Hírek Soros György szerint megkezdődött a harmadik világháború

Oroszország elveszítheti a háborút, de el is pusztulhat a civilizációnk – fejtette ki Soros György legújabb publicisztikájában, amelyben arról is írt, hogy Vlagyimir Putyin megőrült.

Ukrajna orosz lerohanása a harmadik világháború kezdete volt, ami elpusztíthatja a civilizációnkat – írta a saját alapítványa által is finanszírozott Project Syndicate oldalon pénteken Soros György, aki „meglepődött azon”, hogy Hszi Csin-ping – mint fogalmazott – szabad kezet adott Putyinnak az Ukrajna elleni háborúhoz, ami a magyar származású amerikai spekuláns szerint azt mutatja, hogy a kínai elnök biztos benne, hogy idén életre szólóan megerősítik vezetői tisztségében.

A 91 éves üzletember úgy véli, hogy Putyin a hetvenhez közeledve szeretne nyomot hagyni az orosz történelemben, de téves az elképzelése Oroszországnak a világban betöltött szerepéről, és úgy gondolja, hogy az orosz embereknek egy cárra van szükségük, akit vakon követhetnek.

Ez az elképzelés egy demokratikus társadalom ellentéte, és eltorzítja az orosz »lelket«, ami a szentimentalitásig érzelmes

– fejtette ki Soros.

A spekuláns arról írt, hogy Putyinnak kialakult egy „fixa ideája”, elveszítette a valóságérzékelését, és rosszul mérte fel az ukrán helyzetet, mert azt gondolta, hogy az ukrajnai orosz kisebbség üdvözli majd az orosz katonákat, de azok éppen úgy viselkedtek, mint az ukrán lakosság.

Ahelyett, hogy magát hibáztatná, Putyin, úgy tűnik, szó szerint megőrült

– vélekedett az üzletember, aki úgy látja, az orosz elnök minden gátlás nélkül cselekszik, és meg akarja büntetni Ukrajnát azért, mert ellenálltak neki.

Soros György azt is kifejtette, hogy Putyin a teljes orosz hadsereget bevetve a háborúzás szabályait figyelmen kívül hagyja.

Az üzletember úgy véli, Oroszország elveszítheti a háborút, mert az Egyesült Államok és az Európai Unió is fegyvereket küldenek az ukránoknak, és olyan MiG vadászgépeket is próbálnak szerezni, amiket az ukrán pilóták tudnának vezetni.

Bármi lesz is a háború kimenetele, Putyin már így is csodát tett az európai egység kialakítása terén

– vélekedett Soros György, aki azzal zárta sorait, hogy csak reménykedni lehet abban, hogy Putyint és Hszi Csin-pinget eltávolítják a hatalomból, mielőtt elpusztítják a civilizációnkat.

CHI

1647132924505.png
 
Putyin végül megköszönte a Krím népének döntését - mint ismert, 2014. március 18-án tartott, erősen vitatott tisztaságú népszavazáson csatlakozott az oroszok által annektált Krím Oroszországhoz, a döntést a nemzetközi közösség azóta sem ismerte el ...
Nem nagyon érdemes ebbe belemenni.
?ikndenki ismeri az uklrajnai háboru előtti helyzetet.
Azt hiszem pont azok akik most legjobba sirnak, azok haborogtak legjobban az ellen, hogy caz ukranok magyarorszagon kapnak nyugdijat. Vajon mért döntöttek igy? Nem kellett nekik a sokkal magasabb ukran nyugdij?

Vagy vegyun k egy masik példát ami elgondolkodtato!
Catalan nép elszakadáési torekvése!
2017-ben tartottak a katalan teruleteken vegy néápszavazást-. A spanyol alkotmanybirosag alkotmanyellenmesnek nyilvaniototta. A spanyol kormany megtiltotta. Ennek ellenére sokan mentek el szavazni, és kozel 92 vszazalekos igen volt az elszakadasra.
Senkit nem hallottam akkor ez ellen tiltakozni.
Az EU a vállát vonogatta, nem volt tiltakozas a rendori beavatkozas miatt!

Kettos mérce!
Amit Puitzyin csinal az az ördögtöl valo, amit mi az jogos és demokratikus!

Mondom mindezt annak ellenere, hogy messzemenoen elitelem Puityin haborujat!
Emberek halála, milliok idegenbe kényszeritesére semmi nem lehet indok! Semmi!
De ha nem vonyitok egyu5tt a farkasokkal, és nem sirok veluk egyutt akkor én is rossz vagyok!

Hitlert eliteljuk - joggal - emberek nemzetiseg alapjan torten o m,egkulonbozteteseert!
Az oroszokat lehet! Arra gyartunk egy ideologiat, hogy az orosz operaenekest mért kuldjuk el, az orosz karmester mért nem vvezényelhet, az angol filharmonikusok mert nem tuzhetnek musorra Csajkovszkij muveket!
Ez nem rasszizmus?

Ehhhhh
Ami most folyik a legdurvabb emberség elleni fellépés!
Ugy orosz részrol, és ugyan ugy europa reszerol!
 
Az azért sántít, hogy egy ország belső szavazását hasonlítod össze azzal, hogy egy erőszakkal elfoglalt területen tartanak "népszavazást".
Ki merne egy ilyen támadás után másképp szavazni?

A világ, szerintem, normálisabb fele elhatárolódik azoktól, akik Putyin hatalmát támogatják.
(Az orosz karmester támogatta Putyin politikáját, személyes barátok, ezért váltak meg tőle - a színház szerint.)

A maguk módján tiltakoznak százezrek, milliók, pl. azzal, amit írtál. Nincs ebben semmi különös.
Lehet ezt jól kezelni:
1648214937822.png

Nem csak errol az alkalomrol beszelek!
Most vettek le as musorrol egy Csajkovszkij baléetet szinten az angolok..
Mélyen eliteltem azt, amikor a fasiszták azt allitottak a relativitasrol, hogy zsidó áltuddomány! Most az orosz zene lett elfogadhatatlan! Csajkovszkij is Putyin baratja lenne?
A bologhnai egyetem Dosztojevszkij kurzusat torolte..
A mi szepseges demokraciank kezdi megmutatni az igazi arcat!
Ami nem fér bele a mi vilagkélpunkbe az elitelendo, elégetendo!
Nevetséges!
A napokban olvastam egy megjegyzest(nem orosz irta) ami szerint Dosztojevszkij nem is érdemli meg a nyugat!

Egyebkent a nepszavazas uitan
Erre törvén y van spanyolorszagban, hár demokratikus: a spanyol kormányfő kijelentette, ha a katalán Generalitat megerősíti a függetlenségi nyilatkozatot, akkor a központi kormány – az alkotmányos monarchia 1978-as bevezetése óta először – élni fog az alkotmány 155. cikkelyében foglalt jogkörével. Az alkotmány 155. cikkelye kimondja: ha valamelyik autonóm közösség nem tesz eleget az alkotmány illetve a törvények által elrendelt kötelességeinek, vagy cselekedeteivel súlyos kárt okoz a spanyol közérdeknek, akkor a kormány a szenátus felhatalmazásának birtokában minden szükséges intézkedést megtehet, hogy kikényszerítse az alkotmányos-törvényi kötelezettségek teljesítését illetve a közérdek védelmét.

Azt vjelentené a szabad gondolkodass, hogy menni kell a hivatalos álláspont utan kritikatlanul?

Amit oroszorszag ma csinal, az elfogadhatatlan!
Egyet értunk!
De akkor a magyar kormanyfot fenyegetni lehet ja nem valtoztat?
Tudtommal azert valasztottuk meg, hogy az orszag erdekeit képviselje!

Ha az orosz gázt és koolajat nem hozzuk be, az n em csak a rezsicsokkentést fogja semmive tenni(az ellenzék ezzel érvel)
Az egesz magyar gazdasdag halra lesz ittelve!
A mujtragyagyártó vállalatoktol keztdve, a muanyag eloallito cégekig, munkanelkulikek tomegeit fogjuk produkalni!
Ez kell nekunk?

Ki fogja eltartani azokat az embereket?
Ki fog etelt adni azoknak akik ma munkaval keresik meg?
Az eu? Ad majd kolcsont ugye? MEg az imf is ad majd kolcsont..

Aztan megint mi leszunk a legvidamabb barak....
 
Ezért írtam: a világ a maga módján reagál a putyini háborúra.
Ez legyen a legnagyobb bajunk, hogy pár hónapig nem játsszák Dosztojevszkijt.
El fog múlni, mert nem véletlenül váltak "klasszikussá".
Ez most a géprombolás-szint, de nem marad így.

Azt honnan veszed, hogy az ellenzék nem akar behozni orosz gázt, kőolajat?
 
1648217166542.png

1648217322461.png

A Dosztojevszkij kurzus kapcsán olaszorszag korabbi minisztere fogalmazta meg azt, amit én is gondolok:
„Ebben az időben többet kell tanulnunk, nem kevesebbet: az egyetemen tanárokra van szükségünk, nem pedig alkalmatlan bürokratákra” – írta Renzi.

Na ezeknek legalabb van egy kis eszuk, és mnem dolnek be a hiszterianak becsben:
A Staatsopertől az oroszellenes hisztéria miatt többen az orosz művészek elbocsátását követelték az orosz-ukrán háború miatt. Az operaház közleményt adott ki, amelyben elutasították ezt. Azt írták a világot nem lehet ketté osztani, jókra és rosszakra az alapján, ki milyen származású.
 
Utoljára módosítva:
Sajnos Putyin nem fog változni és engedni az elképzeléseiből. A most zajló események minden szempontból nézve tragikusak :(
 
Sok igazságod vagyon, de tudtommal az orosz-kínai gázvezeték még nem épült ki, és olyan gyorsan nem is fog, szóval nem tudom, hogy az az 50 %-os emelés valójában mit jelent. Mihez viszonyítva 50 %? Másrészt a szankciók egy-két hónap után Putyinnak jobban fájnak majd, mint Európának, szerintem. Ha egyáltalán kibírja addig az orosz gazdaság......
Moszkva is jól lakik, a szankció is megmarad:
Az Európai Bizottság azt közölte, megoldást találtak arra, hogy megkerüljék az orosz követelést, miszerint rubelben kellene fizetniük az orosz gázért. Mindeközben pedig még a szankciókat sem sértik meg – írja a Reuters.
 
Ez a gyakorlatban ugy megy, hogy a gazprom bankjaban euroban fizetnek. A bank kon vertalja a pénzt rubelre, és ez kerul a gazprom szamlajara.

Magyaran adunk a xarnak egy pofont :p
 
Nagyjából azt, amit a közönség aki Csajkovszkijra vesz jegyet, és Conchita Wurstot kap helyette
A Csajkovszkij az erösen megjárta. Kemény pofont kapott, miután nem határolódott el Putintól.
Ennek megfelelöen az ezévi Csajkovszkij emlékverseny törölve.

Pedig tanulhatott volna a Tolsztoj példájából.Annak mult héten távolitották el a szobrát egy kárpátaljai iskolából. Még a nevét tartalmazó iskolai névtáblát is leszerelték.Ugy kell neki!
 
Gondolom, az orosz festőművészek alkotásait is begyújtásra használják.
Nem bohóc az ilyen, hanem barbár.
 
Gondolom, az orosz festőművészek alkotásait is begyújtásra használják.
Nem bohóc az ilyen, hanem barbár.

Hát...azokat a képeket Párizs fele utközben a finnek a határon már lekapcsolták....vagy 3-4 hete.

S eközben a Föbiztos úr iljen hallatlanul meggondolatlan kijelentéseket tesze:

Az ENSZ visszautasította Kijev és Washington azon vádjait, amelyek szerint Oroszország ukrajnai katonai művelete során elkövetett tettei népirtásnak minősülnek.

Ravina Shamdasani, az ENSZ emberi jogi főbiztosának (OHCHR) szóvivőjét pénteken újságírók kérdezték meg a témában.

“Nem, nem dokumentáltunk olyan mintákat, amelyek [népirtásnak] minősülnek” – válaszolta.

Shamdasani rámutatott, hogy “számos ilyen jogi minősítés – az emberiesség elleni bűncselekményeket és a népirtást – végső soron egy bíróságnak kellene megállapítani”.

Le kellene váltani ezt az éretlen s meggondolatlan gyarlót.
De ügyesen, a legszebb kommenyista idöknek megfelelöen, mondjuk kiadunk egy kommünikét, hogy korábbi érdemei elismerése mellett, saját kérésére, egészségi állapotára tekintettel, miután felmentését kérte, más, fontos pozicióba helyezzük, s ö lesz az indiai rizsszemszámláló föhatóság vezetöje. Iziben!
 
Utoljára módosítva:
Gondolom, az orosz festőművészek alkotásait is begyújtásra használják.
Nem bohóc az ilyen, hanem barbár.
A Csajkovszkij az erösen megjárta. Kemény pofont kapott, miután nem határolódott el Putintól.
Ennek megfelelöen az ezévi Csajkovszkij emlékverseny törölve.

Pedig tanulhatott volna a Tolsztoj példájából.Annak mult héten távolitották el a szobrát egy kárpátaljai iskolából. Még a nevét tartalmazó iskolai névtáblát is leszerelték.Ugy kell neki!

A Lenin kőrúton a November 7. tér és a Majakovszkij utca között
volt egy Szovjet kultúrát terjesztő üzlet.
Amikor kitört az 56-os forradalom, szétverték az üzletet. A forradalmárok
meg akarták "lincselni" szüleimet és barátaikat mert klasszikus orosz zeneszerzők hanglemezeit próbálták megmenteni.
Szóva mi sem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál, pedig nagyra tartjuk magunkat. ;)
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,469
Tagok
615,604
Legújabb tagunk
szsm
Oldal tetejére