Szétszedték Orbán hazug kampányát

„Az Európai Bizottságnak nincsenek „titkos tervei” a migráció fokozására, és amúgy sem születhet semmilyen uniós döntés a tagállamok és az Európai Parlament nélkül.

Vagyis a magyar kormány tagjai és a magyarok által választott EP-képviselők is szavazhatnak a Tanácsban, illetve az Európai Parlamentben – ahogy ez minden egyéb esetben is történik” – közölte az Európai Bizottság a magyar kormány legújabb plakátkampányával kapcsolatban.

46736.jpg

A magyar nyelven közzétett tájékoztatóban kiemelték, hogy az EU-ban a tagállamokkal együtt, közösen sikerült visszaszorítanunk az illegális migrációt a 2015-ös menekültválság előtti szint alá. „Mivel az EU migrációs politikájával kapcsolatban számos félreértés, tévhit terjedt el, fontosnak tartjuk, hogy tisztázzunk néhány dolgot” – tették hozzá.

Elsőként a humanitárius vízumok ügyét említették, kiemelve: az Európai Parlament korábban elfogadott egy határozatot, amelyben arra kéri az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot az úgynevezett humanitárius vízumok bevezetéséről. Ez azonban senkire nézve nem kötelező, és a bizottság egyértelművé tette, hogy nem szándékozik ilyen javaslatot tenni – enélkül pedig uniós jogszabály sem lehet belőle.

A határvédelmi jogokkal kapcsolatban hangsúlyozták, hogy tavaly szeptemberben az Európai Határ- és Parti Őrség további megerősítését javasolták, mivel Európában mindenki számára egyértelmű, hogy az EU külső határainak védelme alapvető fontosságú közös biztonságunk érdekében. A javaslat egy 10 ezer fős, új, közös határvédelmi alakulat létrehozásáról szól, az alakulat szükség esetén abban segítené a tagállamokat, hogy megvédjék az EU határait, és megállítsák az illegális migrációt.

Az Európai Határ- és Parti Őrség személyzete az ilyen akciók során azon ország irányítása és felügyelete alatt működne, amelyben éppen szolgál – ha például Görögországban van szükség ilyen segítségre, akkor a görög hatóságok irányítása és felügyelete alatt. „A megerősített Európai Határ- és Parti Őrség tehát nem gyengítené az EU-s országokat, nem venne el tőlük jogköröket, hanem továbbra is a tagállamok támogatása lenne a feladata” – tették hozzá.

Mint írták, az Európai Bizottság javasolta, hogy hozzanak létre egy európai Menekültügyi Ügynökséget. A tagállamok a menedékjogi eljárásban – vagyis amikor elbírálják, hogy egy adott személy kapjon-e menedékjogot, vagy ne – segítséget kérhetnének ettől az ügynökségtől. A segítségnek kizárólag az a célja, hogy gyorsabbá és hatékonyabbá tegye a menedékkérelmek elbírálását a tagországokban, a döntés viszont mindig az adott tagállam hatásköre marad.

Úgy folytatták, hogy a regisztrált menedékkérők minden országban bizonyos juttatásokat kapnak, hogy fedezni tudják alapvető szükségleteiket. Görögországban pedig létezik egy olyan program, amelyben az Európai Bizottság ad ilyen támogatást, mégpedig nem készpénzben, hanem előre meghatározott összeggel feltöltött, mindenki számára sokkal biztonságosabb és ellenőrizhetőbb készpénzkártyák formájában.

Ez a program az EU-n belül egyedül Görögországban létezik, és csak már ott lévő emberek kaphatnak ilyen kártyát. A kártyák tehát nem az Európába való bevándorlást segítik, hanem a jogszerűen Görögországban tartózkodó menekültek és menedékkérők integrációját a helyi társadalmi és gazdasági életbe. Ennek megfelelően a kártyákat csak Görögországban lehet használni” – írták, hozzátéve, hogy a kártyatulajdonos személyazonosságát és jogosultságát havonta ellenőrzik, és bármilyen visszaélés esetén letiltják a kártyát.

Az Európai Bizottság leszögezte, hogy az érvényes uniós menedékjogi szabályok nem tartalmaznak semmilyen kötelező kvótát az EU-ba érkező menekültek elosztására.Úgy gondolják, hogy minden tagállamtól elvárható, hogy szolidáris legyen a többiekkel, de ez a szolidaritás sokféle formában elképzelhető. Már az EB eredeti, 2016-os javaslatában is volt egy olyan lehetőség, amely szerint a tagállamok pénzügyi hozzájárulással is kiválthatnák a menedékkérők átvételét, de a végső jogszabályról az Európai Parlamentnek és a tagállami minisztereket tömörítő Tanácsnak közösen kell döntenie. A Tanácsban egyébként több tagállam is jelezte már, hogy számára elfogadhatatlan lenne egy kötelező áthelyezési rendszer.

A menedékkérők áthelyezése kapcsán azt írták, hogy humanitárius megfontolásokból számos uniós tagállam jelenleg is telepít át korlátozott számban különösen veszélyeztetett menekülteket EU-n kívüli, például afrikai vagy éppen dél-amerikai országokból. Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy jobban hangolják össze ezeket a – kizárólag önkéntes alapú – tagállami tevékenységeket, ezért hozzanak létre egyfajta uniós keretrendszert. „Ettől azonban még semmiben nem változna az egyes EU-s országok joga arra, hogy teljesen önállóan eldöntsék: részt vesznek-e ebben a tevékenységben, vagy nem, ha pedig igen, hány menekültet telepítenének át” – emelték ki.

Végül kitértek arra, hogy az Európai Bizottság 2021–2027-es időszakra tett uniós költségvetési javaslata nem büntet egyetlen tagállamot sem, sem a migrációs politikája, sem más miatt. „Magyarország továbbra is lakosságarányosan a legtöbb uniós támogatásban részesülő országok egyike marad: a Bizottság javaslata csak a regionális fejlesztés és a mezőgazdaság területén csaknem 32 milliárd euró támogatást szán Magyarországnak 2021 és 2027 között” – írta az Európai Bizottság.

Az Európai Bizottságnak nincsenek „titkos tervei” a migráció fokozására, és amúgy sem születhet semmilyen uniós döntés a tagállamok és az Európai Parlament nélkül. Vagyis a magyar kormány tagjai és a magyarok által választott EP-képviselők is szavazhatnak a Tanácsban, illetve az Európai Parlamentben – ahogy ez minden egyéb esetben is történik. #EUMigration
 
a magyar kormány tagjai és a magyarok által választott EP-képviselők is szavazhatnak a Tanácsban, illetve az Európai Parlamentben – ahogy ez minden egyéb esetben is történik”
és mit számít egy pici országnak a szavazata, ha nincs vétó joga ?

A magyar nyelven közzétett tájékoztatóban kiemelték, hogy az EU-ban a tagállamokkal együtt, közösen sikerült visszaszorítanunk az illegális migrációt a 2015-ös menekültválság előtti szint alá.
köszönhetően az Erdogannak fizetett milliárdoknak (védelmi pénz) és a bolgár, magyar, spanyol kerítéseknek, meg az olasz hadihajóknak a líbiai partoknál.

Elsőként a humanitárius vízumok ügyét említették, kiemelve: az Európai Parlament korábban elfogadott egy határozatot, amelyben arra kéri az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot az úgynevezett humanitárius vízumok bevezetéséről. Ez azonban senkire nézve nem kötelező, és a bizottság egyértelművé tette, hogy nem szándékozik ilyen javaslatot tenni – enélkül pedig uniós jogszabály sem lehet belőle.

a tagországok a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nem kötelezhetők humanitárius vízum kiadására, egyáltalán nem biztos hogy mi lesz
http://www.europarl.europa.eu/news/...eaths-and-improve-management-of-refugee-flows
 
és mit számít egy pici országnak a szavazata, ha nincs vétó joga ?
Annyi joga van amennyit ér gazdaságilag és politikailag.
Előbb meg kell gazdaságilag is erősödni.
Legalább a szlovákok dinamizmusára
Nekem tetszik miként vannak a magyar kereskedelmi piacon jelen
Pár éve a szlovák és lengyel tej győzte le a magyart
Tetszeni nem tetszik mert saját bénaságunkat mutatta
A Jysk is nagyon jelen van itt még fizikailag is nem csak interneten
Az EMAG romániai Dante International SA
És azért sikeresebb
Mert kedvezőbb az ÁFA12 ?
Itt meg gyalázatos 27 %
Ja Dacia is hogy feljött 1990 óta?
 
Utoljára módosítva:
Annyi joga van amennyit ér gazdaságilag és politikailag.

úgy tudtam esetünkben a lakosság létszáma számít

a többivel kapcsolatban... az eMAG valami dél-afrikai hátterű Naspers csoporthoz tarozik (nemigen fizet profitadót Romániában), a Dacia autógyár is vagy harminc éve volt román tulajdonban (manapság már Tangerben szerelik a Dáciákat). A Wikipédia szerint a Jysk nevű céget a dán Lars Larsen alapította.
 
Utoljára módosítva:
úgy tudtam esetünkben a lakosság létszáma számít

a többivel kapcsolatban... az eMAG valami dél-afrikai hátterű Naspers csoporthoz tarozik, a Dacia autógyár is vagy harminc éve volt román tulajdonban.
Még hogy úgy tudtad?
A lakosság akkor lesz jelentős ha leszünk annyian mint a lengyelek(40 millió) vagy románok(20millió) de még 10 millió sincs már jó ideje Magyarország
A lakosság és a gazdaság együtt számít
az emág Romániai bejegyzésű cég és az alacsony ÁFA miatt van ott
a Dacia meg írtam 1999 óta feljött egy sikeres privatizáció után
a Renault beletette a fejlesztést
És mindezeket mint soroltam: Nem Magyarország tette
Ha a példákat mi tettük volna jobb lenne a gazdaság
És út a felemelkedéshez
 
Utoljára módosítva:
Még hogy úgy tudtad?
A lakosság akkor lesz jelentős ha leszünk annyian mint a lengyelek(40 millió) vagy románok(20millió) de még 10 millió sincs már jó ideje Magyarország
A lakosság és a gazdaság együtt számít

Nagy tévedésban vagy nézz már utána, hogy mivel arányos az EU tagoknak járó képviselö szám ... a tagország lakosságának létszámával vagy a gazdasági erejével.

az emág Romániai bejegyzésű cég és az alacsony ÁFA miatt van ott
persze, de mit számít ha egy eurócent profitadót sem fizet a román államnak?

a Dacia meg írtam 1999 óta feljött egy sikeres privatizáció után

nem vitattam, hogy a Renault cégcsoport a tulajdonos, csak azt állítom, hogy a Daciak nagy részét Marokkóban gyártják és a román államnak nemsok köze van az egészhez.
 
Utoljára módosítva:
Nagy tévedésban vagy nézz már utána, hogy mivel arányos az EU tagoknak járó képviselö szám ... a tagország lakosságának létszámával vagy a gazdasági erejével.
Csak erre válaszolok mert én politikai erőt politikai súlyt írtam és te képviselőszámról beszélsz
Nem pontosan ugyanaz a kettő
Kb olyan mint a folyosói informális döntések
Ami a befolyástól jobban függ mint a névleges képviselőszámtól
Egy komoly lakosságszámmal bíró ország komolyabb politikai súly mint a kicsi
Egy kisebb ország de erős gazdaság vagy pénzügyi hatalom esetén
Nagyobb a politikai befolyása
Nos az eredeti mondatodra az reagált
Annyi joga van amennyit ér gazdaságilag és politikailag.
És hogy vétójog van-e az is a politikai súlytól is függ
 
persze, de mit számít ha egy eurócent profitadót sem fizet a román államnak?
Ki mondta hogy nem fizet?
Ha oda van bejegyezve Áfát fizetnie mindenképp kell
Dante International SA Bukarest, Virtutii sugárút 148
Még akkor is ha a Naspers befektetőcsoporthoz kapcsolódik
Sőt egyéb adót is.
eMAG magyarországi forgalma 20 milliárd forint körüli
Ennyi forgalmat visz ki Romániába
 
Utoljára módosítva:
A cáfolat (ami tulajdonképpen egy beismerő vallomás) tanulsága, hogy egyenlőre a tömenges bevándorlást támogatják és szó sincs, hogy a problémákat ott oldják meg ahol keletkezett.
Röhejes, hogy 10 ezer fős, új, közös határvédelmi alakulattal akarják megállítani az EU határain az illegális migrációt.
 
úgy tudtam esetünkben a lakosság létszáma számít

a többivel kapcsolatban... az eMAG valami dél-afrikai hátterű Naspers csoporthoz tarozik (nemigen fizet profitadót Romániában), a Dacia autógyár is vagy harminc éve volt román tulajdonban (manapság már Tangerben szerelik a Dáciákat). A Wikipédia szerint a Jysk nevű céget a dán Lars Larsen alapította.

A Dacia gyár még mindig román, Mioveni-ben van, és három modellt gyártanak ott. Az, hogy a Renault a globális üzletmenete miatt más országokban is szerel saját modelleket, melyeket aztán hol Renaultként vagy Nissanként, hol Ladaként, hol Mahindraként, hol Daciaként értékesítenek, más dolog. És hát 2006 óta Bukarestben tervezi őket a Renault, szóval nehéz lenne nem román autóként hivatkozni a Daciákra (a minőség árulkodó...).
Az eMAG-ot románok alapították, ma is román a CEO. A román adótörvények adnak mentességet, ha veszteséges egy vállalkozás, ezért nem fizetett adót 2016-ban Romániában (mert 50 millió eurós kiadásai voltak felvásárlások miatt).
 
és mit számít egy pici országnak a szavazata, ha nincs vétó joga ?
...
Még Máltának is van vétójoga...
(Macedónia évekig nem tudta megkezdeni, pontosabban továbbvinni az EU csatalkozási tárgyalásokat, mert a görögök nem engedték, akárcsak az ukrán tárgyalások folytatását.
Azt vajon ki is vétózta meg?)
 
A Dacia gyár még mindig román, Mioveni-ben van, és három modellt gyártanak ott. Az, hogy a Renault a globális üzletmenete miatt más országokban is szerel saját modelleket, melyeket aztán hol Renaultként vagy Nissanként, hol Ladaként, hol Mahindraként, hol Daciaként értékesítenek, más dolog. És hát 2006 óta Bukarestben tervezi őket a Renault, szóval nehéz lenne nem román autóként hivatkozni a Daciákra (a minőség árulkodó...).
Az eMAG-ot románok alapították, ma is román a CEO. A román adótörvények adnak mentességet, ha veszteséges egy vállalkozás, ezért nem fizetett adót 2016-ban Romániában (mert 50 millió eurós kiadásai voltak felvásárlások miatt).
Kiegészítésed eléggé szakszerű jól lemegy részletekbe De pont az ilyen típusú üzenetek szoktak hamisak lenni.
Megállnék a Dacia gyárnál Az üzemnél
Az Nem román azt privatizálták eladták a Renault-nak aki belefejlesztett és az lényegében egy korszerű de nem román tulajdonú üzem
Hogy holtervezi az autókat az esetleg mellékesebb
Lehet hogy Bukarestben én nem tudom
De ettől még mindég nem válik románná
Még akkor se ha a tervezők 80 % román
Ha helyiség romániai tulajdon
Attól se válik románná
A vezetés az francia irány meghatározója is gondolom francia
Na így futottál bele a túl sok részlettel való látszólagos hozzáértésbe.
 
juncker_fidesz_kampany_1.jpg

Találtam egy 2014-es képet, ahol, ha Dömötör Csaba nem is de Deutsch elég jól felismerhető.
A világ vagy a fidesz változott ekkorát?
(Angolul nem tudóknak:
A plakátokon a "Junckert elnöknek" felhívás olvasható.)
 
Még Máltának is van vétójoga...
Ez bizonyítani látszik számomra a politikai súly számít
Hogy Málta mi stratégiai ok miatt kapta meg nem tudom
Hisz stratégiai geopolitikai helyzete mindvégig is jó volt
Na a pici ország de erős vagy gyenge állításom így válhat 139 felé is igazzá.
Valamitől van politikai súlya
Nekünk meg nincs
 
Minden EU tagországnak van, minden komoly kérdésben vétójoga.
 
A Föld kockabanán alakú.
Tessék elhinni!
Szerintem most nem mondasz igazat.
Azért hazudott: mert jobban mutat az érveinél hogy minket azzal büntettek még vétó jogunk sincs
Holott azért nincs szavunk, mert sokakkal összeveszett Orbán
Nem érdemes sokfrontos háborút vívni.
Mert ha kevés a támogató barát akkor még a Néppártból is kizárás fenyeget.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,534
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére