Stephen Hawking: Kiköltözünk az űrbe, vagy mind meghalunk

A világ leghíresebb fizikusa hologramként jelentkezett be, hogy egy elég borúlátó jóslatot közöljön.

Az emberiségnek a következő ezer évben ki kell költöznie az űrbe, különben ki fogunk halni. A világ leghíresebb fizikusa szerint a törékeny bolygónk nem fogja túlélni a következő évezredet.

Hawking a Sydney Operaházban beszélt telt ház előtt. Személyesen nem volt ott, hologramként jelent meg, amit a cambridge-i irodájából sugároztak.

Hawking úgy zárta a beszédét, hogy felfele kellene néznünk, az égre, nem pedig a talpunk elé. "Próbáljunk értelmet találni abban, amit látunk, és megérteni, hogyan létezhet az univerzum", mondta.

Azt is hozzátette, fontos, hogy kíváncsiak legyünk, bármennyire is nehéz az élet. Ne adjuk fel, és akkor sikerülni fog, amit szeretnénk.

A tudós korábban többször fgyelmeztetett a mesterséges intelligenciával kapcsolatban is. Szerinte a mesterséges intelligencia ugyanolyan veszélyeket rejthet, mint az emberi barbárság.

Februárban is beszélt már arról, hogy kolonizálnunk kellene más bolygókat is, hogy biztosítsuk az emberi faj túlélését. Ezek a bolygók akár biztonsági tartalékként is szolgálhatnak.

Steve Hawking.jpg
 
Szerintem a következő 1000 évben azokat kellene kolonizálni, akik miatt élhetetlenné válna a bolygó.
Hát, abban az élhetetlenné tételben többé-kevésbé mindannyian részt veszünk. Akár az itteni fórumozással is, hehe. Mindenkinek elég nagy az ökológiai lábnyoma, - mondjuk az afrikai éhenhalónak azért jóval kisebb, mint a mienk, a mienk jóval kisebb mint egy átlag amerikaié. Na de hol húzzuk meg a határt a "bűnös/nem bűnös" között?!
 
Jól tudjuk, hogy gazdasági érdekek tömegeket mozgatnak. Én úgy gondolom első körben itt kellene megfogni a problémát.
Ezer év sok idő, de jó hozzáállással hamar foglalkozhatnánk a kisemberek ökológiai lábnyomaival.
Addig is ahol tudunk takarékoskodjunk. Most pl. már csak a mobilomon pötyögök, ami sokkal kevesebbet fogyaszt CH-zás közben, mint egy gép :)
 
Ha a létszámot növelni akarjuk, nyilván ki kell költözni az űrbe valóban, mert a véges földfelszín nem képes eltartani végtelen mennyiségű embert. Még ha a kajakérdést meg is oldjuk valami fejlett technológia által, HELY nem lenne akárhány milliárdnak.

A kérdés csak az, akarunk-e mindenáron fejlődni. Úgy értem, egyre többen lenni,. egyre fejlettebb technológiával. Lehetséges ugyanis egy másik verzió is, ami azonban még mindig nem a pusztulás! Ez pedig a „globális Óceánia”.

Ezalatt azt értem, hogy olyasféleképpp élni, mint régen azok a szigetlakók, csak fejlettebb technikai színvonalon. Ez azt jelenti, hogy beállunk egy bizonyos szintre, ami meglehetős jólétet biztosít MINDENKINEK, persze csak meghatározott számú embernek, de megoldanánk születésszabályozással hogy e létszám egy bizonyos határ alatt maradjon, aztán kész. Nem törnénk olyan célok felé, ami túl nagy áldozatba kerül.

Gondoljatok bele, az óceániai népek hogyan éltek. Nem volt a körükben túl jelentős különbség az anyagi javakat illetően, s amit elfogyasztottak a természetből, többnyire nem volt annyi, hogy a szigetük (a természet) utána ne tudta volna termelni. (Jó, néha ez nem így alakult, lásd a Húsvét-szigetek katasztrófája. Nagy átlagban azonban elmondható hogy így éltek). És a kultúrájuk e szinten meg is rekedt ezer évekre. Nem fejlődött, stagnált, de nem mondható hogy boldogtalanabbak lettek volna mint mi. És eszük ágába se jutott iszonyatos erőfeszítéseket tenni azért, hogy eljussanak mondjuk a Holdra, egy levegőtlen, hideg, víztelen égitestre, amikor ebből tulajdonképpen semmi hasznuk a mindennapokban!

Napjaik egyszerűen teltek: némi halászat, némi földművelés, tánc, szeretkezés... Efféle biztosítható volna a mai technikával jópár millió embernek, gyakorlatilag senkinek se kéne sokat dolgoznia, elég volna munkából úgy saccolom napi 3-4 óra is bőven, kivéve talán holmi vészhelyzeteket mint mondjuk természeti katasztrófák. Amennyiben a népességet a Földön lekorlátoznánk mondjuk 500 millióra, ennyi embernek a kényelmes eltartása (de annyira kényelmes hogy lehetne mindenkinek milliomoshoz méltó lakhelye is) nem tenné tönkre a természetet.

Ez bizonyos értelemben nevezhető egyfajta „emberi hangyabolynak”. A rovartársadalmak is megrekedtek a fejlődésben, egy szintre beálltak és kész.

Szóval ez is egy lehetséges alternatívája a fejlődésnek. Nem azt mondom hogy ez lenne a helyes, de azt se hogy helytelen, csak leírtam hogy ilyesmi is megtörténhet.
 
A fenti példa sajnos sántít. Az általad említett terület népcsoportja megrekedtek a fejlődésben és nem maguk döntöttek úgy, hogy köszönik szépen, nekik ennyi elég volt. A nyersanyaghiány, a távolságok a kereskedelemben eldöntötté tették a kérdést. Ennek ellenére létezett a túlnépesedés, nem véletlen, hogy az egészen távolt szigeteken is élnek már régóta ember (ugye nem gondoljuk, hogy a kalandvágy repítette őket oda?). És voltak persze véres háborúk is, ezek nyomát az antropológusok legendákban tárták fel.

A Földdel az a baj, hogy az egész egyetlen óriási ökoszisztéma. Ha ezt sikerül valahol megbolygatni, akkor csak a szerencsén múlik, hogy túléli e az emberiség. Minél több, távoli helyen élnek emberek, annál nagyobb az esélye az emberiség túlélésének.
 
Ha a létszámot növelni akarjuk, nyilván ki kell költözni az űrbe valóban, mert a véges földfelszín nem képes eltartani végtelen mennyiségű embert. Még ha a kajakérdést meg is oldjuk valami fejlett technológia által, HELY nem lenne akárhány milliárdnak.

A kérdés csak az, akarunk-e mindenáron fejlődni. Úgy értem, egyre többen lenni,. egyre fejlettebb technológiával. Lehetséges ugyanis egy másik verzió is, ami azonban még mindig nem a pusztulás! Ez pedig a „globális Óceánia”.

Ezalatt azt értem, hogy olyasféleképpp élni, mint régen azok a szigetlakók, csak fejlettebb technikai színvonalon. Ez azt jelenti, hogy beállunk egy bizonyos szintre, ami meglehetős jólétet biztosít MINDENKINEK, persze csak meghatározott számú embernek, de megoldanánk születésszabályozással hogy e létszám egy bizonyos határ alatt maradjon, aztán kész. Nem törnénk olyan célok felé, ami túl nagy áldozatba kerül.

Gondoljatok bele, az óceániai népek hogyan éltek. Nem volt a körükben túl jelentős különbség az anyagi javakat illetően, s amit elfogyasztottak a természetből, többnyire nem volt annyi, hogy a szigetük (a természet) utána ne tudta volna termelni. (Jó, néha ez nem így alakult, lásd a Húsvét-szigetek katasztrófája. Nagy átlagban azonban elmondható hogy így éltek). És a kultúrájuk e szinten meg is rekedt ezer évekre. Nem fejlődött, stagnált, de nem mondható hogy boldogtalanabbak lettek volna mint mi. És eszük ágába se jutott iszonyatos erőfeszítéseket tenni azért, hogy eljussanak mondjuk a Holdra, egy levegőtlen, hideg, víztelen égitestre, amikor ebből tulajdonképpen semmi hasznuk a mindennapokban!

Napjaik egyszerűen teltek: némi halászat, némi földművelés, tánc, szeretkezés... Efféle biztosítható volna a mai technikával jópár millió embernek, gyakorlatilag senkinek se kéne sokat dolgoznia, elég volna munkából úgy saccolom napi 3-4 óra is bőven, kivéve talán holmi vészhelyzeteket mint mondjuk természeti katasztrófák. Amennyiben a népességet a Földön lekorlátoznánk mondjuk 500 millióra, ennyi embernek a kényelmes eltartása (de annyira kényelmes hogy lehetne mindenkinek milliomoshoz méltó lakhelye is) nem tenné tönkre a természetet.

Ez bizonyos értelemben nevezhető egyfajta „emberi hangyabolynak”. A rovartársadalmak is megrekedtek a fejlődésben, egy szintre beálltak és kész.

Szóval ez is egy lehetséges alternatívája a fejlődésnek. Nem azt mondom hogy ez lenne a helyes, de azt se hogy helytelen, csak leírtam hogy ilyesmi is megtörténhet.

A koncepció alapelve nem volna rossza, de a megvalósítás több eleméről úgy érzem, hogy nem igazán emberi, azért ennyire nem kellene durva irányba elmenni. Néhány gondolat hozzá:
- Szerintem az 500 millió jelentősen alulméretezett szám. Ha megnézzük a mai állapotokat, akkor láthatjuk, hogy gazdasági érdekek nélkül a föld a mai emberszámmal is lazán elboldogulna. Nem azért van egyes helyeken éhezés, mert a bolygó nem tudna elég élelmiszert termelni, sőt mi több ennek a megtermelése nem okozna a földnek károkat, ha nem kizárólagosan a gazdaságosság volna a fő célpont. Csak az a baj, hogy az őserdők helyére olcsóbb kókuszpálmát ültetni és kényelmesebb is, mint más alternatívákkal működni.
- A születés szabályozása számomra Fortress-t idézi, semmiképpen nem kellemes. Ráadásul durván beavatkozunk egy genetikai folyamatba, gyakorlatilag a kihalás felé taszítva az emberiséget. Ugyanis bármilyen modern a világunk, a mai napig a belénk írt genetikai törvények határozzák meg, hogy mely génállomány jogosult arra, hogy tovább örökítődjön. Ha ezt mesterségesen úgy befolyásoljuk, hogy a jelenlegi génállományt az utódok számának szabályozásával egyfajta homogén szintre hozzuk, sok esetben kikényszerítve azt az 1-1 darab gyereket, miközben másoknak meg nem engedünk többet, az biztos, hogy nagyon rövid időn belül olyan genetikai problémákhoz vezet, ami miatt lehet, hogy 1-2 ezer év múlva már nem kell gondolkodnunk, hogy hová rakjuk a maradék túlélőt.
- Korábban itt is kifejtettem, amivel sokan nem értenek egyet, hogy jelenlegi űrtechnológiával semmi értelme tovább pazarolni a föld erőforrásait és a saját energiánkat. Nincs értelem további erőfitogtatásnak, hogy ki jut előbb a Marsra és hasonlók. A technológiát kellene fejleszteni, mert ezzel kolonizálni lehetetlen. Oké, vannak hasznos dolog, tartsunk fenn egy űrállomást, de az összes többi energiát fektessük abba, hogy a mostani primitív rakétatechnikát kiváltsuk.
- A legyen tánc meg szeretkezés akár jó irány is lehet. Ebben az esetben azonban le kellene mondanunk egy csomó ma létező kényelmi dologról, amit munkaóra előállítani. Gyakorlatilag a technikai vívmányok mehetnek a levesbe, beleértve a kommunikációs lehetőségeket és gyors utazást, stb. Nehéz lenne azokat az eszközöket definiálni, melyek valóban szükségesek és pozitív hozadékuk van. Érdemes-e pl. gépeket tervezni és építeni, vagy mindenki ácsolja a maga kis házát?

Az egésszel azonban van egy alapvető probléma. A mai társadalom magától alakult ki, magyarul ez egy önmagát irányító spontán rend. Akármit is csinálunk, a rendszerező elveken nem fogunk tudni változtatni. Egy Föld lakosságát 99%-ban kiirtó járvány után hamarosan ugyanitt tartanánk. Nem tudunk hangyabolyban működni, mert nem hangyák vagyunk, hanem emberek.
Ilyen módon nem csak arra van szükségünk, hogy mi személy szerint fejlődjünk, hanem arra is, hogy olyan szükségleteket is megkapjunk, amelyek nem tartoznak szorosan a túléléshez. Ma is eltartjuk a művészeket, akik "semmi" mást nem csinálnak, csak minket szórakoztatnak.

Pol Pot próbálkozott hangyatársadalmat létrehozni. Halálbüntetés járt a diplomáért, szemüvegért, idegennyelv ismeretéért, vezető beosztásért, vallásért. Sőt, ha lúd legyen kövér, a halálbüntetés egyet jelentett a teljes család kiirtásával. Eleinte golyóval, aztán olcsóbb alternatívát keresve vascsővel intézték. Szerinte csak az volt értékes, akik dolgozott.
Köszönöm, akkor inkább az ami ma van.
 
Ha ezt mesterségesen úgy befolyásoljuk, hogy a jelenlegi génállományt az utódok számának szabályozásával egyfajta homogén szintre hozzuk, sok esetben kikényszerítve azt az 1-1 darab gyereket, miközben másoknak meg nem engedünk többet,

Nem tudom honnan veszed, hogy én olyan társadalomra gondoltam volna, ahol kikényszerítenek akárhány gyereket is! Hol írtam én ilyet szerinted?!

Én olyasmire gondolok, hogy mondjuk meg van szabva, hogy akik bizonyos gyógyíthatatlan betegségekben szenvednek, melyek ráadásul örökletesek is, azoknak egyetlen utódot se szabad szülniük. (Közösülniük szabad, ha „vigyáznak”, beleértve ebbe a fogamzásgátlás minden módját. Ha elmulasztják, jön valami retorzió: kényszersterilizálás, vagy száműzetés valami szigetre ahol nem él senki az ellenkező nem tagjaiból, stb).

Az összes többi nő szülhet állampolgári jogon (azaz külön engedély nélkül) maximum 2 gyermeket.

Aki ennél többet szeretne, az ehhez engedélyt kér. Ekkor megvizsgálják, s ha úgy vélik különösen előnyös tulajdonságokkal rendelkezik valamiért (akár csupán mert nagyon szép, vagy bármi egyéb, de akár amiatt is mert mondjuk bebizonyította a zsenialitását számos nagyszerű tudományos felfedezéssel) akkor engedélyezhetnek neki még valahány újabb gyermeket, tudniillik mert a népesség szintentartásához nagy átlagban 2-nél valamivel több gyermek kell minden nőre leosztva, ráadásul akadnak akik nem akarják majd megszülni azt a 2 gyereket se amit szabadna nekik. Amennyi tehát még kell, azt ezek közt osztják ki, akik folyamodnak e lehetőségért, és mert vélhetőleg több ilyen lesz mint amennyi plusz nemzési engedélyt ki lehetne osztani, emiatt a legrátermettebbeknek (legjobb génekkel rendelkezőknek, illetve legérdemdúsabbaknak) adják ki az engedélyeket.

És igen, elébevágok az aggályaidnak: nyilvánvaló, hogy ezzel vissza LEHET élni, biztos is hogy vissza is FOGNAK élni néha némelyek, lesz korrupció, lesznek kiváltságosok (akár nyiltan, akár titokban), ez így lesz, mert ilyen (ocsmány...) az ember. Mindennel vissza lehet élni, vissza is élnek, a visszaélést nem lehet elkerülni teljesen, de lehet elviselhető szintűre szorítani megfelelő törvényekkel és ellenőrzési módszerekkel. Az hogy valamivel vissza lehet élni, nem érv arra hogy ne használjuk vagy ne vezessük be. Az autókat se tiltják be holott néha visszaélnek velük, mert direkt elütnek embereket vele. A késeket se tiltják be, holott sokszor visszaéltek már késekkel, emberölésre használva őket...

Nyilvánvaló, hogy így nem következik be a génkészlet semmiféle homogenizálódása vagy elsatnyulása, és az emberek holmi emberi jogai is csak a legminimálisabb mértékben csorbulnának, az viszont hogy csorbulnak egy picit, elfogadható, sőt egészen természetes, lévén hogy társadalomban élünk, s emiatt magától értetődően nem engedhetünk meg magunknak mindent, amit akkor tehetnénk ha egyedül laknánk a dzsungel közepén.

Minthogy egészen extrém betegségek fennforgásától eltekintve minden nő szülhetne „alapból” két gyermeket, és amúgyis ritka hogy a nyugati társadalmakban egy nő több mint 2 gyermeket akarjon, így a népesség legnagyobb részét tulajdonképpen semminemű jogsérelem nem érné a jelenlegi állapotokhoz képest. (Természetesen csak azután, hogy a Föld népessége már beállt egy átmeneti időszak után a kívánatosnak tartott létszámra. Hogy ez mekkora, azt a tudósoknak kell majd eldönteni, nem nekünk.)

Lássuk be: a Föld felszíne véges, emiatt nem szaporodhatunk végtelenségig mint az állatok, mert akkor az lesz, hogy ha mi nem szabályozzuk a népességünket EMBERI eszközökkel, akkor az ÁLLATI népességszabályzó mechanizmusok lépnek életbe automatikusan, amiket úgy hívnak hogy éhhalál, járványok, háborúk, nyomor...

Sőt. Megtippelem, ha kiköltözünk is az űrbe, akkor is szükség lesz népességszabályzásra, mert nem áll majd módunkban olyan gyorsan annyi űrhajót építeni, amennyivel el lehetne repíteni a Kozmosz messzeségeibe minden generációból a létszámfölötti milliárdokat...

Mélyen hiszek abban, hogy a népességszabályzás bevezetése ELKERÜLHETETLEN, itt csak az a kérdés, MIKOR vezeti be az emberiség, s milyen formában. Vagy sehogy se, de akkor is lesz, csak akkor valamiféle óriási világháború képében, amiben milliárdok halnak meg véletlenszerűen. Akkor meg már jobb a tudatos és ellenőrzött népességkontroll.
 
A legsotetebb diktatura ahol megmondjak hany gyereked lehet, mikor kivalasztjak ki is szulhet es ki nem , egeszseges vagy nem a gen allomanya......szavakat nem talalok , amit mondanek az jobb ha nem mondom.

VAn es nem is keves aki tudatosan vallalt nagy csaladot, sok tagunknak van 4,5,6 gyereke akikrol csak en tudok.
Minden szules egy zsakbamacska, semmi garancia nincs arra, hogy a gyerek egeszseges , /jelenleg is csak par betegseget tudnak terhesseg alatt kiszurni/ de a szules folyaman akar oxigen hiany akar szulesi serulestol vagy orvosi hiba , vagy orvos hianya ezer dolog tortenhet.
CSak egy szemelyes pelda, minden gyerekem egeszseges , az egyiknek van ket gyereke azaz unokam 5 es 2 eves. MAjd ki csattanak vidam eleteros aranyos ertelmes gyerekek. feleve a gyerek besargult , korhaz.. vettek a majabol mintat , a gyontvelobol is, jenlenleg a csaladot vizsgaljak ki lenne a legjobb donor a gyereknek, fel ev,alatt tortent mindez, immun betegseg , nem oroklott , nem genetikai es nem tudjak az orvosok, honnan jott, de meg a veget se latjak pontosan.
Tudod hany ilyen beteg gyerek van ,nagyon sok most lattam hogy ki be jarunk a korhazba. Veluk mi lenne ebbe a tarsadalomba amit leirtal?

