Sokkolta az egykori pornószínészt a döntés: börtönre ítélték Cicciolinát

Róma — Egy év börtönbüntetésre ítélte a római bíróság Cicciolinát (65)!

Az egykori pornósztárt biztosítási csalásért büntetnék, mert állítólag kutyaharapás miatt próbált jogtalanul kicsikarni pénzt egy biztosítótól.

Cicciolina a Facebookon reagált a történtekre. „Szó szerint sokkolt a bíró ítélete! Ártatlan vagyok" – jelentette ki Cicciolina, aki azt ígérte, hogy ügyvédjével fellebbez a döntés ellen. Az eredetileg Staller Ilonaként anyakönyvezett sztárt a Blikk kereste, azonban ő kikapcsolta a mobiltelefonját.

Az eset még 2011-ben történt, ám csak most született ítélet. A bíróság nemcsak „Husikát” találta bűnösnek, hanem az orvosi igazolást kiadó doktort is, utóbbi fél évet kapott.

A vád szerint Cicciolina hat évvel ezelőtt azzal ment be a Villa San Pietro kórház ügyeletére, hogy megharapta egy kutya a kisujját. Állítólag akkor el is látták a sérülését, ám ő nem hagyta ennyiben. Pár hónap múlva egy másik orvos aláírásával benyújtott az olasz Victoria biztosítónak egy papírt, amely szerint a kutyaharapás miatt három hónapig munkaképtelen volt, és nem tudott pénzt keresni.

 Csalással vádolja a biztosító az egykori pornósztárt, szerinte csak kitalálta a kutyatámadást /Fotó: TV2

A Corriere della Sera újság arról nem tesz említést, hogy mennyi pénzt követelt, de az kiderült, hogy a biztosítónak Cicciolina viselkedése lett gyanús. Az egykori pornósztár ugyanis semmire sem emlékezett a kutyaharapással kapcsolatban, arra sem, hogy mekkora, milyen fajtájú vagy színű volt az állat, amelyik ilyen súlyosan megsebesítette.

A társaság nyomoztatni kezdett az ügyben, amely során egyre több össze nem illő részletre derült fény, a lap szerint ugyanis kiderült, hogy a német származású orvos, aki aláírta a munkaképtelenségről szóló papírokat, nem is tagja az orvosi kamarának.

Cicciolina ártatlannak vallotta magát a bíróságon, ám úgy tűnik, a bizonyítékok ellene szóltak, első fokon ugyanis egy évre ítélték. Másodfokon még enyhíthetnek vagy súlyosbíthatnak a büntetésén.

Többször vádolták bűncselekménnyel

Az utóbbi években Cicciolina többször került összetűzésbe az olasz hatóságokkal. 2008-ban azért ítélte első fokon börtönbüntetésre az olasz bíróság, mert nem engedte, hogy volt férje, az amerikai szobrászművész Jeff Koons találkozzon közös fiukkal, Ludwiggal. Az elzárást végül pénzbüntetésre enyhítették. 2013-ban pedig azért kapott hét hónapot, mert a fia drogos ügyletei miatt a házukban kutakodó rendőröket fenyegette meg életveszélyesen. Ebben az ügyben még nem született végleges döntés.
Bajkó Panka

cicolina.jpg
 
Ez a kiöregedő sztárok sorsa: egyre kevesebb rájuk a kereset, emiatt egyre kétségbeesettebb és meredekebb húzásokkal próbálnak pénzt szerezni valahogyan... Pláne, mert a csicsás életszínvonalukból nem hajlandóak engedni, mindenáron továbbra is nagy lábon akarnak élni... Sőt, nagyobbon, mert kell még több pénz, a kábítószerre is már, hogy feledjék épp azt hogy öregednek, hogy vége a csillogó életnek, hogy már nincs kereset rájuk...
 
Inkabb az igazmondasaval vagy feledekenysegevel van baj mint a kulsejevel.
65 evesen gondolom meg el kell a "halpiacon".....
Lehet te ferfi szemmel oregnek latod en nagyon jo karban levo holgynek, aki utan biztos futnak meg a ferfi szemek.
 
Hát nem tudom Melitta, annyit én elismerek hogy korához képest rém jól néz ki. De meddig még? Mert mennyi ebből a jó kinézetből a plasztik? És hány kiló smink lehet rajta?

De meg elárulom neked, volt ugyan olyan korszak az életemben amikor bolondultam a pornófilmekért (nem szégyellem, szerintem minden férfi/fiú így van vele csak a legtöbben képmutatóan letagadják...), de már akkor se szerettem a csicsolína-filmeket. Valahogy nem az én stílusom ez a nőtípus, na. Úgy értem akkor se volt az amikor fiatalabb volt. Valahogy természetellenes, túl mesterkélt. Ugyanaz az érzésem vele mint a Barbie-babákkal kapcsolatban: azok se tetszenek mert mesterségesen túlfokoznak, túlerőltetnek bizonyos, izé... tendenciákat vagy hogy is mondjam...

Lehet persze hogy ez tényleg az én egyéni ízlésem csak és más férfi nem így gondolkodik. De nekem a „Husika” sosem jött be igazán. Sose buktam rá.
 
De meddig még? Mert mennyi ebből a jó kinézetből a plasztik? És hány kiló smink lehet rajta?
Akár 20-25 évig is! Ismerek nem egy olyan 90 felé járó nénit, aki még ma is szép!
Mindegy, hogy hány kiló vakolat van rajta, aki ennyire igényes a külsejére, az nem csak kenceficékre költ sokat, hanem arra is gondot fordít, hogy fitt maradjon! Testileg, és szellemileg egyaránt!
 
Ha valaki gondot fordít a külsejére, az OK. Amerikában kerülgetett a rosszullét a sok kifeszített arcbőrű, kivakolt múmia láttán, akiknek a keze meg a nyaka minden szónál beszédesebben elárulta a korukat. Akkor szőttem bele az esti imámba, hogy: Add Uram, hogy képes legyek méltósággal megöregedni.
 
Akár 20-25 évig is! Ismerek nem egy olyan 90 felé járó nénit, aki még ma is szép!
Mindegy, hogy hány kiló vakolat van rajta, aki ennyire igényes a külsejére, az nem csak kenceficékre költ sokat, hanem arra is gondot fordít, hogy fitt maradjon! Testileg, és szellemileg egyaránt!

Hát szellemileg már nem lehet annyira fitt, ha nem emlékezett, milyen kutya harapta meg (ilyen gyenge mesével próbálkozott).
 
Ó, szerintem nagyon is helyén van az esze!
Láttam néhány éve 1x-2x a tv-ben, saját szöveget kellett mondania. Mit mondjak? Nyaktól lefelé elment.
Most már egyre többször alakítgatják (felesleges kilók, botox, ráncfelvarrás, stb) Civilnél elmegy, persze ott se havonta, de így kiállni a kirakatba már ciki. Arról nem is szólva, h a film, fénykép mindent megmutat bármennyire retusálják. Mentségére szól, h az ő "szakmájában" hiába rutinosabb, de a kor is jobban látszik. :rohog:
 
Róma — Egy év börtönbüntetésre ítélte a római bíróság Cicciolinát (65)!

Az egykori pornósztárt biztosítási csalásért büntetnék, mert állítólag kutyaharapás miatt próbált jogtalanul kicsikarni pénzt egy biztosítótól.

Cicciolina a Facebookon reagált a történtekre. „Szó szerint sokkolt a bíró ítélete! Ártatlan vagyok" – jelentette ki Cicciolina, aki azt ígérte, hogy ügyvédjével fellebbez a döntés ellen. Az eredetileg Staller Ilonaként anyakönyvezett sztárt a Blikk kereste, azonban ő kikapcsolta a mobiltelefonját.

Az eset még 2011-ben történt, ám csak most született ítélet. A bíróság nemcsak „Husikát” találta bűnösnek, hanem az orvosi igazolást kiadó doktort is, utóbbi fél évet kapott.

A vád szerint Cicciolina hat évvel ezelőtt azzal ment be a Villa San Pietro kórház ügyeletére, hogy megharapta egy kutya a kisujját. Állítólag akkor el is látták a sérülését, ám ő nem hagyta ennyiben. Pár hónap múlva egy másik orvos aláírásával benyújtott az olasz Victoria biztosítónak egy papírt, amely szerint a kutyaharapás miatt három hónapig munkaképtelen volt, és nem tudott pénzt keresni.

 Csalással vádolja a biztosító az egykori pornósztárt, szerinte csak kitalálta a kutyatámadást /Fotó: TV2

A Corriere della Sera újság arról nem tesz említést, hogy mennyi pénzt követelt, de az kiderült, hogy a biztosítónak Cicciolina viselkedése lett gyanús. Az egykori pornósztár ugyanis semmire sem emlékezett a kutyaharapással kapcsolatban, arra sem, hogy mekkora, milyen fajtájú vagy színű volt az állat, amelyik ilyen súlyosan megsebesítette.

A társaság nyomoztatni kezdett az ügyben, amely során egyre több össze nem illő részletre derült fény, a lap szerint ugyanis kiderült, hogy a német származású orvos, aki aláírta a munkaképtelenségről szóló papírokat, nem is tagja az orvosi kamarának.

Cicciolina ártatlannak vallotta magát a bíróságon, ám úgy tűnik, a bizonyítékok ellene szóltak, első fokon ugyanis egy évre ítélték. Másodfokon még enyhíthetnek vagy súlyosbíthatnak a büntetésén.

Többször vádolták bűncselekménnyel

Az utóbbi években Cicciolina többször került összetűzésbe az olasz hatóságokkal. 2008-ban azért ítélte első fokon börtönbüntetésre az olasz bíróság, mert nem engedte, hogy volt férje, az amerikai szobrászművész Jeff Koons találkozzon közös fiukkal, Ludwiggal. Az elzárást végül pénzbüntetésre enyhítették. 2013-ban pedig azért kapott hét hónapot, mert a fia drogos ügyletei miatt a házukban kutakodó rendőröket fenyegette meg életveszélyesen. Ebben az ügyben még nem született végleges döntés.
Bajkó Panka

Csatolás megtekintése 1544247

Méghogy "sztár" és méghogy "hölgy" ???!!!
Nem minősítem Husikát, de aki sztár és hölgy (volt) például úgy hívták, hogy Audrey Hepburn...hm ?
 
Én nem láttam azt a műsort, és a "munkásságát" sem követtem nyomon.
De mindig is úgy gondoltam, hogy biztosítási csalónak lenni nem az ostobák pénzkereseti lehetősége. Neki sem jött össze. :)
 
Méghogy "sztár" és méghogy "hölgy" ???!!!
Nem minősítem Husikát, de aki sztár és hölgy (volt) például úgy hívták, hogy Audrey Hepburn...hm ?
Mért vagy felháborodva? Hisz ami (v.q.) attól elpirul a monitor, a nyugdíjas örömlányból a lányra már nem emlékszik. Udvariasság is van a világon.
Minősítésről annyit, h a Don Perion pezsgőt nem hasonlítják össze kannás borral. :)
 
Róma — Egy év börtönbüntetésre ítélte a római bíróság Cicciolinát (65)!

Az egykori pornósztárt biztosítási csalásért büntetnék, mert állítólag kutyaharapás miatt próbált jogtalanul kicsikarni pénzt egy biztosítótól.

Cicciolina a Facebookon reagált a történtekre. „Szó szerint sokkolt a bíró ítélete! Ártatlan vagyok" – jelentette ki Cicciolina, aki azt ígérte, hogy ügyvédjével fellebbez a döntés ellen. Az eredetileg Staller Ilonaként anyakönyvezett sztárt a Blikk kereste, azonban ő kikapcsolta a mobiltelefonját.

Az eset még 2011-ben történt, ám csak most született ítélet. A bíróság nemcsak „Husikát” találta bűnösnek, hanem az orvosi igazolást kiadó doktort is, utóbbi fél évet kapott.

A vád szerint Cicciolina hat évvel ezelőtt azzal ment be a Villa San Pietro kórház ügyeletére, hogy megharapta egy kutya a kisujját. Állítólag akkor el is látták a sérülését, ám ő nem hagyta ennyiben. Pár hónap múlva egy másik orvos aláírásával benyújtott az olasz Victoria biztosítónak egy papírt, amely szerint a kutyaharapás miatt három hónapig munkaképtelen volt, és nem tudott pénzt keresni.

 Csalással vádolja a biztosító az egykori pornósztárt, szerinte csak kitalálta a kutyatámadást /Fotó: TV2

A Corriere della Sera újság arról nem tesz említést, hogy mennyi pénzt követelt, de az kiderült, hogy a biztosítónak Cicciolina viselkedése lett gyanús. Az egykori pornósztár ugyanis semmire sem emlékezett a kutyaharapással kapcsolatban, arra sem, hogy mekkora, milyen fajtájú vagy színű volt az állat, amelyik ilyen súlyosan megsebesítette.

A társaság nyomoztatni kezdett az ügyben, amely során egyre több össze nem illő részletre derült fény, a lap szerint ugyanis kiderült, hogy a német származású orvos, aki aláírta a munkaképtelenségről szóló papírokat, nem is tagja az orvosi kamarának.

Cicciolina ártatlannak vallotta magát a bíróságon, ám úgy tűnik, a bizonyítékok ellene szóltak, első fokon ugyanis egy évre ítélték. Másodfokon még enyhíthetnek vagy súlyosbíthatnak a büntetésén.

Többször vádolták bűncselekménnyel

Az utóbbi években Cicciolina többször került összetűzésbe az olasz hatóságokkal. 2008-ban azért ítélte első fokon börtönbüntetésre az olasz bíróság, mert nem engedte, hogy volt férje, az amerikai szobrászművész Jeff Koons találkozzon közös fiukkal, Ludwiggal. Az elzárást végül pénzbüntetésre enyhítették. 2013-ban pedig azért kapott hét hónapot, mert a fia drogos ügyletei miatt a házukban kutakodó rendőröket fenyegette meg életveszélyesen. Ebben az ügyben még nem született végleges döntés.
Bajkó Panka

Csatolás megtekintése 1544247
*
Nagy lehet a baj, ha már egy kutya által megharapott kisújj miatt nem tud dolgozni. Próbálom összerakni a "forgatókönyvét", mármint fejemben, de akár hogyan is facsarom, a kisújjának a szerepét nem sikerült a fantáziámban leforgatott filmjébe belehelyeznem.:o
Ami viszont elítélendő, hogy nem engedte, hogy a volt férje, találkozzék a közös fiúkkal.
Most szőhetném tovább a történetet, de nem teszem.
Miszerint, elképzelhető az, ha a fiút az apja idéjében "nyakon csípi" a drogos ügyletei miatt, időben leállt volna.
Vagy nem.
Mindenképpen nehéz teher lehet a fiának, egy ilyen asszonyt - édesanyjának felvállalni.
 
Azert meg szeretheti a fiat, hogy ilyen ...foglalkozast uz. Minden foldi joval igy tudja elhalmozni. A ferj is tudta tisztaba volt vele es o rola nem tudni hogy nem volt benne a "joban" a drogba vagy masba.
A kurtizanok kozott is vannak rendes anyak akik helytallnak a gyereknevelesben.
Ezt az osi mesterseget sokan uzik legalisan vagy illegalisan ,van aki felvallalja van aki nem. Rengeteg konyv, cikkek sokasaga van az egyetemista lanyokrol a haziasszonyokrol akik ezzel egeszitik ki a csalad jovedelmet.
Miert is kell rogton palcat torni felette.
Nem vedem Cicolinat de kevesnek az ilyen eletet valasztonak sikerul ilyen "karriert befutni".
A regmultba Nana, es a maiak kozott Heidi es Cicolina aki a bulvarok cimoldalan szerepel. En nem lattam egy filmjet se de aki olvassa a sajtot az nem tudta elkerulni, eskuvojet, gyerek szuleteset, az olasz parlementbe valo indulasat meg az otthonit se mert a csapbol is ez folyt.
 
Oldal tetejére