz képviselő tízezer eurónál is többet kasszírozhat havonta, észt kollégája ugyanazt a munkát mindössze havi ezer euróért végzi. Magyar honatyáink 4500 eurós bérükkel nem állnak olyan rossz helyen, főleg ha a fent említett átlagkereseti adatot vesszük figyelembe. Az EU jelen döntésével az "egyenlő munkáért egyenlő bért" szempontot kívánja érvényre juttatni a Parlamenten belül; bármennyire is szeretnénk azonban, sajnos jelenleg nem ígérkezik olyan döntés, hogy ezt ki kívánják terjeszteni a vállalkozói szférára is, azaz a civilszféra béreinek egységesítése egyelőre sajnos nem várható.

A Kossuth téren székelő 386 képviselő bérét nem ilyen egyszerű meghatározni: eléggé kalandos úton tudjuk kiszámítani a kérdéses összeget, ugyanis eléggé titokzatosan fogalmaz a vonatkozó jogszabály. Eszerint honatyáink illetménye a főtisztviselői alapilletmény két és félszerese, ami viszont tizenháromszor több, mint a köztisztviselők alapbére. Ez utóbbira több törvény átolvasása után bukkantunk rá; eszerint 2005-ben 35 ezer forint ez a bizonyos összeg. Elő tehát a számológéppel: két szorzás után megkapjuk, hogy mennyi az annyi.

Noha mind a hazai, mind pedig az uniós honatyák esetében bruttó összegekről beszélünk, könnyen beláthatjuk, hogy hazai kollégáik is jóval a hazai átlag felett visznek haza; főleg, ha az egyéb járulékos szolgáltatásokat, költségtérítéseket és pótlékokat is számba vesszük. (Reggel alapján ma.hu)
 
C

csocsike

Vendég
Szóval, a tűzvész - magyar néprajz.

Elhárítására ismertek voltak bizonyos mágikus eljárások is. E hagyományos eszközkészletbe a következők tartoznak: a valamilyen okból mágikusnak számító tárgyak; a mágikus gyakorlat hagyományos cselekvései, a legegyszerűbb gesztusoktól pl. köpés, keresztvetés, bekerítés) a legösszetettebb rítusokig (pl. fürösztés, szenesvízkészítés, füstölés, ólomöntés). Ezek közül a bonyolultabbak inkább egy-egy célra specializáltak (pl. szenesvíz szemverés gyógyítására, ólomöntés ijedtség gyógyítására), szemben az egyszerűbb cselekedetek, gesztusok, ill. tárgyak univerzális használhatóságával (így pl. a köpés a mágikus eljárások mindenfajta szituációban, céllal visszatérő cselekvése).



Ijedtség gyógyítása ólomöntéssel

Országszerte általános volt ezek valamelyikének az ismerete, nem tisztázott azonban, hogy a gyakorlatban milyen intenzitással szerepeltek a racionális eljárások mellett. Nagy részük alapvető, mindenféle baj esetén használatos rontáselhárító elemekből tevődik össze. Az először a megsült kenyér ujjbenyomással való megjelölése, majd kerítésre vagy kapura tűzése a Ny-Dunántúlon volt szokás. Más – gyakrabban előforduló, általánosabban ismert – műveletek: a ház körülfutása (asszony végzi háromszor, kilencszer, meztelenül, a tűznek mutatott farral stb.); a ház körülfutása pénteken vagy nagypénteken sült kenyérrel, elsőnek sült kenyérrel (bekerítés, vagyis valamit el kell zárni a rontás veszélye elől. Vagy éppen ellenkezőleg: a rontó lényt kell bezárni, hogy ne fejthesse ki hatását) rostaforgatás;



Rostaforgatás

További eljárás az asztal felfordítása; a kenyér tűz felé fordítása az asztalon.



Frissen sült kenyér.

Megelőző eljárás igen kevés ismert (pl. Zalában tűzrakás előtt vízzel keresztet öntenek a tűzhelyre, hogy tűzvész ne legyen). A tűzvész létrejöttével kapcsolatos hiedelem jellegű magyarázatok közül általános hit, hogy a gólyát vagy fészkét nem szabad bántani, mert tűzvész lesz.



Ritkábban társul hasonló hit a vörösbegyhez, harkályhoz. – Európa-szerte hasonló a helyzet: a tűzvész ellen mindenütt a mágikus bajelhárítás „alapelemei” fordulnak elő anélkül, hogy ezeknek az eljárásoknak – speciálisan a tűzvésszel kapcsolatban – földrajzi kapcsolatairól vagy genetikus rokonságáról beszélhetnénk.
 
C

csocsike

Vendég
Hamarosan megvizsgálnak minden idősotthonban élő személyt, mert a szociális minisztérium tervei szerint a jövőben állapotuk szerint finanszíroznák ellátásukat.

A jobb egészségnek örvendők után a jelenleginél ötven százalékkal kevesebb pénzt, míg az állandó gondozást igénylők után húsz százalékkal többet fizetnének. Az intézményfenntartók szerint ez az állami finanszírozás csökkenését jelenti, ami miatt romolhat az ellátás színvonala.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Az intézményfenntartók szerint ez az állami finanszírozás csökkenését jelenti, ami miatt romolhat az ellátás színvonala.
vagy javulhat, hisz tobb penz all a betegek rendelkezesere.Pont azoknak akik legjobban raszorulnak akiknek olyan gondoskodas kell ami az etetes a pelusozas stb 24 servizt vesz igenybe.
 
C

csocsike

Vendég
A jobb egészségnek örvendők után a jelenleginél ötven százalékkal kevesebb pénzt, míg az állandó gondozást igénylők után húsz százalékkal többet fizetnének. Az intézményfenntartók szerint ez az állami finanszírozás csökkenését jelenti, ami miatt romolhat az ellátás színvonala.


Ezzel az intezkedessel sikerul csokenteni a jobb egeszsegben levok szamat, akik majd aztan mar jogossan kaphatjak a teljes ellatast , ha a sok papirmunka kozben meg nem halnak :shock:
 
C

csocsike

Vendég
Az MDF az örökösödési illetékeltörlését javasolja, mert az állami bevétel nem áll arányban azzal a hátránnyal, amely a családokat éri.

Dávid Ibolya pártelnök úgy látja, hogy az örökösödési illeték az állam legerkölcstelenebb adóneme. Az MDF szeptember elsejére meghirdeti az "Összefogás a haláladó ellen" napot, amikor a párt tagjai minden megyeszékhelyen várják az embereket, hogy aláírásukkal támogassák a kezdeményezést. Az elkövetkező egy hónapban az MDF azt várja, hogy az emberek az egyetértésüket és véleményüket nyilvánítsák ki egy kék- és egy sms-számon, illetve internetes honlapon is kifejthetik álláspontjukat. Dávid bízik abban, hogy a parlamenti pártok egyet értenek azzal, hogy töröljék el az adónemek közül legalább az egyenes ági örökösödési adót, amit a világon máshol is haláladónak neveznek; a kormányzat tavaly elutasította a javaslatot.
 
C

csocsike

Vendég
Szoros összefüggés mutatható ki a gyermekek körében kialakuló leukémiás vagy daganatos megbetegedések és a lakóhelyük légszennyezettsége között. A dízelmotorok különösen rákkeltők.

A brit epidemiológiai és közegészségügyi szaklapban nemrégiben megjelent tanulmány szerint egy buszpályaudvar 500 méteres körzetében élni tizenkétszeresére növeli a rák kialakulásának kockázatát gyermekekben. A kipufogók által kibocsátott gázok közül a szén-monoxid és vinil-etilén a két főbűnös, a motorfajták közöl pedig a dízelmotorok a legkárosabbak. Amennyiben a várandós édesanya vagy az újszülött baba valamely nagy forgalmú út vagy buszpályaudvar közelébe él, jóval nagyobb eséllyel fog rákban elhalálozni.

A birminghami egyetem kutatócsoportja 22.500 daganatos betegségben elhunyt gyermek esetét vizsgálta, közülük 12 ezer esetben fel tudták kutatni az édesanya terheskori illetve a gyermek újszülöttkori lakcímét. A vizsgált lakhelyek légszennyezettségét figyelembe véve egyértelműen kimutatható, hogy azok a gyermekek, akik 1 km-es körzetben valamely jelentősen szennyező állomás működik, nagyobb eséllyel betegszenek meg leukémiában vagy rákban.

Négy franciaországi városban (Párizs, Lyon, Lille, Nancy) is vizsgálták a rákos gyermekek lakhelyének kipufogógázzal való szennyezettségét. Egy autószerelőműhely vagy egy benzinkút eredményeik szerint négyszeresére növeli a rák kialakulásának kockázatát. Az adott lakóhelyen eltöltött évek száma természetesen szintén befolyásolja a kockázatot.
 
C

csocsike

Vendég
Jön az orgazmuscsoki és a robotprosti.
Öt éven belül piacra kerül az a különleges csokoládé, amelynek fogyasztása orgazmust válthat ki, s lassan beköszönthet a robotprostituáltak kora is.
Ezt dr. Trudy baker szexológus hozta nyilvánosságra Brightonban, az Európai Szexológusok Szövetségének konferenciáján.


A kívánatos édesség a normál szintnél magasabb arányban tartalmaz majd egy olyan, a dopaminhoz és adrenalinhoz hasonló vegyületet, amelyet az emberi szervezet szex közben termel.

Ez az etilamin nevű anyag fokozza az érzékek intenzitását, és egyfajta örömérzetet okoz anélkül, hogy ténylegesen szexuális aktusban vennénk részt.

A szexológus szerint a robotprostituáltak kora sincs már messze. Sőt, a konferencián szó esett még olyan bőr alá ültethető chipekről is, amelyek kimutatják, hogy épp mire vágynak a szerelmesek. hamarosan változni fog a szex és a technológia viszonya - jósolta dr. Baker.
 

FiFike

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugy latom mi rossz idoben szulettunk akkor meg semmi technologia nem volt csak a sima sex ....de jooo volt !
Ez az etilamin nevű anyag fokozza az érzékek intenzitását, és egyfajta örömérzetet okoz anélkül, hogy ténylegesen szexuális aktusban vennénk részt.
Errol Csocsikem ha tudnal bovebb felvilagositast adni ...olyan kenyelmesnek hangzik .
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia FiFike,
ez egy roppant kényelmes módszer. Az előjátékhoz csupán egy pohár víz szükségeltetik, semmi macera, a nyelvecskédre helyezed a szexbogyót és beveszed. Rövid idő után hatni fog, teljesen közömbös, hogy az ágyban fexel csupaszon, vagy állig felöltözve dideregsz egy igluuban. A tabletta működését nem zavarja, ha épp egy éhes farkascsorda akar széttépni - ó micsoda kéj, a szerelem gyönyörei között halni meg - és a számodra legundorítóbb ember társásaságában is az egekig repülsz.
Utójáték. Hívd fel kezelőorvosodat, gyógyszerészedet, hogy mik a tabletta mellékhatásai, a nagy élvezet mellett nem okoz-e méhen kívüli nemkivánt terhességet, naponta hány tabletta szedhető és milyen időközökben, okoz-e hasmenést, migrént, AIDS-et, csak szájon át használható, vagy feldugható máshol is, stb..stb..stb..
 
Oldal tetejére