Maga az orvos tudomany is fejlodik , de ujabb es ujabb kihivasok ujabb es ujabb betegsegek jonnek ,es olyan tarsadalmat nem lehet epiteni ahol akar az allam akar egy diktator ket ember donteseben hogy hany gyereket vallalnak beleszolhat.
Aki egy beteg gyereket vallal az minden tiszteletet megerdemel, ad egy eselyt az eletbe maradasra annak a picinek akit igy is bevallalnak.

Kinaban drasztikusan oldottak meg a egyke gyerekeket, es most teljesen fel van borulva az a generacio akiket eroszakosan szabalyozott az allam.

Sok fejlodo orszagba olyan magas a gyerek halandosag,hogy csak a jo szerencsejenek kosoznheti aki megeri a felnott kort, mert mar aiddel szuletett.

Sok orszagban a not szulogepkent kezelik es egy ferfi 4 asszonyt lat el vegig bebikkel meg fogamzo kepes. Megse probalhatja, hogy vedekezik vagy 1-2 gyerek utan nem vallal tobbet.

A Rk.vallas nem engedi az abrotuszt , ellenzi a fogamzasgalto hasznalatat, ha az istan adja a gyereket csak a legelorol nem gondoskodik senki.

A fejlett tarsadalmakba minden hol nepesseg csokkenes van, Egesz Europa el van oregedve. A magyar statisztika is nagyon rossz.
 
Melitta, a legkönnyebb valamit megcímkézni, hogy „diktatúra”. A tényekkel nem hadakozhatsz: Márpedig az TÉNY, hogy a Föld felszíne VÉGES, emiatt nem képes ellátni végtelen számú embert!

Az is tény, hogy tapasztaljuk, szabályozás nélkül az emberiség létszáma exponenciális ütemben nő. Szabályozs tehát mindenképp lesz: vagy mi emberek oldjuk meg, vagy a természet. A természet módszereit pedig látjuk az állatok esetében is: sokkal sötétebbek mint amit felvázoltam. Éhhalál, háborúk, járványok, sőt kannibalizmus.

Nem értem, miért volna az felháborító, ha állampolgári jogon csak 2 gyermeket szülhetne egy nő. Társadalomban élünk, emiatt termésuzetes hogy néha áldozatokat kell hozni a közösségért az egyedeknek. Engem mint férfit felháboríthatna, hogy nincs jogom rá leütni az első nekem tetsző nőt, behurcolni a kalyibámba a hajánál fogva és megdugni. Hát mi dolog ez, hiszen így meg vagyok fosztva egy (szerintem ugye...) alapvető emberi jogomtól, hogy az a nő szüljön nekem gyereket akit kinéztem magamnak!

Mégsincs hozzá jogom. Azért nem, mert társadalomban élek, nem a kőkorszakban. A világ fejlődik, a társadalom is fejlődik, ami tegnap magától értetődő jog volt, az ma más nem jog, ellenben lehetséges hogy újabb dolgok válnak jogá. Utóbbira jó példa, hogy manapság sokhelyütt került szóba az internethez való jog.

Szóval hogy mi jog és mi nem, az dinamikusan változik. Ha az emberek nagyon elszaporodnak, tetszik vagy se de a szülés nem lesz automatikusan jog, legalábbis nem lesz az az akármennyit szülés.

Ez még akkor is így lesz ha itt és most nem tudlak téged meggyőzni, mert ez nem vitatéma, hanem alapvető természeti töürvény: véges felületen nem fér el végtelen mennyiségű ember! Szóval ismétlem nmindenképp lesz korlátozás, legfeljebb, ha az emberiség túl idióta, akkor e korlátozást a természet oldja meg, fentebb már leírtam, hogyan.
 
Stephen H.elfelejtett kommunikálni a nála 100 okosabb csillaggyerekekkel.
Tegnap este volt az egyik csatornán,hogy most már olyan okos gyerekek születnek,csak,no.
Ők fogják megváltani a világot,kivezetni az emberiséget mint,annak idején Mózes a sűrű sötétségből a napfényre.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,805
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére