Hírek Sorozatos brüsszeli győzelmei, “kokijai és sallerei” után Orbán Viktor „politikai zsarolás áldozata” lett

Orbán Viktor, aki alig öt és fél évvel ezelőtt még büszkén számolt be az általa Brüsszelben kiosztott „kokikról és sallerekről”, mára – saját szavaival – „politikai zsarolás áldozata” lett. Az egykori győző ma politikai hulla, aki már mindenütt és mindenki számára kolonc, de a legnagyobb tehertétel a hazájának, amely euró milliárdokban mérhető károkat köszönhet a saját kormányfője bátor, de inkább vak politikájának.

Sokan ismerik a viccet a lóról, amelyik a teherbírási próbánál az utána kötött szekérrel a falnak megy a vásárban. A vádra, hogy a ló vak, a kupec azzal válaszol, hogy nem vak az a ló, csak bátor. Mintha így járt volna a magyar kormányfő is, aki hosszú éveken át a bátor brüsszeli faltörő kost játszotta orosz és kínai érdekek szolgálatában, és most áldozatnak állítja be magát, amiért az általa Magyarország ellenségének kikiáltott Európai Unió, az európai nagyhatalmak visszaadják a kokikat és a sallereket.

Milyen zseniális államfő az, aki nyilvánosan bevallani kényszerül, hogy zsarolják, ami azt jelenti, hogy a másik félnek olyasmi van a kezében – jelen esetben euró milliárdok –, amelyeket visszatartani képes, és ezzel kényszerhelyzetbe hozza egy ország kormányfőjét, aki – bár senki tőle nem kérte, semmi oka nem volt – homofób törvénnyel provokálta a nyugatot, bár – az igazság az – nem ezért tartja vissza az EU a Magyarországnak járó pénzeket, hanem azért, mert azok jelentős részét a magyar politikai elit, mindenekelőtt a kormányfő ellopja, nem azokhoz kerül, akiknek azt Brüsszel szánja, továbbá azért, mert a magyar kormány gyorsvonati sebességgel felszámolta az európai liberális demokratikus modellt a saját országában.

Orbán és bűnszervezete azért találta ki a gyermekvédelmi törvényt mint a nyugati, Magyarországot sújtó szankciók állítólagos okozóját, hogy elkendőzze a valódi okot, azt, hogy betelt a pohár, az unió tagországainak vezetői nem kívánják a saját adófizetőik pénzét Mészáros Lőrinc és rajta keresztül a magyar kormányfő zsebébe önteni, nem akarják az állítólagos magyar nemzeti nagytőke felhizlalását finanszírozni, főleg amikor azt látják, hogy a kedvezményezett Magyarország vezetője nem az EU és a nyugati szövetségesei mellett áll ki a nemzetközi konfliktusokban, hanem Oroszország és Kína érdekeit tartja szem előtt.

Persze Orbán igazán azért van bajban, mert nem egy oldalról zsarolják, hanem Kína és Oroszország is szorosra húzza a gyeplőt, amelynek a végén a magyar kormányfő rágja a zablát. Moszkva és Peking szolgálata sem önkéntes véradás, hanem kényszerpálya, amire a magyar kormányfő saját magát vezérelte, amikor az úgynevezett keleti nyitás politikáját beindítva és azt minden ellenszél ellenére fenntartva olyan államokhoz igyekszik kötni Magyarország szekerét gazdaságilag és politikailag, amelyek lassan nyílt katonai konfliktusba keveredni látszanak az egész nyugati világgal. Kína Tajvan ügyében és a saját kisebbsége elnyomása miatt, Oroszország az Ukrajna ellen elkövetett eddigi és előkészületben lévő agressziója, valamint az egykori Szovjetuniót idéző nagyhatalmi álmai következtében.

Orbán egy ország nevében folytatott bátornak álcázott „vak ló” politikát, amellyel falba ütközött. Az ország falnak vezetett szekérében okozott kárt a magyar lakosság fogja megfizetni. Az Emmanuel Macron francia elnök által Budapesten hétfőn megerősített nyugati válasz a magyarországi demokráciadeficitre – vagyis az újraindítási segély visszatartása – nem az ország népét kívánja sújtani, hanem csak a magyar kormányt és annak elmeháborodott, tehetségtelen politikai vezetőjét, aki néhány év alatt vakrepülésben el tudta érni, hogy az EU-tagország Magyarország Európa páriája legyen, hogy saját szövetségesei büntessék árulásáért, az európai és a nyugati demokratikus normák leépítéséért.

Orbán elkeseredett kísérletei, hogy Oroszországban és Kínában találjon szövetségest az Európai Unió elleni politikájához, vagy hogy az európai szélsőjobbhoz csapódva hozzon létre olyan európai erőteret, amely megsokszorozva saját befolyását védőernyőt nyújthatna ahhoz, hogy megvalósíthassa a már félig véghez is vitt célját, azt, hogy Magyarországot saját birtokaként kormányozhassa, a hozzá tartozó tízmillió hűbéressel együtt, eddig nem vezetett sikerre. Nem jött létre az áhított szélsőjobb európai összefogás, amelyben menedékre lelt volna azután, hogy kiderült, az európai kereszténydemokratákkal, az Európai Néppárttal egy csónakban evezve nem kormányozhatja országát kénye-kedve szerint.

Orbánt keletről és nyugatról zsarolják. Kutyaszorítóban van, de nála is rosszabb helyzetbe került Magyarország. Most, hogy világosan láthatóvá vált, hová vezet a bátor, de inkább vak magyar kormányfő ámokfutása, a magyar népen, a magyar demokratikus erőkön a sor, hogy eltakarítsák az útból Orbánt és rezsimjét, hogy visszaállítsák az országot arra a pályára, amit nem önszántából, a saját érdekeivel ellentétben hagyott el.

Ha ez a pályamódosítás elmarad, hazánk megint a rossz oldalon találhatja magát, hogy a kelet-nyugati konfrontációban a diktatórikus rezsimek szövetségeseként egy újabbal gazdagítsa eddigi, tragikus és az országot vezető mindenkori jobboldali elitek hibájából bekövetkezett történelmi léptékű, tragikus vereségeinek számát. x

Zsebesi Zsolt

1642368923615.png
 
Azért ne várjuk Brüszeltől a fehér lovat MZP alá. Minden brüszeli megrovás csak Viktort erősiti, mert ezt a "szabadságharcért" kapjuk (nem Ő hanem MI). Már évek óta megya a hangolás brüsszel ellen, hogy nem birja ezt felfogni az ellenzék és ezt az ep képvidelői megmondani odakint is. Egy szóval se támogassák az ellenzéket, mert rögtön önti a korménymédia, hogy eladták az országot és stb.
Vegyenek már fel egy normális szakértőt MZP mellé (6 párt csak ki tudná fizetni, ha az előválasztásra 100 milkákat elvertek), mert nézni kinos, hogy az előválasztás óta mennyi politikai tőkét elpazaroltak. Mikor lesz már közös lista? Majd májusban, mikor a közös logó is majd 2 hónap volt.
Ezért irkáltam Én már tavaly év elején is, hogy már rég meg kellene lenni a jelölteknek, meg a listának meg a programnak, aztán kampányolás hónapokon át. Erre jöt a szent tehén előválasztás majd megmenti őket ettől, aztán most meg 200 000 aláirás is kétséges a népszavazáshoz :(
Mint mondjk, innen szép nyerni, de nem is ugy tűnik, hogy akarnak.
 
Akarnak nyerni az biztos, de az elovalasztason MZP nyert, meg ha nagyon kezdo politikus rengeteg hibaval akkor is. KAracsony es o kifoztek mi lesz , az elso lepes utan kene tudniuk a masodikat is, de az kesik ebben igazat adok neked. Aki ra szavazott annak tisztaba kellett leni, hogy nincs partja , a duman kivul , meg hogy az osszes partot vegig ekezte ahelyet hogy kampanyolna.

Azt se lehet tudni az elso es masodik fordulo kozotti nagy kulonbseg hol van most az alairas gyujtesnel?
Helyette nem csinalhatja egyik part se , mert o a "kapitany". O meg mast tart fontosnak. Partot akart epiteni ugy hogy a tobbi part segitse helyete dolgozik vagy atad kepviseloket az MZP "frakcioba."
Mivol o a fonok, minden felelosseg , idobeosztas mikor mit lepnek az o dontese.
 
P

Szia! Karácsony Gergelyt, és MZP-t bármiben összehasonlítani nagyon nem jó ötlet. Szerintem politikai retorikában MZP alatt durvább uszításban lesz része az embereknek, mint a legsötétebb Orbáni időszakban volt (bár a közhangulatot elnézve nem látok esélyt kormányváltásra). Sajnos semmilyen beleszólást nem igazán enged a kampányába, mindazok mellett, hogy egy 24.hu cikk szerint kikényszerítette Karácsony Gergely visszalépését, még a legapróbb döntésekben is az övé kell legyen az utolsó szó (még a szövegekben használt betű típusáról is) sok fórumon a beszédkényszeres emberként utalnak rá, olyan kontextusban, mint az az ember aki épp szavakkal temeti az ellenzéki összefogás (itthon moslék/szivárvány koalició, ki hogy utal rá...) választási esélyeit. Ellenük szól az is, hogy semmilyen konzisztens kormányzási progamtervet nem mutattak még fel (az említett hatalomgyakorlási kényser egyik hozománya) még a szélsőjobbos Mi Hazánk Mozgalom is előttük jár, pedig ők aztán tényleg minden formában gátak közé vannak szorítva (mind anyagi, mind pedig a megjelenést illetően szűkösek a lehetőségeik). Valahol olyan hangok is hallhatók (nem meanstream, de erősödik) hogy Márki Zay Péter egyenesen a Fidesz embere, aki belülről bomlasztja a kormányváltó összefogást. Szóval ezeket is figyelembe kell venni, mikor keressük azt a szavazóbázist, aki az említett két körben még szimpatizánsként megjelent, de eltűnt mire megkezdődött az aláírásgyűjtés a népszavazásra. Kiábrándultak ,sokan egy újabb Fidesz féle stiklit látnak az ügy mögött, ezért nem foglalkoznak vele ("miért, ezt a Fidesz már elrendezte) szóval szövevényes dolgok ezek, kusza kapcsolatok, függőségi, alá-mellérendelt viszonyokkal, felettébb kétséges esélyekkel a választási sikerre.
 
Azért ne várjuk Brüszeltől a fehér lovat MZP alá. Minden brüszeli megrovás csak Viktort erősiti, mert ezt a "szabadságharcért" kapjuk (nem Ő hanem MI). Már évek óta megya a hangolás brüsszel ellen, hogy nem birja ezt felfogni az ellenzék és ezt az ep képvidelői megmondani odakint is. Egy szóval se támogassák az ellenzéket, mert rögtön önti a korménymédia, hogy eladták az országot és stb.
Vegyenek már fel egy normális szakértőt MZP mellé (6 párt csak ki tudná fizetni, ha az előválasztásra 100 milkákat elvertek), mert nézni kinos, hogy az előválasztás óta mennyi politikai tőkét elpazaroltak. Mikor lesz már közös lista? Majd májusban, mikor a közös logó is majd 2 hónap volt.
Ezért irkáltam Én már tavaly év elején is, hogy már rég meg kellene lenni a jelölteknek, meg a listának meg a programnak, aztán kampányolás hónapokon át. Erre jöt a szent tehén előválasztás majd megmenti őket ettől, aztán most meg 200 000 aláirás is kétséges a népszavazáshoz :(
Mint mondjk, innen szép nyerni, de nem is ugy tűnik, hogy akarnak.
Miféle "szabadságharcért"? Orbán EU-ellenes politikát folytat a keleti nagyhatalmak pincsikutyája.
Szerinte "Brüsszel rosszabb mint Moszkva volt", "Merkel többet ártott Németországnak mint Hitler".... és sorolhatnám.

Ha csak egy tört része lenne igaz annak amit Orbán Brüsszelről terjeszt akkor a saját pártjának kéne öt elzavarnia a miniszterelnöki felelőtlen viselkedés miatt mert még mindig nem vezette ki az országot ez "EU-pokolból".

Az ellenzék problémáival meg ne foglalkozz, azt majd ök megoldják.
Akár milye is legyen MZP, egy biztos az ellenzék nem fogja öt olyan vakon követni mint a Fidesz Orbánt!

Az emberek többsége ugy döntött, hogy MZP a leg alkalmasabb Orbán leváltására,
az ellenzéki elöválasztás nem arról szólt, hogy a kandidátusok közül ki lenne a legjobb miniszterelnök.

Legyen először demokrácia, legyen elöször fairness az országban. Most vészhelyzet van, meg kell állitani ezt az ámokfutót, vissza kell állitani a jogállamiságot mielött még több bajt okoz.
 
Utoljára módosítva:
Miféle "szabadságharcért"? Orbán EU-ellenes politikát folytat a keleti nagyhatalmak pincsikutyája.
Szerinte "Brüsszel rosszabb mint Moszkva volt", "Merkel többet ártott Németországnak mint Hitler".... és sorolhatnám.

Ha csak egy tört része lenne igaz annak amit Orbán Brüsszelről terjeszt akkor a saját pártjának kéne öt elzavarnia a miniszterelnöki felelőtlen viselkedés miatt mert még mindig nem vezette ki az országot ez "EU-pokolból".

Az ellenzék problémáival meg ne foglalkozz, azt majd ök megoldják.

Akár milye is legyen MZP, egy biztos az ellenzék nem fogja öt olyan vakon követni mint a Fidesz Orbánt!

A nyugati világnak tele van a hócipője Orbánnal és a gyerekkori barátaiból álló kabinetjével, nem fogja öket megsiratni senki.
Meg elzavarni se! Attól, hogy nem itt élsz nem érzed milyen indulatok feszülnek, hála Viktornak Brüsszel és nem az Eu ellen. Ők bevették tokkal vonóval a szabadságharcnak eladott mekburgert és kész. Ezzel számolni kell a választásokkor.
Amugy meg jelenleg ugy látom, hogy az ellenzék és fő ereje a DK elengedte ezt a választást, csak szóban vannak a vártán, majd a kudarcot rákenik MZP-re és 26-ra felépitnek egy új közös pártot az összefogás pártjaiból, amit Dobrev Klára vezet majd.
 
Közelebb állsz a valósághoz mint Ernő fórumtársunk...
Számomra megdöbbentő hogy a külföldön élő tagok mennyire nem látják hogy mi is a helyzet itthon.
 
Németországban ugyanaz, mint otthon. Az emberek csak azt látják meg, hogy hiába szorulnának orvosi ellátásra, összevissza küldözgetik, de végül mindenhol lerázzák őket.
 
Meg elzavarni se! Attól, hogy nem itt élsz nem érzed milyen indulatok feszülnek, hála Viktornak Brüsszel és nem az Eu ellen. Ők bevették tokkal vonóval a szabadságharcnak eladott mekburgert és kész. Ezzel számolni kell a választásokkor.
Amugy meg jelenleg ugy látom, hogy az ellenzék és fő ereje a DK elengedte ezt a választást, csak szóban vannak a vártán, majd a kudarcot rákenik MZP-re és 26-ra felépitnek egy új közös pártot az összefogás pártjaiból, amit Dobrev Klára vezet majd.
Nyugaton a kritika az természetes dolog, ugy az országban mint az Unió felé.

Én az elmúlt 12 év alatt nem láttam senkit a közmédiákban, aki ellent mert volna mondani Orbánnak.

Biztos vagyok benne, hogy MZP nem lesz 12 évet az ország nyakán, mint Orbán
, hanem egy olyan rendszer jön
ahol a kormányváltás nem "szabadságharc", különleges esemény hanem egy demokratikus lépés lesz.

- Álljon vissza a demokrácia,
- kapjon érvényt a jog,
- legyenek nyilt politikai viták a közmédiákban, az iskolákban
- aztán majd felnő egy tiszteséges, politikailag képzett szabad generáció, aztán lesz miböl választani

Don't worry! :)
 
Továbbra is azt mondom, ehez nyerni kellene. Kellenek tervek arra is, ha nyernek, sőt már lenni kellene és ezzel kampányolni, nem lerágott csont összeesküvéselméletekkel. Már alig van pár hét hátra, mert kampányban repül az idő.
 
Közelebb állsz a valósághoz mint Ernő fórumtársunk...
Számomra megdöbbentő hogy a külföldön élő tagok mennyire nem látják hogy mi is a helyzet itthon.
Az még hagyján, hogy nem látják mi is a helyzet itthon, de szent meggyőződésük, hogy náluk az igazság is, meg az ész is. És még ez sem volna baj, ha nem akarnák megmondani, hogy mi legyen, abban az országban, ahonnan leléptek, hogyan éljenek azok, akik maradtak.
Van némi esélye annak, amit redredington a #6-ban írt, de még nagyobb, hogy valamikor a választások előtt, ahogy az el lett tervezve, nagy csinnadrattával elhajtják MZP-t, és a jósors küldöttjeként bedobnak valaki mást, akár Bajnait, Dobrevet, vagy bárki más bábut, akit gy. fleto irányít.
Mielőtt bárki jönne a gyurcsány mániámmal, amellett, hogy a lagaljább ember, és magyar politikus a jelenkorban, szerintem ő az egyetlen, akinek van annyi politikai érzéke, és tudása, hogy képes lenne leváltani Orbánt. Csak nem állhat ki nyiltan, mert azt elqurta.
 
ha jól épitkezik, akár 26-ban ki is álhatna maga Feri is. Hisz addigra a fiatalok java számára 2006 már nagyon távoli mult lesz. 16 év Viktor után már jó esélyei lehetnek, de akkor tudatosan erre kellene menni. Szerintem volt erre törekvés, mikor saját yt csatornán vlogolt és stb.
 
Továbbra is azt mondom, ehez nyerni kellene. Kellenek tervek arra is, ha nyernek, sőt már lenni kellene és ezzel kampányolni, nem lerágott csont összeesküvéselméletekkel. Már alig van pár hét hátra, mert kampányban repül az idő.
Hogy ne lennének tervei az ellenzéknek a választás utáni időszakra. Miért nem figyelsz oda?
Az első és a leg fontosabb a jogállamiság helyreállítása.

Tudom, hogy most majd az akadémiainak látszó okoskodással jössz, "mi az, hogy jogállamiság" és bedobsz pár latin szót,
mint a magyar igazságügyi miniszterin.

Ahol egy kormány 12 éven keresztül párt-politikát folytat, az alkotmányt és a törvényeket a saját pártjának a bebetonozására testre szabja, ahol a közmédiáktó elzárja az ellenzéket, ahol a választások nem egyenlö feltételek között zajlanak... ot nincs demokrácia.

"2010 óta a Fidesz folyamatosan igyekszik bebetonozni hatalmát. Így a választások után, annak eredményétől függetlenül, nehezen elmozdítható közjogi tisztségviselők hada marad pozícióban, akik kizárólag a jelenlegi kormánynak vagy a Fidesz-többségnek köszönhetik mandátumukat."

Jelen állás szerint egy évvel a választás után – a miniszterelnököt nem számítva – az államszervezet 32 legfontosabb vezetője közül 31 ugyanaz lesz, mint most. Még ellenzéki győzelem esetén is. Igazság szerint a parlamenti kétharmaddal rendelkező Fidesz az áprilisi választásokig bármikor tehet azért, hogy közjogi méltóságaink közül még többen még hosszabb ideig oda legyenek cementezve bársonyszékeikhez." (Helsinki Bizottság)

15c3c192-009b-7e77-a0fb-c62d3657551b.png
 
Meg elzavarni se! Attól, hogy nem itt élsz nem érzed milyen indulatok feszülnek, hála Viktornak Brüsszel és nem az Eu ellen. Ők bevették tokkal vonóval a szabadságharcnak eladott mekburgert és kész. Ezzel számolni kell a választásokkor.
Amugy meg jelenleg ugy látom, hogy az ellenzék és fő ereje a DK elengedte ezt a választást, csak szóban vannak a vártán, majd a kudarcot rákenik MZP-re és 26-ra felépitnek egy új közös pártot az összefogás pártjaiból, amit Dobrev Klára vezet majd.
Kedves barátom, veled olyan nehéz beszélgetni mintha valakit az 50-60-as években (vagy elötte) arról akarnék meggyőzni, hogy a gyerekverésnek embertelen.

Benned már annyira beléd rögzödött az igazságtalanság, hogy észre sem veszed.

Nyilván te jobban tudod, hogyan gondolkodik a többség Magyarországon, én ezt kevesebb kontaktuson és a választási eredményeken keresztül látom, érzem.
 
Hogy ne lennének tervei az ellenzéknek a választás utáni időszakra. Miért nem figyelsz oda?
Az első és a leg fontosabb a jogállamiság helyreállítása.

Tudom, hogy most majd az akadémiainak látszó okoskodással jössz, "mi az, hogy jogállamiság" és bedobsz pár latin szót,
mint a magyar igazságügyi miniszterin.

Ahol egy kormány 12 éven keresztül párt-politikát folytat, az alkotmányt és a törvényeket a saját pártjának a bebetonozására testre szabja, ahol a közmédiáktó elzárja az ellenzéket, ahol a választások nem egyenlö feltételek között zajlanak... ot nincs demokrácia.

"2010 óta a Fidesz folyamatosan igyekszik bebetonozni hatalmát. Így a választások után, annak eredményétől függetlenül, nehezen elmozdítható közjogi tisztségviselők hada marad pozícióban, akik kizárólag a jelenlegi kormánynak vagy a Fidesz-többségnek köszönhetik mandátumukat."

Jelen állás szerint egy évvel a választás után – a miniszterelnököt nem számítva – az államszervezet 32 legfontosabb vezetője közül 31 ugyanaz lesz, mint most. Még ellenzéki győzelem esetén is. Igazság szerint a parlamenti kétharmaddal rendelkező Fidesz az áprilisi választásokig bármikor tehet azért, hogy közjogi méltóságaink közül még többen még hosszabb ideig oda legyenek cementezve bársonyszékeikhez." (Helsinki Bizottság)

15c3c192-009b-7e77-a0fb-c62d3657551b.png
Ez a választók java le se sz.... . Neki az lenne fontos, milyen lesz az adórendszer, mi lesz a rezsitámogatásokkal, a nyugdijakkal, az egyetemi oktatással, a pedagógus bérekkel, a közlekedéssel. Valid a saját bőrükön tapasztalható változással. Persze vannak akik arra csorgatják a nyálukat, hogy rombolják a pincéig a NERt, csak aztán épiteni is kell ám valamit, vagy csak behintjük sóval és mindenki menjen ahova lát?
 
Na hát ezért lenne fontos, hogy Orbán és MZP kiálljon egy nyílt beszélgetésre a közmédiákban.

"Az emberek, legyenek kormánypárti szavazók vagy ellenzékiek, megérdemlik, hogy meghallgathassák azt, aki a következő négy évben Magyarország miniszterelnöke kíván lenni, ezért vitára hívom Orbán Viktort – irta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje FB-posztjában."
 
Majd ha ......

"Hollik István Facebook-bejegyzésében így reagált a felvetésre: „Mindenki tudja, hogy a baloldalon Gyurcsány Ferenc a főnök. Beosztottal pedig nincs értelme vitatkozni.”"

Minek?
Úgy érzi nincs rá szüksége.
Hisz ezzel csak reflektorfénybe hozná az ellenzéki politikust (kvázi elismerné hasonló erőnek) most úgy is csak a lejáratása van folyamatban.
Hogy lásd milyen a kampány előtti kampány ez szerepel MINDEN megyei lapban:
.Gyurcsány jelöltje, Márki-Zay Péter folyamatosan – főnökéhez hasonlóan – az embereket segítő árfolyam-szabályozás ellen kampányol. Többször elmondta: eltörölné a rezsicsökkentést, de folyamatosan támadja a 13. havi nyugdíjat és a kormány által a lakosság megsegítését szolgáló intézkedéseket, mint például a benzin, az alapvető élelmiszerek és a jelzáloghitelek kapcsán hozott könnyítéseket. Az árak befagyasztását. Márki-Zay már többször kijelentette, hogy szerinte az egyetlen helyes út, ha a lakosságra szabadítja a drága piaci árakat, a kormány sikeres gazdaságpolitikai intézkedéseit pedig folyamatosan ostobaságnak, átverésnek és népbutításnak nevezi. Azonban attól sem riad vissza, hogy úgy általában az embereket kezdje támadni, hiszen nevezte már a lakosságot sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak.
(ez ellen mit tesznek az ellenzéki pártok?....)
 
Majd ha ......

"Hollik István Facebook-bejegyzésében így reagált a felvetésre: „Mindenki tudja, hogy a baloldalon Gyurcsány Ferenc a főnök. Beosztottal pedig nincs értelme vitatkozni.”"

Miért nem Orbántól haljuk ezt a választ?
Továbbá Gyurcsány is szívesen vitatkozna Orbánnal a nyilvánosság elött.

Nem látod, hogy állandóan ellent mondasz magadnak?
Állítólag szeretnéd tudni mit tervez az ellenzéki összefogás a választások után de nem adsz teret nekik.

Magyarországon nincs demokrácia, mert a kormány nem engedi az ellenzéket a közmédiába.
Ez olyan mintha egy foci mérkőzést két stadionban játszanának, az egyik csapat az egyik arénába a másik egy másikba.
Nem veszed észre milyen perfide (aljas, alattomos) ez a kormány?
 
Na hát ezért lenne fontos, hogy Orbán és MZP kiálljon egy nyílt beszélgetésre a közmédiákban.

"Az emberek, legyenek kormánypárti szavazók vagy ellenzékiek, megérdemlik, hogy meghallgathassák azt, aki a következő négy évben Magyarország miniszterelnöke kíván lenni, ezért vitára hívom Orbán Viktort – irta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje FB-posztjában."
Gratulálok Ernoe, az idén ez volt az első hatalmas vicced!
Egy 12 éve miniszterelnők valaki, TELJESEN MINDEGY, HOGY KI, egy olyan valaki ellen, akit a 12 éve ellenzékben levő, teljesen szétesett csapat házi választáson választott meg. Aki azóta, hogy megnyerte a kínnal-keservvel lebonyolított játékválasztást, akkora baromságokat hadovál össze, hogy az állítólagos szavazóinak is égnek áll tőle a haja, és szídják mint a bokrot, mert a hülyének is teljesen egyértelmű, hogy vele, csak bukta lehet.
Nem kitaláltam, ez van. Munkahelyen, baráti körben, mindenhol.
Azzal szoktam vígasztalni a lógó orrúakat, amit itt a #11-ben írtam mzp-ről.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,621
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére