Hírek Szétszedtek a britek egy csomó orosz fegyvert, meglepő, mit találtak bennük

A brit thinktank összesen 27 orosz fegyverrendszert szedett szét: többek közt rakétákat, légvédelmi rendszereket és egyéb eszközöket. Úgy találták, hogy „jelentős részben” ezek elektronikai rendszereit nyugati komponensek alkotják.

Az alkatrészeket gyártó vállalatok mintegy kétharmada ráadásul amerikai székhelyű, ezen belül is az Analog Devices and Texas Instruments kiemelkedően nagy arányban gyártott komponenseket az orosz fegyverekhez. Amerikai vállalatok mellett azonosítottak a szakértők japán, dél-koreai, brit, német, svájci és holland komponenseket is.

A RUSI elemzői szerint az oroszok úgy jutottak hozzá ezekhez az alkatrészekhez, hogy háztartási gépekhez való komponenseket raktak be a fegyvereikbe. Ezzel ki tudták kerülni az orosz hadiipart régóta korlátozó szankciókat.

A brit elemzők szerint például a 9M727 cirkálórakéta és a H-101-es cirkálórakéta is 31-31 külföldi alkatrészt tartalmaz, többek közt az AMD és a német Infineon alkatrészeit is.

Az érintett cégek azt mondták a Reutersnek: minden kereskedelmi egyezményt betartanak, többségük pedig teljesen felfüggesztette tevékenységét Oroszországban az ukrajnai háború miatt. Többen azt állították, hogy nem tudtak róla, hogy az oroszok a civil célokra szánt chipeket és egyéb komponenseket fegyverekbe építik be.

1660002609240.png
 
Ezen miért kell csodálkozni ?????.............ha szétszednék 1 microhullámú sütöt,abból legalább 2db alkatrészt vidáman használni tudnék bármelyik katonai radarállomáshoz. Más kérdés ha komplett elektronikai panelt lehetne hasznosítani....bár ez sem ördöngősség,ha lapostévét szednél szét.Sajnos az e-hulladék kezelése sem megoldott társadalmainkban.Pedig nemcsak feldarálni lehet ezeket a hulladékokat hanem másodlagosan alkalmazni is ha valaki ért hozzá és ismeri az adott kapcsolási diagrammot.
 
Én azt gyanítom, hogy a nemrég lezuhant két orosz gép is azért zuhant le, mert nem volt nyugati szervíz, alkatrész, a szankciók miatt. Ha így van, lezuhan még több is. Nem véletlen szerintem, hogy a polgári járatok számát erősen csökkentették az oroszok.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére