Sporolósan, de mégis finomat! Avagy kopp napokra

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Disznó lépből pörkölt.
Úgy emlékszem, hogy egyszer már írtam, de a keresőben nem találtam.
Nagyon olcsó, és finom is. (Régen csak a hurkába tettük, ha a nagymamám hagyott belőle, mert neki ez volt a kedvence. Egyszer a húsbolti eladó mondta, hogy fínom pörkölt van belőle, kipróbáltam, azóta én is készítem.)
Egy kiló 300 Ft a Tescoban. Most 200 Ft-ért vettem akkora adagot, amiből 4 főre 2 napra elegendő adagot éppen most főzök (nem menza adag!). Kiválló pörkölt készíthető belőle, a májra emlékeztet kicsit az íze (bőséges vöröshagymával, kevés TV paprikával, paradicsommal, hogy sűrű legyen a leve, a főzés végén kevés vörösbort is teszek hozzá).
Tarhonyával és savanyúsággal finom!
 

edinaer

Állandó Tag
Állandó Tag
olcso suti: joghurttora sutes nelkul



  1. A málnát megmossuk, hogy készen álljon a felhasználásra, mikor a joghurthoz kell adnunk.
  2. A gyümölcsjoghurtot a porcukorral elkeverjük, majd fokozatosan hozzáadjuk a 2 cs Zselatin fixet, és 2-3 percig habverő segítségével alacsony fokozaton összedolgozzuk.
  3. Ezután egy keverőlapáttal egyenletesen elkeverjük benne a málnát.
  4. A kiválasztott formába öntjük a masszát, és 1 éjszakán át dermesztjük. Ez a forma lehet egy szilikon sütőforma vagy akinek van Tupperware desszertes gyűrűje, használhatja azt (ez a mennyiség pont annak felel meg).
  5. Következő nap tálaláskor a formából kifordítjuk, és körbeszórjuk a megmosott eperrel és szederrel.
 

Anasztázia1

Állandó Tag
Állandó Tag
Amikor volt jó sok sült hurkánk, hogy kicsit változatosabb legyen, nagy krumplikat hajában megfőztem, megtisztítottam, kivájtam a belsejét és abba töltöttem a sült hurkát. Bement a sütőbe. A gyermekem mindig emlegeti, hogy milyen fini volt, úgyhogy legközelebb ha hazajön, veszek hurkát.:)
 

Lujzi-olvas

Állandó Tag
Állandó Tag
Kukorica leves

Egy fej hagymát olajon üvegesre pirítok, majd hozzáadok 2-3 kisebb fej felkockázott krumplit, mikor a krumpli és egy fél pohár vizet, mikor a krumpli már majdnem megfőtt hozzáadok egy doboz (340 g) kukoricát, és ezzel együtt készre főzöm a krumplit. Miután megfőtt a krumpli egy kis doboz tejszínt adok hozzá, és tejből a tejszín mennyiségének kétszeresét adom
hozzá. Ízlés szerint sózom és borsozom. Várok, hogy még egyet rottyanjon, és már kész is.
 

hozi1302

Állandó Tag
Állandó Tag
Hamis pástétom
Hozzávalók:
5 nagy fej vöröshagyma
1,5 dl olaj
2 dl darált dió
kis doboz zöldborsó,vagy zöldbab
kis só,őrölt bors,
ízles szerint mustár
3 keményre főtt tojás
Elkészítése:
A vöröshagymákat felszeleteljük és az olajon jól megpirítjuk. Közbe feltesszük főni a tojásokat. A megpirult hagymát, 1 dl olajat, a megtisztított tojásokat,a mustárt,a zöldborsót,vagy zöldbabot,a darált diót és a fűszereket beletesszük a turmixgépbe és összeturmixoljuk.Kenyérre vagy pirítósra kenve nagyon finom és laktató vacsora vagy reggeli. Érdemes többet csinálni belőle,mert nagyon finom és hamar elfog fogyni.
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
rántott krumpli sült krumplival. nem viccelek. próbáljátok ki. a krumpli elég olcsó.

Pedig viccesen hangzik! A feleségemnek felolvastam, Ő hozzátette, hogy krumplisalátával.
(Nekem a régi német nyelvlecke ebédje jutott az eszembe: Kartoffel Suppe, Kartoffel Geműse, Kartoffel Salat - krumpli leves, krumpli főzelék, krumpli saláta.)
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Pedig viccesen hangzik! A feleségemnek felolvastam, Ő hozzátette, hogy krumplisalátával.
(Nekem a régi német nyelvlecke ebédje jutott az eszembe: Kartoffel Suppe, Kartoffel Geműse, Kartoffel Salat - krumpli leves, krumpli főzelék, krumpli saláta.)

Elnézést kérek! Remélem nem volt bántó -szándékom ellenére- amit írtam!
Nem gúnyolódni akartam, de nem hiszem, hogy kipróbálom.
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Hagymaleves

Nem volt itthon jóformán semmi, amiből egy jóféle levest készíthettünk volna. Rántott, köménymagos, tojás leveshez nem volt kedvünk. Nem sok munka, de legalább 1 óra főzési idő.

Hagymaleves
Egy nagy fej vöröshagymát felkarikázok (fél-, vagy negyed főre), vaj és olaj keverékén megdinsztelem, a vége felé egy nagy cikk fokhagymát is belekarikázok. Felöntöm 4-5 dl vízzel, dobok bele egy húsleveskockát (ez elég sós, a hagymát külön nem kell sózni!). A főzés végén teszek bele őrölt fehérborsot, őrölt köményt, kb. 1 dl száraz fehérbort (ez elhagyható, vagy kevés citromlével, ecettel helyettesíthető). Behabarom.
Pirított kenyérkockával, vagy leves gyönggyel (lánykori nevén sült borsóval) tálalom. Van, aki tálaláskor reszelt sajtot, tejfölt, ecetet is tesz az asztalra.
 

Tigrislány

Állandó Tag
Állandó Tag
5 perces lángos: Összekeverjük a hozzávalókat és forró olajban kisütjük.
Hozzávalók: kb 15 dkg liszt, 1 sütőpor, 1 tojás, joghurt. Egy tv reklám ideje alatt elkészíthető. :)
Jó étvágyat Mindenkinek! :)
 

Tigrislány

Állandó Tag
Állandó Tag
Hamis makaróni:
Kb. 10 kolozsvári szalonnát megpirít, utána gyulai kolbász, majd rá a feldarabolt gomba, 480 g sűrített paradicsom, bazsalikom, zsálya, ketchup, víz és sűrűre főzni. Tésztát főzni, majd összekeverni. Tejföllel, vagy sajttal hamizni. :) Csak úgy eteti magát... :)<VAR id=yiv1237138030yui-ie-cursor></VAR>
 

Tigrislány

Állandó Tag
Állandó Tag
Citromos álom
25 dkg babapiskóta
5 dl tejföl,
5 dl tejszín,
2 db citrom,
12 ek. cukor,
1 cs. vaniliás cukor
A tejfölt habosra keverjük a kétféle cukorral, belekeverjük a citromok reszelt héját és levét. A tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk a citromos krémbe. Egy jénai tál alját kirakunk babapiskótával, rákenjük a fele krémet, majd ismét egy sor piskóta jön és a tetejére simítjuk a maradék citromos krémet. Citromgerezdekkel és levélkével díszítjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Nagyon finom, könnyen elkészíthető sütés nélküli sütemény.
 

Tigrislány

Állandó Tag
Állandó Tag
Tökmagos pogácsa:
Hozzávalók:
50 dkg finomliszt
3 dkg élesztő
1 ek. só
25 dkg áttört főtt burgonya
20 dkg tökmag (tisztítva, megpirítva)
20 dkg margarin
1 dl tejföl
1 dl tej, kevés cukor
1 tojás

Kenéshez: 1 tojás sárgája, a tepsihez margarin
Az élesztőt futtassuk meg a tejben, kis cukorral. A krumplival összemorzsolt lisztből, 1 tojásból, sóval, tökmaggal, margarinnal, tejföllel gyúrjunk kelt tésztát. Kelesszük duplájára. Nyújtsuk ki kb. 3 cm-re, pogácsaszaggatóval szaggassuk ki. Bevagdalva rácsozzuk be a pogácsák tetejét, és kenjük meg tojássárgájával. Előmelegített sütőben süssük kb. fél órát.
 

cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
Engedjétek meg, hogy én is hozzászoljak. Bizony nálunk is (sajnos sűrűn) előfordul, hogy hó végén abból főzök, amit éppen otthon találok.

Az étel neve: Borsópörkölt nokedlivel

Ugyanúgy készíted el, mint a hagyományos pörit, csak a hús helyett zöldborsót teszel a lábasba. Persze nem kell annyi ideig főzni, mint a husit, kb. 10 perc elég. Én ha kifőzöm a nokit, össze szoktam keverni őket. Zöldborsó helyett használhatsz zöldbabot is. Olyan, mint a gombapaprikás.
Mondjuk én "könnyen" dumálok, hogy van zöldborsóm a frigóban - előtte ugyanis a kertben volt :p.
 

Ekira

Állandó Tag
Állandó Tag
Galuskapörkölt

Egy fej hagymát felvágok, kevés olajon vagy zsíron megdinsztelem. Sózom, pirospaprikát teszek rá, gyorsan átforgatom, majd egy pohár tejfölt rakok rá. Összeforralom és belarakom az apróra kiszaggatott, kifőtt galuskát. Összekeverem és már kész is. Hidegen is finom (én még jobban is szeretem így, mint melegen).
 

nfrancesca

Állandó Tag
Állandó Tag
Melegszenyó Puszedli módra!:)
Hozzávalók:
3 tojás
1közepes hagyma
2 májkrém
4 szelet párizsi
1 kis doboz tejföl
sajt
ketchup,mustár,só,bors ízlés szerint

A tojást megfőzzük majd sajtreszelőn lereszeljük, a hagymát apró kockára vágjuk, a párizsit is felkockázzuk. Majd a májkrémet villával összetörjük hozzáadjuk a tejfölt ketchupöt meg a mustárt(ízlés szerint). A tojásos masszát összekeverjük a tejfölössel sajtot reszelünk bele és mehet a kenyérre.
 
Oldal tetejére