Sokkolta az egykori pornószínészt a döntés: börtönre ítélték Cicciolinát

Róma — Egy év börtönbüntetésre ítélte a római bíróság Cicciolinát (65)!

Az egykori pornósztárt biztosítási csalásért büntetnék, mert állítólag kutyaharapás miatt próbált jogtalanul kicsikarni pénzt egy biztosítótól.

Cicciolina a Facebookon reagált a történtekre. „Szó szerint sokkolt a bíró ítélete! Ártatlan vagyok" – jelentette ki Cicciolina, aki azt ígérte, hogy ügyvédjével fellebbez a döntés ellen. Az eredetileg Staller Ilonaként anyakönyvezett sztárt a Blikk kereste, azonban ő kikapcsolta a mobiltelefonját.

Az eset még 2011-ben történt, ám csak most született ítélet. A bíróság nemcsak „Husikát” találta bűnösnek, hanem az orvosi igazolást kiadó doktort is, utóbbi fél évet kapott.

A vád szerint Cicciolina hat évvel ezelőtt azzal ment be a Villa San Pietro kórház ügyeletére, hogy megharapta egy kutya a kisujját. Állítólag akkor el is látták a sérülését, ám ő nem hagyta ennyiben. Pár hónap múlva egy másik orvos aláírásával benyújtott az olasz Victoria biztosítónak egy papírt, amely szerint a kutyaharapás miatt három hónapig munkaképtelen volt, és nem tudott pénzt keresni.

fpqktkqTURBXy8yMzg2YzdlMjU3MmEyNjA2NWEwNmUwNTRjMjcxYzc5Ny5qcGVnkZUCzQJsAMLD
 Csalással vádolja a biztosító az egykori pornósztárt, szerinte csak kitalálta a kutyatámadást /Fotó: TV2

A Corriere della Sera újság arról nem tesz említést, hogy mennyi pénzt követelt, de az kiderült, hogy a biztosítónak Cicciolina viselkedése lett gyanús. Az egykori pornósztár ugyanis semmire sem emlékezett a kutyaharapással kapcsolatban, arra sem, hogy mekkora, milyen fajtájú vagy színű volt az állat, amelyik ilyen súlyosan megsebesítette.

A társaság nyomoztatni kezdett az ügyben, amely során egyre több össze nem illő részletre derült fény, a lap szerint ugyanis kiderült, hogy a német származású orvos, aki aláírta a munkaképtelenségről szóló papírokat, nem is tagja az orvosi kamarának.

Cicciolina ártatlannak vallotta magát a bíróságon, ám úgy tűnik, a bizonyítékok ellene szóltak, első fokon ugyanis egy évre ítélték. Másodfokon még enyhíthetnek vagy súlyosbíthatnak a büntetésén.

Többször vádolták bűncselekménnyel

Az utóbbi években Cicciolina többször került összetűzésbe az olasz hatóságokkal. 2008-ban azért ítélte első fokon börtönbüntetésre az olasz bíróság, mert nem engedte, hogy volt férje, az amerikai szobrászművész Jeff Koons találkozzon közös fiukkal, Ludwiggal. Az elzárást végül pénzbüntetésre enyhítették. 2013-ban pedig azért kapott hét hónapot, mert a fia drogos ügyletei miatt a házukban kutakodó rendőröket fenyegette meg életveszélyesen. Ebben az ügyben még nem született végleges döntés.
Bajkó Panka


cicolina.jpg
 
En nem lattam egy filmjet se de aki olvassa a sajtot az nem tudta elkerulni, eskuvojet, gyerek szuleteset, az olasz parlementbe valo indulasat

Politikai pályafutása Olaszországban
1979-ben Cicciolina – polgári nevén, Ilona Stallerként – listavezető jelöltként indult a parlamenti képviselőválasztáson, Olaszország első „zöld” pártja, a Lista del Sole színeiben. 1985-ben átlépett az Olasz Radikális Pártba (Partito Radicale). A libertariánus platform tagjaként ellenezte az atomenergia felhasználását, Olaszország NATO-tagságát, és fellépett az emberi jogok biztosításáért és kiterjesztéséért. Fellépett különböző alulreprezentált csoportok érdekében, támogatta az állatvédelmet, ostromozta a világ tömegeinek éhezését. (Ő maga szigorúan vegetáriánus volt). Kampánybeszédei és interjúi közben rendszeresen alkalmazta egyik mellének lemeztelenítését, ez a mozdulat szinte személyes ismertetőjegyévé vált.

Cicciolina

Ha egy sötét sarkon rám mosolyogna, bizonyosan három hétig felsírnák álmomban.:o
 
Hát nem.
Persze arra kíváncsi lennék, hogy egy megharapott kisujj miben gátolja egy pornószínésznő munkáját. :D

Amire kiderült hogy nem kapott veszettséget az ismeretlen kutyától, addig sok víz lefolyt a Tiberiszen! A 20 naponta beadott megelőző ellenoltás végére stagnált az " üzlet", bevétel meg sehol.
 
Utoljára módosítva:
post: 5130872 írta:
Az egykori pornósztár ugyanis semmire sem emlékezett a kutyaharapással kapcsolatban, arra sem, hogy mekkora, milyen fajtájú vagy színű volt az állat, amelyik ilyen súlyosan megsebesítette.
Mennyi kutya haraphatta meg Ciccolinát ? Ha férfiakra nem emlékszik, azt értem, de már kutyákra sem.... Hát ennyire mindegy szegénynek? :rohog:
 
Azert meg szeretheti a fiat, hogy ilyen ...foglalkozast uz. Minden foldi joval igy tudja elhalmozni. A ferj is tudta tisztaba volt vele es o rola nem tudni hogy nem volt benne a "joban" a drogba vagy masba.
A kurtizanok kozott is vannak rendes anyak akik helytallnak a gyereknevelesben.
Ezt az osi mesterseget sokan uzik legalisan vagy illegalisan ,van aki felvallalja van aki nem. Rengeteg konyv, cikkek sokasaga van az egyetemista lanyokrol a haziasszonyokrol akik ezzel egeszitik ki a csalad jovedelmet.
Miert is kell rogton palcat torni felette.
Nem vedem Cicolinat de kevesnek az ilyen eletet valasztonak sikerul ilyen "karriert befutni".
A regmultba Nana, es a maiak kozott Heidi es Cicolina aki a bulvarok cimoldalan szerepel. En nem lattam egy filmjet se de aki olvassa a sajtot az nem tudta elkerulni, eskuvojet, gyerek szuleteset, az olasz parlementbe valo indulasat meg az otthonit se mert a csapbol is ez folyt.

Ugyan miért ne kellene pálcát törni ? Nem a nyomor és a kilátástalanság, az 5 éhes száj otthon vitte rá, mint sokakat, hanem egyszerűen büdös volt neki a tisztességes munka.
Láttam riportfilmeket pornósokkal....sokan nem válal(j)/ták be azt a szintet, vagy mondjam, hogy nem sülyedtek arra a szintre, mint Cicciolina...ha ez a szép karrier.....

Azt pedig nem tudhatjuk miért tiltotta el az apjától a fiát....
 
Ha hinni lehet a petykáknak...
Kutyával nem láttam Husikát, de lóval igen. Sőt kígyóval is... Sörösüveggel is... (jó, lehet hogy nem sörös volt hanem boros, bocs ha tévedek...).

Különben meg, meglepőt fogok mondani, de én se ítélem el őt emiatt. Azt írtam fentebb, nem az „esetem”, nem buktam rá sosem. Nekem más a szépségideálom nőben és kész. De ez nem azonos azzal, hogy elítélném!

Mitöbb, messze jobban becsülöm a kéjipari dolgozókat, mint a KATONÁKAT. Mármnint a hivatásosokat, a zsoldosokat. Mert miért is ne becsülnénk jobban azt aki kéjt, gyönyört ad pénzért, annál aki kínt, szenvedést ad szintén pénzért?! Mindegyik, a katona is és a kurtizán is a saját testét adja bérbe egy időre, abból él meg, csak a katona a testét arra használja hogy gyilkoljon, vagy legalábbis fájdalmat okozzon másoknak, s megfélemlítsen - a kurtizán ellenben örömet, gyönyört ad, élvezetet nyújt...

Nem is vitás a szememben, melyiket kell jobban becsülni!

Különben is, inkább ágyakban tusakodjanak az emberek, mint a csatamezőkön. És inkább sperma follyon, ne a vér...
 
Kutyával nem láttam Husikát, de lóval igen. Sőt kígyóval is... Sörösüveggel is... (jó, lehet hogy nem sörös volt hanem boros, bocs ha tévedek...).

Különben meg, meglepőt fogok mondani, de én se ítélem el őt emiatt. Azt írtam fentebb, nem az „esetem”, nem buktam rá sosem. Nekem más a szépségideálom nőben és kész. De ez nem azonos azzal, hogy elítélném!

Mitöbb, messze jobban becsülöm a kéjipari dolgozókat, mint a KATONÁKAT. Mármnint a hivatásosokat, a zsoldosokat. Mert miért is ne becsülnénk jobban azt aki kéjt, gyönyört ad pénzért, annál aki kínt, szenvedést ad szintén pénzért?! Mindegyik, a katona is és a kurtizán is a saját testét adja bérbe egy időre, abból él meg, csak a katona a testét arra használja hogy gyilkoljon, vagy legalábbis fájdalmat okozzon másoknak, s megfélemlítsen - a kurtizán ellenben örömet, gyönyört ad, élvezetet nyújt...

Nem is vitás a szememben, melyiket kell jobban becsülni!

Különben is, inkább ágyakban tusakodjanak az emberek, mint a csatamezőkön. És inkább sperma follyon, ne a vér...

Ne vetíts...itt nem arról volt szó, hogy minél jobb, vagy rosszabb.
Egyébiránt pedig neked ez a véleményed róla, nekem pedig az...;)
 
Ne vetíts...itt nem arról volt szó, hogy minél jobb, vagy rosszabb.
Egyébiránt pedig neked ez a véleményed róla, nekem pedig az...;)
Ezt nem is értem, mi az hogy „vetítek”... Ember, nincs is diavetítőm, házimozim, még videomagnóm se!

Nekem ez a véleményem a katonákról meg a kéjipari dolgozókról és kész. Különben is, miért lenne megvetendőbb az aki nyújt egy szolgáltatást, mint aki igénybeveszi azt?
 
Kutyával nem láttam Husikát, de lóval igen. Sőt kígyóval is... Sörösüveggel is... (jó, lehet hogy nem sörös volt hanem boros, bocs ha tévedek...).

Különben meg, meglepőt fogok mondani, de én se ítélem el őt emiatt.

Ha őt elítélnéd érte, akkor azokat is el kellene ítélned, akiknek erre igényük van, akik kedvéért ezeket a filmeket gyártják.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,887
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére