Százan vannak versenyben a Mars-utazásra

A Mars gyarmatosítását zászlajára tűző holland vállalkozás leszűkítette a terveik szerint egy évtized múlva induló küldetésre beválogatható, jövendő telepesek listáját.

Az elődöntőbe a világ különböző tájairól bejutott 660 jelentkező közül kikerült száz kiválasztottnak a következő fordulóban csapatjátékból kell bizonyítania, hogy elnyerjék a kiképzésre jogosító 24 hely egyikét. A Mars One projekt fő célja az első négy ember 2024-es elindítása a vörös bolygóra. "Az, hogy egyénileg a legjobb vagy, még nem jelenti, hogy egyben a legjobb csapattag is vagy, ezért várom, hogyan jutnak előre a jelöltek, és hogyan dolgoznak együtt a közelgő kihívásokon" - nyilatkozott a Mars One egészségügyi tisztje, Norbert Kraft.

A becslések szerint az első repülés körülbelül 6 milliárd dollárba fog kerülni, míg a rákövetkező, kétévente induló expedíciók 4-4 milliárdot emészthetnek fel. A végcél egy önfenntartó kolónia létrehozása 24 földlakóval, akiknek nem terveznek visszautat.

A dolog persze koránt sem ilyen egyszerű, sőt a szkeptikusok szerint már eleve kudarcra van ítélve. Az MIT kutatóinak elemzése szerint hibás a Mars One koncepciója. "Például, ha minden élelmet helyben termelnének, ahogy azt a Mars One vizionálja, a vegetáció veszélyes oxigénszinteket termelne, az események olyan láncolatát indítva el, ami végül az emberek fulladását eredményezi. Ennek a forgatókönyvnek az elkerüléséhez az oxigéntöbblet eltávolítására alkalmas berendezést kell telepíteniük, egy olyan technológiát, aminek az űrbeli alkalmazást még nem fejlesztették ki " - olvasható az MIT állásfoglalásában.

A marsi talaj jegének kinyerése és ivóvízzé alakítása egy újabb műszaki szakadékot jelent, sőt a tanulmány szerint a Mars One súlyosan alábecsülte a gyarmatosítók érkezése előtti ellátmány eljuttatásához szükséges rakétakilövések számát. "Nem mondjuk ki feketén-fehéren, hogy a Mars One megvalósíthatatlan" - nyilatkozott Olivier de Weck, az MIT professzora. "Úgy véljük azonban, hogy nem igazán megvalósítható az általuk tett feltételezésekkel. Olyan technológiákra mutatunk rá, melyekhez magas prioritású befektetések re lenne szükség a megvalósíthatóság útján történő előrelépéshez"

A Mars One vezérigazgatója, Bas Landsorp a Space News-nak elmondta, kiértékelik az MIT elemzését, ugyanakkor nem kommentálta a híreket, mely szerint a tervezet két előfutárának számító robotküldetés munkálatai megrekedtek. A Space News beszámolója szerint a Mars One két alvállalkozója, a Lockheed Martin és a Surrey Satellite Technology elkészült egy kommunikációs műhold és egy leszállóegység koncepció tanulmányával, a továbbiakkal kapcsolatban azonban mindeddig semmilyen megállapodást nem írtak alá. A Mars One eredeti tervei szerint a két expedíció 2018-ban indulna.

Sg.

marsone680_640x282.jpg
 
Kérem a programra költött összeg egy részét, amiből én a Föld bolygót szeretném felfedezni, ráadásul készséggel vállalom, hogy nem hagyom el a bolygót :)

Én azt gondolom, hogy az űrkutatás és űrtechnológia jelenlegi fejlettségi szintje mellett ezek teljesen értelmetlen expedíciók. Amíg nem dolgozunk ki eljárást arra, hogy nagyobb tömeget sokkal gazdaságosabban tudjunk az űrbe vagy annak egy távolabbi pontjára juttatni, addig ezek a kísérletek az érdekesség szintjén maradnak. Beleborzongunk, hogy ezen az emberek számára többé a kék ég csak egy apró pont az égen, bensőnkben egy pillanatra irigyeljük az általuk készített fotókat, majd egy perces néma gondolatmenettel visszaemlékezünk rájuk, amikor nem ért oda az utánpótlás egy űrbaleset miatt...

(Az Interstellar című film hasonló problémát feszeget, csak nekünk még senki sem nyitott féregjáratot potenciálisan lakható bolygók felé)
 
Mit lehet erre mondani?!Izgalmas, fantasztikus dolog!Merész emberek vannak!Kérdés mennyiben valósítható meg a"letelepedés?":)Természetesen én nem szeretnék ebben részt venni!
 
Ez akkoriban, mikor még csak tervezés alatt állt, azért vívott ki nagy érdeklődést, mert nagyon sokan arra figyeltek fel elsőként, hogy "No Retour" űrrepülésről van szó, tehát akik oda eljutnak, soha nem térnek vissza ... Hogy végül is mennyi időt töltenek el ott, részben a saját képességeik döntik el, a saját pszichikumuk és alkalmazkodóképességük, valamint a környezet és a technológiák ... De ez utóbbiak mindig is kevesebbet számítottak, mert valahogy mindenki a pszichés paraméterekre koncentrál inkább...
 
„Kérem a programra költött összeg egy részét, amiből én a Föld bolygót szeretném felfedezni, ráadásul készséggel vállalom, hogy nem hagyom el a bolygót”

Üdvözlöm az ötletet!
Szerintem költsük ezt az összeget a Föld nevű bolygó újra élhetővé tételére! Aztán ha minden rendben van a saját portánkon, mehet a csavargás.
 
Ez megint csak egy agyatlan politikai, vagy üzleti fogás. Ha ez igaz is lenne, nem sok köze lenne magához az expedícióhoz. A Mars one-t finanszírozó cégek csak a magas haszon miatt fogtak bele. A szerencsétlen 24 asztronauta pedig csak báb lesz ebben a "küldetésben". A mars jelen pillanatában alkalmatlan arra hogy tartós önálló életet lehessen élni rajta. Legalábbis az eddig nyilvánosságra hozott felfedezések erről árulkodnak. Konténerekben leélni az életet ott, csak életunt emberek tudnának, akiknek a bolygónk se tud már semmi értelmet nyújtani. Az eddigi kutatások szerint a marson is volt vegetáció,életre alkalmas atmoszféra. Azonban valamilyen természeti csapás hatására, vészesen lecsökkent a mars mágneses vonzási ereje, amitől a légkör nagy része az űrbe szállt. A mágneses erő ilyetén való vészes csökkenése miatt, szinte semmilyen védelme nincs a bolygónak káros napszelektől. A szintén káros Uv sugárzás, amit ugye a légkör szűrne meg, és mivel alig van neki szintén életveszélyes.

Arról nem beszélve, hogy ugye az első négy életunt, és finoman szólva is önjelölt öngyilkos küldetésre ítélt verebeknek, nem elég hogy a legalkalmasabbaknak kell leniük,
önálló és csapateredményekből, de kiváló problémamegoldó képességekből, és kimagaslóan jó kreativitással is rendelkezniük kell. Ezen felül a legfőbb, az állandó élethez nélkülözhetetlen szakmákhoz is konyítaniuk kell, és még lehetne sorolni. :) Kik ezek az emberek????:rohog: Már most el kellene kezdeniük zárt helyen tesztelni őket, hogy kiderüljön, akár egy év elteltével is ugyanolyan összehangoltan képesek ténykedni, mint az elején.
 
Szervusztok!

Én személy szerint örülök a készülődésnek. Szívesen részt vennék az előkészítésben, kivitelezésben, mivel a program kivitelezése rengeteg megoldandó problémát vet fel, ami különböző tudományok kapcsolódó ágazatainak fejlődését hozza magával.

Az utazás, amire csak odafelé adnak jegyet azonban már engem sem hoz lázba. Viszont a cikkből kiderül erre vannak megfelelő jelentkezők...

Szerintem tesztpályának lehetne használni a holdat, bár az ottani gravitáció jelentősen kisebb, mint a földön, vagy a marson.

analéma-nak igaza van abban, hogy nem vagyunk megfelelő szinten a probléma kivitelezéséhez (jelen pillanatban), de azért érdemes ezt más szemszögből is megvizsgálni.
Leviatan-nak szintén ajánlom figyelmébe az alábbiakat.

- Kolombusz idejében megfelelő volt a technikai színvonal az óceán áthajózásához?
- Holdra szálláshoz minden feltétel tökéletesen adott volt?

A fentiekből:
- A világnak és a tudománynak származott belőle előnye?
- Az akkori elsősorban technikai problémák megoldásra kerültek a jelen korban?
- Akkoriban a föld minden problémája megoldott volt (politikai, gazdasági, ökológiai, társadalmi, stb.), és ezért vállalkoztak a "nagy utazásra"?
- A fentiek anyagi és emberi áldozatok nélkül valósultak meg?

Megoldások hiányával (nagy tömeg mozgatás gazdaságosan, "Föld nevű bolygó újra élhetővé tétele") kapcsolatosan egy vicc jutott eszembe:

Két ember találkozik. Az egyik a kutyájával van. A kutya ül, és folyamatosan nyüszít.
- A kutyád miért nyüszít? - kérdezi az egyik.
- Mert egy szögön ül.- mondja a másik.
- Akkor miért nem megy arrébb?
- Mert nem szúrja eléggé...

Amikor már a probléma minket is "eléggé szúr" mi is arrébb megyünk, találunk rá megoldást.

Amint valakinek (akinek elég forrása van) érdeke lesz problémát megoldani (műszaki, éhinség, stb.) meg fogja tenni a megfelelő lépéseket. A "valaki" alatt nem az emberiséget, hanem gazdaságilag orientál államot, vállalatot, egyéb szervezetet értek.

További szép napot!
 
A Földön sem sikerült még egy önellátó rendszert építeni. Volt egy bioszféra 2 nevű program, ahol próbáltak egy izolált környezetet létrehozni benne pár emberrel, aztán annyira lecsökkent az oxigénszint, hogy ki kellett hozni őket, azt hiszem 2 évig bírták. A kolonizálás még a jövő zenéje lesz, ha addig nem pusztítjuk ki magunkat...
 
A mágneses erő ilyetén való vészes csökkenése miatt, szinte semmilyen védelme nincs a bolygónak káros napszelektől. A szintén káros Uv sugárzás, amit ugye a légkör szűrne meg, és mivel alig van neki szintén életveszélyes.

Plusz a gravitáció is kisebb, mint a földön. Ezt is meg kéne oldani a konténerekben.
 
- Kolombusz idejében megfelelő volt a technikai színvonal az óceán áthajózásához?
- Holdra szálláshoz minden feltétel tökéletesen adott volt?

A Kolombusz által használt technológia gyakorlatilag olcsón tette lehetővé, hogy akár komplett kolóniák települjenek rajta keresztül egy másik kontinensre. Egy olyan kontinensre, amelyen minden életfeltétel adott volt az emberek számára. Nézzük csak meg, hogy ma mekkora mennyiségű ember él Észak- és Dél-Amerikában.
Ezzel szemben a mai űrtechnikának néhány kiválasztott embert tud eljuttatni egy életre tökéletesen alkalmatlan sziklagolyóra. De rajtunk az sem túlzottan segítene, ha egyébként egy zöldellő esőerdő volna ott, gyanítom első körben akkor is azt néznénk, hogy hogyan lehet onnét nyersanyagokat idehozni. Eközben a föld korlátozottan rendelkezésre álló fosszilis energiahordozóit használjuk el durva mennyiségben 1-1 ilyen kísérlethez, és gyanítom ezek kimerülése a mostani technológiával jóval azelőtt fog bekövetkezni, mint hogy bármit is elértünk volna egy ilyen expedícióval.
A Holdra szállás sem volt más, mint a két nagyhatalom erőfitogtatásának a következménye, gyakorlati jelentősége kimerül abban, hogy most vannak ismereteink egy Mars-expedícióhoz. Ebben az eszeveszett harcban a szovjetek a Szojuz-1-et úgy küldték a levegőbe, hogy pontosan tudta mindenki könyvet lehet írni a hibalistájáról és szinte biztosan nem tér vissza vele a pilóta élve. Nem is tért vissza. Gagarin, aki a tartalék űrhajós volt később elég titokzatos módon végezte.

A bolygónk elhagyása ma csak egy illúzió, de nem jövőkép. Fel kellene fogni, hogy közel, s távol nincs életre alkalmas bolygó
, az egyetlen lehetőségünk hogy ami már itt sok ezer éve működik annak a működését még sok ezer évre biztosítjuk.
Nem jelenti ezt, hogy az űrkutatásnak ne lenne értelme, de úgy gondolom pillanatnyilag a technológiát kellene csiszolni és ebbe a kutatásba tolni pénzt. De a kozmikus méreteket nézve óriási tudományáttörések sorozatára lenne szükség, hogy az űrkutatást kimozdítsuk a jelenlegi kőbalta állapotból. Igenis első körben itt kellene rendet rakni.
 
„Kérem a programra költött összeg egy részét, amiből én a Föld bolygót szeretném felfedezni, ráadásul készséggel vállalom, hogy nem hagyom el a bolygót”

Üdvözlöm az ötletet!
Szerintem költsük ezt az összeget a Föld nevű bolygó újra élhetővé tételére! Aztán ha minden rendben van a saját portánkon, mehet a csavargás.
Csak ne feledd a Föld készletei végesek,az emberek pedig kapzsik :/
 
A Mars gyarmatosítását zászlajára tűző holland vállalkozás leszűkítette a terveik szerint egy évtized múlva induló küldetésre beválogatható, jövendő telepesek listáját.

Az elődöntőbe a világ különböző tájairól bejutott 660 jelentkező közül kikerült száz kiválasztottnak a következő fordulóban csapatjátékból kell bizonyítania, hogy elnyerjék a kiképzésre jogosító 24 hely egyikét. A Mars One projekt fő célja az első négy ember 2024-es elindítása a vörös bolygóra. "Az, hogy egyénileg a legjobb vagy, még nem jelenti, hogy egyben a legjobb csapattag is vagy, ezért várom, hogyan jutnak előre a jelöltek, és hogyan dolgoznak együtt a közelgő kihívásokon" - nyilatkozott a Mars One egészségügyi tisztje, Norbert Kraft.

A becslések szerint az első repülés körülbelül 6 milliárd dollárba fog kerülni, míg a rákövetkező, kétévente induló expedíciók 4-4 milliárdot emészthetnek fel. A végcél egy önfenntartó kolónia létrehozása 24 földlakóval, akiknek nem terveznek visszautat.

A dolog persze koránt sem ilyen egyszerű, sőt a szkeptikusok szerint már eleve kudarcra van ítélve. Az MIT kutatóinak elemzése szerint hibás a Mars One koncepciója. "Például, ha minden élelmet helyben termelnének, ahogy azt a Mars One vizionálja, a vegetáció veszélyes oxigénszinteket termelne, az események olyan láncolatát indítva el, ami végül az emberek fulladását eredményezi. Ennek a forgatókönyvnek az elkerüléséhez az oxigéntöbblet eltávolítására alkalmas berendezést kell telepíteniük, egy olyan technológiát, aminek az űrbeli alkalmazást még nem fejlesztették ki " - olvasható az MIT állásfoglalásában.

A marsi talaj jegének kinyerése és ivóvízzé alakítása egy újabb műszaki szakadékot jelent, sőt a tanulmány szerint a Mars One súlyosan alábecsülte a gyarmatosítók érkezése előtti ellátmány eljuttatásához szükséges rakétakilövések számát. "Nem mondjuk ki feketén-fehéren, hogy a Mars One megvalósíthatatlan" - nyilatkozott Olivier de Weck, az MIT professzora. "Úgy véljük azonban, hogy nem igazán megvalósítható az általuk tett feltételezésekkel. Olyan technológiákra mutatunk rá, melyekhez magas prioritású befektetések re lenne szükség a megvalósíthatóság útján történő előrelépéshez"

A Mars One vezérigazgatója, Bas Landsorp a Space News-nak elmondta, kiértékelik az MIT elemzését, ugyanakkor nem kommentálta a híreket, mely szerint a tervezet két előfutárának számító robotküldetés munkálatai megrekedtek. A Space News beszámolója szerint a Mars One két alvállalkozója, a Lockheed Martin és a Surrey Satellite Technology elkészült egy kommunikációs műhold és egy leszállóegység koncepció tanulmányával, a továbbiakkal kapcsolatban azonban mindeddig semmilyen megállapodást nem írtak alá. A Mars One eredeti tervei szerint a két expedíció 2018-ban indulna.

Sg.

Csatolás megtekintése 1315749
Szép kezdeményezés,de ahhoz hogy megvalosuljon egy nagyságrenddel nagyobb projekt lenne a megfelelőbb.Ez ebben a formában csak 4 halálraitélt csak oda utja :/
 
Nagy oromel olvasom a fejleszteseket, a kutatasokat ami mindig elore vitte az emberiseget. Csak a valos kiserletek amik tudjak igazolni a teoriakat azokat az elkepzeleseket amiket meg csak papiron vitatnak meg a tudosok.
Hany hajo veszett oda az ujvilag felfedezesekor,vagy akar az urkutatasba, vagy egy egy betegseg felfedezesekor tudos szemelyezet egyarant aldozat lett.
A tudosok egyresze a jovot furkeszi minden tekintetben, az elet lehetosegeket, az onkentesek feltudjak terkepezni. A visszaut sem kizart lehet par ev de lehet tobb ido evtized is vagy meg tobb ido . Ami azert elkepzelheto hogy talalhatnak olyan megoldast ami oda vissza kibirja, az utat le es feltud szallni egyszerubb modon.
 
Szerintem az ' arányok ' pont ugyan olyanok mint annak idején az új világ felfedezésekor. Ezért fantasztikusan izgalmasnak tartom, bár én is csak úgy mint Anikó a függöny mögül kukucskálok. 45 szülinapi gyertyával a zsebemben már nem vonzó az egyirányú jegy.
 
Szervusztok!

Én személy szerint örülök a készülődésnek. Szívesen részt vennék az előkészítésben, kivitelezésben, mivel a program kivitelezése rengeteg megoldandó problémát vet fel, ami különböző tudományok kapcsolódó ágazatainak fejlődését hozza magával.

Az utazás, amire csak odafelé adnak jegyet azonban már engem sem hoz lázba. Viszont a cikkből kiderül erre vannak megfelelő jelentkezők...

Szerintem tesztpályának lehetne használni a holdat, bár az ottani gravitáció jelentősen kisebb, mint a földön, vagy a marson.

analéma-nak igaza van abban, hogy nem vagyunk megfelelő szinten a probléma kivitelezéséhez (jelen pillanatban), de azért érdemes ezt más szemszögből is megvizsgálni.

Leviatan-nak szintén ajánlom figyelmébe az alábbiakat.

- Kolombusz idejében megfelelő volt a technikai színvonal az óceán áthajózásához?

- Holdra szálláshoz minden feltétel tökéletesen adott volt?

A fentiekből:

- A világnak és a tudománynak származott belőle előnye?

- Az akkori elsősorban technikai problémák megoldásra kerültek a jelen korban?

- Akkoriban a föld minden problémája megoldott volt (politikai, gazdasági, ökológiai, társadalmi, stb.), és ezért vállalkoztak a "nagy utazásra"?

- A fentiek anyagi és emberi áldozatok nélkül valósultak meg?

Megoldások hiányával (nagy tömeg mozgatás gazdaságosan, "Föld nevű bolygó újra élhetővé tétele") kapcsolatosan egy vicc jutott eszembe:

Két ember találkozik. Az egyik a kutyájával van. A kutya ül, és folyamatosan nyüszít.

- A kutyád miért nyüszít? - kérdezi az egyik.

- Mert egy szögön ül.- mondja a másik.

- Akkor miért nem megy arrébb?

- Mert nem szúrja eléggé...

Amikor már a probléma minket is "eléggé szúr" mi is arrébb megyünk, találunk rá megoldást.

Amint valakinek (akinek elég forrása van) érdeke lesz problémát megoldani (műszaki, éhinség, stb.) meg fogja tenni a megfelelő lépéseket. A "valaki" alatt nem az emberiséget, hanem gazdaságilag orientál államot, vállalatot, egyéb szervezetet értek.

További szép napot!

Én a Föld nevű bolygó élhetővé tétele alatt, a Föld nevű bolygó pusztulásának megállítását, de még jobb lenne (ha még lehet) a visszafordítását értettem.

Akárhogy tűnődöm, az emberiség múltbeli és jelen hozzáállásában sem találok más indíttatást az új területek kolonizációjában, mint egy újabb felélhető kiaknázható uralható terület meghódítása.

És igen, nagyon szúr az a szög! De talán nem a Marsig kéne felugrani belőle. Hatékonyabb lenne ha kihúznánk a hátsonkból és a helyére tennénk, hogy más ne üljön bele.
 
Bocsi de ez nem megoldás.Inkább csak a probléma elodázása .A Föld energiaforrásai végesek.
Asimov -az iró-úgy tartotta hogy a Föld az emberiség anyaméhe.Az emberiségnek ideje felkészülnie a születésre.
 
„Kérem a programra költött összeg egy részét, amiből én a Föld bolygót szeretném felfedezni, ráadásul készséggel vállalom, hogy nem hagyom el a bolygót”

Üdvözlöm az ötletet!
Szerintem költsük ezt az összeget a Föld nevű bolygó újra élhetővé tételére! Aztán ha minden rendben van a saját portánkon, mehet a csavargás.
Akkor majd szépen itt ülünk és megfulunk a saját szemetünkben :(
 
Bocsi de ez nem megoldás.Inkább csak a probléma elodázása .A Föld energiaforrásai végesek.
Asimov -az iró-úgy tartotta hogy a Föld az emberiség anyaméhe.Az emberiségnek ideje felkészülnie a születésre.
Ne haragudj, az elejét még értem. (és nem értek vele egyet :))
De az, hogy Isaac Asimov gondolatával mire utalsz, az nem világos.
 
Ne haragudj, az elejét még értem. (és nem értek vele egyet :))
De az, hogy Isaac Asimov gondolatával mire utalsz, az nem világos.
Szerinted végtelen erőforrások állnak rendelkezésre a földön ennek a majd 7 milliárd embernek? Mert ez te sem hiheted.
Ami Asimovot illeti ,az egyszerü:az emberiségnek ki kell lépnie a csillagok közé.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,511
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére