Szél Bernadettet eltiltották minden párttisztségtől, de maradhat társelnök

A választások előtt elsőként visszalépő Kassai Dánielt kizárták a pártból. Sallai Róbert Benedek büntetését enyhítették. Szél Bernadettet és Ungár Pétert három évre eltiltották minden párttisztségtől.

03000.jpg

Az LMP etikai bizottsága Szél Bernadett társelnököt és Ungár Péter országgyűlési képviselőt három évre eltiltotta minden párttisztségtől, ennyi ideig kongresszusi küldöttek sem lehetnek. A döntéshozók azért büntették a két politikust, mert az április 8-i választás előtt – a grémium szerint a kongresszus és a politikai tanács döntésével szembemenve – tárgyalt a választókerületi visszalépésekről, azaz szervezte a koordinációt – írja a 24.hu. Ungár Péter a Ron Werber szerződése körüli anomáliák miatt is felel. A portál információi szerint Schmuck Erzsébet kétéves eltiltást kapott.

Bár Szélt eltiltották a párttisztségektől, nem kell lemondania az elnöki pozíciójáról, vagyis viselhet párttisztséget.

Kanász-Nagy Máté az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy az etikai bizottság nem politikai tartalmakat vizsgál, kizárólag a belső szabályzatot veszik figyelembe. Az LMP szóvivőjének elmondása szerint a vizsgálat következtében vannak olyan politikusok, akik a következő tisztújításon nem indulhatnak, így Szél Bernadettnek is ki kell hagynia egy ciklust.

Több politikus ügyében is döntés született, a legsúlyosabb büntetést a korábban már felfüggesztett,

a választások előtt elsőként visszalépő Kassai Dániel kapta, akit kizárták a pártból.
Kassai az áprilisi választások előtt Budapest 15-ös választókerületében lépett vissza, itt a szocialista Kunhalmi Ágnes legyőzte a Fidesz jelöltjét. A bizottsági döntés szerint Kassai súlyosan megsértette a párt belső szabályait.

A Hadházy Ákos volt társelnököt fellökő politikust büntetését enyhítették:

Sallai Róbert Benedeket bár első fokon kizárták, most úgy döntöttek, öt évig nem viselhet párttisztséget, de lehet az LMP tagja.
Barta János zuglói jelöltről korábban kiderült, hogy a Fidesz gyűjtötte neki az aláírásokat, ekkor az LMP el is határolódott Bartától és felfüggesztették párttagságát, most viszont az ő büntetését is enyhítették: két évig nem indulhat az LMP színeiben.
 
NEm holt vagy uborka szezonra gondolok a Momentumnal ,hanem politikai eretlenseg. Meg a tagjaik barataik a korosztalyuk soraiba kizart dolog hogy lemondjanak a kocsmazo pub es egyeb nekik es korosztalyaiknak vendeglatast kinalo helyekrol.
Nem az a része nem volt világos nekem hogy még éretlenek.
Hanem ott volt egy mondatod:"Momentum ne tamogasak az emberek a barokat kocsmakat amik kormanypartiak vagy tulajdonuak."
Ez a mondat egy valóban meghirdetett politikai mondat?
Vagy csak egy általad példának kreált bemutató az esetleges életlenségre
A mondat forrását kérdezem igaz? Nem halottam róla.
A mondatra mondtam már ha igaz az uborkaszezoni valami lehetne.
Szóval?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,723
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére